Mint dolgozatom címe is sugallja, a disszertáció elkészítésekor alapvetően azt tűztem ki célul, hogy megvizsgáljam, hogy milyen elméleti megközelítésekkel él a nyelvészet a tulajdonneveket illetően, és hogy vajon a nyelvészek tulajdonnév-felfogása milyen viszonyban áll egyrészt egymáséval, másrészt azzal, ahogy a tulajdonnevek a nyelvben elhelyezkednek, illetve viselkednek. Különféle, leginkább pragmatikus okokból a szakirodalom áttekintését a magyar nyelvészetre korlátoztam, már csak azért is, mert ez jóval könnyebben áttekinthető, ezáltal a dolgozatnak is kötöttebb szerkezetet biztosít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy adott esetben, saját gondolatmenetem alátámasztására nem fordulok külföldi szakirodalomhoz: munkámban több helyen is idézek külföldi szerzőket, de hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül és hangsúlyozottan csak alátámasztásként. A célkitűzést nem kis részben az a meglátásom indokolta, hogy a magyar névtani szakirodalomban az elméleti jellegű írások viszonylag kisebb számban vannak jelen, és az elméleti háttér viszonylagos hiányából következően a magyar névtan egészére jellemző bizonyos definiálatlanság a célok és a módszerek tekintetében. Így az a felhalmozott adatmennyiség, ezek közzétételei, illetve az ezekről született írások sokasága, mely az utóbbi évtizedekben a magyar névtan leglátványosabb eredménye, tudományos szempontból nagyrészt nem könnyen, de legalábbis nem egyöntetűen értékelhető. Mindenesetre a magyarországi névtani szakirodalom áttekintésekor elsősorban az volt a célom, hogy kiemeljem az ellentmondásokat, a homályos pontokat. Az alapvető kérdés, ami a tulajdonnevekkel kapcsolatosan foglalkoztat, nem is annyira a jelentésük, mibenlétük megragadása, hanem sokkal inkább az (és ezen keresztül próbálom a mibenlétük kérdését is megközelíteni), hogy hogyan helyezkednek el a nyelvi rendszerben, és hogy mennyire és milyen értelmezésben használható egyáltalán a rendszer fogalma ezekkel (és mellesleg a nyelvvel) kapcsolatosan. A cél tehát egyfajta áttekintés, érzékeny pontok kitapintása, és ezen keresztül is annak a nézetemnek a sugallata, hogy a tulajdonnevek csak a nyelv nem formális rendszerként való értelmezése esetében tekinthetők külön nyelvi kategóriának. Azért is csak nevezem csak sugallatnak, mert ahogy e lapokon később meg is indokolom, hogy miért, munkámnak jelen pillanatban nem célja, hogy kidolgozza jobban ezt a kérdéskört. A dolgozatban a kitüntetett szerzői nézőpont (mármint a tulajdonnév általános megközelítésével, az alapkérdésekre adott válaszokkal kapcsolatosan) kétségkívül rejtettebben van jelen, inkább a tárgyalásmód (az egyes kommentárok, a válogatás, a fejezetek sorrendje stb.) ad hozzá kulcsot. A kitűzött fő célból adódóan azonban nem is érzem úgy, hogy ennél erőteljesebb szerzői jelenlét lenne indokolt. As the title of my dissertation has already suggested, my basic aims during the preparation of my theses were to examine what theoretical approaches are present in linguistics in relation to proper names as well as to find how the concepts of proper names represented by individual linguists are interlinked to each other and what is the connection between these concepts and the situation and behaviour of proper names in language. It has several, mainly pragmatic, reasons that I focused solely on the Hungarian linguistic literature. One of the reasons is that this segment of the linguistic universe is easier to survey that’s why it provides the dissertation with a stricter structure. But of course this does not mean the negligence of foreign literature. At many points do I cite foreign authors but I have to emphasize that this happens without aiming at completeness and that these citations have only a reaffirming role. My objectives were not the less supported by realizing the fact that Hungarian onomastic literature relatively lacks theoretical writings. This relative absence of the theoretical background leads to a certain vagueness as to the objectives and methods in Hungarian onomastics. So that huge quantity of data as well as the publication of these and the papers commenting these, which can be considered the most spectacular achievement of the latter decades of Hungarian onomastics, cannot be assessed easily and uniformly from the scientific point of view. When surveying the Hungarian onomastic literature, my primary objective was to highlight controversies and obscure points. The basic question I am concerned about in relation to proper names is not so their meaning or their nature but rather their situation in the linguistic system. I think finding their place in the system of language and defining the concept of system in relation to proper names (and, besides, in relation to the language itself) may help us in clearing up the problem of their nature, too. Thence the aim is a kind of an overview, touching upon tender spots and suggesting through all this that proper names appear as a distinct linguistic category only if we interpret language as a non-formal system. This latter aspect is not elaborated so much in the dissertation. No author’s viewpoint is favoured directly in the dissertation as to the general approach of proper names and answering the basic questions. But the treatment surely gives the clue to it with the author’s comments, the selection motives, and the order of chapters, etc. And perhaps no stronger author’s presence is reasonable due to the objectives set by me.