A közeli infravörös spektroszkópia alkalmazása különböző klinikai körülmények között

Absztrakt

A NIRS egy fejlődőben lévő, non-invazív technológia, mely már most számos klinikai területen kerül alkalmazásra. A dolgozatomban két olyan területtel kapcsolatos vizsgálatot mutattam be, amelyeknek nem volt előzménye, de amelyek egyszersmind segítik a kórfolyamatok patofiziológiai megértését szeptikus encephalopathiában, valamint hozzájárulhatnak a betegbiztonság javulásához diagnosztikus bronchoscopia során. A szeptikus encephalopathiával kapcsolatos vizsgálataink eredményei döntően patofiziológiai jelentőségűek. Az a tény, hogy az agyi vazoreaktivitás szeptikus encephalopathiában nem károsodott, arra mutat rá, hogy az agy érintettségének súlyos szepszisben elsősorban nem vaszkuláris, hanem minden bizonnyal inkább metabolikus okai lehetnek. A diagnosztikus bronchoscopia során végzett NIRS vizsgálataink már közvetlen klinikai jelentőséggel is bírnak: a beavatkozás során a bizonyos betegekben kifejezett szisztémás deszaturáció ellenére sem kell tartani az agyszövet deszaturációjától. Ugyanakkor szisztémás deszaturáció szempontjából klinikailag is jelentősége van a kiegészítő O2 terápiának, a vizsgálataink szerint 2 liter/perc oxigén adása szükséges a deszaturáció megelőzéséhez. Klinikai jelentőséggel bír az a tény is, hogy férfiakban, dohányos személyekben és alacsony FEV1%-al rendelkező betegekben már a beavatkozás előtt számolnunk kell egy korábban megjelenő és tartósabban fennálló deszaturáció jelentkezésével. NIRS is an evolving non-invasive technology that is already being used in many clinical areas. In my thesis, I presented two studies that had no precedents, but which help in the pathophysiological understanding of disease processes in septic encephalopathy and may contribute to the improvement of patient safety during diagnostic bronchoscopy. The results of the NIRS septic encephalopathy study are mainly of pathophysiological value. The fact that we could not demonstrate an altered cerebral vasoreactivity in patients with severe spetic encephalopathy points on the determining role of other factors than vascular in the development of septic encephalopathy, presumably metabolic factors. Our study in patients undergoing diagnostic bronchoscopy have direct clinically useful informations: We observed that –despite a significant systemic desaturation in certain patients- cerebral desaturation does not occur during the procedure. Additonally, we were able to show that administering supplemental O2 during diagnostic bronchoscopy is of clinical importance to avoid systemic desaturation. It seems that a supplemental O2 dose of 2 l/minutes is sufficient to prevent systemic desaturation in the majority of the cases. Another clinically important observation is that patients with male gender, smokers and those with reduced FEV1% values are the individuals at high risk to develop systemic desaturation.

Leírás
Kulcsszavak
közeli infravörös spektroszkópia, szepszis, szepszishez kapcsolódó enkefalopátia, cerebralis vazoreaktivitás, acetazolamide, bronchoscopia, near infrared spectroscopy, sepsis, sepsis-associated encephalopathy, cerebral vasoreactivity, acetazolamide, bronchoscopy
Forrás