Az elméletírást ért támadások ellenére a dolgozat egy újabb drámaelméleti terminológia kidolgozására vállalkozik, mivel az újszerű dramaturgiájú modern magyar darabok elemzéséhez szükségesnek látszik a módosuló színházi diskurzus alkalmazása. A nem oly régóta önálló diszciplínaként létező színháztudomány eredményei szükségszerűen átalakítják a szövegolvasási eljárásokat. A különböző látásmódok együttes érvényesítése, vagyis a szöveg és az előadás, illetve a dráma vagy színház elmélete és a története közötti merev határvonal megszüntetése mindenképpen tágítja az értelmezői horizontot.

A dramaturgiai változásokra, a szövegeket strukturáló módozatokra irányuló vizsgálat a következő kérdéseket veti fel: • Hogyan karakterizálható a drámaiság? • Milyen szakkifejezés válthatja fel a dráma kategóriáját, hogy az értelmezési lehetőségek bővíthetők legyenek, s a szövegekben véghez lehessen vinni a színházolvasást? • Mely elméleti megalapozottságú szótár alkalmas a szövegek dramatikusságának, dramaturgiai megoldásainak leírására? • Miként képezhetők szövegmodellek a groteszk és abszurd vonzásában mozgó dramatikus modernségben? • Mely drámahagyományokból merítenek, amiket egyúttal dekonstruálnak is a darabok?

A kutatott periódusra tehető az új nyelvi magatartás irodalmának kialakulása. A kezdet a hatvanas évek dereka, amikor részben a világirodalomra való szabadabb rálátás hatására (sorra közli például a Nagyvilág az abszurdnak nevezett darabokat) fordulat következik be a magyar kulturális életben. A zárlatot a nyolcvanas évek eleje, a modern és a posztmodern váltása jelenti. A dramatikus modernség posztmodernbe fordulása tehát egy olyan intervallumot jelöl ki, melyben átalakul a látás- és a beszédmód.

A doktori értekezés középpontjában az újszerű dramaturgiájukkal modellt képző, tehát a dramatikus modernség innovatív elemeit bemutató darabok állnak: • Örkény István: Tóték, Macskajáték, Vérrokonok, Kulcskeresők, Pisti a vérzivatarban • Páskándi Géza: Haljon meg bután, Önkéntes tűzoltók, Őszinte pillanat, Külső zajok, A bosszúálló, Az ügy, Kalauz nélkül, A sor, Vendégség, Tornyot választok, A rejtekhely, Távollévők, A haladék • Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző • Csurka István: Szájhős, Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Versenynap, Házmestersirató • Spiró György: Hannibál, Balassi Menyhárt, Káró király, Kőszegők, A békecsászár • Nádas Péter: Takarítás, Találkozás, Temetés

A vizsgálat határpontjai Örkény, illetve Nádas darabjai. Az abszurd és a groteszk témakörével könyvtárnyi irodalom foglalkozik, de a magyar darabokra vonatkoztatott dramaturgiai összevetésük háttérbe szorul. A groteszk és az abszurd dramaturgiája közötti különbségek mellett pedig jelentős párhuzamok is vannak: • A személyiség felbomlik az önazonosságának elvesztésével, én-deficit keletkezik. • A nyelv közvetítő ereje kérdésessé válik, s tudatosulnak a nyelv uralhatóságának a határai. • A nagyobb asszociációs tér magával vonja a zárt szituációt. • A tér és az idő hagyományos kezelése módosul, létrejön a filmszerűen sűrített, hirtelen ugrásokat megengedő téridő. • A cselekvés gesztusértékűvé válik. • A tárgyak és a vegetatív funkciók hangsúlyosak lesznek. A tárgyak perspektívától függően átváltozhatnak, tehát lehetnek elidegenítők, a komikum forrásai, vagy éppen halálosan ijesztők. A beszéd jórészt a biológiai szükségletek (anyagcsere-folyamat, szexualitás) körül forog.

A Tóték 1967-es bemutatója a groteszket mint korszakváltó dramaturgiát juttatja érvényre. A modern magyar dramaturgiai törekvések nem szűkíthetők ugyan le a groteszk interpretációs horizontjára, de az a tragédia és a komédia új összjátékának előhívásával kétségtelenül újszerű dramaturgiát eredményez.

Az értekezés alapvető célkitűzése tehát a groteszk dramaturgia változataiként megjelölhető dramatikus szövegek egymás melletti olvasásával paradigmák felállítása. A kijelölt értelmezői pozícióból adódik a panorámaszerű bemutatás hiánya, tehát az adott időszak összes alkotója, teljes életmű ismertetése nem található meg a dolgozatban.

II. Az értekezés felépítése

A nyitó fejezet a kitűzött célokat, az azokhoz kapcsolódó kérdésfelvetéseket, valamint az elméleti és a történeti összefoglalót tartalmazza.

