Függőség receptre? Az amerikai egyesült államokbeli opioidválság fogyasztóvédelmi szempontú vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témáját az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is megoldásra váró opioidválság fogyasztóvédelmi szempontú vizsgálata képezi. Bár az eltérő társadalmi, gazdasági, politikai körülmények, továbbá a kontinentális és a common law jogrendszerek között fennálló különbségek folytán úgy tűnhet, hogy hazánkban e probléma kevéssé érdemel figyelmet, úgy gondolom, hogy a kialakulásához vezető okfolyamat, majd az egyik legfőbb felelős, a Purdue Pharma L.P. gyógyszergyártó cég felelősségre vonása számos tanulsággal szolgálhatnak. A krízisről ugyan több hírportál is beszámolt, azonban azt magyar nyelvű, tudományos igénnyel készült tanulmány még nem dolgozta fel. A dolgozat a Bevezetést követően három érdemi fejezetre tagolódik. A kutatási téma megalapozásához elengedhetetlennek tartom az ópium és származékai történetének bemutatását, mely a II. fejezetben kapott helyet. Az általános jellegű áttekintésen túl e fejezetben részletesen is ismertetem az Amerikai Egyesült Államok történelmének azon mozzanatait, amelyek már a XVIII. századtól kezdődően hozzájárultak a tömegeket érintő opioidfüggőség kialakulásához. A III. fejezet az ópiumtartalmú gyógyszerekre, azok engedélyezésére vonatkozó szövetségi szintű szabályozást tárgyalja. A kapcsolódó rendelkezések ismerete ugyancsak nélkülözhetetlen annak további vizsgálatához, hogyan került forgalomba az USA-ban az OxyContin nevű gyógyszer, mely talán a legnagyobb szerepet játszotta a függőség járványszerű terjedésében. Szakdolgozatom IV. fejezete bemutatja a Purdue Pharma által az OxyContin reklámozása céljából alkalmazott marketingfogásokat, amelyek a gyógyszerreceptek számának ugrásszerű növekedését eredményezték. Az opioidjárvány elhatalmasodása ugyan rendkívül nagyszámú polgári és büntetőeljárás megindítását vonta maga után, azonban dolgozatomban elsősorban arra kívánok fókuszálni, miként alakult a Purdue Pharma felelősségre vonása, párhuzamba állítva a dohánytermékek gyártóinak felelősségre vonásával.

Leírás
Kulcsszavak
gyógyszer, fogyasztóvédelem, fogyasztók megtévesztése, Amerikai Egyesült Államok, ópium, kábítószer
Forrás