Az erőszakos nemi erkölcs elleni bűncselekmények

Dátum
2007-11-27T12:56:37Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Mindenképpen olyan témát szerettem volna választani, amely kiemelt jelentőséggel bír a büntetőjogon belül. Az egyes bűncselekményi kategóriák mérlegelésénél figyelembe vettem az elméleti és gyakorlati vonatkozásokat. A jogirodalomban számos szerző foglalkozott a nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel és a bírósági gyakorlatban is jelentős esetek kapcsolódnak a témához. A döntésemnél figyelemmel kellett lennem arra is, hogy olyan bűncselekményekről van szó, melyek különösen érzékenyen érintik az egyes embereket, az áldozatokat, a közvetlen környezetüket, a közösségeket és tágabb értelemben az egész társadalmat. Az emberek - többek között - a médián keresztül, a tömegtájékoztatási eszközök által értesülnek az ilyen jellegű bűncselekményekről, és általában azok különösen erőszakos formáiról. A média ebben a tekintetben bizonyos véleményformáló szereppel bír, hiszen segítségével e bűncselekményekre felfigyelnek az emberek, véleményt mondanak az elkövetőkről, az áldozatokról, az elkövetés körülményeiről és a törvény által kilátásba helyezett szankciókról. A dolgozatommal én is azt szeretném elérni, hogy foglalkozzunk a témával, figyeljünk fel a társadalomban e bűncselekményekre, hogy meg tudjuk előzni kialakulásukat. Nem zárkózhatunk el a problémáktól, nem értelmezhetjük úgy, hogy azok maguktól megoldódnak vagy az idő múlásával eltűnnek, hiszen mindig jelen voltak és napjainkban is újra és újra felmerülnek. Nem várhatjuk a megoldást csupán a jogalkotó és a jogalkalmazó szervektől. Hangot kell adni véleményünknek, és nem lehetünk közömbösek embertársaink és az őket ért sérelmek iránt. Dolgozatomban arra törekszem, hogy az egyes törvényi tényállások elemzésével, a vonatkozó bírói gyakorlat ismertetésével, átfogó képet adjak az erőszakos nemi erkölcs elleni bűncselekményekről. Az első részben utalok a nemi erkölcs elleni bűncselekmények társadalmi megítélésére, az általuk védett jogi tárgyakra, illetve ismertetem Btk.-beli elhelyezésüket. A történeti fejezetben - az említett bűncselekményi kategóriák szabályozásában bekövetkezett változásokat figyelembe véve - ismertetem a magyar jogfejlődés legfontosabb állomásait, a jelentősebb törvényeket és azok módosításait. Megállapíthatjuk, hogy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények szabályozása nagy múltra tekint vissza, már az ókorból maradtak ránk írásos emlékek e deliktumokkal kapcsolatban. A magyar jogfejlődést tekintve megfigyelhetjük, hogy már az Árpád-korban büntették a nemi erőszakot. A későbbi korok törvényjavaslatai, törvénykönyvei is kiemelt helyen foglalkoztak a nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel. A hatályos szabályozás körében, - tekintettel a hazai bírói gyakorlatra - az erőszakos közösülés, majd a szemérem elleni erőszak törvényi tényállásainak részletes tárgyalására és elemzésére törekszem. Majd kitérek az erőszakos közösülés kriminológiai ismérveire. A dolgozatomat összegzéssel zárom.

Leírás
Kulcsszavak
elkövető, sértett
Forrás