Dolgozatomban az alkotmánybírósági utólagos normakontrollra, azon belül is elsősorban az absztrakt normakontrollra vonatkozó szabályozást mutatom be. Az utólagos normakontroll a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának azon hatásköre, mely „felelőssé tehető” a testületet elárasztó indítványözönért, s az ennek következtében kialakult túlzott leterheltségért. A tárgyalt hatáskör fontosságát jelzi annak „popularis actio” jellege, mivel a hatályos szabályozás szerint bárki megtámadhatja a magyar jogrendszer bármelyik jogszabályát, sőt az állami irányítás egyéb jogi eszközeit is, függetlenül attól, hogy érinti-e, illetve sérti-e valamely alapjogát. Könnyen eshet abba a hibába egy laikus indítványozó, hogy az Alkotmány tanulmányozása után úgy véli, az általa sérelmesnek tartott jogszabály alkotmányellenessége egyértelmű. Ez azonban koránt sincs így. Annak eldöntése, hogy egy rendelkezés ellentétes-e az alapnormával rendkívül összetett kérdés, hiszen az alkotmány nem csak egy írott norma, hanem az alkotmányos államberendezkedés alapja, amelynek elvei a jogrendszer egészét áthatják. Dolgozatomban bemutatom a hatáskörre vonatkozó szabályozást, különös hangsúlyt fektetve az eljárásjogi kérdésekre, végigkísérve egy beadvány sorsát. Kiemelten foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy milyen szempontok szerint dönt a testület az egyes indítványokról. Ennek során az Alkotmánybíróság azon döntéseinek legfontosabb rendelkezéseit mutatom be – a teljesség igénye nélkül – melyek magára az utólagos normakontrollra, annak egyes kérdéseire vonatkoznak. Olyan határozatok kiválasztására törekszem, melyek vagy a tárgyalt hatáskört értelmezik, vagy olyan kiemelkedő súlyú alkotmányos elveket fogalmaznak meg, amelyek a későbbi határozatokban is rendszeresen újra megjelennek, és az újabb döntéseket is befolyásolják.