Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2310

Bölcsészettudományi Kar

Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bárány Attila)

Bölcsészettudományi doktori tanács

D50

tudományágak:
- Történelemtudományok
- Néprajz és kulturális antropológiai tudományok

Doktori programok:

Történelem
(programvezető: Dr. Papp Klára)
Néprajz
(programvezető: Dr. Bartha Elek)

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 192)

Szabadon hozzáférhető
Az egyházi tized dologi és személyi vonatkozásai a középkori erdélyi egyházmegyében (1199–1556)
(2026) Hegyi, Géza; Solymosi, László; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Az értekezés célja az egyházi tized intézményének vizsgálata a középkori erdélyi egyházmegye keretei között. A téma jelentőségét az adja, hogy Kelet-Közép-Európában kevés ilyen átfogó, regionális elemzés született, ugyanakkor Erdély a latin rítusú kereszténység határvidékeként számos sajátos vonást mutat e tekintetben. Emiatt elengedhetetlen volt, hogy a tized itteni intézményrendszerének szerkezete és sajátosságai induktív módszerrel, a levéltári adatok tömegére (lehetőleg teljességére) alapozva kerüljenek feltárásra. E célból a szerző az erdélyi, magyarországi és vatikáni levéltárakból a fent jelzett időszakra és térségre 447 oklevelet és más (főként gazdasági) jellegű iratot gyűjtött össze és dolgozott fel. Ugyanakkor a helyi jelenségek tágabb keretben történő értelmezése és a sajátos jegyek felismerése végett fontos volt az összehasonlító módszer alkalmazása is. A szerző eredetileg átfogó monográfiát tervezett, de végül a strukturális (dologi és személyi) vonatkozásokra korlátozta vizsgálódásait, annál is inkább, mert számos kérdéskörben a kontextus (azaz a magyarországi viszonyok) tisztázatlansága a forrásszintű kutatások horizontális kiterjesztését igényelte. Az értekezésből kiderül, hogy az ókeresztény eszmék távoli hatásaként, a 15. század végéig sem egyetemes, sem országos normatívák nem szabályozták azt, hogy milyen terményekből kellett tizedet adni. A gyakorlatban ezek körét az objektív (földrajzi és strukturális) adottságok, valamint a helyi szokások korlátozták, ugyanakkor a spektrum az idő előhaladtával egyre inkább szűkült, leegyszerűsödött, a partikularitások kikoptak. Erdély vármegyei és szászföldi része e szempontból átlagos területnek számított, ahol szinte csak a legelterjedtebb tételek (gabona, bor, bárány, méh, ritkábban len, kender és borsó) fordultak elő, és egyedül a sótized számított helyi jellegzetességnek. Székelyföldön viszont minden jel szerint csak bárány- és méhtizedet szedtek. Elvileg minden, saját gazdasággal rendelkező hívő köteles volt tizedet adni az egyháznak, a 15. század elejétől azonban a nemesek a Magyar Királyságban mindenhol mentesültek ez alól (a kiváltságos etnikumok – kunok, szászok, székelyek, stb. – azonban nem). Sajátos erdélyi színfoltot jelent a tömegesen itt élő, románok tizedfizetésének a kérdése, mivel ők az ortodox hitet követték, ahol ennek nem volt hagyománya. Ennek megfelelően a 13–14. században egyáltalán nem fizettek tizedet (még akkor sem, ha az erdélyi püspök vagy káptalan birtokán éltek is). Miután azonban a 14. század második felétől a Mezőség déli és keleti részén, valamint a Maros és a Kis-Küküllő közén számos településen románok vették át a korábbi katolikus (magyar vagy szász) lakosok helyét, ami jelentős jövedelemkieséssel fenyegette az egyházi tizedbirtokosokat, az 1408. évi erdélyi tartománygyűlés kimondta az ilyen helyekre (ún. „keresztény földekre”) települő románok dézsmakötelezettségét. Az elv azonban csak 1500 körül ment át – többé-kevésbé – a gyakorlatba, akkor is elsősorban a Gyulafehérvár, Szászsebes és Szászváros környékén. Az értekezés másik fontos felismerése, hogy az erdélyi (és vele együtt a zágrábi, illetve – nagy vonalakban – az egri) egyházmegyében a tizedbirtoklás szerkezete nem követi a szakirodalomban mindeddig általánosan érvényesnek tartott („veszprémi”) modellt. Itt ugyanis egyrészt a püspök és a székeskáptalan nem vertikálisan, hanem horizontálisan osztozott a dézsmajövedelmeken: mindkettő a „tiszta” tizedet (vagy az ennek megváltásaként fizetett papi cenzust) bírta, csak más-más területen (a káptalan a hunyadi, küküllői és kézdi főesperességekben, saját Fehér megyei birtokai egy részén, ill. a sebesi és medgyesi dékánságban, a püspök minden más térségben). Másrészt az egyes főespereseket saját illetékességi területük minden tizedfizető helyéről egy teljes quarta illette meg. A helyi papság tizedrészesedése tekintetében a legelterjedtebbnek gondolt arány (a tized 1/16-od része) – a Meszesen-túli részeket kivéve – nem érvényesült Erdélyben. A Szászföld nagy részén és a régeni dékánságban a libera decima (teljes tized) jár a plébánosnak; a vármegyei területeken pedig a quarta birtoklása vagy a tizedrészesedés teljes hiánya volt a leggyakoribb. Végül az erdélyi tizedszedés infrastruktúrájának boncolgatása arra mutat rá, hogy a püspöki és a káptalani dézsmák adminisztrálása jelentősen különbözött egymástól mind