Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Általános Orvostudományi Kar
Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Illés Árpád)
Orvostudományi doktori tanács
D44
Doktori programok:
- Mozgásszervi betegségek
(programvezető: Dr. Szekanecz Zoltán) - Klinikai vizsgálatok
(programvezető: Dr. Berta András) - Experimentális és klinikai onkológia
(programvezető: Dr. Hernádi Zoltán)
Böngészés
legfrissebb feltöltések
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 253)
Tétel Szabadon hozzáférhető In vitro és in vivo micro-rheologiai összehasonlító vizsgálatok: bilhaemia és antikoagulánsok(2025) Mátrai, Ádám Attila; Deák, Ádám; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Sebészeti Műtéttani TanszékA különböző betegségek és kezelések hatással vannak mind a haematologiai, mind a haemorheologiai paraméterekre, azonban ritka kórképek esetében kevésbé állnak rendelkezésünkre haemorheologiai adatok az adott betegség vonatkozásában. Többek között ide tartozik a bilhaemia is, mellyel kapcsolatban ismert, hogy az epe hatással van a szívfrekvenciára és az artériás középnyomásra, ezért célunk volt ezen állapot hatásának vizsgálata a micro-rheologiai paraméterekre patkány és sertés modellben. Ezen kívül célul tűztük ki egy új, klinikai alkalmazás előtt álló kettős, thrombocyta- és véralvadásgátló készítmény (APAC) hatásainak vizsgálatát a haematologiai és haemorheologiai paraméterekre. Eredményeink alapján elmondható, hogy a bilhaemia közvetlenül befolyásolja a hemodinamikai paramétereket és micro-rheologiai romlást okoz. A már korábban leírt artériás középnyomás és a szívfrekvencia csökkenését tapasztaltuk mindkét faj tekintetében, melynek nagysága és dinamikája fajok közötti különbözőségeket mutatott. Az epe nem volt hatással a vörösvérsejtek deformabilitására, viszont az aggregatióra kifejtett hatása eltérő volt a fajok között. A patkányok vörösvérsejtjei érzékenyebben reagáltak az epe beadását követően in vitro és in vivo egyaránt. In vitro egy lehetséges dózisfüggő hatást is megfigyeltünk. Bár az orvoslás mindennapjaiban az thrombocyta- és véralvadásgátló készítmények széles palettája érhető el, a kardiovaszkuláris betegségek összetettsége és a fokozott vérzéses szövődmények elkerülése végett, mégis fontos új, potenciálisan előnyösebb készítmények alkalmazása a populáció megfelelő csoportjainál. Tanulmányunk volt az első, amely egy ilyen szer, az APAC beadásának micro-rheologiai összefüggéseit vizsgálta és hasonlította össze a klinikumban már alkalmazott frakcionálatlan heparinnal (UFH). Eredményeink alapján elmondható, hogy az UFH és az APAC hasonló micro-rheologiai tulajdonságokkal rendelkezik. Az APAC alkalmazása előnyös lehet olyan betegeknél, akiknél az alkalmazott terápia több, különböző hatásmechanizmusú készítményből áll, hogy a szerek között esetlegesen fellépő szinergista hatás és a fokozott vérzésnek a kockázata elkerülhető legyen.Tétel Szabadon hozzáférhető Az ozmotikus gradiens vörösvérsejt deformabilitás faji különbségei és metabolikus befolyásoló tényezői(2025) Varga, Ádám; Németh, Norbert; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Sebészeti Műtéttani TanszékA micro-rheologiai paraméterek közül a vörösvérsejt deformabilitás egy kevéssé ismert aspektusa az ozmotikus változásokkal együtt járó, ún. ozmotikus gradiens deformabiltás vizsgálata („osmoscan”). Annak ellenére, hogy a keringésben széles tartományban éri a vörösvérsejteket az ozmolalitás változás hatása, ez a paraméter még kevéssé vizsgált, hiszen csak néhány laboratóriumban van meg a módszertani háttér ennek tanulmányozására. Különösen érdekes e paraméter fajok közötti vizsgálata is, hiszen a vörösvérsejtek micro-rheologiai paramétereit a sejtek mérete, alakja, denzitása, viszkoelasztikus, biomechanikai tulajdonságai együttesen befolyásolják, és ismert ezekről a faktorokról, hogy széles körül heterogenitást mutatnak a fajok között az emberhez viszonyítva. Az orvosbiológiai kutatásokba is bevont állatfajok vonatkozásában a komparatív haemorheologiának fontos jelentősége van az eredmények extrapolálhatósága, értékelése és értelmezése tekintetében, a klinikai hasznosíthatóság szempontjából is. Ugyancsak kevéssé ismert vetület a metabolikus változók micro-rheologiai paraméterekre kifejtett hatása. Kutatómunkánk során ezen kérdések tisztázását tűztük ki célul. Széles körű faji összehasonlításban vizsgálhattuk a vörösvérsejtek ozmotikus grádiens deformabiltását. A szakirodalomban elsőként közöltünk vörösvérsejt osmoscan adatokat az ember és hét emlős faj összehasonlításában, kimutatva e paraméterek változatosságát, jellegzetes elongatiós index – ozmolalitás görbéit. Új adatokkal megerősítettük, hogy a vörösvérsejtek ozmotikus gradiens deformabilitási paraméterei az optimálistól alacsonyabb ozmolalitás tartományban leginkább az átlagos corpuscularis térfogattal (MCV), a magasabb ozmolalitású tartományban az átlagos corpuscularis haemoglobin koncentrációval (MCHC) korrelálnak jól. Kimutattuk, hogy a micro-rheologiai paraméterek arterio-venosus különbségek mellett eltérőek a portalis és renalis vénás vér összehasonlításában is, amely különbségeket elsősorban az oxigenizációs szint, a pH és a laktát koncentráció befolyásol. Kísérletes bél-anastomosis műtét azonnali micro-rheologiai változást okozott, kísérletünkben portális vénás dominanciával. A pH és a laktát koncentráció változásai korreláltak a vörösvérsejtek deformálhatóságának és aggregátiójának változásaival. Adataink szerint a pH csökkenésével és a laktát koncentráció emelkedésével a vörösvérsejtek deformálhatósága romlik, aggregabilitásuk fokozódik.Tétel Szabadon hozzáférhető A veseátültetés sebészeti szövődményei(2025) Illésy, Lóránt; Nemes , Balázs Áron; Illésy, Lóránt; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar; Általános Orvostudományi Kar::Sebészeti Intézet::Szervtranszplantációs TanszékA debreceni vesetranszplantációs program eredményei kiválóak nemzetközi összehasonlításban is. Klinikánkon az urológiai szövődmények aránya 2010-2013 között végzett műtétek után 10,4%, míg 2018-2020 között már csak 8% volt. Átlagosan a 10 évet tekintve 9,2% volt urétervarrattal összefüggő, és intervenciót igénylő szövődmények aránya, UNS esetén 11,3%, UU esetén 7,2%. Ezen belül még alacsonyabb az uréter (anasztomózis) szűkületek aránya (8,0% vs. 5,4%), átlagosan 6,7%. Nem találtunk szignifikáns különbséget a kétféle urétervarrat-technika után kialakuló szövődmények arányában. A kialakult szövődmények sikeresen kezelhetők urológiai intervencióval, vagy súlyosabb esetekben az uréteranasztomózis újravarrásával. A rekonstrukciós beavatkozások típusa nem korrelált szignifikánsan a primer urétervarrat technikájával, tehát egyes korábban UNS mellett veseátültetett betegnél a rekonstrukció UU, vagy PU/PN is lehetett, és fordítva. A rekonstrukciók során mindössze 2 graftot kellett eltávolítani, ami a teljes vizsgált beteganyag 0,4%-a, ami nagyon jó eredménynek számít. A többi (rekonstruált) vese működik, bár életciklusuk lehet rövidebb. Eredményeink alapján az uréter komplikációk kialakulása szignifikánsan korrelált a graftok kumulatív túlélésével, de ez csak a 2. posztoperatív évet követően jelentkezett a klinikumban. A betegek túlélése szempontjából nem volt különbség (89% vs. 87%; p=0,52). A visszatérő húgyúti fertőzések kihívást jelentenek a vesetranszplantált populációban. A húgyúti fertőzések aránya UNS technika esetén szignifikánsan magasabb volt, mint UU esetén (p=0,002). A debreceni transzplantált betegek között 10% volt az ADPKD betegek aránya és a gasztrointesztinális manifesztáció az ADPKD csoport 66,3%-nál volt jelen, 5%-nál (n=4) észleltünk akut has (vastagbél perforáció) miatt sürgős műtétet. A debreceni transzplantált betegek között a NODAT (6,3%) felfedezhető volt az ADPKD csoportban, a HTN kiemelkedően magas volt (90%) és a kardiovaszkuláris halálozás (59%) vezető haláloknak bizonyult. A policisztás vesék eltávolítását döntően a veseátültetés előtt végeztük el: 16 esetben veseátültetés előtt, 1 esetben utána. A preventíven végzett nefrektomia nemcsak a beültetést könnyíti meg a téraránytalanság megszűntetésével, hanem csökkenti a posztoperatív időszakban a saját (policisztás) veséből származó gyulladás kockázatát is. A policisztás vesék eltávolítását célszerű erre kijelölt centrumokban elvégezni, amely nem feltétlenül a szervátültetést végző intézmény.Tétel Szabadon hozzáférhető A kvantitatív CT alkalmazhatósága a gyulladásos csontvesztés vizsgálatában(2024) Juhász, Balázs Attila; Szekanecz, Zoltán; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Reumatológiai TanszékBevezetés. A rheumatoid arthritis (RA) és a spondylitis ankylopoetica (AS) általános és fokális osteoporosissal társul. A területi csontsűrűséget (BMD) meghatározó DXA mellett a perifériás kvantitatív komputer tomográfia (QCT) a térfogati (volumetrikus) BMD-t is kimutatja. A QCT emellett különbséget tud tenni a teljes, a trabekuláris és a kortikális BMD között. I. vizsgálat. Összehasonlítottuk a DXA-t és a QCT-t RA-s betegekben és egészséges kontrollokban. Összesen 57 RA beteg és 32 életkorban illesztett egészséges kontroll BMD-jét határoztuk meg DXA-val. Az alkar ultradistalis régiójában QCT vizsgálatokat végeztünk. A denzitometriás adatok korreláltak az életkorral, a betegség