Utasjogok az Európai Unióban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A közlekedés, és a személyszállítás rohamos fejlődésével párhuzamosan a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése érdekében az Európai Unió szabályozta a különböző közlekedési módokon utazó utasokat megillető utasjogokat. A dolgozat bemutatja a légiközlekedésben, a vasúti személyszállításban, a tengeri és belvízi, valamint az autóbuszos közlekedésben részt vevő utasok jogait, és azok érvényesíthetőségének a módjait.Az ember az ősidők óta utazik és mindig utazni is fog. A történelem kezdetén az utazási lehetőségek korlátozottak voltak a gyalogos közlekedésre, amely később bővült a háziasított állatok igénybevételével, azonban a fejlődés ezzel nem állt le. Az ember mind a földön, mind a vízen, mind pedig a levegőben kiterjesztette közlekedési lehetőségeit. Hatalmas hajókat építve hódított meg kontinenseket, majd a motorizáció elterjedésével elérte, hogy a legnagyobb távolságokat is a lehető legrövidebb idő alatt tehesse meg. Ez a fejlődés azonban nem áll meg. Mind szélesebb rétegek veszik igénybe a különböző közlekedési formákat és azok egyre nagyobb méretekben képesek az emberek különböző célú szállítására. A személyszállítás ma már hatalmas gazdasági teljesítményt ad az egyes országok számára, kiszolgálva azok lakosságának turisztikai, üzleti, gazdasági, vagy egyszerűen családi okokból keletkezett igényeit. A mai globalizált világban egyre nagyobb rétegek számára válnak elérhetővé a korábban rendkívül költséges utazási szolgáltatások, ugyanis mind több szolgáltató jelenik meg a piacokon, amelyek versenygerjesztő hatása következtében csökkenő árak mellett nagyobb kínálatot biztosítanak az utazni vágyóknak. Ugyancsak a nemzetközi utazások számának emelkedését eredményezi a határokon átnyúló üzleti, gazdasági kapcsolatok számának növekedése, amely az üzleti utazások számának emelkedését eredményezte.

Leírás
Kulcsszavak
utasjogok, hajózás, repülés, autóbuszos, vasúti közlekedés
Forrás