Az egységkeresés folyamata Enyedi Ildikó filmművészetében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a teljesség milyen módon közvetíthető, megragadható, főként a művészetekben hagyományosan is az egység érzékeltetésére alkalmazott jelenségek (mint a csoda vagy dichotómiák), illetve egyes szerelemfilozófiák mentén. Mindezeket Enyedi Ildikó filmjeinek elméleti háttere és vizuális megoldásai alapján elemzem, körvonalazva azt a gondolati ívet, amely Az én XX. századomtól a Testről és lélekrőlig kibontakozik, annak hangsúlyáthelyeződéseit is figyelembe véve.

Enyedi műveinek ilyen szempontú megközelítésével még nem foglalkozott a szakirodalom, azonban azok az egymással is sok tekintetben összefüggő tendenciák, melyeket jelen dolgozat felrajzol, lényegesek az egységábrázolásban és összetett értelmezési keretet adnak. Az elemzés egy olyan működőképes olvasati lehetőséggel szolgál, melyben a Nő kitüntetett szerepével a nemek egymást keresésében a világot átszövő csoda végül a szerelem által: az egyén belső kiváltságává válik.

Leírás
Kulcsszavak
Enyedi Ildikó, szerelemfilozófiák, egységteremtés
Forrás