A szabálysértési jog elvi és gyakorlati kérdései

Dátum
2007-10-03T11:55:57Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szabálysértési jog egy rendkívül heterogén joganyag, amely a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvényen és a hozzákapcsolódó 218/1999 (XII. 28.) Kormány rendeleten kívül számos jogszabályt magába foglal. Dolgozatom témájának azért választottam, mert szeretnék e bonyolult joganyagba betekintést nyerni. Szabálysértésekkel az élet minden területén találkozhatunk, jelen vannak szinte valamennyi életviszonyunkban, ezért úgy gondolom, egy leendő jogász számára elengedhetetlen, hogy tisztában legyen a szabálysértési joggal kapcsolatos fogalmakkal, a szabálysértési eljárás lefolytatásával, az eljárás során felmerült problémákkal. Az alábbiakban szeretném röviden összefoglalni a dolgozatom szerkezetét, és azt, hogy miért került sor éppen ezeknek a témáknak a kiemelésére. A dolgozat három részből áll, amelyek közül az első, a történeti áttekintés. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert szerintem a szabálysértésekkel kapcsolatos problémák e joganyag történeti fejlődéséből, a büntetőjogi és közigazgatási jogi kétarcúságából fakadnak. A magyar jogfejlődést megelőzően dióhéjban ismertetem a francia, angol, német és osztrák közigazgatási büntetőjogi fejlődést. Hazánk tekintetében a mezei rendőrségről szóló 1840. évi IX. törvénycikktől kezdve, az 1879. évi XL. törvénycikken (Kbtk), és a 63/1997 (XII. 12.) AB határozaton át, egészen a ma hatályban levő 1999. évi LXIX. törvényig kerül bemutatásra ez a jogterület. A dolgozat megírása során nemcsak a jogalkalmazás során felmerült problémák felvetése a célom, ahogy ez a címből következik, hanem a szabálysértési jog megismerése, az alapfogalmak tisztázása, ezért kerül a második részben a törvény alapvető rendelkezéseinek bővebb kifejtésére sor. Maga a szabálysértési eljárás a dolgozat központi témája, ugyanis az eljárás során derülnek ki a jogalkotás esetleges hézagai, problémái, amelyekre az eljárási szabályok ismertetése mellett próbálok rávilágítani. Az erről szóló harmadik részt megpróbálom úgy felépíteni, hogy érthető és világos legyen, hogyan zajlik le ez az eljárás. Ennek a célnak az elérése érdekében nem követem minden tekintetben, a törvényben meghatározott struktúrát.

Leírás
Kulcsszavak
szabálysértés, Büntetőjog, Contravention, Criminal law, Hungary
Forrás