időtartamával, annak aktivitásával, a szérum CRP-vel és az ACPA szinttel. A DXA-val meghatározott területi BMD korrelált a QCT-vel mért volumetrikus csontsűrűséggel. Ezenkívül a trabecularis osteoporosis összefüggésbe hozható az RA-val, míg a corticalis osteoporosis inkább az életkorral korrelált. II. vizsgálat. Ebben a tanulmányban a volumetrikus és területi BMD-t alkar QCT-vel és DXA-val mértük, laboratóriumi biomarkerek meghatározása mellett, RA-s és SPA-s betegeken, akik egyéves anti-TNF-terápiában részesültek. Összesen 40 etanercepttel (ETN) vagy certolizumab pegollal (CZP) kezelt RA-s és SPA-s beteget követtünk egy évig. Térfogati és területi BMD, valamint parathormon (PTH), osteocalcin, RANKL, 25-hidroxi-D-vitamin (VITD), P1NP, CTX, sclerostin (SOST), Dickkopf 1 (DKK-1) és katepszin K (CATHK) meghatározásokat végeztünk. A QCT-vel mért térfogati BMD nem változott egy éves anti-TNF kezelés alatt. A betegségaktivitás, a CATHK, a RANKL és a VITD összefüggésbe volt hozható az anti-TNF-kezelés QCT BMD-változásokra gyakorolt hatásával. Az RA és az SPA ebben a tekintetben eltért egymástól. III. vizsgálat. Szarvasmarha csontmintákon lézerindukált plazmaspektroszkópiás (LIPS) és QCT vizsgálatokat végeztünk a csontszerkezet és az ásványianyag-tartalom felmérésére. A LIPS eredmények nem részei ennek a disszertációnak. Azt találtuk, hogy a QCT-vel meghatározott attenuációs együttható lehet az egyik legjobb meghatározója a megváltozott csontszövet szerkezetének. Összevetettük a QCT-vel mért attenuációs együtthatót és a teljes BMD-t, és e két paraméter között szignifikáns korrelációt találtunk. Összehasonlítottuk a LIPS és a QCT technikákkal mért BMD-t is és szignifikáns korrelációt találtunk a kétféle BMD mérés között. Következtetések. A QCT, valamint a DXA alkalmas lehet a csontmetabolizmus vizsgálatára gyulladásos ízületi megbetegedésekben. A QCT előnye, hogy ez a módszer a csontelváltozásokat különböző csontkompartmentekben is képes kimutatni. Ezenkívül a QCT hasznos lehet a gyulladásos csontelváltozások, a szerkezeti eltérések és a célzott terápiák csontra gyakorolt hatásának vizsgálata során is. A napi gyakorlatban egyelőre valószínűleg nem fogja felváltani a DXA-t és a FRAX-ot de speciális, a gyulladásos csontvesztéssel összefüggő kérdések megválaszolására alkalmas lehet.Tétel Szabadon hozzáférhető Az autológ hemopoetikus őssejt-transzplantáció szerepe onkohematológiai betegségekben(2025) Bicskó, Réka Ráhel; Gergely, Lajos; Bicskó , Réka Ráhel; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi KarA diffúz nagy B-sejtes limfóma és a plazmasejtes mielóma két nagyon gyakori malignus hematológiai kórkép. Patogenezisükben genetikai prediszpozíció és környezeti tényezők együttes hatása áll. Prevalenciájuk folyamatosan nő, ami a diagnosztika és a terápiás lehetőségek fejlődésének köszönhető javuló túlélési eredményekkel magyarázható. Napjainkra ugyan jól kezelhető betegségekké váltak, de a relabáló és refrakter esetek kezelése továbbra is igen nagy kihívást jelent. Ezekben az esetekben az autológ hemopoetikus őssejt-transzplantáció az elmúlt évtizedekben fundamentális terápiás modalitás volt, de az mmunterápiák megjelenésével megkérdőjeleződött a szerepe. Munkánk során DLBCL-es betegek körében vizsgáltuk a konszolidáló autológ transzplantáció, és MM-s betegcsoportban a második autológ transzplantáció hatékonyságát és biztonságosságát, az immunterápiákkal elérhető eredményekkel összehasonlítva. Továbbá olyan klinikai paramétereket kerestünk, amelyek fennállása vagy hiánya befolyásolja a transzplantáció kimenetelét. Az autológ hemopoetikus őssejt-transzplantáció mindkét kórkép esetében biztonságos beavatkozásnak bizonyult alacsony szövődményrátával, a második malignus megbetegedések előfordulási gyakorisága közel nulla volt. A transzplantációt megelőző mentőkezelések száma nem, de az azokkal elért terápiás válasz mélysége szignifikáns meghatározója volt a túlélésnek. A mentőkezelésre kevésbé reagáló betegek túlélése alulmaradt a komplett remissziót elérő alcsoportokhoz képest. Mindkét betegségben mind a progressziómentes-, mind a teljes túlélési eredmények közel ekvivalensek a CART kezelésekkel közölt adatokkal. Összefoglalva minden törekvés és a bővülő terápiás lehetőségek ellenére a relabáló és refrakter hematológiai betegek kezelése továbbra sem megoldott. A rendelkezésre álló terápiás modalitások között a célunk a lehető legoptimálisabb terápiás válasz elérése mellett a toxicitás redukálása és az életminőség javítása, melyben az autológ őssejt-transzplantáció biztonsággal és jó hatékonysággal alkalmazható terápiás eszköz. Diffuse large B-cell lymphoma and plasma cell myeloma are two very common hematologic malignancies. The pathogenesis is a multistep process entailing the accumulation of multiple genetic lesions due to genetic predisposition and environmental factors. The prevalence is constantly increasing, which is due to the improved survival results due to the development of diagnostics and therapeutic options. Nowadays, DLBCL have become a highly curable, and multiple myeloma have become a well-treatable disease, but the management of relapsed and refractory cases still remains a challenge. In these cases, autologous hematopoietic stem cell transplantation has been a fundamental therapeutic modality in recent decades, but its role has been questioned with the introduction of novel immunotherapies. Our study aimed to define the efficacy and safety of autologous transplantation among DLBCL patients and of the second autologous transplantation in the MM patient group, comparing them with the results achieved with immunotherapies. Furthermore, we aimed to identify clinical parameters whose presence or absence affects the outcome after the transplant. Autologous hematopoietic stem cell transplantation proved to be a well-tolerated and effective treatment option with low toxicity even in a heavily pretreated cohort. The frequency of second malignant diseases was insignificant. The number of salvage treatments before transplantation was not, but the depth of therapeutic response achieved with them, was a significant determinant of survival. The survival of patients less responsive to salvage treatment was inferior compared to the subgroups that achieved complete remission. In both diseases, both the progression-free and overall survival results are nearly equivalent to the data reported with CART treatments. In summary, despite all efforts and expanding therapeutic options, the treatment of relapsed and refractory hematology patients is still challenging. Among the available therapeutic modalities, our goal is to achieve the best therapeutic response, reduce toxicity and improve the quality of life, in which autologous stem cell transplantation appears to be a safe and effective therapeutic tool.Tétel Szabadon hozzáférhető Immunogenicity of vaccines in rheumatoid arthritis and COVID-19(2024) Rákóczi, Éva; Szekanecz, Zoltán; Rákóczi, Éva; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Reumatológiai TanszékAz autoimmun reumatológiai kórképekben szenvedő betegek immunszupprimált állapotuk miatt magas légúti fertőzéses rizikóval rendelkeznek. A leggyakoribb légúti patogén területen szerzett pneumonia esetében a Streptococcus pneumoniae. Emiatt előnyös, ha ezek a betegek pneumococcus elleni vakcinációban részesülnek. Az egyidejű biológiai terápia azonban módosíthatja a vakcinára adott immunválaszt. Gyakorló vakcinológusként munkacsoportunkkal megvizsgáltuk, hogy a biológiai terápiával kezelt rheumatoid arthritises betegek esetében milyen hatékonyságot mutatott a fehérje- konjugált 13-valens pneumococcus vakcina. A másik kutatásunk a COVID pandemia alatt zajlott, mely során összehasonlítottuk a homológ oltási sémát (2 alap és 1 harmadik BNT162b2) a heterológ (2 alap BBIBP-CorV és 1 harmadik BNT162b2) COVID oltási sémával. Megvizsgáltuk, vajon heterológ oltási sor esetén - harmadik oltásként BNT162b2 kerül beadásra két BBIBP-CorV alapoltás után – hatékonyabb-e a vakcináció a SARS-CoV-2-vel szembeni humorális immunválaszban a homológ séma három BNT162b2 dózisával összehasonlítva.Tétel Szabadon hozzáférhető A petefészekrák primer műtéti kimenetelének előrejelzése és a tumorredukció fagocita funkcióra kifejtett hatásának vizsgálata(2024) Kovács, Anna Rebeka; Lampé, Rudolf; Anna Rebeka; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Szülészeti és Nőgyógyászati IntézetA petefészekrák a gyógyszeres kezelés terén elért eredmények ellenére napjainkban is jelentős halálozási aránnyal jár. A feltételezett diagnózist követően az elsővonalbeli kezelés a daganat műtéti eltávolítása, és az annak során elért tumorredukció mértéke a betegek túlélésének egyik fő prognosztikai tényezője. Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk a preoperatív laboratóriumi paraméterek prognosztikai értékét a primer tumorredukciós műtét kimenetelére nézve. 