A doktori disszertáció célja, hogy feltárja a szankciós politika alapját képező kollektív döntéshozatal külkapcsolatokkal foglalkozó jogi hátterét. A disszertáció egyfelől áttekinti, hogy az uniós jog milyen lehetőséget biztosít az együttes fellépésre az uniós közpolitikai térben, másfelől felderíti, hogyan kényszeríti a tagállamokat az uniós jognak megfelelő nemzeti politikák végrehajtására. Jogtudományi szempontból a disszertáció azon megállapítását kell kiemelni, miszerint az EU jog komoly mértékben korlátozza a nemzeti jogalkotók mozgásterét a szankciós politika területén, különös tekintettel pedig az olyan korlátozó intézkedések elfogadása esetén, amelyek gazdasági és pénzügyi következményekkel járnak. Másképp szólva, az uniós tagállamok alapvetően nem alkalmazhatnak egyoldalú gazdasági és pénzügyi szankciókat. Azokkal a tagállamok szemben, amelyek ez utóbbi módon járnak el, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet és az EuB. ítélete döntheti el, hogy az érintett tagállamoknak volt-e joguk egyoldalú fellépést elfogadni. Ezenfelül a doktori disszertáció megkérdőjelezi az EU szankciós politikájának hagyományos megközelítését, amelynek értelmében kizárólag a Tanácsot tekintik meghatározó szereplőnek a korlátozó intézkedések alkalmazásában. Ehelyett a dolgozat azt hangsúlyozza, hogy napjainkban kiemelt szereppel bír az uniós soft law az uniós külpolitikák alakításában, különös tekintettel az Európai Tanács üléseit követően kiadott Következtetések. A doktori disszertáció egyik fő állítása, hogy az Európai Tanácsnak ma kiemelt szerepe van az EU szankciós politikájában. A dolgozat rámutat az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók példáján keresztül, hogy az Európai Tanács vezető szerepet játszott az ukrajnai válság kezelésében. A szankciókat három szakaszban vezették be, de mindegyik szakaszt megelőzött egy európai tanácsi ülés, ahol az EU állam- és kormányfői eldöntötték, hogy el kell-e fogadni korlátozó intézkedéseket, és ha igen, akkor azok milyen következményekkel járhatnak. The doctoral dissertation aims to explore the EU’s legal framework for collective decision-making in the area of sanctions policy. It addresses the question of how EU law enables Member States to adopt sanctions collectively and how it constrains them to implement national policies going against EU law. From a legal perspective, one of the main conclusions of the PhD dissertation is that EU law discourages the adoption of national legislation in the field of sanctions policy, especially in cases when the application of restrictive measures does have economic or financial consequences. In fact, EU Member States are seriously constrained by EU law to adopt economic and financial sanctions unilaterally. In this way, an EU Member State promoting its interests unilaterally may be brought before the CJEU for failing to comply with EU law in the field of trade and sanctions policy. This PhD dissertation also challenges the traditional understanding of EU sanctions policy whereby the Council is regarded as the dominant actor in the imposition of restrictive measures. It stresses the increased prominence of EU soft law, in particular the Conclusions issued after European Council meetings. One of the main arguments of the doctoral dissertation is that the European Council has now a prominent role in EU sanctions policy. It shows that the European Council played a leading role in the Ukrainian crisis through the example of sanctions introduced against Russia. Sanctions were imposed in three phases all of which had been preceded by a European Council meeting in which EU Heads of State and Government decided whether actions should be taken.