A Z generáció 2010-es évekbeli közösségi médiahasználatának következményei kommunikációs szokásaikra, kapcsolati hálójukra és közösségi rítusaikra

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A közösségi médiumok által gyakorolt hatás több generációra is kiterjed, legszignifikánsabban az Y generációra, a Z generációra, valamint az Alfa generációra hatott. A Z generáció az első, amely számára digitális bennszülöttként az okos eszköz- és közösségi médiahasználat általi életmód magától értetődő és kizárólagos. A dolgozat a Z generáció médiafogyasztását és annak következményeit igyekszik megvizsgálni, különös tekintettel a kommunikációs szokásaikban, kapcsolati hálójukban és társadalmi rítusaikban bekövetkezett változásokra. A dolgozat első részében a közösségi médiumok társadalmi háttere kerül fókuszba, amit egy Z generációról szóló, nagyvonalakban felvázolt, a kutatás szempontjából fontos tulajdonságaikat is listázó jellemrajz követ. Ezt követően egy kvantitatív kutatásból nyert adathalmaz segítségével következtetéseket vonok le, arra vonatkozóan, hogy bizonyos területeken, mint a szocializáció, milyen hatással van a Z generációra a közösségi médiahasználat.

Leírás
Kulcsszavak
Z generáció, média
Forrás