150 high-grade szerózus epiteliális ovárium carcinomás (EOC) beteg műtét előtti laborparamétereit vizsgáltuk, akik 2006 és 2013 között primer műtéten estek át. A vizsgált változók közül ROC görbe analízissel optimális küszöbértéket tudtunk meghatározni a Ca-125, neutrofil-limfocita arány, monocita-limfocita arány (MLR) és trombocita-limfocita arány esetén. Ezt követően bináris logisztikus regresszió segítségével vizsgáltuk a paraméterek független prognosztikai értékét, melynek eredményei szerint a stádium (FIGO III-IV), az MLR (>0,305) és a Ca-125 (>169,15 kU/L) független, szignifikáns prediktív értékkel bírnak az inkomplett tumorredukció előrejelzésére vonatkozóan. A petefészek hám eredetű daganatainak pontos kóreredete tisztázatlan, etiológiájában az immunrendszer szerepét is feltételezik. A monociták és a neutrofil granulociták a veleszületett immunrendszer fagocitózisra képes sejtjei, melyek a daganatsejtek eliminációjában is szerepet játszhatnak. Kutatásunk során 20 FIGO IIIC stádiumú, high-grade szerózus EOC-ban szenvedő és 16 jóindulatú nőgyógyászati daganat miatt műtéten áteső betegtől (műtétes kontrollok), valamint egészséges kontrolloktól (n=14) származó sejtek fagocita funkcióját vizsgáltuk. A sejtek szeparálása után Zymosan-A részecskékkel inkubáltuk őket, majd immunfluoreszcens mikroszkóppal fagocitózis indexet határoztunk meg. Az egészséges kontrollokkal összevetve az EOC betegek perifériás monocitáinak és granulocitáinak preoperatív fagocita funkciója csökkent, mely a műtét utáni 7. napra szignifikánsan emelkedett, és elérte az egészséges kontrollok szintjét. Ezzel szemben a műtétes kontrollként szolgáló betegek pre- és posztoperatív vérmintáiból származó sejtek fagocitózis index értékei nem tértek el az egészséges kontrolloktól. A teljes citoreduktív műtét után megfigyelt fagocita funkció normalizálódás alapján feltételezhetjük, hogy a high-grade szerózus EOC és/vagy annak mikrokörnyezete olyan faktorokat termelhet, melyek a perifériás monociták és neutrofil granulociták fagocita funkcióját csökkentik, és a tumor teljes műtéti eltávolítása után ezen faktorok termelődése feltehetően csökken vagy megszűnik. Despite advances in pharmacological treatment, ovarian cancer still carries a significant mortality rate today. Following the presumed diagnosis, the first-line treatment is surgical tumor removal, and the extent of cytoreduction achieved during the procedure is one of the main prognostic factors for patient survival. Our aim was to examine the prognostic value of preoperative laboratory parameters regarding the outcome of primary tumor reduction surgery. We analyzed preoperative laboratory parameters of 150 patients with high-grade serous epithelial ovarian carcinoma (EOC) who underwent primary surgery between 2006 and 2013. Using ROC curve analysis, we determined optimal cutoff values for Ca-125, neutrophil-to-lymphocyte ratio, monocyte-to-lymphocyte ratio (MLR), and platelet-to-lymphocyte ratio among the variables studied. Subsequently, we assessed the independent prognostic value of these parameters using binary logistic regression, which revealed that stage (FIGO III-IV), MLR (>0.305), and Ca-125 (>169.15 kU/L) are independent, significant predictors of incomplete cytoreduction. The precise etiology of epithelial ovarian tumors remains unclear, and the role of the immune system is also hypothesized in its pathogenesis. Monocytes and neutrophil granulocytes are phagocytic cells of the innate immune system that may play a role in the elimination of tumor cells. In our research, we examined the phagocytic function of cells derived from 20 patients with FIGO stage IIIC high-grade serous EOC, 16 patients undergoing surgery for benign gynecological tumors (surgical controls), and healthy controls (n=14). After isolating the cells, they were incubated with Zymosan-A particles, and a phagocytic index was determined using immunofluorescence microscopy. Compared to healthy controls, the preoperative phagocytic function of peripheral monocytes and granulocytes in EOC patients was reduced, which significantly increased by the 7th postoperative day and reached the levels observed in healthy controls. In contrast, the phagocytic index values of cells derived from pre- and postoperative blood samples of the surgical control group did not differ from those of healthy controls. Based on the normalization of phagocytic function observed after complete cytoreductive surgery, we hypothesize that high-grade serous EOC and/or its microenvironment may produce factors that suppress the phagocytic function of peripheral monocytes and neutrophil granulocytes, and following the complete cytoreductive surgery, the production of these factors presumably decreases or ceases.Tétel Szabadon hozzáférhető Az autológ szövetek jelentősége a komplikált és eventerált hasfali sérvek sebészetében(2024) Martis, Gábor; Damjanovich, László; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi KarBevezetés. Az eventerált és komplikált hasfali sérvek jelentős kihívást jelentenek a sebészi gyakorlatban. Megoldásukra számos jól használható sebészi technika fejlődött ki az elmúlt évtizedekben, azonban definitív megoldást egyik eljárás sem volt képes adni a sebészek kezébe. Az irodalmi háttere szerteágazó és bőséges. Állandóan fejlődő műtéti technika és időről-időre újabb műtéti beavatkozások állandó irodalmi tájékozódást követel a gyakorló sebésztől, mert ezeket a módszereket be kell építenie a gyakorlatba és a meglévő sebészi technikát kellő jártasság megszerzése után fejleszteni szükséges. Az alapvető műtéti technikák közül bizonyos esetekben az autológ szövetek alkalmazása alapvető igény, mert infektált és szeptikus környezetben idegen anyagok használata nem megengedett. Az autograftok, illetve a különböző autológ szövetek és lebenyek használata nem egyszerű. Pontosan ismerni szükséges az egyes technikák alkalmazhatóságát, indikációját, kontraindikációját továbbá minden egyes beavatkozás gondos előzetes tervezése elengedhetetlen jelentőséggel bír. Célkitűzések. Az értekezésnek két alapvető célkitűzése van. 1.) Bemutatni eddig nem alkalmazott és általam először leírt két műtéti technikát. Az első: a kettőzött irhalebeny alkalmazása komplikált hasfali sérvek eseteiben, a második: a m. rectus abdominis kétoldali átfordításának technikája középvonali eventerált hasfali sérvek eseteiben. 2.) A műtéti technika eredményeinek prospektív, konszekutív kohorsz követéses vizsgálat eredményeinek bemutatása és ezen eredményekből levont következtetések bemutatása. Betegek és módszerek. A tanulmányokat a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Intézetében végeztük 2011. január 1. és 2020. december 31. között. A kettőzött irhalebennyel végzett beavatkozást 36 esetben végeztük el. Mindegyik beteget 3, 6, 12 hónappal a beavatkozás után fizikális vizsgálattal, hasi ultrahang vizsgálattal és CT vizsgálattal követtem meghatározott protokoll szerint. A műtétek után mindegyik esetben transzvezikális intraabdominális nyomásmérést végeztünk protokoll szerint. Életminőségi és elégedettségi kérdőívet töltöttek ki a betegek a beavatkozásokat követőn. Bemutatásra kerül az irhalebeny előkészítésének pontos módszere. A műtéti technika alaplépéseit bemutatom. A m. rectus abdominis átfordítását 22 beteg esetében tudtuk elvégezni. Minden beteget protokoll szerint követtünk. Kidolgoztuk a műtét előtti CT morfometriát a műtét elvégezhetőségére vonatkozóan. A műtét alapvető lépéseit bemutatom Az intraabdominális nyomásmérést transzvezikálisan végeztük el minden esetben. Regisztráltuk a korai és késői sebészi és nem sebészi szövődményeket. Az életminőségi és elégedettségi kérdőívek eredményeit elemeztük. Eredmények. Mindkét műtéti technika eseteiben a leírt műtéteket végeztük el. A kettőzött irhalebeny esetében az 1 éves követéses vizsgálat során hasfali sérvkiújulás nem alakult ki. Hasfali elődomborodás 1 esetben jelentkezett. Sebészi szövődmények közül a szeróma képződés 8 esetben fordult elő, 1 esetben reoperációt igénylő jelentős vérzés alakult ki. Exitus lethalis nem történt. A betegek mindegyike elégedett volt a beavatkozás korai és késői eredményével. Az életminőségükben szignifikáns javulást igazoltunk nemcsak szubjektíven, hanem statisztikailag is. A m. rectus abdominis átfordítás esetében a középvonali jelentős hasfalhiányt a kétoldali rektusz izom minden esetben feszülés nélkül lefedte. Hasfali sérvkiújulást a követés során 1 esetben észleltünk és egy másik esetben hasfali elődomborodás alakult ki 6 hónappal a műtétet követően. Szeróma képződés 4 esetben alakult ki. Szignifikáns intraabdominális nyomás emelkedést nem észleltünk. Az életminőség szignifikánsan javult (p=0,0013). Exitus lethalis nem történt ebben a kohorszban sem. Megbeszélés. A komplikált (többszörösen kiújult és infektált) hasfali sérvek és az eventerált hasfali sérvek megoldására leírt új műtéti technikák a sebészi gyakorlatban használhatóak. A műtéti technika mindkét esetben pontosan leírásra került és ez alapján kellő gyakorlat után alkalmazható. Kizárólagosan autológ szöveteket használtam a hasfal rekonstrukciójára. Az autológ szövetek használata minimális szintre csökkentette a műtét utáni szeptikus szövődmények előfordulását. A műtét előtti CT vizsgálat és a hasfal állapotának pontos leírása alapvető jelentőségű. A műtétek szövődményi elfogadhatóan alacsony számban alakultak ki. Az életminőség mindkét műtét esetében javult. A betegek elégedettek voltak a beavatkozás eredményeivel. A hosszú távú eredmények elemzése jelenleg is folyamatban van. Következtetés. A kettőzött irhalebeny és a m. rectus abdominis a komplikált, eventerált