A CD44 és L-szelektin leukocita-endotél interakciókban betöltött szerepének vizsgálata gyulladásos egérmodellekben

Absztrakt

Munkám során CD44, L-szelektin, valamint CD44-L-szelektin dupla deficiens egerekben létrehozott két különböző egérmodellen dolgoztam. Intraperitoneálisan csirke ovalbuminnal 2 alkalommal immunizált állatokban az egyik oldali fülbe intradermálisan adott ugyanazon antigénnel allergiás dermatitiszt váltottam ki. A magas antigén specifikus IgE szinttel, emelkedettebb IL-4 termeléssel járó bőrgyulladásban dominálóan Th2 típusú limfociták vettek részt. A kialakult inflammáció emiatt több szempontból is hasonlóságot mutatott az atopiás dermatitisz akut fázisával. Intradermálisan/szubkután, valamint ugyancsak a hasüregbe, majd meghatározott idő után az egerek egyik oldali térdízületébe injektált mBSA-val antigén-indukált artritiszt hoztunk létre. Az immunizáló ágensekre adott specifikus válaszreakciók (immunglobulin termelés, T sejt proliferáció) meghatározása mellett a gyulladásos folyamatokban részt vevő leukociták és az endotél sejtek közötti interakciók kinetikájának tanulmányozása céljából a fülek, ill. az érintett ízületek szinoviális membránjának posztkapilláris venuláit intravitális mikroszkópiával vizsgáltuk. Az antigén specifikus immunválaszok szignifikánsan egyik modell esetében sem különböztek a vad típus, ill. géndeficiens egércsoportok között, azonban a kialakuló gyulladásos reakciók morfológiai eltérést mutattak az egyes adhéziós molekulák hiányában. Az OVA intradermális injektálása után kialakult ödéma a CD44 deficiens ill. dupla knockout állatokban szignifikánsan kisebb volt, illetve ugyanezen állatokban a fülek szövettani feldolgozása során kevesebb intradermális gyulladásos sejtet találtunk. Az AIA modelljében a kialakult ízületi duzzanat L-szelektin hiányában kisebb volt a vad típushoz képest. Szövettani feldolgozással a gyulladásban domináló neutrofil granulociták extravazációjának késésére derült fény, míg a szinoviumba történő T sejt vándorlás nem gátlódott az L-szelektin molekula expressziójának elmaradása esetén. Intravitális mikroszkópiával allergiás dermatitiszben CD44 hiányában fokozott rolling frekvencia, valamint nagyobb rolling sebesség , emellett csökkent adherencia igazolódott. Ezzel szemben mBSA intraartikuláris injekciója után a CD44 deficiens állatokban csak minimálisan csökkent az effektorsejt extravazáció, mely elsősorban az ebben a géndefektusban a leukociták felszínén létrejövő csökkent L-szelektin kifejeződésnek, semmint a CD44 hiányának tudható be. Ugyanakkor L-szelektin deficienciában fokozott rolling frekvenciát, ill. sebességet és késleltetett adherenciát detektáltunk.

Using mice deficient in CD44, L-selectin, or both we developed two different inflammatory models. In the model allergic dermatitis, that shows similarities to the acute phase of atopic dermatitis (elevated Ag-specific IgE level, Th2 type cell activation), the mice were injected intraperitoneally with chicken ovalbumin (OVA), and boosted 3 weeks later with the same amount of OVA. Two weeks after the second intraperitoneal injection, the local reaction, was elicited by intradermal administration of OVA in sterile PBS into the inner side of one of the ears.
Mice with the same gene disruption as above were immunized 2 times with methylated BSA in adjuvant subcutan/intradermally and intraperitoneally. Two to three weeks after the boost, mice were injected with the same antigen into the right knee to induce antigen induced arthritis (AIA). Despite comparable immune responses to OVA and mBSA, the morphological features of allergic dermatitis and AIA were different in WT, CD44-deficient, L-selectin-deficient, and CD44/L-selectin double KO mice. In the absence of CD44 (or both CD44 and L-selectin) expression, CD44 and double KO mice demonstrated significant reductions in leukocyte influx and ear swelling after local challenge with OVA, whereas inflammation in mice lacking L-selectin only was comparable to WT. These results suggested that CD44, but not L-selectin, was required for the entry of effector cells into the inflamed skin. Joint swelling was strongly reduced throughout the 5-day observation period in mice lacking L-selectin or both L-selectin and CD44. Histopathology of the knees and flow cytometric analysis of the joint infiltrating cells revealed a delay in leukocyte extravasation, with a slower accumulation of granulocytes in the joints in the absence of L-selectin. Extravasation of granulocytes, but not the recruitment of T cells, was diminished in the joints of mice lacking L-selectin at the early phase of AIA. Using intravital microscopy (IVM), in CD44 KO animals the rolling velocity and frequency was higher, the adherence of leukocytes was diminished as compared with the WT mice.
In the model of AIA, L-selectin-deficient and double KO mice rolling leukocytes were more frequent than in WT mice, while the ability of these cells to adhere to the vessel wall was reduced. The moderate reduction in leukocyte influx into the joints of CD44-deficient mice could be the result of diminished L-selectin expression rather than the consequence of a missing CD44 function.

Leírás
Kulcsszavak
CD44, L-szelektin, L-selectin
Forrás