Szakdolgozatom célja az volt, hogy megvizsgáljam, milyen körülmények között találom védett ragadozóinkat. Változott-e az eddigi szemlélet, mit tesznek az állatkertek e fajok fenntartásában és megőrzésében? Egyáltalán számít-e az a körülmény, hogy hazánkban őshonos fajok, és saját érdekünk a fennmaradásuk?. Tapasztalatim közé tartozik, hogy a hazánkban védett nagyragadozók előnyös helyzetben vannak, néhány egyed a legmodernebb, legújabb kifutókat kapta. A vidra és vadmacska hiánya véleményem szerint a jövőben változni fog, míg a hermelinek, menyétek, nyusztok továbbra is sem lesznek többen. A sérült egyedeket ellátják és visszaengedik, így az állatkertek nagyban hozzájárulnak a természet védelméhez.
Nemzetközi összefogás nélkül a természetes nagyragadozó állomány nem menthető meg, így nemcsak nemzeti parkok, hanem állatkertek szorosabb együttműködése is szükséges. Különösen igaz ez Szlovákiára és déli szomszédainkra. Az élőhelyek védelme kulcsfontosságú, ezért az állatkerteknek nem csupán állatokat, hanem vele együtt környezetüket kell bemutatniuk. Törekedni kell a hazai fajokkal kapcsolatos minél szélesebb körű ismeretterjesztésére, lehetőség szerint megragadva minden korosztályt. Az állatkertekre vonatkozó szabályokat, rendeleteket úgy kellene alakítani, hogy azok kölcsönösen segítsék egymást. A jövőben mindenképpen az EAZA csatlakozásra kell összpontosítani, hiszen nemzetközi segítség nélkül nincs eredményes fajvédelem. Ahhoz, hogy eredményesebben működhessenek hazai állatkertjeink, a látogatók nagyfokú támogatására lesz szükség! Minden pozitív körülmény megléte azonban gyakorlatilag lehetetlen, de ha az állatkertek ki tudtak nőni a beton és vas rengetegből, bízzunk benne, ezeket az akadályokat is leküzdik!