hasfali sérvek megoldásában jelentős szerepet kaphat. Alacsony szövődmény arány mellett a kiújulás aránya kifejezetten kedvező. A műtétek elvégezhetőségének szigorú feltételei vannak. A műtétek további végzése, valamint ezen beavatkozások rövid és hosszútávú eredményeinek kritikus elemzése biztosíthatja mindkét eljárás helyét a hasfali sérvek sebészetében. Introduction. It is a considerable chalenge to solve the problem of eventrated and complicated abdominal wall hernias in the surgical practice. Numerous well-established surgical techniques have been developed in the last decades, however there is no definitive solution to the problem of eventrated/complicated abdominal wall hernias in the hands of surgeonsIts reference list in the international literature is diversified as well as -fortunately- abundand. From time to time, a permanent dialectic of surgical practice and new procedures emerged in the literature demands a constant attention from the practical surgeons since these novel methods should be led into their own practice and they should be developing their surgical technique alongside with the need of continuous demand for improving their well-established practice after attainment of proper routine considering the novel method. Among basic and original operating techniques in certain cases, applying autologus tissues is a basic demand since using xenografts in an infected and septic circumstances is not advisable, what is more contraindicated. It is not simple routine to apply different types of autologous tissues and free or pedicled flaps for reconstructions. It is extremly important to know how to be used a special technique, its indication/contraindication as well as an elaborated previous planning of every single procedure has an indispensable importance. Aims. There are two basic aims of this thesis. 1, To introduce the two original procedures published by me first in the literature. The first is the double layer dermal grafts applied in cases of complicated abdominal wall hernias. the second is the bilateral rectus abdomini muscles turning-over applied in cases of loss of abdominal wall domain. 2, To introduce the results of the two operating techniques in two prospective, consecutive cohors follow-up studies as well as presentation of the conclusions drown from the follow-up studies. Patients and methods. The studies were conducted at he University of Debrecen, Faculty of Medicine, Department of Surgery between 01. January 2011 and 31. December 2020. The double layer dermal graft procedures were applied in 36 cases. According to our protocol, all patients involved in the study were followed-up by physical examination, abdominal ultrasonography, and CT image examination after 3, 6, 12 months postoperatively. According to our study planning, an intraabdominal pressure was determined by intravesical measurement (IAPMS) in all cases at the first, second and third postoperative day. After patients’ mobilizasion, a quality of life and a satisfactory questionaire were filled by the patients. The preparation of the dermal graft is meticulously presented. The crucial steps of the procedure is presented in the thesis. The bilateral rectus muscle turning-over technique was applied in 22 cases. A well worked-out protocol was applied to follow-up all patients. We elaborated the CT morfometry methodology prior the procedures in order to be determined how and when can be used the rectus mucle turning-over procedure. I introduce the basic steps of the procedure. The intraabdominal pressure was measured by IAPMS. Early and late surgical site and non-surgical complications were registered. We analysed the results of quality of life and satisfactory questionares. Results. In all cases of both operating techniques, the procedures described were applied. Abdominal wall recurrency was not registered during the 1-year follow-up period in cases of double layer dermal graft procedures. Bulking formation was registered in 1 case. Among surgical complications, seroma formation was registered in 8 cases. Considerable bleeding required immediate reoperations was registered. in 1 case. There was not lethal complication registered. All patients were satisfied with the early and late results of the procedure. Not only subjective but statitical quality of life improvement was confirmed. The bilateral rectus abdominis muscle turning-over were able to cover the midline considerable gap without significant elevation of intrabadominal pressure. Recurrency and bulking formation was registered in 1-1 cases during follow-up period Seroma formation was taken shape in 4 cases. Significant intraabdominal pressure elevation was not detected. Significant improved quality of life index was measured (p=0,0013Lethal complication was not detected in this cohort as well. Discussion. The new operating techniques described for solution to complicated (multiple recurrented and/or infected) as well as eventrated abdominal wall hernias can be used in the surgical practice. The detailed operating technique was described and can be applied accordingly. Only autologous tissues were used for reconstructing the abdominal wall. Applying autologous tissues, the septic surgical site infectious complications were significantly diminished. It is crucial to be determined the actual abdominal wall structure by CT morfometry prior the procedureThe number of postoperative complications remained at acceptable low level. Significant improvement of quality of life was measured in cases of both operating techniques. Patients were satisfied with the results of the procedures. Analyzing long term result have been in progress. Conclusion. Double leyer dermal grafts and rectus abdominis muscles might be significant factors in surgery of complicated and eventrated abdominal wall hernias. Recurrency ratio is explicitly favourable alongside with the low complication one. There are strict conditions to perform these procedures. Evaluation as well as strict critical analysis of short and long term results of additional operations could help to be determined the place of both techniques in the abdominal wall surgery.Tétel Szabadon hozzáférhető Nukleinsav és kapcsolt sejtfelszíni biomarker vizsgálatok a petefészekrák diagnosztikájában(2024) Lukács, János; Póka, Róbert; Soltész, Beáta; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet; Általános Orvostudományi Kar::Humángenetikai TanszékA petefészek tumor vezető haláloknak számít a nők körében, a magas mortalitási ráta köszönhető a nem specifikus tüneteknek és a késői diagnózisnak. A betegség a korszerű kezelési stratégiák ellenére is rossz túlélési rátával jellemezhető, így új diagnosztikai, terápiás és monitorizálási lehetőségek kidolgozása vált szükségessé. Munkánk során olyan biomarkereket kerestünk, amelyek ígéretesek lehetnek a petefészek tumor kimutatásában és a majdani diagnosztikai tesztek kidolgozásában. A nem-invazív, illetve a minimálisan invazív eljárások alkalmazásakor a figyelem elsősorban a mikroRNS-ek felé fordult, így a kutatásunk első részében olyan mikroRNS polimorfizmusokat vizsgáltunk, amelyekről úgy gondolták, hogy biomarkerekként szolgálhatnak a petefészek tumor diagnosztikájában. A vizsgált polimorfizmusok (miR-146a rs2910164, miR-196a-2 rs11614913 és miR-193b rs30236) esetén nem volt szignifikáns eltérés a vizsgált petefészek tumoros betegek és egészséges kontrollok között. Ez nem zárja ki előbbi polimorfizmusok alkalmazhatóságát, ha más polimorfizmusokkal kombinációban végezzük el a vizsgálatukat. A kontroll és a petefészek tumoros betegek szövet mintáin mért CD24 expresszió között szignifikáns különbséget azonosítottunk, ami statisztikailag nem szignifikáns összefüggést mutatott az előrehaladottabb FIGO stádiumokkal is. Munkánk jelentőségéhez hozzájárul, hogy vizsgálataink során elsőként vizsgáltuk meg a miR-146a rs2910164, miR-196a-2 rs11614913, miR-193b rs30236 mikroRNS polimorfizmusokat, és a CD24 expresszióját magyarországi petefészek tumoros és egészséges nők körében.Tétel Szabadon hozzáférhető Aktuális mechano-biológiai kérdések a mozgásszervi sebészetben(2024) Kovács, Ágnes Éva; Manó, Sándor; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar; Általános Orvostudományi Kar::Ortopédiai Tanszék; Általános Orvostudományi Kar::Ortopédiai Tanszék::Biomechanikai Szolgáltató LaboratóriumKutatásom két témarészét összekötő közös elem az élő környezetben elhelyezett fémek hatásának elemzése. A kutatás első felében a gerincimplantátum stabilitás vizsgálatairól számoltam be. A számos összeköttetést tartalmazó gerincimplantátumok stabilitásvizsgálata a tervezéstől az anyagválasztásig több tényezőtől függ, valamint vannak fontos biotribológiai vizsgálati paraméterek is (pl. kinematika és terhelés), amelyek jelentősen befolyásolhatják egy adott stabilitási vizsgálat eredményét. Az implantátumvizsgálati szabványok és útmutató leírások sok nyitott kérdést hagynak maguk után, melyek miatt lényeges az in vitro vizsgálati módszer összehasonlítása az in vivo módszerrel, hiszen a vizsgálati eredmények helyes értékelése a montázsok meglazulásának elkerüléséhez vezethet. Célunk volt egy olyan ipari kenőanyag megtalálása, melynek használata egységesíthetné, és a valóságoshoz közelíthetné az in