Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörei

Dátum
2008-04-14T09:53:51Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A tárgy bár már régóta aktuális, és éppen emiatt hatalmas irodalma is van, álláspontom szerint nem egy „kimerített jogi terület”. Ezt azzal tudom indokolni, hogy folyamatos változás alatt áll, mint a jogi területek többsége. Ez a változás elsősorban a joggyakorlatban érhető nyomon. A téma, amit tárgyaltam éppen emiatt a folyamatos változás miatt is, igen sok aktualitással rendelkezik. A kutatásom célját az képezte, hogy felhívjam a figyelmet az Alkotmánybíróság mennyire fontos helyet foglal el a hatalmi ágak rendszerében, egy olyan meghatározó szerv, amely azonban éppen emiatt a feladat- és hatáskörei szabályozása tekintetében pontos meghatározásokat igényel. Természetesen az is a célom volt a témával kapcsolatban, hogy igyekezzek felhívni az esetjog és az eltérő irodalmi álláspontok bemutatása révén a figyelmet arra, hogy a testület mennyire precedens jelleggel ítélkezik, és hogy mennyiféle nézet alakul ki magán a testületen belül is. Ezen kívül az a cél is vezérelt, hogy egyéni véleményem dolgozatba foglalása révén saját magam is kifejtsem nézetem az egyes problémák általam elfogadhatónak tartható megoldási irányai tekintetében. A kutatásom során, a téma elméleti jellege folytán, az Alkotmánybírósági határozatok- és végzések valamint a jogtudomány vonatkozó álláspontjainak minél tágabb megismerése és feldolgozása volt a legfőbb kiindulópont. Ennek érdekében tehát szakkönyvek és a megjelent cikkek- és tanulmányok kutatása és feldolgozása volt az elsődleges szempontom. A kutatásom eredménye az, hogy az Alkotmánybíróságot egy olyan quasi hatalmi ágnak tekinthetjük (ezt igazolhatja példának okáért az is, hogy önálló fejezet a költségvetési törvényben) amely képes a legfontosabbnak vélt reformokat is megakadályozni. Ezen kívül a testület bemutatásra került joggyakorlata révén igyekeztem rávilágítani arra a tényre is, hogy a mindennapi munka során mennyire nem egységes nézetek uralkodnak a szervben az ítéletek meghozatalakor, és ez menyire eseti jellegűvé viszi el a bíráskodást, amely végső soron elvezethet egy esetleges kiszámíthatatlanság felé is.

Leírás
Kulcsszavak
alkotmánybírósági határozatok
Forrás