a területi beosztás, mind pedig a végrehajtó személyzet összetétele szempontjából. / The aim of the dissertation is to examine the institution of the tithe within the framework of the medieval Transylvanian diocese. The significance of the topic lies in the fact that few comprehensive regional analyses of this kind have been produced in East-Central Europe, while Transylvania, as a border region of Latin Christianity, displays a number of distinctive features in this regard. For this reason, it was essential to reconstruct the structure and specific characteristics of the local tithe system using an inductive approach, based on the most comprehensive archival evidence available. To this end, the author collected and analyzed 447 documents from Transylvanian, Hungarian, and Vatican archives. At the same time, the application of the comparative method was also crucial in order to interpret local phenomena within a broader framework and to identify their distinctive features. Although the author originally intended to produce a comprehensive monograph, he ultimately limited his research to structural aspects (both material and personal), not least because in several areas the lack of clarity regarding the broader context (i.e. conditions in the Kingdom of Hungary) necessitated a horizontal extension of the source-level research. The dissertation shows that, until the end of the 15th century, the range of tithe-liable goods was regulated neither by universal nor by kingdom-wide norms. In practice, this was constrained by objective (geographical and structural) conditions as well as by local customs; over time, however, the spectrum became narrower and more simplified, with local particularities gradually disappearing. From this perspective, the counties of Transylvania and the Saxon territories can be regarded as average areas, where almost exclusively the most widespread items (grain, wine, lambs, honey; more rarely flax, hemp, and peas) were subject to the tithe, with the salt tithe being the only local specialty. In Székely Land, however, it seems that only lamb and honey tithes were collected. In principle, every Church member possessing an independent household was legally bound to pay the tithe to the Church; from the early 15th century onward, however, nobles were exempt from this (unlike privileged ethnic groups such as the Cumans, Saxons, Székelys, etc.). A distinctive Transylvanian feature is the case of the Romanians living on this territory in large numbers, as they adhered to the Orthodox faith, within which the practice of paying tithes had no tradition. Accordingly, in the 13th and 14th centuries they did not pay tithes at all, even when they resided on the estates of the bishop or the cathedral chapter of Transylvania. From the second half of the 14th century onward, however, in the southern and eastern parts of the Câmpia Transilvaniei region, as well as in the areas between the Mureș and the Târnava Mică rivers, Romanians came to replace the former Catholic (Hungarian or Saxon) inhabitants in many settlements. As this development threatened the owners of ecclesiastical tithes with significant losses of income, the Transylvanian provincial assembly of 1408 declared the obligation of Romanians settling in such places (so-called “Christian lands”) to pay the tithe. This principle, however, was only put into practice – to some degree – around 1500, and even then mainly in the areas surrounding Alba Iulia, Sebeș, and Orăștie. Another important finding of the dissertation is that in the diocese of Transylvania (and likewise in those of Zagreb and Eger) the structure of tithe ownership did not follow the model generally regarded as normative (the so-called “Veszprém model”). Here, on the one hand, the bishop and the cathedral chapter did not share tithe revenues vertically but horizontally: both held the “net” tithe (or the priestly census paid as its commutation), but in different territories. The chapter possessed it in the archdeaconries of Hunedoara, Târnava, and Kézd, on part of its own estates in Alba County, as well as in the deaneries of Sebeș and Mediaș, while the bishop held it in all other regions. On the other hand, each archdeacon was entitled to a full quarta from every tithe-paying settlement within his jurisdiction. As regards the tithe share of the parish priests, the ratio generally assumed to be the most common in Hungary (1/16 of the tithe) did not prevail in Transylvania, except in the regions beyond the Meseș Mountain. In most of the Saxon Lands and in the deanery of Reghin, the parish priest received the full tithe (libera decima), while in the county territories the possession of a quarta or the complete absence of any share in the tithe was the most common arrangement. Finally, an analysis of the infrastructure of tithing in Transylvania shows that the administration of episcopal and capitular tithes differed significantly in terms of both territorial organization and the composition of the executive staff.