vitro mechanikai tesztek módszereit. Eredményeink tükrében javaslatként fogalmaztuk meg egy kereskedelmi forgalomban lévő motorolaj használatát a mechanikai vizsgálatokhoz. A kutatás második részében az általunk tervezett és 3D nyomtatással előállított rácsos szerkezetű implantátumok biológiai, csontos környezetben való viselkedésének analízisét mutattam be. Hat különböző rácsszerkezetet vizsgáltunk (giroid, kocka, henger, tetraéder, kettős piramis, Voronoi) állatkísérlet keretében juhokon. Az implantátumokat Ti6Al4V ötvözetből, DMLS 3D nyomtatási technológiával állítottuk elő. Mechanikai, szövettani és képfeldolgozási elemzéseket végeztünk a mintákon. A mintákat újszerű vízsugaras módszerrel vágtuk, és az általunk fejlesztett képfeldolgozó algoritmusunk eredményeit statisztikailag értékelve, valamint a klasszikus szövettani feldolgozás eredményeivel is alátámasztva arra jutottunk, hogy a digitálisan szegmentált területek alapján a csontbenövés mértéke pontosan számszerűsíthető. A hatféle rácsalak csontbenövési eredményességét a fentebbiek értelmében rangsoroltuk: a giroid, kettős piramis és kocka alakú rácsokat tartalmazó implantátumokba nőtt be a legnagyobb mértékben egységnyi idő alatt a csontszövet. Ezen három rácstípus sorrendisége az eltelt idő tekintetében is azonos volt, azaz mind az exterminálás utáni 8., mind a 12. héten is igaznak bizonyult. Az irodalomban több helyen jó csontbenövési értékekkel jellemzett kocka rácsalak mellett a giroid és kettős piramis rácstípusok is hasonlóan jó eredményekkel szerepeltek.Tétel Szabadon hozzáférhető A COVID-19 tüdőgyulladás prognosztikai faktorai és a tocilizumab terápia helye a kezelésben(2024) Szabó, Miklós; Szekanecz, Zoltán; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Reumatológiai TanszékA COVID-19 világjárvány során az egészségügyi erőforrások végessége felhívta a figyelmet a rizikóbecslés fontosságára. Tudományos munkám során COVID-19 tüdőgyulladás miatt hospitalizált betegeken vizsgáltam a prognosztikai faktorok értékét és a tocilizumab (TCZ) terápia hatását a klinikai kimenetelre. A SARS-CoV-2 okozta tüdőgyulladás súlyosságának és prognózisának meghatározására több vizsgált demográfiai, klinikai és laboratóriumi paraméter is alkalmasnak bizonyult. A közösségben szerzett tüdőgyulladás rizikóbecslésére kifejlesztett A-DROP pontrendszer jó prognosztikai értéket mutatott a COVID-19 pneumóniás betegek súlyosságának és kimenetelének előrejelzésében. A mellkas CT mintázatok, valamint a Pan és munkatársai által javasolt mellkas CT súlyossági pontrendszer szintén hasznosnak bizonyultak a betegség kimenetelének becslésében és korrelációt mutattak több klinikai és laboratóriumi biomarkerrel is. A kortikoszteroid kezeléshez adott TCZ terápia biztonságosnak bizonyult és javította a súlyos, multiszisztémás gyulladásos szindrómával társuló COVID-19 pneumóniás betegek túlélését és csökkentette a gyulladásos markerek szintjét. A kezelés eredményességét javította, ha még a preintenzív fázisban indították, illetve történt konzultáció a kezelésben jártas szakemberrel.Tétel Szabadon hozzáférhető A krónikus mieloid leukémia tirozinkináz-gátló kezelése, a terápia okozta mellékhatások laboratóriumi és klinikai vizsgálata, különös tekintettel a vaszkuláris hematológiai eltérésekre(2024) Mezei, Gabriella Anna; Batár, Péter István; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Hematológiai TanszékA krónikus mieloid leukémia (CML) egy olyan ritka klonális őssejt betegség, melynek hátterében egyetlen genetikai defektus, a 9-es és a 22-es kromoszómák reciprok transzlokációja áll. A kórkép kialakulásáért a transzlokáció következtében létrejött fúziós gén (BCR::ABL1) által kódolt kóros tirozin-kináz aktivitású jelátviteli szabályozó fehérje felelős. A fokozott tirozin-kináz aktivitás célzott gátlása a leukémiás sejtklón eliminációjához vezet. Az elmúlt két évtized klinikai tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a tirozinkináz-gátló kezelés a betegek egy részénél akár teljes gyógyulást is eredményezhet az egykor halálos kimenetelű kórképben. A TKI terápia kapcsán azonban számos kezelés-specifikus mellékhatás (intolerancia), illetve a BCR::ABL1 fehérje gátlásával szembeni rezisztencia alakulhat ki, melyek a betegség terápiájának megfelelő módosítását igénylik, és negatívan befolyásolják a túlélést. Jelenleg a CML célzott kezelésében számos TKI érhető el, melyek BCR::ABL1-specifikus és nonspecifikus („off-target”) hatásaik alapján szerteágazó mellékhatás profillal rendelkeznek. Emiatt a CML terápiája az elmúlt években egyre inkább személyre szabottá vált. Ez a hatékony betegség-kontrollon túl a kezelés okozta mellékhatások időben történő felismerését, lehetőség szerinti elhárítását, szükség esetén pedig a terápia módosítását is jelenti. Kiemelkedő a második és harmadik generációs TKI kezelés mellett megfigyelt kardio-metabolikus és hemorrágiás események halmozódása, melyek oka nem minden részletében tisztázott. Számos laboratóriumi és klinika kutatás mutatott ki összefüggést a nilotinib- és ponatinib-kezelés és a kardiovaszkuláris kockázat növekedése, valamint a dazatinib kezelés és a vérzéses szövődmények előfordulása között. A primer hemosztázis, azon belül pedig a prokoaguláns ("coated") vérlemezkék központi szerepet játszanak mind az aterotrombotikus, mind pedig a hemorrágiás folyamatok patofiziológiájában. Munkahipotézisünk az volt, hogy az egyes TKI kezelések során tapasztalt protrombotikus és hemorrágiás folyamatok hátterében a vérlemezkék aktivációjának és aggregációjának megváltozása áll. Vizsgálataink során a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Klinika, Hematológiai Tanszékén CML miatt gondozott betegek TKI kezelésének kapcsán rögzítettük a betegek főbb jellemzőit, prognosztikai értékeit, a betegek kardiovaszkuláris státuszát, egyéb társbetegségeit, valamint a terápia során fellépő nemkívánatos mellékhatások előfordulását. Kiemelt figyelmet fordítottunk az in vitro és ex vivo megfigyelt vaszkuláris hematológiai eltérésekre. Kimutattuk, hogy dazatinib kezelés során a vérzékenység kialakulásában a kollagén indukálta vérlemezke aggregáció gátló hatáson túl a primer hemosztázis jóval érzékenyebb indikátorának tekintett "coated"-vérlemezkék képződésére kifejtett gátló hatás is szerepet játszik. A dazatinib ezt a hatást a vérlemezkék glycoprotein VI (GPVI) receptorán keresztül, az SFK jelátviteli út blokkolásával fejti ki. Igazoltuk, hogy a ponatinib koncentrációtól függő módon gátolja a prokoaguláns vérlemezke képződést és a GPVI agonista által kiváltott vérlemezke aktivációt. Kidolgoztunk egy kardio-metabolikus állapotot ellenőrző vizsgálati protokollt, melynek segítségével a nagy kardiovaszkuláris kockázatú betegek szűrését vezettük be. Ennek segítségével a betegre szabott TKI kezelés pontosabban meghatározhatóvá vált.Tétel Szabadon hozzáférhető Az influenza elleni átoltottsággal összefüggésben álló tényezők vizsgálata az idősek, valamint a cukorbetegek körében(2024) Szőllősi, Gergő József; Kardos, László; Klinikai orvostudományok doktori iskolaAz influenza elleni védőoltás felvételének propagálása kiemelten fontos népegészségügyi feladat, különösen a magas kockázatú csoportok esetében, mint az idősek és a cukorbetegségben szenvedők. Ezekben a csoportokban az influenza súlyos szövődményekhez vagy akár halálhoz is vezethet, amely kiemeli a védőoltás fontosságát. Jelenlegi tanulmány célja, hogy bemutassa az influenza elleni védőoltás felvételét befolyásoló tényezőket két magas kockázatú csoportban Magyarországon: a cukorbetegek és a 65 éves vagy annál idősebbek körében. Az elemzés a 2009-ben, 2014-ben és 2019-ben végzett Európai lakossági egészségfelmérésből származó adatokon alapul. A hazai idős lakosság megközelítőleg 32%-a volt beoltva a legutóbbi influenzaszezonban. Az oltást befolyásoló tényezők közé tartozott az iskolai végzettség, a társas támogatottság, a háziorvossal és szakorvossal való találkozás gyakorisága, valamint a társbetegségek jelenléte. A cukorbetegek esetében a teljes oltási lefedettség 2009-ben 26%, 2014-ben 28%, 2019-ben pedig 25% volt. Az oltás felvételét befolyásoló tényezők közé tartozott főként az életkor, az iskolai végzettség, a nem és a társbetegségek jelenléte. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy célzott felvilágosító kampányokra és beavatkozásokra van szükség ezen célcsoport körében az oltási arányok emelése érdekében. Összességében elmondható, hogy az influenza elleni átoltottság mind a cukorbetegek, mind az idősek körében jelentősen elmarad az optimális 75%-os aránytól. Ezek az eredmények azt hangsúlyozzák, hogy szükség van egészségügyi politikai reformokra és újabb, célzott beavatkozási stratégiákra a fokozott kockázattal rendelkező célcsoportok körében az influenza elleni védőoltási arányok javítása érdekében.Tétel Szabadon hozzáférhető Adipocutan lebenyek életképességének vizsgálata ischaemia-reperfusiós kísérletes sebészeti modellen(2024) Molnár, Ábel; Németh, Norbert; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi KarA lebenyes rekonstrukciók gyakran alkalmazott technikák mély, illetve kiterjedt lágyszöveti defektusok fedésére. A lebeny életképessége kulcsfontosságú a rekonstrukció sikeressége céljából. A lebeny vitalitás megállapításának leggyakrabban alkalmazott módszere a fizikális jelek vizsgálata, úgy, mint hőmérséklet, tapintat, oedema, szín, vagy a kapilláris újratelődés. Bár ezek a jelek fontos információt nyújtanak a sebész számára, sokszor már akkor jelentkeznek, amikor a háttérben irreverzibilis elváltozások következtek be, pl. artériás/vénás trombózis. Kutatásunk során célunk a lebenyek életképességének vizsgálata volt mikrokeringési és micro-rheologiai paraméterek rögzítésével annak megállapítására, hogy alkalmasak-e a lebenyek vitalitásának követésére, illetve szövődmény előjelzésére. Wistar patkányokat vizsgáltunk, melyeknél adipocutan lágyéklebenyt képeztünk. A kontroll csoportban a lebenyeket kipreparáltuk, megemeltük, majd ezt követően a lebenyeket repozícionáltuk és suturáztuk. Az I/R csoportban a lebenyek megemelését követően az ellátó eret 1 órán keresztül leszorítottuk, majd ezt követően a klippeket felengedtük, és a lebenyeket repozícionálva suturáztuk. A lebenyek három régiójában (cranialis, centralis, caudalis) bőrhőmérsékletet mértünk és microcirculatiós értékeket (blood flux unit, BFU) monitoroztunk a műtét előtt, a preparálás végén, az ischaemia után, a műtét végén, valamint az 1., 3., 5., 7. és 14. postoperativ (p.o.) napon. Emellett micro-rheologiai paramétereket is vizsgáltunk a lateralis farokvénából vett vérmintákból a műtét előtt, valamint az 1., 3., 5., 7. és 14. p.o. napon (haematologiai paraméterek, vörösvérsejt aggregatio és deformabilitás). Nem találtunk szignifikáns különbséget a bőrhőmérsékleti adatok tekintetében a különböző lebeny régiók között. A BFU értékek mindkét csoport tekintetében alacsonyabbak voltak az alap értékekhez mérten a műtét során, illetve közvetlenül a műtétet követően. A korai postoperatív időszakban a BFU értékek az I/R csoportban szignifikánsan alacsonyabbak voltak a kontroll csoporthoz viszonyítva. Egy szövődményes esetben a Laser Doppler szöveti áramlásmérés jól tükrözte és előre jelezte a p.o. komplikációt (necrosis). Általánosságban emelkedett vörösvérsejt aggregatiót észleltünk az 1. és 3. postoperatív napokon. Az 5. postoperatív napot követően a vörösvérsejt aggregatio csökkenését észleltük. A vörösvérsejt deformabilitás romlását észleltük az 1-3. postoperatív napokon, mely az I/R csoportban kifejezettebb volt. Összefoglalva, egy órás ischaemia esetében – amely nem feltétlenül eredményez szövetelhalást – is megfigyelhetőek voltak a mikrokeringési és micro-rheologiai paraméterek eltérései. Ezen értékek követése fontos információt nyújt a lebenyek vitalitásáról. Akár több paramétert együttesen vizsgálva, akár egyes módszereket alkalmazva prediktív értékkel bírhatnak a vitalitás tekintetében. Jelen modell alkalmas lehet további lebeny-vitalitást ellenőrző módszerek vizsgálatára.Tétel Szabadon hozzáférhető Neutrofil granulociták és monociták fagocita funkciójának vizsgálata endometriózisban(2024) Lukács, Luca; Lampé, Rudolf; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi KarAz endometriózis egy jóindulatú, krónikus megbetegedés, ami negatívan hat az érintett nők életminőségére, és számos nő esetében felelős az infertilitásért is. A betegség patofiziológiája nem teljesen tisztázott, azonban az károsodott immunválasz kulcsszerepet tölthet be benne. A veleszületett immunrendszer fagocita funkciója szerepet játszhat az ektópiásan megjelenő endometrium eliminálásban. A vizsgálataink célja a neutrofil granulociták és monociták fagocita funkciójának vizsgálata volt. A kutatások első fázisban egészséges, és más nőgyógyászati kórkép miatt műtéten áteső nőkből származó sejtek fagocita funkcióját vizsgáltuk és hasonlítottuk össze a műtét előtt és után. Munkánk második fázisban pedig plazmakísérleteket végeztünk inaktivált és nem inaktivált plazmamintákkal. A vizsgálatban összesen 34 preoperatív és 22 posztoperatív vérvétel történt endometriózisban szenvedő nőtől, 32 egészséges nő vérmintája szolgált kontrollcsoportként, valamint jóindulatú nőgyógyászati betegségek miatt 14 műtéten átesett nőnél történt pre- és posztoperatív vérvétel. A vizsgált sejteket izoláltuk, majd különböző plazmamintákban inkubáltuk, ezt követően a fagocitózis indexeiket fluoreszcens mikroszkóp alatt meghatároztuk. Az endometriózisos betegek esetében neutrofil granulociták és monociták fagocita funkciója szignifikánsan csökkent az egészséges nők eredményeivel összehasonlítva. Amennyiben a csökkent fagocita funkcióval bíró sejteket egészséges nőkből származó plazmamintákban inkubáltuk, úgy a vizsgált funkció normalizálódott. Emellett, ha egészséges nőkből származó sejteket endometriózisos nő plazmamintáival kezeltük, úgy a fagocita funkció szignifikánsan csökkent. Nem volt különbség a hővel inkativált és nem inkativált plazmaminták eredményei között. Eredményeink alapján az aktív endometriotikus léziók olyan hőstabil, immunmoduláns faktorokat termelhetnek, amelyek a perifériásan megtalálható neutrofil granulociták és monociták fagocita funkcióját csökkentik. Ez a funkció az endometriózis komplett sebészi eltávolítását követően normalizálódik, és újra eléri az egészséges nőkben mérhető szintet.Tétel Szabadon hozzáférhető Női endokrinológiai betegségek előfordulása és jelentősége az in vitro fertilizációs eljárásoknál(2024) Herman, Tünde; Jakab, Attila; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar1. Hazai és nemzetközi viszonylatban is újdonságnak tekinthető felmérésünk egyértelműen igazolja az endokrin diszfunkciók halmozott megjelenését és gyakori társulását az IVF programban résztvevő nőknél. A fenti adatokra támaszkodva megalapozott véleményünk az, hogy az IVF programban az alkalmassági vizsgálatok során hangsúlyt kell fektetni az endokrinológiai státusz részletes felmérésére. A legújabb hazai irányelvben írtakkal egyetértésben hangsúlyozzuk annak előnyeit, ha az IVF előtti kivizsgálást és a kezelést végző nőgyógyász endokrinológiai jártassággal is rendelkezik és így az infertilis párnak komplex ellátást tud nyújtani. 2. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy az endokrinológiai betegség alapvetően befolyásolja az IVF kezelés sikerességét. Így az endokrinológiai eltérés korrekciója nélkülözhetetlen a páciens IVF kezelését megelőzően. Eredményeink szerint a komplex kezelés ellenére sem tudunk az endokrinológiai betegséggel rendelkező betegcsoportban hasonlóan eredményesek lenni, a terhességi rátát illetően, IVF program során, mint az endokrinológiai eltéréssel nem rendelkezőknél. Ezt a tényt figyelembe véve a vezető IVF indikáció mellett, társuló endokrinológiai eltérés esetén, minél előbb a páciensek IVF programba vételére kell törekedni, a sikeresség érdekében. A kezelés gyorsított ütemezésénél az életkoron túl hangsúlyt fektetve a DOR, az autoimmun thyreoiditis, a hyperprolaktinaemia társulására. 3. Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy a reprodukciós egészséget a Hashimoto thyreoiditis alapvetően befolyásolja. A Hashimoto thyreoiditisesben szenvedő subklinikai vagy klinikai hypothyreosisos, pajzsmirigy hormon szubsztitúcióban részesülő, in vitro fertilizációs programban résztvevő betegeknél, magasabb átlagéletkorral, alacsonyabb petefészek tartalék kapacitással számolhatunk. Az in vitro fertilizációs kezelés során kevesebb a nyert petesejt szám, mely az IVF kezelés eredményességét alapvetően negatívan befolyásolja. A 35 év alatti Hashimoto thyreoiditisben szenvedő nőknél alacsonyabb a fertilizációs ráta ICSI kezelés során, mely a IVF kezelés kimenetelének sikerességét csökkenti, idősebb nők esetén az életkorból adódó csökkent fertilitás dominanciája érvényesül. A Hashimoto thyreoiditises betegcsoportban alacsonyabb terhességi rátával, magasabb vetélési aránnyal és ennek eredményeként alacsonyabb élveszületési aránnyal számolhatunk. Eredményeink alapján amennyiben Hashimoto thyreoiditisszel kezelt infertilis betegnek IVF- ICSI kezelés javasolt, az életkor mellett a thyroid autoimmunitást is kedvezőtlen reproduktív indikátorként kell figyelembe venni.Tétel Szabadon hozzáférhető A célzott terápia hatásai az arthritisek társbetegségeire és azok biomarkereire(2023) Karancsiné Pusztai, Anita; Szűcs, Gabriella; Pusztai, Anita; Klinikai orvostudományok doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Belgyógyászati Intézet::Reumatológiai TanszékA reumatológiai megbetegedések esetében nagyobb a kockázata számos társbetegség kialakulásának. A jelenleg alkalmazott TNFα-gátló terápiák segíthetnek megelőzni a betegséggel kapcsolatos szisztémás csontvesztést, valamint csökkenthetik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Az első vizsgálat során az RA és SPA betegségek etanercept/ certolizumab pegol terápiáinak egy éves hatását vizsgáltuk olyan szolubilis vaszkuláris biomarkereken (oxLDL/β2GPI komplex, suPAR, aHSP60, BNP fragmens), amelyek magas szintje a gyulladással összefüggő érelmeszesedés kialakulásával kapcsolatosak. Ez az első olyan vizsgálat, amely hosszútávon vizsgálta ezen biomarkerek anti-TNF terápia hatására történő változását ezen betegségekben. Eredményeink a következőkben foglalhatóak össze: Az RA és SPA betegek teljes csoportjában megfigyelhető volt a szignifikáns csökkenés az oxLDL/β2GPI komplex szintjében az egy éves anti-TNF terápia hatására. Emellett a kritikusan magas suPAR szinttel rendelkező betegeknél is hasonló hatást tapasztalunk. A bekövetkező csökkenés