Dolgozatomban Hans Christian Andersen munkásságának egyedülállóságát vizsgálom. Az író műveiről alkotott sztereotípiákkal ellentétben – mely szerint történeteiben szomorú, egyben tragikus elemeket is találhatunk – Andersen varázslatos módon mutatja be részletgazdag meséit, amelyekben az olvasó nemcsak a szereplők komplex lelkivilágával ismerkedhet meg, hanem antropomorfizált tárgyak és beszélő állatok gondolkodásmódjába nyerhet betekintést. Andersen meséi gyakran végződnek tragikusan, ennek ellenére a történetek szereplői épp a halál pillanatában érik el végső céljukat, vágyuk ekkor teljesül be. Dolgozatomban nemcsak A kis hableány és A béka című műveket értelmezem, hanem ezeken a meséken keresztül mutatom be a halál motívumának leírását. A történetekben lévő tragikus események okozója mindkét esetben a főszereplők elvágyódása. Andersen műveinek sajátossága a nem szokványos történeteiben rejlik – szembe mennek a mesékkel kapcsolatos elvárásokkal. Andersen direkt módon fejti ki az emberi élet legtraumatikusabb eseményeit, amit konkrét karakterek segítségével szimbolizál gyermekek számára érthető és feldolgozható formában, ily módon az olvasó gyermek hamar szembesül ezekkel a megpróbáltatásokkal, ami nem feltétlenül jár negatív értelmezéssel. A mesebeli történetek segíthetnek a gyerekeknek a trauma feldolgozásban, útmutatást adnak, különböző megoldási javaslatokat és megküzdési módokat szimbolikus formában.