Disszertációmban egy romániai magyar település, Csernáton temetkezési és halottas szokásainak bemutatását követem. A választott település a közeli falvakkal egy református felekezeti régiót alkot. A gyűjtést kiterjesztettem Kézdi és Orbaiszékre. Így párhuzamokkal, ismétlődő és eltérő szokáselemekkel egészítem ki elemzésemet. Kutatási módszerem társadaloméprajz beállítottságú, amelyet antropológiai és tanatológiai szemlélettel egészítem ki. Résztvevő megfigyelések, interjúkészítések és rituális szövegemlékek elemzésével végeztem az adatgyűjtést. A település idős tagjainak verbális közléseiből kiemelem a halálra készülés vagy szorongás gondolatát. A generációk egymás mellett és gyakran közös háztartásban való együttélésében megfigyelem a halál, mint beszédtéma mélyebb jelentésrétegeit. A halálhoz kötődő hiedelmeket rendszerezem. Adatközlők álomnarrációjának vizsgálatával emelem ki a veszteséget megélt személy gyászmunkájának állapotát. A halál előjelei következtében kiemelem a haldokló, család és halottlátogató közösség kommunikációs kapcsolatrendszerét. Ezáltal már a temetés előkészítésének fázisai is elkezdődnek. A falusi környezetben élő személyek verbális megnyilvánulásainak erős metaforateremtésével mutatok rá a halált kísérő tevékenységek átesztétizálására és a család közösségben betöltött reprezentációjának igényére (pl. „szép temetés”, „van emberünk”, „ne kerüljenek el”). A református felekezetűek által az egyházi szertartásba egy új adakozási rítus épül be, amelyet a lelkipásztori hatalom hívott létre és az egyház tart fenn (koszorúmegváltás). A tor megteremtésének és a gyász fázisainak bemutatásával kiemelem a veszteséget megélő ember lelki kötelezettségét és törekvését a róla alkotott külső kép közösség előtti pozitív megítéléséről. Külön fejezetben emelem ki a református és katolikus felekezeti szokáselemeket és azoknak kölcsönhatását. Kitérek a kommunista szimbólumokat megjelenítő temetések utólagos megítélésére. Kiemelem a román halottas szokások szemiotikai gazdagságának leegyszerűsödését magyar többség hatására. Külön elemzem a cigányok halálhoz való viszonyát. Világképüknek halálról alkotott hiedelmei rámutatnak a haláltól való félelemre, az erős eltávolító funkciókra. Kiemelem: az egyházhoz való viszonyukat, a halálról alkotott beszédtémát, holttesthez való viszonyulásokat, hiedelmeiket, tilalmakat, az adakozás funkcióit és a helyi vajda közösségszevező szerepét. Esetelemzésekkel szemléltetem egyén és közösség viszonyát. Gyászjelenő szórólapok, végrendeletek és jegyzőkönyvek szövegfolklór elemzésével emelem ki az itt élők elmúlt évszázad alatt észlelhető halálról alkotott képének módosulásait. A három szövegtípus egyaránt kiemeli a XIX. század végén a származáson alapuló falusi elit jelentőségét. Kiemelem a világháborúk, történelmi átrendeződések, krízishelyzetek, kollektivizálás, kommunizmus és rendszerváltás hatását a szövegemlékekben megörökített halál tematikáról. Sajátos szempontomnak tartom, amikor egy-egy írott szöveg utóéletének elemzését adatközlők szóbeli közléseivel egészítem ki. Így feltárom a szövegalkotó elhallgatásának okát, közösségéhez való ambivalens viszonyát, valamint halála után a hátramaradottak életében halálával okozott történéseket. Részletesen elemzem a temetők és sírjelek kultúrtörténetét. Nem egy tipológia felállítása az elsődleges számomra, a temetőkultúra változásával a társadalmi átrendeződéseket emelem ki. Felismerem, hogy a temető- és sírjelhasználat falusi környezetben a jelenben is egy közösség előtti reprezentáció. Kronológiát látok sírjeltípusok állításának kihívásában. Korszakonként megjelenítenek egy-egy sajátos sírjeltípust, amely figyelemfelhívó funkcióval bír. A településen faragóiskola (Haszmann) működik, amely kopjafáinak kidolgozott szemiotikai rendszerével vállal szerepet a környék szimbolikus térjelölésében. Kézdi és Orbaiszék átfogó felmérésével rámutatok, hogy a falusi temetőkben nagy gyakorisággal még mindig református felekezeti jelölés funkcióval bír. A temetőkultúra esztétikuma itt is a XIX. század második felétől alakul ki, a magántulajdon elvesztéséig (kollektivizálás) közösségileg kontrollált, napjainkban gyakori helye a szimbolikus térjelöléseknek (a rendszerváltás után gyakori megemlékezési helyszín). A környező településeken végzett felméréseimben a következő résztémákat emelem ki: felekezeti eltérések, etnikai szimbólumok, sírgyalázások, kopjafa hagyomány és szimbolikus térjelölés, ravatalozóházak elfogadása és annak visszahatása a temetkezési szokáskörre. Az itteni temetkezési szokáskörben lényeges változás a közeljövőben a ravatalozóházak használatával jelenik meg, így egy változás előtti temetkezési szokást örökítek meg elemzésemmel.In my dissertation I am focusing on the burial and mourning customs of Csernáton, a Hungarian settlement in Romania. The chosen settlement forms a Reformed denominational region with the nearby villages. I have extended my assembling over Kézdi and Orbaiszék Thus, I complete my analysis with parallels and recurrent and various