Dohány (Nicotiana tabacum) szövettenyésztési lehetőségei 3 R Fito-Bioreaktorban

Dátum
2009-03-16T12:46:58Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom célja, hogy megvizsgáljam a Kertészettudományi tanszék által fejlesztés alatt álló 3R Fitobioreaktor szövettenyésztésre irányuló kísérletét. Munkám során viszonylag kevés hazai és nemzetközi szakirodalomra volt módunk támaszkodni. Az összegyűjtött szakirodalommal próbáltuk bemutatni a mikroszaporítást, a szövettenyészetet, illetve ezek módszereit és formáit. Munkánk során bizonyosságot akartunk nyerni arra vonatkozóan, hogy melyik mikroszaporítási mód alkalmasabb a kívánt eredmény elérésére. Nagyban befolyásolja a felhasználási mód a szaporítás formáját. Dolgozatomban az adatok elemzésekor megfigyelések és saját tapasztalataimra támaszkodtam. A vizsgálat főleg a biomassza produkció mennyiségének és minőségének vizsgálatára terjedt ki. A kísérleteket mind bioreaktorban, mind szilárd táptalajon elvégeztük. Vizsgálataim a Nicotiana tabacum hajtáscsúcs illetve levél- és hajtásregenerációra végeztem. Mindkét vizsgálatot bioreaktorban is és szilárd táptalajon is elvégeztem. Ezen tenyészetek létrehozása és kiértékelése után szeretném bemutatni, hogy milyen felhasználhatósági lehetőségeket nyújthat e két kultúra létrehozása.

Leírás
Kulcsszavak
dohány, szövettenyészet, mikroszaporítás
Forrás