A dolgozat három, kapcsolódó biogeográfiai témát tárgyal: (1) a hazai edényes flóra két hemiepifiton faja egyikének, a fehér fagyöngy (Viscum album L.) elterjedésének a klimatikus limitáltságát; (2) korábbi meleg klímaidőszak hőmérsékleti adottságaira vonatkozó becslést a Kárpátokban gyakori, a pannon flóratartományban azonban általában hiányzó erdőlakó fenyőfélék, továbbá a törpefenyő bihar-hegységi elterjedési viszonyai alapján; (3) a korai holocén (vagy éppen interglaciális) megtelepedésűnek gondolt, a Kárpát-medencére nézve reliktumnak tekinthető hajtásos növényfajok recens és múltbeli areájával kapcsolatos vizsgálatokat, mely maximális elterjedésük korára, hőmérsékleti viszonyaira vonatkozik. (1) Statisztikai számításokkal a vizsgált klimatikus változók közül a legszignifikánsabb kapcsolatban a fagyöngy magyarországi elterjedésével a júliusi hónapra számolt ariditási index és a júliusi középhőmérséklet volt, a klíma-limitáltságban tehát ariditási, majd túlzott hőellátottsággal kapcsolatos tényezők játszanak szerepet. (2) Hiány-jelenléthez kapcsolódó vertikális értékeken alapuló modellünk szerint az évi középhőmérséklet legalább 1,3 °C-kal magasabb lehetett az óholocénban a mainál, ami az Északi-Középhegység jelenlegi montán bükköseiből a Kárpátokban hasonló magasságban elegyelő fenyőféléket eliminálta. A Bihar-hegység szigetszerű törpefenyő-előfordulásai viszont nem maradtak volna fenn, ha az akkori éves középhőmérséklet eltérése a maitól 1,7 °C-nál magasabb lett volna. (3) Jelentős észak-déli areadiszjunkcióval rendelkező kárpát-medencei edényes növényfajok elterjedési hézagának észak-déli távolsága alapján 12 ilyen faj a jelenlegi átlaghőmérsékletnél 1,0-1,7 °C-kal melegebb viszonyok közti egykori széles elterjedést indikál. Három faj diszjunkciója ennél nagyobb, 1,8-2,2 °C-kal melegebb viszonyokat jelez. Előbbi csoport fajai nagy valószínűséggel a holocén klímaoptimuma idején bírhattak összefüggő elterjedéssel, az utóbbi, kisebb csoportba tartozók inkább egy korábbi, melegebb interglaciálisban lehettek összefüggő elterjedésűek mai izolátumaik széléig.

The Ph.D. thesis has three main parts. All of them are results of biogeographic investigation: (1) Bioclimatic constrains of European mistletoe (Viscum album) at its southern distribution limit in Hungary; (2) Reconstruction of early Holocene Thermal Maximum temperatures using present vertical distribution of conifers in the Pannonian region and the Carpathians; (3) I identified floral relicts of the Pannonian region based on recent spatial distance of their isolation. Based on this spatial distance, I tried to reconstruct the climatic condition and the age of their maximal distribution. (1) According to statistical analysis, July aridity was the best predictor of the limit of the occurrence of the European mistletoe, followed by mean July temperature. Thus the most important bioclimatic constrain is aridity followed by excessively high temperature parameters in summer. (2) I created a model based on presence-absence of certain conifer species abundant in the Carpathians. I calculated the mean annual temperature of the Holocene Thermal Maximum to be 1.3–1.7 °C warmer than the present. This interval was enough warm to drive conifers to extinction from the highest elevations between 800 and 1100 m a.s.l. in the relatively isolated N-Hungarian Mts. Conversely, this interval still allowed the survival of residual dwarf pine (Pinus mugo) stands on the isolated peaks of the West Transylvanian Mountains between 1550 and 1848 m a.s.l. (3) Of the 15 selected species having significant north-south disjunction of their distribution, 12 were recorded indicating 1.0–1.7 °C MATD (estimated mean annual temperature difference from recent). Three species indicated 1.8-2.2 °C MATD. The former and bigger group probably consists of species, which have Holocene Thermal Maximum origin, while the other three species probably originated from an earlier and warmer interglacial period.