Az Én és az Idegen közötti határ, és különösen annak irodalmi megjelenítése képezik ennek az összehasonlító irodalomtudományi értekezésnek a tárgyát. Az elemzések alapjául gyarmati irodalmi munkák szolgálnak. A német Hans Grimm és Carl Koch művei a XX. század első felében íródtak, és ugyanebben az időben keletkeztek Willem Walraven és Madelon Székely-Lulofs holland szerzők novellái is. Az Én és az Idegen jelenségét különböző szempontok alapján elemzem. Vizsgálom jelentőségét egyfelől a gyarmati történelemben és a gyarmati irodalomtörténetben, másfelől bemutatom a jelenség életrajzi vonatkozásait is. Dolgozatom gerincét azonban olyan összehasonlító szövegelemzések alkotják, melyek különböző perspektívából világítják meg az Én és az Idegen problematikáját. Az alkalmazott módszer eltér az eddigi kutatásokban domináns polarizáló, és ezért a probléma bizonyos aspektusait szükségszerűen redukáló eljárásoktól. Az eddigi elemzéseket ugyanis túlnyomórészt egyfajta „igazságkeresés” jellemezte, amely sztereotípiákra épül. Főleg a német gyarmati irodalomkutatásra jellemző, hogy a negatív aspektusok kerülnek előtérbe, ahol gyakran a történelmi „igazságot” állítják szembe az irodalommal ahelyett, hogy a szövegelemzés irodalmi aspektusa játszaná a főszerepet. A dolgozatban elemzett novellákat valóban egyfajta polarizáció jellemzi, azonban ezek az oppozíciópárok csupán a „kiindulópontját” semmint a „végeredményét” képezhetik az irodalmi elemzésnek. Az oppozíció-párok dekonstrukciójának eredményeként napvilágra kerülnek azok a szövegszervező technikák, amelyeket az inverzió, az ismétlés, az iterabilitás és a jelentéseltolás fogalmaival írhatók le. Az elemzések során természetesen nem mondok le olyan hagyományos módszerek alkalmazásáról sem, mint például párhuzamok, ellentétek, kontrasztok, metaforák, a helyszín, a szereplők és a nyelv szerepének feltárása. (Ezek a módszerek ugyanis véleményem szerint egy dekonstruktivista elemzésben is jól használhatók és nem állnak szemben annak alapvető elveivel sem.) Az elemzés tárgyát képező nyolc novellában az Én és az Idegen oppozíciója – vagyis az identitás fenoménje - nyolc különböző aspektusában mutatkozik meg: én-idegen, állat-ember, fekete-fehér, tettes-áldozat, egyén-csoport, úr-szolga, vadak-civilizáltak és nyertesek-vesztesek. A bemutatott nyolc szempont természetesen nem adhat egy minden részletében teljes képet az Én-Idegen jelenségéről, azonban rávilágít a problémai határaira, illetve e határok meghúzásának nehézségeire. Mivel az Én-Idegen oppozíció objektív módon nem meghatározható jelenség, ezért az elemzési szempontokkal olyan találkozási pontokat mutatok be, amelyek a jelenség körvonalaiban „érezhetővé”, „megtapasztalhatóvá” teszik az Én és az Idegen relációját. Az Én és az Idegen között húzódó határt nem választóvonalnak tekintem, hanem a fenti értelemben sokkal inkább találkozási pontnak. A dolgozat a célja ezért nem e jelenség meghatározása, hanem annak felmutatása, ami nem írható le. Az eredmény tehát nem az Én és az Idegen elválasztása, hanem a kettő „tapasztalati terének” megalkotása, melyben érezhetővé, hallhatóvá, láthatóvá és megtapasztalhatóvá válik az Én az Idegen és az Idegen az Én számára.

In dieser vergleichenden literaturwissenschaftlichen Arbeit steht die Grenze zwischen dem Fremden und dem Eigenen im Mittelpunkt, vor allem die Art und Weise, wie sie sich in der Literatur niederschlägt. Erzählungen aus der deutschen Kolonialliteratur (Hans Grimm, Carl Koch) und aus der niederländischen Kolonialliteratur (Willem Walraven, Madelon Székely-Lulofs) bilden den Gegenstand der Analyse. All diese Werke entstanden in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. Das Phänomen Fremd und Eigen wird aus verschiedenen Gesichtspunkten dargelegt: es wird von der geschichtlichen, literaturgeschichtlichen, kolonialliterarischen bis hin zur biographischen Perspektive untersucht, bzw. ausgewertet, welche Stellung die Autoren in der entsprechenden Nationalliteratur einnehmen. Der Hauptakzent meiner Untersuchungen liegt allerdings in der Analyse der primären Texte selbst. Die Polarisierung zwischen fremd und eigen spielt eine gewichtige Rolle sowohl in der Geschichte der Kolonien als auch in der bezüglichen Forschung der Kolonialliteratur. Dabei fällt auf, dass die Untersuchung der Polarisierung in der Kolonialliteraturforschung oft auf die Suche nach der „Wahrheit“ reduziert wird, wodurch literarische Aspekte in den Hintergrund gedrängt oder in manchen Fällen sogar nicht beachtet werden. In meiner Dissertation wird das Phänomen fremd-eigen in den Primärtexten aus acht verschiedenen polarisierenden Perspektiven angegangen: Fremd-Eigen, Tier-Mensch, Schwarz-Weiß, Täter-Opfer, Individuum-Gruppe, Herr-Diener, Wilde-Zivilisierte und Gewinner-Verlierer. In allen acht Analysen wird von Polarisierung und Stereotypen ausgegangen. Die Aufdeckung der Polaritätsstruktur der Texte durchläuft zwei grundlegende Phasen: Mittels einer polarisierenden Lesestrategie werden die jeweiligen Stereotype und Oppositionspaare bestimmt. Danach werden die Oppositionspaare unter Hinweis auf dekonstruktivistischer Techniken, wie Wiederholung, Inversion, Verschiebung und Iterabilität dekonstruiert. Es wird gezeigt, wie sie mittels dieser Techniken in Beziehung zueinander treten, und wie ihre Position sich dadurch verändert, wie ihre Bedeutung dadurch verschoben wird. Die Einsichten, die auf diese Art und Weise zustande kommen, sind wesentliche Bestandteile eines Gesamtbildes der Opposition fremd und eigen. Sie können selbstverständlich kein vollständiges Bild bieten, aber alle acht Perspektiven tragen dazu bei, dass an den Berührungspunkten der Pole – an der Grenze – das Phänomen fremd-eigen zu mindestes in seinen Bruchteilen erfassbar wird. Die Grenze zwischen fremd und eigen betrachte ich nicht als Trennlinie. In diesem Fall würden Stereotype nicht nur den „Ausgangspunkt“, sondern auch das „Resultat“ der Analysen bilden. Es gehört zu den Zielen dieser Arbeit zu zeigen, dass durch den Nachweis der Konstruktion und Dekonstruktion der Stereotype das sichtbar gemacht werden kann, was grundsätzlich nicht gesagt werden kann.