Szabadon hozzáférhető
A Horthy-korszak audiovizuális hírszolgáltatásában feltárt világkép és honvédelmi reprezentációk
(2025) Kázmér, László; Kerepeszki, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A dolgozat műfaji határmezsgyéit a média-, kommunikáció- és információtörténet írja körbe. Kutatásának tárgya nem a materiálisan megfogható múlt feltárása, hanem annak megértése, hogy az egykor volt jelenben élő médiatartalom-gyártókat milyen gondolkodási paradigmák jellemezték. Ilyen formán az audiovizuális múltlenyomatok olyan szellemi produktumoknak tekinthetők, melyek percepciói a készítők által reprezentált kognitív világképnek. Maga a média szerves részét képzi a társadalomnak, annak a közegnek, mely életre keltette és működteti. A médiaintézmény interakciója a közönséggel mikroszinten tranzaktív, viszontmakro szinten már interaktív. Kölcsönhatásban van az őt megalkotó közeggel, mivel témái és azok ábrázolási technikái csak akkor jelentenek információt a közönségének, ha az megérthető és befogadható számukra. Ezért a médiatermékek tanulmányozása hozzájárul a történeti narratívák felállításához vagy kontextusok pontosításához. A nagy mennyiségű és a hosszabb, akár több éves mintavételek tendenciákat képesek kirajzolni, olyanokat, melyek nem pusztán a készítőikre vonatkozó következtetések levonására alkalmasak, hanem a társadalom azon részére is, akik a rendszeres fogyasztói voltak a termékeknek. A dolgozat 2025-ben került leadásra, melyet megelőzött hét éves kutatómunka és felkészülés, míg a 2020-ban leadott MA szakdolgozat a világháború időszakára korlátozódott és kizárólag a Magyar Filmiroda (a továbbiakban: MFI) audiovizuális termékeire. A doktori értekezés viszont már a teljes Horthy-korszak időszakát lefedi és az összes fennmaradt magyar filmhíradó dokumentumot feldolgozta, ezen kívül nemzetközi kitekintéssel, ugyanezen időszakban vizsgálja a brit filmhíradók magyar vonatkozásait. Nem utolsó sorban a kutatás sikeréhez felhasználásra kerültek az Országos Levéltárban őrzött MFI-iratok is. Az audiovizuális hírszolgáltatás rendkívül széles világában több lehatárolási eszközt is alkalmazunk. A korábban említett időbeni és intézményi határolókon túl, tematikai korlátozás is szükséges, ennek a legfőbb oka, hogy a hírek is széles fókusszal bírtak. Ráadásul egy-egy hír több témába is besorolható, ebből adódik, hogy ezek több kutatási csoportba is beletartoznak. A mi fő kérdésünk viszont a külkapcsolatokra és a fegyveres erőre koncentrál, ezért a kutatási célkitűzésünk meghatározásánál lefektethetjük, hogy először Budapest külkapcsolati perspektívájából vizsgáljuk a világkép reprezentációt, majd Londonból visszatekintve fordítjuk meg a fókuszt a magyarok ábrázolására. Módszertani eszközök fejlesztése és alkalmazásának bemutatása érdekében pedig a hadra készülő és kelt társadalom fegyveres erejének reprezentációjára koncentrálunk. A szerző célul tűzte ki maga elé, hogy a múlt egy alig több mint két évtizedes részéről a magyar audiovizuális hírszolgáltatás dokumentumait feltárja. Mindeközben kiemelt figyelmet fordít azokra a módszertani eszközökre, amelyek a kutatás során értelmezhetővé tették a mozgóképes híranyagokat. Annak érdekében, hogy metodikájuk inspiráció és segítség legyen a következő kutatóknak, a feltárások menetei és kihívásai is helyet kaptak a törzsanyagban. Ez azért releváns, mivel sok történészi munka „csak” eredményeket közöl, ami tartalmazza a kiindulásként szolgáló forráshivatkozásokat, viszont hiányzik az az út, ahogy eljutott a két pont között. Jelen esetben ez a módszertani megközelítés azért kihagyhatatlan, mivel az audiovizuális forráscsoportba tartozó dokumentumok nem rendelkeznek kiterjedt történelmi szakirodalommal, ezért vizsgálati módszereik is kidolgozásra szorulnak. Nem utolsó sorban a mozgóképek megjelenésük óta hatványozottan gyarapodnak, ezért a jövőbeni történészek aktuális jelenünkre vetített kutatásai