Utazási szerződések a fogyasztóvédelem tükrében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az embereknek az utazások megszervezéséhez kapcsolódó szokásai folyamatosan változnak, egyre többen vannak, akik utazási irodák kihagyásával, az interneten keresztül maguknak intézik az utazáshoz kapcsolódó tennivalókat. Kevesen vannak azonban tisztában a jogszabályokban rögzített jogokkal és kötelezettségekkel. Az előbbiek vezettek ahhoz, hogy dolgozatomban az utazási szerződésekre vonatkozó hatályos szabályokkal foglalkozom.A szakdolgozat első fejezetében rövid történeti kitekintést adok a fogyasztóvédelem és az utazási szerződések kialakulására. A második fejezetben részletesen foglalkozom a hatályos magyar szabályokkal, megemlítve az Európai Unió irányelvi rendelkezéseit is. Külön tárgyalom a szerződéskötés problematikáit, kitérek a szolgáltatás díjával kapcsolatos szabályokra, és az ezzel kapcsolatos joggyakorlatra is. Ismertetem a szerződés nem, vagy nem megfelelő teljesítéséről rendelkező szabályokat, valamint elemzem a szerződés megszüntetésének lehetőségeit is. A dolgozat témájának kiválasztását követően olyan esemény következett be a világon, amire senki nem számított, és az utazási szerződésekre vonatkozó szabályok alkalmazására is jelentős hatással bír. Ezért foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy a COVID-19 vírus okozta világjárvány milyen problémákat vetett fel ezen szerződések körében. Végül említést teszek a fogyasztók vitás ügyeinek bíróságon kívüli rendezésére hivatott békéltető testületi eljárás alapjairól, és az utazási szerződésekhez kapcsolódó gyakorlati tapasztalatokról.Álláspontom szerint a magyar jog és az uniós jog összhangja teljes mértékben megvalósul. A jogalkotók az utazók érdekeit előtérbe helyező szabályok megalkotásával biztosítják a fogyasztóvédelem magas szintjét, különösen az utazási vállalkozók objektív felelősségét és tájékoztatási kötelezettségét rögzítő rendelkezésekkel.Összességében tehát az utazási szerződések magyar szabályozását megfelelőnek tartom, a fogyasztók védelmét szem előtt tartja, az uniós joggal összhangban van, azonban véleményem szerint a COVID-19 vírus okozta világjárványra, és az ezáltal kialakult gazdasági hatásokra tekintettel indokolt és várható az uniós jog, valamint emiatt a tagállami jogszabályok módosítása, hasonló helyzetekre történő aktualizálása.

Leírás
Kulcsszavak
utazási szerződés, fogyasztó
Forrás