Boldogságorientáció, elégedettség és agresszió munkahelyi kontextusban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A pozitív pszichológia és a munkapszichológia három meghatározott fogalomkörével operáló kutatás célja az volt, hogy aktívan dolgozó magyar felnőttek mintáján megvizsgálja, van-e kapcsolat az interperszonális munkahelyi agresszió és az egyéni boldogságorientációk között, továbbá kimutatható-e összefüggés a munkahelyi elégedettség és a munkahelyi agresszió, illetve a munkahelyi elégedettség és a boldogságorientációk között. Az eredmények azt jelzik, hogy mind az elszenvedett, mind az elkövetett személyközi agresszió gyakorisága negatív kapcsolatban áll a munkahelyi elégedettséggel. A munkahelyi elégedettség és a boldogságorientációk vonatkozásában az derült ki, hogy a magas orientációk száma, továbbá az értelemkereső és az áramlatkereső boldogságorientáció szintje külön-külön is szignifikáns pozitív irányú összefüggést mutat a munkahelyi elégedettséggel. Ennek nyomán relevánsnak véljük a pozitív pszichológia, azon belül is a boldogságorientációk alkalmazását munkahelyi kontextusban. A vizsgálat harmadik fókusza a személyközi munkahelyi agresszió és a boldogságorientációk kapcsolatára irányult. Az eredmények nem jeleztek szignifikáns összefüggést sem az értelemkereső boldogságorientáció és az agresszió elkövetési gyakorisága között, sem pedig a magas orientációk száma és az interperszonális agresszió elkövetése, illetve elszenvedése között.

Leírás
Kulcsszavak
boldogságorientáció, munkahelyi agresszió, munkahelyi elégedettség
Forrás