szempontjából az audiovizuális források jelentősen felértékelődnek. / The genre boundaries of the thesis are outlined in the history of media, communication and information. This research is not about exploring the materially tangible past, but about understanding the paradigms of thought that characterised the media content producers in the past. In this form, audiovisual documents of the past can be seen as intellectual products that are perceptions of the cognitive worldview represented by the makers. The media itself is an integral part of society, of the medium that brings it into being and makes it work. The interaction between the media institution and the audience is transactional at the micro level, but can be considered interactive at the macro level. The media interact with the society that creates it, as its themes and the techniques of their representation only provide information to the public if they can be understood and received. Therefore, the study of the media products contribute to the construction of historical narratives or the clarification of contexts. Large volumes and longer samples, even over several years, can reveal trends, trends that can be used to draw conclusions not only about the people who made them, but also about the sections of society who were regular consumers of the products. The thesis was submitted in 2025, preceded by seven years of research and preparation, while the MA thesis submitted in 2020 was limited to the World War II period and focused exclusively on the audiovisual products of the Hungarian Film Office (hereinafter: HFO). The PhD dissertation covers the entire period of the Horthy era and all surviving Hungarian newsreel documents, and we also examine the Hungarian aspects of British film newsreel from the same period with an international perspective. Last but not least, we have also used the written documents of the HFO held in the National Archives to make the research a success. In the very wide world of audiovisual newsreel services, we apply several restrictions. In addition to the time and institutional boundaries mentioned above, thematic restrictions were also necessary, the main reason being that the news also had a broad focus. In addition, a single news item can be classified into several themes, which means that it can be included in several research groups. Our main question, however, focuses on foreign relations and the armed forces, so in defining our research objective we will first examine representations of the worldview from the foreign relations perspective of Budapest, then reverse the focus and look for Hungarian-related representations in British film newsreels. In order to develop and demonstrate the use of methodological tools, the final chapter focuses on the representation of armed forces in a society preparing for and at war. The author has set himself the goal of uncovering the documents of Hungarian audiovisual newsreel service from a fragment of the past, spanning just over two decades. At the same time, it pays particular attention to the methodological tools that made the film footage interpretable during the research. In order to make their methodology an inspiration and help for future researchers, the methods and problems of the analyses are also included in the thesis. This is relevant because many historiographical works 'only' report results, in which they include source references as a starting point. In the present case, this methodological approach cannot be omitted because the documents belonging to the audiovisual source group do not have an extensive historical literature, and therefore their methods of analysis need to be developed. Last but not least, since the appearance of the moving images, their number has increased exponentially, and therefore audiovisual sources are of great value for future historians' research on our present.
