Bevezetés: A rekombináns szöveti plazminogén aktivátorral (rt-PA) végzett trombolízis az akut iszkémiás stroke (AIS) legfontosabb kezelési módszere, azonban csak a betegek egy részénél hatékony. Prospektív, obszervációs vizsgálatainkban fibrinolítikus markerek, illetve az agyi ereket elzáró alvadék méretének összefüggését tanulmányoztuk intravénás trombolízisben részesülő betegeknél a terápia rövid- és hosszú távú kimenetelével. Módszerek: Az első vizsgálatban 131 konszekutív, intravénás rt-PA kezelésben részesülő AIS betegben vizsgáltuk a plazminogén aktivátor inhibitor-1 (PAI-1) szintek, a PAI-1 4G/5G polimorfizmus és terápia kimenetele, illetve biztonságossága közötti összefüggéseket. A második, eset-kontroll tanulmányban 200 AIS beteg esetében vizsgáltuk a trombus méretét leíró clot burden score (CBS) és a különféle hemosztázis paraméterek, köztük a XIII-as faktor (FXIII) aktivitás és a FXIII-A Val34Leu polimorfizmus közötti összefüggéseket és hatásukat a trombolízis sikerére. A perifériás vénás vérmintákat a trombolízis előtt, közvetlenül utána (csak az első tanulmány esetén) és a kezelés után 24 órával vizsgáltuk. A rövid távú kimenetel jellemzésére az NIHSS legalább 4 pontos változását használtuk. A hosszú távú funkcionális kimenetel jellemzésére a módosított Rankin skálát használtuk 90 nappal a stroke a kialakulása után. Eredmények: A PAI‐1 aktivitása szignifikánsan csökkent a trombolítikus kezelés során, ugyanakkor a PAI‐1 antigénszintekben nem volt változás. A PAI-1 aktivitás ill. antigénszintek nem mutattak összefüggést a terápia kimenetelével. Bináris, backward logisztikus regressziós modellt alkalmazva a PAI-1 5G/5G genotípus a lízis utáni vérzéses transzformáció szignifikáns, független kockázati tényezőjének bizonyult (OR: 4,75; 95% CI:1,18–19,06, p=0,028). Egyváltozós analízis során a FXIII-A Leu34 allél jelentős védőhatást mutatott a nagyobb vérrögök (CBS 0-9) kialakulásával szemben (OR: 0,52; 95%CI:0,30–0,92, p=0,0227). A többváltozós analízis feltárta, hogy a CBS a rövid és hosszú távú kimenetelek független prediktora (CBS 0–9 vs. 10: rövid távú kimenetel OR:2,78; 95%CI:1,44–5,36, p = 0,002, hosszú távú kimenetel OR:2,50; 95%CI: 1,18–5,31, p=0.017), míg a vizsgált hemosztázis paraméterek ilyen hatását nem tudtuk igazolni. Konklúzió: Az általunk vizsgált kohorszban a PAI-1 4G/5G polimorfizmusa a vérzéses transzformáció független prediktorának bizonyult. A FXIII-A Leu34 allél jelenléte szignifikáns védelmet mutatott a nagyobb méretű alvadékok kialakulásával szemben. Eredményeink alapján a nagyobb trombusméret (alacsony CBS) a trombolízis kedvezőtlen rövid és hosszú távú kimenetelének független prediktora.

Backround: Thrombolysis by recombinant tissue plasminogen activator (rt-PA) is the main pharmacological therapy in acute ischemic stroke (AIS); however, it is only effective in a subset of patients. In two prospective observational studies, we investigated the association between various fibrinolytic parameters, cerebral occlusive clot burden and therapy outcomes in AIS patients receiving intravenous thrombolysis. Methods: In the first study, associations between plasminogen activator inhibitor-1 (PAI-1) levels, PAI-1 4G/5G polymorphism, and therapeutic outcome and safety were studied in 131 consecutive AIS patients receiving rt-PA treatment. In the second, case-control study of 200 AIS patients, associations between clot burden score (CBS) describing thrombus size, various hemostasis parameters, including factor XIII (FXIII) activity and FXIII-A Val34Leu polymorphism, and their effect on the success of thrombolysis were examined. Peripheral venous blood samples were taken on three occasions: before, immediately after (only in the first study), and 24 hours after the thrombolysis. Short-term functional outcome was defined as a change of at least 4 points in the NIHSS. Long‐term outcome was defined according to the modified Rankin Scale at 90 days. Results: PAI‐1 activity significantly decreased upon thrombolytic treatment, while no change was observed in PAI‐1 antigen levels. PAI-1 levels showed no association with therapy outcomes. In a binary backward logistic regression model, PAI‐1 5G/5G genotype was revealed as a significant, independent risk factor for post‐lysis intracranial hemorrhage (OR: 4.75, 95%CI: 1.18–19.06, p = 0.028). In a univariate analysis, a significant protective effect of the FXIII-A Leu34 allele against developing larger clots (CBS 0–9) could be demonstrated (OR:0.52; 95%CI:0.30–0.92, p = 0.0227). Based on multivariate models, CBS was found to be a significant independent predictor of short-term and long-term outcomes (CBS 0–9 vs. 10: OR: 2.78; 95%CI: 1.44–5.36, p = 0.002 and OR: 2.50; 95%CI: 1.18–5.31, p = 0.017, respectively), while such effect of the studied hemostasis parameters could not be demonstrated. Conclusions: In the studied cohort, PAI‐1 5G/5G genotype was revealed as a significant, independent risk factor for post‐lysis intracerebral hemorrhage. The presence of FXIII-A Leu34 allele provided a significant protective effect against developing larger (CBS 0–9) clots. The presence of larger thrombi (lower CBS) was found to be a significant independent predictor of poor short-term and long-term thrombolysis outcomes.