Létavértes település természetvédelmi helyzete, természeti és kultúrtörténeti értékei

Dátum
2008-05-23T08:24:42Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Létavértes település közvetlen környezete a Hortobágyi Nemzeti Park Hajdúsági Tájvédelmi Körzetének része. A körzetről, mint egészről, annak természeti értékeiről néhány kiadványból, tudományos munkából a természetvédelmi őrszolgálat beszámolóiból tájékozódhatunk, azonban ismereteim szerint az egyes települések természeti értékeiről nem készültek tanulmányok kiadványok. Szakdolgozatommal e hiány pótlásához szeretnék hozzájárulni, és minél alaposabban feltérképezni Létavértes és közvetlen térsége természeti, és kultúrtörténeti értékeit. Dolgozatom első részében a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetet mutatom be, növény és állatvilágát. A Natura 2000 hálózatba Létavértes határában is több helyen jelöltek területeket, melyeket itt ismertetek. Nagyléta és Vértes települések összevonásával 1970-ben jött létre Létavértes község. Mindkét településrész történetének felidézésével az itt élők identitását kívánom erősíteni, abban bízva, hogy ezáltal is hozzájárulok ahhoz, hogy „sajátjaként” megőrzi az olvasó az itteni természetes élővilágot. A Hajdúsági-Délnyírségi Tájvédelmi Tájegység természetvédelmi őrszolgálatának négy évi, a védett természeti értékekre vonatkozó megfigyeléseit rendszerezem Létavértes környezete vonatkozásában, és bemutatom a település kultúrtörténeti értékeit, valamint a megőrzésükkel kapcsolatos jelenlegi helyzetet. Ezt követően Létavértes állami és önkormányzati természetvédelmi szabályozását kívánom áttekinteni. Európai Uniós csatlakozásunk a természetvédelemben is hozott változást. Településünkön korábban a nemzeti park tervezte újabb területek állami védelembe vonását, amely nem valósult meg. E területeknek egy része ma már közösségi védelem alatt áll, a Natura 2000 hálózat tagja. E területek egy részén 2005. és 2006. években egy helyi civil természetvédelmi egyesület tagjaként megfigyeléseket végeztem, ennek eredményeiről itt kívánok beszámolni. A természetvédelmi egyesület eredményeiről, gondjairól, a továbblépés lehetőségeiről itt kívánom gondolataimat rögzíteni. Végezetül szeretném az ismeretterjesztés, bemutatás mikéntjére vonatkozó javaslataimat megosztani az olvasóval, abban bízva, hogy valamennyi állami, önkormányzati, vagy civil szervezet tagja, akár bármely természetvédelmileg elkötelezett állampolgár talál benne további munkája során hasznosítható ötleteket.

Leírás
Kulcsszavak
természetvédelem, Hajdúsági Tájvédelmi Körzet, Natura 2000 program
Forrás