Szabadon hozzáférhető
Szentpál Olga és a folklorizmus
(2025) Ábrahám, Nóra; Kavecsánszki, Máté; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
A disszertáció Szentpál Olga életművét dolgozta fel. Az általam alkalmazott antropológiai megközelítésű vizsgálatban bemutatásra kerül Szentpál közössége, közösségi kapcsolódásai, tanulmányai, koreográfusi gyakorlata, táncelméleti fejtegetései, táncgyűjtési tapasztalatai és képzési metodikában átadott ismeretei. E társadalmi kontextusokat feltáró vizsgálat lehetőséget ad Szentpál személyes érdeklődésének, műveltségének megismerésére, színpadon alkalmazott táncainak bemutatására, ami a férjével együtt alkotott életmű: a Szentpál-Rabinovszky rendszertan és az abból megszülető módszertan táncesztétikai ismereteit tárja fel. Az értekezés tíz fejezetből épül fel. Az egyes fejezetek bemutatják az általam testre és táncra adaptált, testi kifejezést vizsgáló elméleti megközelítést, majd ezt alkalmazva Szentpál munkásságát saját közössége és a városi tánckultúra jelenségeinek kontextusaiban mikro-mezo és makroszinten tárja fel. A negyedik fejezet Szentpál közösségi kapcsolódásait, munkásságát fejti ki. A kutatás Szentpál különleges életművét tudománytörténeti áttekintésben (a disszertáció ötödik fejezete) tárgyalja, az akkori tánckutatási törekvések és az alkalmazott elméletek közé helyezve értelmezi. Ezután a disszertáció hatodik fejezete Szentpál mozgásterét (a városi tér szociokulturális tényezőinek sajátosságait) ismerteti. A Szentpáli életmű társadalmi folyamatokhoz kapcsolódó vizsgálata három nagyobb egységre oszlik. Az első (nyolcadik fejezet) Szentpál és a színpadi folklorizmus városi hagyományteremtését és műfaji újításait, a második (kilencedik fejezet) Szentpál táncfolklór kutatásait és iskolateremtő képzéseit, a harmadik (tizedik fejezet) a táncmozgalom kialakításában vállalt szerepét tárja fel. A társadalomtudomány és a művészettudomány határmezsgyéjén egyensúlyozó Szentpáli életmű lényege: A test és a tér, valamint a térben alkalmazott kifejező tánc szerkesztésének elmélete, valamint a mozgáskultúra technikáinak és a táncfolklór motívumainak feltárása, ami a színpadi tánc stílusokat és műfaji formákat tartalmazó eszköztárát alakítja ki a művészet és a folklór összefonódásában. A disszertáció ennek bizonyítására tesz kísérletet. / This dissertation examines the oeuvre of Olga Szentpál. Adopting an anthropological approach, it presents her community, community connections, studies, choreographic practice, dance theory, dance collection experiences, and the knowledge she imparted in her training methodology. This thesis explores the social contexts of Szentpál’s life and work, providing an opportunity to learn about her personal interests and education. The analysis introduces the dances she performed on stage, revealing the aesthetic knowledge of the Szentpál-Rabinovszky taxonomy system and the resulting dance methodology — a life’s work created with his husband. The dissertation consists of ten chapters. Each chapter presents the theoretical approach to bodily expression as adapted by the author to the domain of dance and the body. This approach is then applied to explore Szentpál's work within the contexts of her own community and urban dance culture at the micro, meso, and macro levels. Chapter four explores Szentpál’s community connections and work. Chapter five provides a historical overview of Szentpál’s unique oeuvre, interpreting it in the context of contemporary dance research efforts and theories. The sixth chapter of the dissertation describes the scope of Szentpál’s work, focusing on the specific socio-cultural factors of urban spatial. The analysis of her oeuvre in relation to social processes is divided into three sections. The first (Chapter Eight) explores her urban tradition-making and genre innovations in stage folklore; the second (Chapter Nine) her research and analysis in dance folklore; and the third (Chapter Ten) her role in developing the dance movement. Szentpál’s oeuvre is balanced between social science and art history. At the heart of it is the theory of bodily construction and spatial expression, exploring how movement culture techniques and dance folklore motifs converge in stage performance. Her theoretical and practical knowledge of movement develops the assets of styles of various genre forms of stage dance, interweaving art and folklore. This dissertation attempts to demonstrate this.
