Dolgozatom célja az volt, hogy áttekintsem a békéltető testületi eljárás, mint alternatív vitarendezés kialakulását az Európai Unióban és hazánkban, továbbá bemutassam a kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testületek működését, és az őket érintő jelentősebb jogszabályváltozásokat. Továbbá áttekintettem a békéltető testületi eljárás menetét, hogyan indulhat meg az eljárás, milyen határozatok születhetnek, illetve a felek milyen jogorvoslattal élhetnek a döntésekkel szemben. Dolgozatom második részében különös figyelmet szenteltem a Hajdú-Bihar megyei Békéltető Testület eljárásának, illetve a lábbelivel kapcsolatos ügyekben hozott határozatoknak. Álláspontom, és tapasztalataim szerint a lábbelikkel kapcsolatos ügyek kifejezetten azok a jogviták, amelyekben a fogyasztók nem, vagy nem szívesen kezdeményeznek peres eljárást. Ennek indoka legtöbbször a lábbelik csekély/csekélyebb értéke, ezért a fogyasztók úgy gondolják, hogy mindent egybevetve nem ér annyit a lábbeli, mint egy peres eljárás költsége, illetve az idő-, és energiabefektetés értéke. Tapasztalataim szerint sok fogyasztó nem is a lábbeli értéke miatt kezd valamilyen jogi lépést, sokkal inkább a saját meggyőződése, elvei miatt. Mindezen indokok miatt választottam azt, hogy a dolgozatom második felében a lábbelikkel kapcsolatos ügyeket helyezem a fókuszba. Mint minden jogi fórumnak, így a békéltető testületi eljárásnak is vannak erősségei és gyenge pontjai. Számos előny közül, különösen a lábbelik vonatkozásában, erőteljesen kiemelkedik az a tényező, hogy a békéltetés ingyenes, tehát a panaszosnak egy esetleges elutasító határozat esetén sincs veszíteni valója, továbbá fontos erősségnek tartom a vállalkozásokat terhelő együttműködési kötelezettséget, valamint azt is, hogy van lehetőség kötelező határozatot hozni, akár egyezség keretében. Az ügyeket áttekintve jól kirajzolódik, hogy a békéltetés kimenetelében milyen nagy szerepe van a felek kompromisszumképességének és készségének, illetve az eljáró tag objektív szemléletének, valamint azon technikák alkalmazásának is, amelyek a feleket a megegyezés irányába terelik. A gyenge pontok közük kiemeltem, hogy álláspontom szerinti sarkalatos pont a békéltetésben a szakértő bizonyítás problematikája. Amennyiben az eljárás során a felek nem jutnak egyezségre, a testület a becsatolt iratok alapján folytatja az eljárást. Tehát ez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben az eljáró tag, tanács dönt az ügyben. Mivel az eljárás keretein belül nincs lehetőség külön szakértő kirendelésére, ezért a már meglévő szakértői véleményeket kell az eljáró tagnak alapul vennie. Lábbelivel kapcsolatos ügyek tekintetben az eljáró tag jogi tudással rendelkezik, de cipész szaktudással nem, ezért - mivel a jogi kérdés mögött erőteljesen meghúzódó cipészeti kérdésben nem szakértő - döntésében a szakvélemények segítik. Álláspontom szerint fontos lenne szigorítani a vállalkozások tekintetében a hibás teljesítésre vonatkozó mentesülés szabályait (például a békéltetésben jelentős számmal előforduló lábbelikkel kapcsolatos ügyekben), mely által csökkenhetne a szakmaiatlan, semmitmondó szakértői vélemények száma. Mindezeket összefoglalva elmondható, hogy a békéltető testületi eljárás minden előnyével és hátrányával együtt rendkívül fontos szerepet tölt be a fogyasztóvédelmi rendszerben, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy a felek peres eljáráson kívül, de mégis jogi keretek között zárhassák le vitás ügyüket. A békéltetés során lehetővé válik, hogy a felek a jogon túl, akár a méltányosságon, vagy a fogyasztóbarát üzletpolitikán alapulva kössenek egyezséget egymással.