Az angolszász szakirodalomban discourse marker-ként ("szövegjelölők", a továbbiakban DM-k) említett nyelvi elemek kutatása az utóbbi két évtizedben gyors fejlődésnek indult, mindazonáltal még a nyelvi jelenség elnevezésére sincs széles körben elfogadott terminus technicus. Gyakran találkozunk a discourse connective, discourse operator, discourse particle, cue phrase, pragmatic marker, framing device stb. elnevezéssel is (a magyar szakirodalomban főként az árnyaló partikula illetve a pragmatikia mutató kifejezések használatosak), a listát folytathatnánk annak tükrében, hogy az egyes kutatók milyen elméleti megközelítés (relevanciaelmélet, koherencia-modellek, szöveggrammatika, szociolingvisztika stb.) keretei között tárgyalják a jelenséget. Általánosan elfogadott tény, hogy a DM-k fontos szerepet játszanak a megnyilatkozás pragmatikai funkciójának meghatározásában, a mai napig vita tárgya azonban, hogy milyen jelentést hordoznak, és milyen kritériumok alapján lehet elhatárolni / megkülönböztetni őket a többi nyelvi elemtől. A DM-k több szempontból is élénk érdeklődésre tarthatnak számot a nyelvészek körében: az élő nyelv dinamikájába nyújtanak betekintést (Redeker 2005); a szemantika és a pragmatika elhatárolásában / összekapcsolásában nyújtanak segítséget (vö. pl. Andersen 2001: 45 ill. Aijmer 2002: 56); a beszélt és az írott nyelv (pontosabban az előre megtervezett ill. a spontán megnyilatkozások) közötti különbségeket tárják elénk. Mindezek mellett többek között a kohézió és a koherencia (vö. Halliday and Hasan 1976); a nők ill. férfiak által használt szociolektumok (Holmes 1995) és a grammatikalizáció (vö. Hopper and Traugott 1994) szempontjából sem lehet figyelmen kívül hagyni őket. Az elméleti és az empirikus megközelítést alkalmazó kutatások számottevő eredményei ellenére a legnagyobb szaktekintélyek (pl. Schourup:1999, Fraser:1999 ill. Aijmer & Simon-Vandenbergen:2004) is arról panaszkodnak, hogy számtalan alapvető kérdés a mai napig megválaszolatlan. Nem létezik például általánosan elfogadott nomenklatúra ill. taxonómia, a legalapvetőbb formális, szemantikai, ill. pragmatikai jellemzők terén sem alakult ki konszenzus, mindemellett egyetlen eddig napvilágot látott modell sem alkalmas arra, hogy a DM-ket rendszerükben, ill. a többi nyelvi elemmel összefüggésbe hozva mutassa be. A problémák egyik szimptómája a fentebb említett tény, miszerint a DM kifejezéssel szinonim megjelölések száma szinte megegyezik azon elméletek számával, amelyek a nyelv pragmatikai, interperszonális, attitudinális, stb. használatára irányulnak. Mindezek tükrében értekezésem első része arra irányul, hogy a korábbi megközelítések ismertetése és hiányosságaik bemutatása után a nyelvi jelenséget összefüggéseiben tárgyaló, koherens megközelítést javasoljak az általam DM-ként jelölt nyelvi elemek kutatásához. Az értekezés második szerkezeti egysége két korpusz-alapú esettanulmány tükrében szemlélteti, hogy az angol well és az of course diskurzus jelölők milyen státusszal rendelkeznek a diskurzus markerek radiális kategóriáján belül és a korpuszban betöltött funkcióikat milyen mértékben határozza meg a vizsgált korpusz elhelyezkedése a beszélt és az írott nyelv közötti átmenetet meghatározó dimenziók mentén. There is a rapidly growing body of research on linguistic expressions referred to as discourse markers (henceforth DMs), discourse connectives, discourse operators, discourse particles, cue phrases, pragmatic markers, framing devices; the list could go on as the function of the number of theoretical frameworks that have been applied to the study of these items (Relevance Theory, coherence-based studies, sentence grammar, interactional sociolinguistics, to mention but a few). It is widely agreed that such expressions play a vital role in utterance interpretation. There is, however, disagreement on the type of meaning they express and the criteria one can use to delimit this class of linguistic items. DMs are intriguing objects of study for several reasons: they promise the researcher ready access to the very fabric of talk-in progress (Redeker 2005), this class of linguistic items also brings up many of the questions concerning the pragmatics/semantics boundary (cf. for example Andersen 2001: 45 or Aijmer 2002: 56); the differences between speech and writing (or rather, between planned and unplanned discourse / syntactic vs pragmatic modes of discourse) and the relationship between cohesion and coherence (cf. Halliday and Hasan 1976); gender-preferential differentiation (Holmes 1995); grammaticalisation (cf. Hopper and Traugott 1994) and a variety of other phenomena that have long fascinated and puzzled linguists (and will most probably continue to do so). Despite such a rapidly growing body of research on DMs (which has expanded both from an empirical point of view with an increasing number of in-depth analyses of particular items and theoretically, e.g. studies on tendencies in meaning developments, Relevance Theory approaches, etc.), many experts in the field of DM studies (e.g. Schourup:1999, Fraser:1999 or Aijmer and Simon-Vandenbergen:2004) have observed that there are still a number of fundamental questions that need to be answered. Some of the issues include the lack of generally accepted terminologies and classifications, uncertainty regarding essential formal, semantic, and pragmatic characteristics, as well as the absence of a model in which DMs can be related to general linguistic categories in an integrated way. One of the symptoms of these problems is the above mentioned fact: there are almost as many expressions denoting linguistic units that belong to this category as there are approaches to pragmatic, interpersonal, attitudinal, etc. uses of language. The aim of Part I of the dissertation is, therefore, to formulate a coherent approach to the description of the class of expressions I refer to (contra e.g. Fischer 2000, Hansen 1998, etc.) as Discourse Markers. The aim of the second part of my dissertation is twofold: by feretting out the functional spectrum of well and of course I argue that the pragmatic marker - discourse marker dichotomy is empirically unjustifiable on the one hand; on the other, I provide empirical evidence in favour of putting well and of course in their respective places in the network model I propose in Part I.