Az EK Szerződés 82. cikkének sajátosságai és reformja

Dátum
2009-01-28T11:55:28Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

2005 végén született meg az Európai Bizottság Verseny Főigazgatóságának vitairata, amely elindította az EK Szerződés 82. cikkének felülvizsgálatát. Dolgozatom célja, hogy bemutassa az erőfölénnyel való visszaélés tilalma Uniós szabályozásának sajátosságait és az annak megreformálására tett bizottsági javaslatokat. A reformjavaslatok érintik a domináns helyzetben lévő és egyben speciális felelősséggel rendelkező vállalatok által tanúsított visszaélések kimutatásának folyamatát. Ennek folytán az eddig mérlegelt szempontokon túl olyan tényezőket is bevonnak az elemzések körébe, mint a vizsgált vállalkozás és versenytársai piaci részesedése és tartóssága, a piacra lépési és terjeszkedési korlátok, a termékek helyettesíthetősége, valamint a vevők piaci súlya. A bizottsági vitairat csupán a piacról való kizárást, illetve az arra való belépést ellehetetlenítő magatartásokkal foglalkozik, mint amilyenek az árpolitikával kapcsolatos stratégai megoldások, a kedvezmények, az árukapcsolással és az ellátás megtagadásával jellemezhető magatartások. Ezeket a visszaélésszerű magatartásokat vizsgálom sorra a reformjavaslatok fényében, illetve az ajánlott közgazdaságtani elveknek megfelelően. A Verseny Főigazgatóság vitaanyaga konkrét vizsgálati módszereket is megjelöl az erőfölénnyel való visszaélés kimutatására. Az általános keretvizsgálat magában foglalja a versenyre gyakorolt valós vagy potenciális hatások körülírását, a hatékony versenytársak elemzését, valamint a 82. cikk alkalmazásának hatásait. A vizsgált vállalkozás és versenytársainak gazdasági elemzésén túl nagyobb szerepet kapott a szándék vizsgálata, illetve a piaci szereplőkre kifejtett hatások analízise is. A bizottsági munkaanyag nagy horderejű javaslata a versenyjogi tilalmak alóli mentesülés lehetőségének felvázolása. Eszerint a domináns vállalat élhet olyan objektív indokokkal és hatékonysági kifogásokkal, amelyek kiegyensúlyozzák a versenyt ért sérelmeket, továbbá hivatkozhat arra, hogy magatartása valójában a versenytársai által előidézett kiélezett piaci versenyhelyzetre adott válaszként minősíthető. Összegezve: a reformjavaslatok azt kívánják elősegíteni, hogy ne lehessen indokolatlanul gátját állni a versenyt előmozdító stratégiáknak, illetve ne lehessen kiszorítani az érintett piacról a hatékony versenytársakat.

Leírás
Kulcsszavak
gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, reform, árpolitika, kedvezmények, árukapcsolás
Forrás