A szociális jogállam egyik meghatározó törekvése, hogy a foglalkoztatást minél magasabb szinten tartsa, amelynek szükségszerű velejárója a piaci viszonyokba történő beavatkozás. A foglakoztatás egy rendkívül összetett társadalmi-gazdasági funkció, mivel abban egyszerre kell érvényre juttatni a munkavállalói, a munkáltatói oldal – eltérő – érdekeit. Ezek alapján azt mondhatjuk, a foglalkoztatáspolitika alapvető funkciói közé tartozik, hogy lehetőség szerint közelítsen a munkaerő-piaci egyensúly állapotához, tehát a munkaerő-piaci kínálatot a kereslethez igazítsa, amennyire csak lehet. Az előbb említett funkciók inkább a prevenciót szolgálják. Mivel azonban ez a „szerep”nem működhet tökéletesen – a teljes foglalkoztatottság elérése nem megvalósítható -, úgy abban az esetben elő kell segíteni, hogy a hátrányos helyzetbe került személyek vissza tudjanak jutni a munkaerő-piacra. A foglalkoztatás szabályozása, és gyakorlása, a munkanélküliség megelőzése és kezelése, hátrányos következményeinek enyhítése csak a felelős szervezetrendszer, valamint társadalmi együttműködés keretében lehet hatékony. Az elérhető „ideális” foglalkoztatási szerkezet eléréséhez számos foglalkoztatáspolitikai eszköz áll rendelkezésre, amelyek lehetnek ún. passzív és aktív eszközök. A dolgozat célja az aktív eszközrendszer elemeinek bemutatása – amelyek a foglalkoztatási lehetőségek bővülését szolgálják -, a vonatkozó szabályok tükrében. A dolgozatban többek között kitérek az egyes eszközök működésére, hatékonyságára, illetve igénybevételük mértékére. A témát érintő szabályok rendkívül szerteágazóak és összetettek, ezért tartottam fontosnak az átláthatóbb, rendszerezett, és egy helyen történő bemutatásukat.