A következő hat fejezetben a dramaturgiára összpontosító szövegelemzés történik. • A groteszk dramaturgiája • Az abszurdoid dramaturgiája • A biblikus groteszk dramaturgiája • Az analitikus groteszk dramaturgiája • A metatörténelmi groteszk dramaturgiája • Az a-gnosztikus groteszk dramaturgiája

A további hat fejezet a nyelv és a személyiség viszonyának szempontjából követi újra végig a kijelölt korpuszt. • Sokszorozódás, átértelmezés, önfeláldozás Örkény István groteszk dramatikus szövegeiben • A szerepkényszer Páskándi Géza abszurdoid dramatikus szövegeiben • A sorsvállalás magatartáskényszere Sütő András dramatikus szövegeiben • A pótcselekvés, az önpusztítás, az ön(f)eladás Csurka István dramatikus szövegeiben • A bábucserék Spiró György dramatikus szövegeiben • Szerepcsere, szerep(té)vesztés Nádas Péter dramatikus szövegeiben

A záró fejezet arra a folyamatra világít rá, ahogyan a Pirandello-féle „színház a színházban” alakzat átvált a „színház a színházról” posztmodern helyzetébe, vagyis amikortól nem beszélhetők el történetek, hanem a teatralitás működésére reflektálnak a szövegmozaikok. A dramatikus modernség még a darabindításhoz visszakapcsolt zárlattal a játékok sorozatát feltételezi, a posztmodern elgondolás szerint pedig a vég mint kezdet tapasztalata a játék alóli feloldhatatlanságra utal.

Despite the attacks against theoretical literature, this dissertation attempts to elaborate a newer terminology of drama theory, because it seems to be necessary to apply the modifying theatrical discussion for the analyses of modern Hungarian plays with recent dramaturgy. The results of dramatics, which has been existing as an individual discipline for not very long, transform text-reading methods. The simultaneous appearance of different points of view, that is to say, the extinction of the constant borderline between the text and the performance, and the theory and the history of dramatics or the theatre, broadens the horizon of interpretation.

The examination aiming at dramaturgic changes and at the methods for structuring texts raises the following questions: • How can dramatic character be qualified? • What term can substitute for the category of drama, in order that the interpretation opportunities can be enlarged, and theatrical reading can be realised in the texts? • A dictionary of which theoretical bases is suitable for describing the dramatic character and the dramaturgic solutions of the texts? • How can text patterns be generated in a modernity, which moves in the attraction of grotesque and absurd? • What drama traditions do the plays take from, which they also destroy at the same time?

The birth of the literature of the new linguistic behaviour can be set to the examined period of time. The start is the middle of the sixties, where, partly upon the influence of a freer view on world literature (when, for example, the periodical „Nagyvilág” publishes plays called absurd one after the other) there is a change in Hungarian cultural life. The start of the eighties, the change of modern and post-modern means the closing. The turn of dramatic modernity into post-modern shows and interval where the ways of viewing and speaking transform.

In the focus of this dissertation, there are plays, which constitute models with their recent dramaturgy, thus, which present the innovative elements of dramatic modernity: • Örkény István: Tóték, Macskajáték, Vérrokonok, Kulcskeresők, Pisti a vérzivatarban • Páskándi Géza: Haljon meg bután, Önkéntes tűzoltók, Őszinte pillanat, Külső zajok, A bosszúálló, Az ügy, Kalauz nélkül, A sor, Vendégség, Tornyot választok, A rejtekhely, Távollévők, A haladék • Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző • Csurka István: Szájhős, Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Versenynap, Házmestersirató • Spiró György: Hannibál, Balassi Menyhárt, Káró király, Kőszegők, A békecsászár • Nádas Péter: Takarítás, Találkozás, Temetés

The limit points of the examination are the plays of Örkény and Nádas. There is a bibliography of library-volume, which covers the topics of the absurd and the grotesque, but its dramaturgic comparison is pushed to the background. Besides the differences between the dramaturgy of the grotesque and the absurd, there are also important parallelisms: • The personality is decomposed by the loss of self-identity and the result is deficit. • The transmitting strength of language becomes questionable and the limits of governability of the language become conscious. • The larger association-space results in a closed situation. • The traditional management of space and time is modified; the space-time is generated, which is compacted like a film and which allows sudden leaps. • The value of action becomes equal to the value of manifestation. • Objects and vegetative functions become stressed. Objects may transform depending on the perspective, thus, they can be alienating, the resources of humour, or just deadly frightening. Speech is mainly around biological needs (metabolic processes, sexuality). The first night of Tóték in 1967 shows the grotesque as an epoch-making dramaturgy. The modern Hungarian dramaturgic efforts may not be limited to the interpretation horizon of the grotesque, but they undoubtedly result in recent dramaturgy by evoking the interplay of tragedy and comedy. Thus, the basic objective of this dissertation is to set up paradigms by reading dramatic texts at the same time, which can be marked as the dramaturgic versions of the grotesque. The lack of panorama-like presentation comes from the set interpretation position, thus, all the authors of the period in question and the whole life work can not be found in this dissertation.