Dolgozatomban az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Római Egyezmény 2. cikkével, az élethez való joggal foglalkozom, ezen belül is az abortusszal, mint a méhmagzat életjogával. Ezen kívül vizsgáltam ezen alapvető jog érvényesülését, megjelenését a magyar jogban is. Az élethez való jog szerkezetét tekintve alanyi – és intézményi oldalra oszlik. Az alanyi oldal tekintetében az állami intézményeket, illetve a közfeladatot ellátó személyeket terheli az a kötelezettség. Az élethez való jog intézményi oldala, pedig az állam azon kötelezettségét jelenti, melynek lényege, hogy az állam az alapvető jogok érvényesüléséről gondoskodni köteles. A magyar jog az élethez való jogtól elválaszthatatlannak tekinti az emberi méltósághoz való jogot (monista felfogás), s mint alapvető jogot korlátozhatatlannak tartja. Ezen jogok tiszteletben tartását az Alkotmány 8. § (1) bekezdése is biztosítja. A jogalkotás a magyar jogban is kivételes esetekben lehetőséget biztosít az élet elvételére, de ez nem lehet önkényes. Az abortusz vonatkozásában nincs kialakult esetjog, hiszen nem hozott a Bíróság olyan döntést, amelyből egyértelműen levezette volna, hogy a méhmagzatot megilleti a 2. cikkben biztosított élethez való jog. A magyar jog sem tekinti jogalanynak a méhmagzatot, ettől függetlenül megilleti az Alkotmányban meghatározott védelem, ennek megfelelően a Magzatvédelmi törvény kimondja, hogy „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel”.