A tibia proximalis vég törései napjainkban az összes csonttörés körülbelül 1%-át alkotják, ezen belül a törések 3%-ában nyílt töréssel találkozhatunk. Általánosságban véve elmondható, hogy a törések incidenciája kétséget kizáróan folyamatosan növekszik, köszönhetően a sérülést kiváltó okok változásának és a javuló társadalmi feltételeknek, valamint annak, hogy a mai világban egy elöregedő társadalomban élünk, így előtérbe kerülnek az osteoporosis talaján kialakuló törések is. Emellett a fracturák jelentős része az ízfelszínt is érinti, valamint a lágyrészek állapota is sokszor kérdéses, egyes törésekhez súlyos lágyrészkárosodások társulhatnak. Mindebből kifolyólag a tibia proximalis vég töréseinek kezelése a mai modern módszerekkel is meglehetősen nehéz, nagy kihívást jelentő feladat. A műtéti technikák és az implantátumok fejlődése ellenére sem sikerült jelentősen csökkenteni a szövődményeket. Figyelembe véve a tibia proximalis vég töréseinek kezelésében bekövetkezett változásokat, valamint a változó epidemiológiai adatokat, jelen munkánkban célul tűztük ki az egyes töréstípusok előfordulásának, az újabb, korszerűbb eljárások során alkalmazott módszerek hatékonyságának, illetve a műtétek után kialakult szövődmények gyakoriságának vizsgálatát.