Próza a színpadon – Tar Sándor Szürke galambjának színpadi adaptációja Absztrakt

Az a tendencia figyelhető meg az utóbbi évek színházi évadjaiban, hogy egyre népszerűbb a prózaátiratok színpadi szerepeltetése az alternatív társulatok és a kőszínházak körében egyaránt. Az alkotók szemében a történet és a mondanivaló szempontjából másodlagos az alapmű műfaja, technikai és dramaturgiai szempontból azonban számos módosítás szükséges ahhoz, hogy az adott mű a színpadon is „működjön”. Adaptációként vagy átdolgozásként tekintünk ezekre a darabokra? Miért fontos ez és mi a különbség? Dolgozatomban egy konkrét példán keresztül vizsgálom a regény színpadra adaptálhatóságának nehézségeit: Tar Sándor Szürke galamb című regényének és a Stúdió K Színház által bemutatott azonos című előadásnak az összehasonlítása által. Az elemzés hangsúlya a mediális váltásban történő jellemábrázolás és narratíva problémáira tevődik – kitérve a rendező, Horváth Csaba féle fizikai színház sajátosságaira. A mozdulat nem válik el élesen a megszólalásoktól, a koreográfia a szüzsé egy eszközévé válik. A letisztult díszlet, a kellékek intuitív használata, a viszonylagos eszköztelenség és az egyedi mozgásformák használata teszi lehetővé azt, hogy a „szövegtest” metamorfózisa láthatóvá váljon. A verbalitás sajátos módon kapaszkodik a nem csupán illusztratív mozgásba, így az „testszövegként” születik újjá. A regényben meghatározó metafizikai sík az előadás során a cselekmény mellett szimbolikus értelmezési rétegként jelenik meg. A vizualitás finom utalásokra és pergő akciójelenetekre válik szét, az alkalmazott zenei megoldások buzdítják és aláfestik a fokozódó őrületet. A dramaturgiai megoldások, a narrátor szerepe nagyban változik az alapműhöz képest – elemzésem során a különbségekre, hasonlóságokra, és ezek jelentőségére is kitérek.