nagy valószínűséggel vezet az egyes kardiovaszkuláris szövődmények kockázatának csökkenéséhez. RF és ACPA szeropozitivitás magasabb suPAR és BNP szinttel társult, ami egy rosszabb prognózis kimenetelét jelezheti előre. Megerősítettük az egyes biomarkerek az érrendszer patofiziológiai elváltozásaival való összefüggését. Eredmények alapján, mind a 4 biomarker korrelációt mutatott valamelyik kiindulási lipidparaméterrel, valamint a vaszkuláris ulrahang vizsgálat számos esetben mutatott összefüggést az általunk vizsgált biomarkerekkel. A regressziós analízis eredménye alapján, a CRP és triglicerid fontos előrejelzők lehetnek a BNP és suPAR szintekre vonatkozóan a kezelés előtt vagy után 12 hónappal. A varianciaanalízis eredményei alapján, a betegségaktivitás vagy IMT jelentősen befolyásolhatja az anti-TNF kezelés hatásait az oxLDL/β2GPI komplex, aHsp60 és suPAR változásaira. A második vizsgálat során munkacsoportunk két korábbi tanulmányának eredményeit használtuk fel. Mindkét tanulmány ugyanabban a klinikai vizsgálatban értékelte a vaszkuláris és csont biomarkerek egy éves anti-TNF-terápia hatását RA és SPA betegekben. Ez az első olyan vizsgálat, amely egyszerre vizsgálta az érrendszeri- és csontok állapotát biológiai szerekkel kezelt ízületi gyulladásos betegeknél. Eredményeink a következőkben foglalhatóak össze: A csont- és érrendszeri paraméterek közötti kapcsolatot elemző korrelációs elemzése során megfigyeltük, hogy az IMT és qCT paraméterek, valamint a PWV és combnyaki BMD értékei között szignifikánsan fordított összefüggések állnak fenn különböző időpontokban. Lényeges ezáltal, hogy nemcsak a gyulladásos biomarkerek közötti összefüggéseket figyeltük meg, hanem a strukturális markerek között is. Az FMD és OPG között pozitív összefüggést mutattunk ki. Az eredményeink azt mutatják, hogy az OPG és FMD közötti kapcsolat az anti-TNF terápia előtt és után is fennáll, ami tovább bizonyítja az OPG biomarkerként betöltött szerepét a vaszkuláris kockázat és prognózis meghatározásában. Az IMT és PWV számos csontmarkerrel összefüggött. A vaszkuláris biomarkerek közül a PDGF-BB pozitívan korrelációt mutatott a combnyaki BMD-vel, valamint több angiogén marker kapcsolódott számos csont biomarkerhez. A regressziós analízisünk során számos olyan csontmarkert találtunk, amelyek képes volt megjósolni az érrendszeri állapotot a 12 hónapos kezelés után, és ugyanez fordítva is igaz volt. Emellett összefüggést találtunk a DEXA által értékelt femoralis BMD és a PDGF-BB között, valamin a qCT által meghatározott egyes BMD értékek és az IMT között. Az RM-ANOVA elemzésünk eredményei alapján, az egyéves biológiai kezelés a különböző csont biomarkerek kiindulási szintjeivel (OC, P1NP, VITD3) kombinálva, képes volt előre jelezni az IMT változásait a terápia során. Az elemzés megerősítette, hogy a kezdeti csökkent csontsűrűség az érrendszeri rendelleneségek megnövekedett előfordulását okozhatják. A MANOVA elemzés feltárta, hogy a betegség aktivitása (DAS28/BASDAI) vagy a szisztémás gyulladás (CRP), valamint ezek anti-TNF gátlóhoz kapcsolódó változásai a kezdeti állapot és az egy éves kezelés között befolyásolhatják bizonyos csont-és érrendszeri biomarkerek közötti kapcsolatot. Ez alapján az ízületi gyulladás mind a kardiovaszkuláris mind a csontritkulásos megbetegedéseket már a betegség korai szakaszában fokozza. Rheumatological diseases are associated with a higher risk of developing a number of co-morbidities. 3 Current TNFα inhibitor therapies may help prevent systemic bone loss associated with the disease and reduce the risk of developing cardiovascular disease. In the first study, we investigated the effect of one year of etanercept/certolizumab pegol therapies for RA and SPA diseases on soluble vascular biomarkers (oxLDL/β2GPI complex, suPAR, aHSP60, BNP fragments), whose elevated levels are associated with the development of inflammation-related atherosclerosis. This is the first study to investigate the long-term changes of these biomarkers in response to anti-TNF therapy in these diseases. Our results are summarised below: A significant reduction in oxLDL/β2GPI complex levels was observed in the whole group of RA and SPA patients after one year of anti-TNF therapy. In addition, a similar effect was observed in patients with critically high suPAR levels. The resulting reduction is likely to lead to a reduction in the risk of certain cardiovascular complications. RF and ACPA seropositivity were associated with higher suPAR and BNP levels, which may predict a worse prognosis. We confirmed the association of certain biomarkers with pathophysiological changes in the vasculature. According to these results, all 4 biomarkers showed correlation with one of the baseline lipid parameters, and vascular ultrasound examination showed correlation with several of the biomarkers we investigated. Based on the results of the regression analysis, CRP and triglyceride may be important predictors of BNP and suPAR levels 12 months before or 12 months after treatment. Based on the results of analysis of variance, disease activity or IMT may significantly influence the effects of anti-TNF treatment on changes in oxLDL/β2GPI complex, aHsp60 and suPAR. In the second study, we used the results of two previous studies of our working group. Both of them evaluated the vascular and bone biomarkers in a one-year anti-TNF therapy of RA and SPA patients. This is the first study to simultaneously assess vascular and bone status in patients with arthritis treated with biological agents. Several vascular and bone imaging and laboratory parameters were evaluated to better understand possible interactions. Our results are summarised below: In a correlation analysis of the relationship between bone and vascular parameters, we observed significant inverse correlations between IMT and qCT parameters and PWV and femoral neck BMD at different time points. Crucially, we observed correlations not only between inflammatory biomarkers but also between structural markers. We found a positive correlation between FMD and OPG. Our results show that the association between OPG and FMD persists before and after anti-TNF therapy, further demonstrating the role of OPG as a biomarker in determining vascular risk and prognosis. IMT and PWV were associated with a number of bone markers. Among the vascular biomarkers, PDGF-BB showed a positive correlation with femoral neck BMD, and several angiogenic markers were associated with several bone biomarkers. Our regression analysis found a number of bone markers that were able to predict vascular status after 12 months of treatment, and the reverse was also true. In addition, we found a correlation between femoral BMD assessed by DXA and PDGF-BB, as well as between some BMD values assessed by qCT and IMT. Based on the results of our RM-ANOVA analysis, the one-year biological treatment combined with baseline levels of different bone biomarkers (OC, P1NP, VITD3) was able to predict changes in IMT during therapy. The analysis confirmed that initial reduced bone density may be associated with an increased incidence of vascular abnormalities. The MANOVA analysis revealed that disease activity (DAS28/BASDAI) or systemic inflammation (CRP) and their changes associated with anti-TNF inhibitor between baseline and after one year of treatment may influence the relationship between certain bone and vascular biomarkers. This suggests that arthritis increases both cardiovascular and osteoporotic disease early in the course of the disease.Tétel Szabadon hozzáférhető Metasztázisok angiogenezisének in vivo vizsgálata peptidalapú PET radiotracerekkel(2024) Péliné Szabó, Judit; Trencsényi, György; Szabó, Judit; Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola; Általános Orvostudományi Kar::Orvosi Képalkotó Intézet::Nukleáris Medicina TanszékA dolgozatban bemutattuk, hogy SRCA műtéti technikával létrehoztunk egy olyan új, in vivo experimentális onkológiai állatmodell-rendszert, amelyben áttétes nyirokcsomók sorozatos transzplantációjával követhető a nyirokcsomó metasztázisok tumor formáló képessége. Ebben a modellben mind a vesetok alatti primer tumorok, mind pedig a metasztázisok neo-angiogenezissel összefüggő αvβ3 integrin és APN/CD13 expressziója leírható és követhető non-invazív képalkotó technikákkal target-specifikus [68Ga]Ga-NODAGA-RGD és [68Ga]Ga-NOTA-cNGR PET radiofarmakonok alkalmazásával. Az egymást követő áttétes nyirokcsomó transzplantációk következtében a vesetok alatt növekvő tumorok és a mellkasi paratimikális metasztázisok 2-[18F]FDG, [68Ga]Ga-NODAGA-RGD és [68Ga]Ga-NOTA-cNGR felhalmozódásának folyamatos növekedését tapasztaltuk. Az így – ebben a kísérleti rendszerben – megfigyelhető glükózanyagcsere fokozódás, valamint a neo-angiogenezissel összefüggő αvβ3 integrin és APN/CD13 molekulák emelkedett expressziója a metasztázisok fokozódó malignitására utalhat. A daganatok neo-angiogenezisét egy közvetettebb jelátviteli rendszerben (COX2-PGE-tengely) vizsgálva in vivo preklinikai PET képalkotással igazoltuk, hogy a 68Ga-jelzett HPβCD és RAMEB ciklodextrin származékok alkalmasak a PGE2-receptor pozitív, illetve PGE2-t termelő ortotopikusan és heterotopikusan transzplantált primer tumorok és a kialakuló metasztázisok azonosítására. In