Vas és Zala megyei helynévföldrajzi térképlapok statisztikai alapú összevetése

Dátum
2017
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A különböző tájak helynévkincsének rendszerszerűsége már elfogadott tételnek számít a névtani szakirodalomban.1 Ezt a fajta rendszerszerűséget semmiképpen sem értelmezhetjük a magyar nyelvterület egészére nézve egységesnek, hanem csupán egy-egy táj névrendszeréről beszélhetünk. Ez utóbbi gondolat előrevetíti a névrend-szereket meghatározó helynévadási minták területi differenciáltságát. A helynévi lexémákban, még inkább a mikrotoponimák struktúrájában fellelhető különbségek összessége pedig a névjárások gondolatát vetítik előre.2 Ennek a gondolatnak az elméleti alapjait már több tanulmányban is megfogalmaztam,3 éppen ezért erre nem térek ki részletesen. Mintegy továbbgondolva azonban ezeknek az írásoknak a hoza-dékát, jelen tanulmányban arra vállalkoztam, hogy két nagyobb megye helynévadási mintáit egy mátrix alapú statisztikai módszerrel összevessem, s az így esetlegesen kirajzolódó névföldrajzi tájakat bemutassam.

Leírás
Kulcsszavak
korpusz, helynév
Forrás