custom elements. My research method is inclined towards socioethnography being completed with anthropological and thanatological points of view. I finish my assembling with participant observations, interviews and analysis of ritual memoirs. From the oral statements of the elder members of the community I underline the idea of the preparation for death or the idea of anguish. I observe the deeper semantic layers of death as a conversation theme in the co-existence of different generations living next to each other or within the same household. I systematize the beliefs related to death. I lay a stress on the persons’ mourning state who has just experienced loss with the scanning of the informants’ dream narration. After the signs of death I highlight the communicative relationship between the dying person, the family and the visitors of the dead person. In conclusion, the preparation phases of the funeral have begun. I point to the re-aesthetisation of the death accompanying activities and to the claim of the occupied representation of the family in a community through the strong metaphorcreation of the villagers’ oral manifestation (eg: “fine burial”, “We’ve got somebody”, “don’t avoid us”). A new contribution rite is built into the church ceremony by the Reformed Denominationalists which has been established by the pastoral authority and is supported by the church (charitable donation instead of flowers). By presenting the funeral and the phases of mourning I emphasize the spiritual obligation of the person who has experienced the loss and the effort to achieve a positive judgement from the community related to his/her external image. A distinct chapter is dedicated to the showing up of the Reformed and Catholic denominational costum elements and their interaction. I deviate towards the subsequent judgement of the burials which display Communist symbols. I accentuate the simplification of the semiotical richness of the Romanian funeral costumes being influenced by the Hungarian majority. I bring to the surface the relationship between gypsies and death separately. The beliefs about death included in their world concepts show the fear of death, the strong removing functions. I lift out their relationship with the church, the conversation theme concerning death, their attitude towards the dead persons’ body, their beliefs, their prohibitions, the functions of the contribution and the organizing role of the local voivod. I illustrate the individual-community relationship with the help of case analyses. I have analysed the mourning cards, testaments, records, official reports, the text folklore. Taking these into consideration I dwell on the alterations of the inhabitants’ picture about death during the last century. The three types of texts throw into relief the descent-based rural elite at the end of the XIXth century. I give prominence to the impact of the World Wars, of the historical reorganizations, of the situations of crisis, of the collectivization, of Communism and of the political transformation on the theme of death in the memoirs. I impose my point of view when I complete the analysis of the after-life of some written texts with the oral statements of the informants. In this way I display the reason of the writer to remain silent, his/her ambivalent relationship with the community and after his/her death the happenings caused in the lives of his/her family by his/her death. I examine in detail the cultural history of the cemeteries and of the gravesigns. I highlight the social reorganizations with the change of the cemetery culture, so the setting up of a typology is not of a primary importance. I recognize that the use of the cemetery and gravesigns in rural surroundings is still a representation in front of a community. I see chronology in the challenge of placing gravesign types. According to the age they reproduce some specific gravesign types which call for attention. There is a carving school (Haszmann) within the settlement which assumes a role in the symbolical spacemarking of the surroundings with the help of the elaborated semiotical system of its wooden headboards. With the overall land-surveying of Kézdi and Orbaiszék I point to the fact that in rural cemeteries the Reformed denominational naming is spread. The aesthetics of the cemetery culture began to appear in the second half of the XIXth century, until collectivization was controlled by the community. Nowadays is a common place for symbolical spacemarking(after the political transformation is often a place for remembering). In the land-surveying of the surrounding settlements I emphasize the following partial themes: denominational differences, ethnical symbols, desecration of graves, wooden headboard tradition and symbolical spacemarking, the acceptance of mortuaries and their impact on the burial costumes. Significant changes in the burial costums will occur with the use of mortuaries in the near future, so I immortalize a burial costume before its change.