the present work, we have demonstrated that we have established a novel in vivo experimental animal model system for oncology using the SRCA surgical technique, in which the tumor-forming ability of lymph node metastases can be monitored by serial transplantation of metastatic lymph nodes. In this model, both the expression of αvβ3 integrin and APN/CD13 associated with neo-angiogenesis of both primary tumors and metastases in the renal tubules can be described and monitored by non-invasive imaging techniques using target-specific [68Ga]Ga-NODAGA-RGD and [68Ga]Ga-NOTA-cNGR PET radiopharmaceuticals. Consecutive metastatic lymph node transplantations resulted in a steady increase in the accumulation of 2-[18F]FDG, [68Ga]Ga-NODAGA-RGD and [68Ga]Ga-NOTA-cNGR in tumors growing under the kidneys and in thoracic parathyroid metastases. The increase in glucose metabolism observed in this experimental system, as well as the increased expression of αvβ3 integrin and APN/CD13 molecules associated with neo-angiogenesis, may indicate the increasing malignancy of metastases. By investigating tumor neo-angiogenesis in a more indirect signaling system (COX2-PGE axis), we demonstrated by in vivo preclinical PET imaging that 68Ga-labeled cyclodextrin derivatives HPβCD and RAMEB are suitable for identifying PGE2 receptor-positive and PGE2-producing orthotopically and heterotopically transplanted primary tumors and developing metastases.Tétel Szabadon hozzáférhető A szemfenéki keringési zavarok jelentősége, a retina vénás trombózisa következtében kialakuló makulaödéma korszerű kezelése(2024) Balla, Szabolcs; Nagy, Valéria; Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola; Általános Orvostudományi KarA retina artériás és vénás okklúziójának kombinált incidenciája 11-16/100.000 fő. Mindkét esetben jelentős, maradandó látáskárosodás alakul ki, ennek mértéke nagyban függ az elzáródás szintjétől (törzs-, illetve ágelzáródás). A retina artériás okklúziója (RAO) hirtelen, fájdalmatlan, a retina artériás keringészavara következtében kialakuló, gyakran irreverzibilis látásromlást/látásvesztést okoz. A retina vénás okklúziója (RVO) a retina vénás keringészavara, melynek következtében a retina hipoxiás károsodása, majd makulaödéma alakulhat ki. Ebben az esetben a látásromlás lassabban következik be (1-2 hét alatt), kezdetben jellemzően a látótérben kisebb-nagyobb foltok, majd látótérkiesés jelenik meg. A mostanra gold standarddá vált intravitreális anti-VEGF kezelés hatására a látás az esetek nagy részében javítható. Hazánkban elérhető NEAK által (jelenleg könnyített méltányossági alapon) engedélyezett IVB injekció. Bár a kezelés hosszadalmas, és a beteg kezdetben havi rendszerességgel, majd kisebb-nagyobb időközökkel jár orvosi ellenőrzésre és kezelésre, de ezzel a terápiás módszerrel nagyfokú látásjavulás érhető el. Dolgozatom egyik fő aspektusa ennek a kezelésnek az objektív és szubjektív hatásosságának, illetve biztonságosságának vizsgálata. Mindkét szemfenéki vaszkuláris betegség esetén igaz, hogy jellemzően nem csak a retina kis erei károsodottak, hanem a szívet és az agyat ellátó erek is gyakran érintettek lehetnek. Az ST-elevációs miokardiális infarktus (STEMI), akut iszkémiás stroke (AIS), RAO és RVO kialakulásában szerepet játszhatnak olyan rizikófaktorok, mint a hipertenzió, az iszkémiás szívbetegség, a hiperlipidémia, a pitvarfibrilláció, az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség közül egy, vagy több társbetegség párhuzamos fennállása, melyek önálló, illetve együttes jelenlétének szerepét jelen értekezésemben részletesen vizsgáltam. A RAO kialakulását követően a megfelelő orvosi vizsgálat és a kísérő betegségek kezelése potenciálisan megelőzheti az AIS és a STEMI kialakulását. A kockázati tényezők csökkentésével/kezelésével a beteg életminősége javítható lehet. A szekunder prevenció alkalmazása pedig megelőzheti a másik szemen kialakuló RAO-t, illetve a súlyos életet vagy életminőséget befolyásoló kórképek kialakulását. A fentiekben alapvető fontosságú a neurológus, belgyógyász, kardiológus és szemész együttműködése. The combined incidence of arterial and venous occlusion of the retina is 11-16/100,000 persons. In both cases, there is significant permanent visual loss, the extent of which depends largely on the level of occlusion (central or branch occlusion). Retinal artery occlusion (RAO) causes sudden, painless, often irreversible visual loss/visual impairment due to retinal arterial occlusion. Retinal vein occlusion (RVO) is a retinal venous occlusion, which can result in hypoxic retinal damage and macular edema. In this case, visual loss occurs more slowly (1-2 weeks), typically with small to large spots in the visual field initially, followed by visual field loss. Intravitreal anti-VEGF treatment - now the gold standard of RVO induced macular edema treatment - improves vision in the majority of cases. In our country, intravitreal bevacizumab injections are available. Although the treatment is lengthy and the patient will initially have to undergo monthly check-ups and treatment at shorter or longer intervals, this therapeutic method can achieve a high degree of visual improvement. One of the main aspects of my thesis is to examine the objective and subjective efficacy and safety of this treatment. In both ocular vascular diseases, it is true that typically not only the small vessels of the retina are damaged, but also the blood vessels supplying the heart and brain can often be affected. The development of ST-elevation miocardial infarction (STEMI), acute ischemic stroke (AIS), RAO and RVO may be influenced by risk factors such as hypertension, ischemic heart disease, hyperlipidemia, atrial fibrillation, type 1 diabetes or type 2 diabetes, the role of one or more of these comorbidities, individually or in combination, has been investigated in detail in this thesis. After the onset of RAO, appropriate medical evaluation and management of comorbidities can potentially prevent the development of AIS and STEMI. By reducing/treating risk factors, the patient's quality of life may be improved. The use of secondary prevention may prevent the development of RAO in the other eye or the development of serious life- or quality-of-life-affecting conditions. Collaboration between neurologist, internist, cardiologist and ophthalmologist is essential in the above.Tétel Szabadon hozzáférhető A végtagi ischaemia-reperfusio szöveti perfusióra kifejtett hatásának és a károsodások csökkentési lehetőségeinek vizsgálata(2024) Körei, Csaba László; Németh, Norbert; Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola; Általános Orvostudományi KarA végtagok ischaemia-reperfusiós károsodásának megelőzése/mérséklése nagy klinikai jelentőséggel bír. Munkánk során klinikai és kísérletes modellben vizsgáltuk alsó végtagi ischaemia hatását, nem-szteroid gyulladáscsökkentő (NSAID), valamint pre- és posztkondícionálás hatását különböző laboratóriumi értékekre, különös tekintettel a microrheologiai tényezőkre, továbbá egyéb paraméterekre. A klinikai vizsgálatban 17 elektív térdműtéten átesett beteget vizsgáltunk (DEOEC RKEB/IKEB 3848-2013), közülük öten Na-diclofenak-ot kaptak i.v. 5-10 perccel a reperfusio kezdete előtt és 6 órával utána (NSAID csoport). Öt betegnél 3x15 perces prekondícionálás történt egy nappal a műtét előtt (PreC csoport) a felkaron alkalmazott mandzsettával. Hét betegnél nem történt ilyen kezelés (kontroll csoport). Vérvétel történt a v. femoralisból az ischaemia előtt, a reperfusio 5. és 10. percében, az 1. és 2. posztoperatív (p.o.) napon. A kísérletes modellben (25/2016, DEMÁB) patkányokon 120 percre leszorítottuk a jobb hátsó végtagot (I/R csoport, n=7), A PreC csoportban a tartós ischaemia előtt (n=8), a PostC csoportban (n=7) utána 3x10 perces leszorítást végeztünk. A kontroll csoportban (n=8) nem történt beavatkozás. Vérvételek a leszorítás előtt, a reperfusio kezdetén és a 7. p.o. napon történtek. A klinikai vizsgálatban a RBC deformabilitást jellemző elongációs index (EI) értékek nem változtak szignifikánsan, bár a PreC csoport értékei végig magasabbak voltak. A kontroll csoportban a maximális EI értékek (EImax) mérsékelt csökkenése volt megfigyelhető, a fél EImax-hoz tartozó nyírófeszültség értékek folyamatosan emelkedtek és szignifikánsan magasabbak voltak a 2. p.o. napon. Az NSAID és a PreC csoportokban nem tapasztaltunk hasonló változást. A RBC aggregatiós index értékek mérsékelt csökkenést mutattak az NSAID és a PreC csoportokban, ami szignifikáns volt az 1. és 2. p.o. napon. A kísérletes modellben az EI értékek szignifikánsan csökkentek az I/R csoportban az alaphoz képest a 7. p.o. napra. A csökkenés mértéke szignifikáns volt a post-ischaemiás relatív értékekhez képest az I/R és a PreC csoportokban. A RBC aggregatio szignifikánsan fokozódott valamennyi ischaemiás csoportban egy héttel a műtét után. A végtagi ischaemia és reperfusio jelentős változásokat okozott a micro-rheologiai paraméterekben. A klinikai eseteknél az NSAID és a prekondícionálás is kedvezően befolyásolta ezen paramétereket, a kísérletes modellben a posztkondícionálás volt kedvezőbb hatású a vörösvérsejt deformabilitás és aggregatio vonatkozásában, de ennek alapján nem dönthető el, hogy melyik hatása kedvezőbb.