Az elfeledett gyermekek

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat alapvetően az alkoholbeteg családokban nevelkedő gyermekekkel foglalkozik. A dolgozat során vizsgáltam, hogy egy diszfunkcionális családban élő gyermeknek milyen szerepekkel kell megküzdenie a hétköznapokban, milyen túlélési stratégiák figyelhetők meg ezekben a családokban, végül pedig a KSH statisztikáin keresztül mutattam be, hogy hozzávetőlegesen az alkoholisták száma hogyan alakul Magyarországon, majd kísérletet tettem az alkoholfogyasztás csökkentésére irányuló lehetőségek megfogalmazására is. A kutatásom során a félig strukturált interjús technikát alkalmaztam. Vizsgáltam többek között azt, hogy egy alkoholproblémákkal küzdő családban mennyire van jelen az erőszak, az instabilitás, mi jellemző a gyermekek jövőképére, továbbá hogyan alakul az alkohollal kapcsolatos attitűdjük. Központi kérdésem volt az is, hogy az alkoholista család milyen mértékben határozza meg a gyermek kortárskapcsolatainak alakulását, valamint azok minőségét. Az interjúválaszokból kiderül, hogy az alkoholizmushoz általában párosul az agresszió, elmondható, hogy egy diszfunkcionálisan működő család negatívan befolyásolja a gyermek kortárskapcsolatait, valamint a gyermek szociális készségeinek fejlődésére is destruktív tényezőként hat. Ezenkívül a vizsgálat azt is megerősítette, hogy általánosnak tekinthető az, hogy egy diszfunkcionális családban növekedő gyermek gyermekkora negatív történésekkel telített.

Leírás
Kulcsszavak
alkoholizmus, diszfunkcionális család, kortárskapcsolat, alkoholpolitika, agresszió
Forrás