Szabadon hozzáférhető
The Dilemma of Belonging: Aspects of Cultural Memory in Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
(2025) Meng, Liu; Gaál-Szabó, Péter; Meng; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
The economic development of the Chinese community in Hungary began in the 1980s and 1990s following the signing of a visa-free agreement between China and Hungary. At that time, Hungary was the only European country to implement a visa-free policy for Chinese nationals, enabling the Chinese community to grow rapidly. Early immigrants primarily made a living by setting up market stalls. At the same time, Chinese merchants centered around “Chinatown” (Monori Center) to establish a unique transnational community, forming a supply chain encompassing import, wholesale, and retail activities. Unlike classic immigration cases, Chinese immigrants in Hungary exhibit characteristics of short-term duration, rapid development, substantial autonomy, and significant heterogeneity. To explore the diversity of immigrant identity among the Chinese community in Hungary, I selected the Hungarian-Chinese bilingual school as the subject of my research. This choice is based on the school’s publicly-funded Character — it was jointly established by the Hungarian and Chinese governments, making it a unique institution. In this study, my research focus is divided into two aspects. The first is to talk about how Chinese immigrants reconstruct and reinterpret their memories in the host country within the immigration context. Second, I examine cultural memory to study Chinese identity and observe the dynamics of Chinese immigrants’ identity through the school as a memory container. The central argument of this research is that the unique pattern of Chinese immigration to Hungary reflects the multiplicity or fluidity of Chinese identity in Hungary. This dynamism, mediated through the transmission and reconstruction of cultural memory, influences how Chinese immigrants in Hungary shape their cultural spaces. As a representative cultural space, the Hungarian-Chinese bilingual school provides a venue for studying how Chinese immigrants in Hungary negotiate and express their identities. This research aims to supplement and deepen existing immigration studies through the unique case of Chinese immigrants in Hungary. In this research, I draw on theories related to Chinese immigration studies and interdisciplinary theoretical frameworks from cultural memory studies and identity studies. I incorporate other necessary theoretical threads relevant to my talk in each subchapter. Cultural memory research runs throughout my study. Its primary function in my thesis is to anchor identity. However, the reinterpretation of cultural memory is closely tied to the Chinese concept of the “floating home.” I argue in my thesis that the homes of Chinese immigrants are constantly undergoing change and transformation. In this process, the fluidity of memory becomes a strategy for identity formation, continuously updating the perspectives through which Chinese immigrants perceive their identities. My conclusions revolve around the following four points: First, Chinese immigrants cannot define their identity uniformly in a cross-cultural environment. They are constantly seeking points of contact between difference and sameness to reflect on their identity. Their identity is influenced by multicultural forces, which in turn shape their ability to integrate into immigrant culture. Second, their sense of identity exhibits strategic and situational characteristics due to the fluidity of memory. Immigrants’ individual identity is shaped by personal agency, while their collective identity is rooted in the group's shared past and selective memories. Third, despite the emergence of hybrid and fluid identity recognition within the immigrant community, this does not prevent them from forming a cohesive collective that embraces unity and diversity. Finally, given the complexity of cross-cultural integration among Chinese immigrants in Hungary, their identity navigates and blends across multiple cultures, representing a multidimensional, multi-layered, and complex cultural integration and interaction process. / A magyarországi kínai közösség gazdasági fejlődése az 1980-as és 1990-es években kezdődött, miután Kína és Magyarország vízummentességi megállapodást írt alá. Abban az időben Magyarország volt az egyetlen európai ország, amely vízummentességet biztosított a kínai állampolgárok számára, lehetővé téve a kínai közösség gyors növekedését. A korai bevándorlók elsősorban piaci árusítóhelyek létesítéséből éltek. Ugyanakkor a kínai kereskedők a „Chinatown” (Monori Center) köré szerveződve egy sajátos transznacionális közösséget hoztak létre, amely import-, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenységeket magában foglaló ellátási láncot alakított ki. A klasszikus bevándorlási esetektől eltérően a magyarországi kínai bevándorlók rövid távú tartózkodással, gyors fejlődéssel, jelentős autonómiával és számottevő heterogenitással jellemezhetők. A magyarországi kínai közösségen belüli bevándorlói identitás sokféleségének vizsgálatához kutatásom tárgyául a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskolát választottam. E döntést az intézmény közfinanszírozott jellege indokolja – az iskolát a magyar és a kínai kormány közösen hozta létre, ami egyedülállóvá teszi. A kutatás fókuszát két fő területre osztottam. Az első annak vizsgálata, miként konstruálják újra és értelmezik át a kínai bevándorlók emlékeiket a befogadó országban a migráció kontextusában. A második a kulturális emlékezet elemzésére irányul: ezen keresztül vizsgálom a kínai identitást, és az iskolát mint az emlékezet hordozóját figyelembe véve követem nyomon a kínai bevándorlók identitásdinamikáját. A kutatás központi tézise, hogy a kínai bevándorlás magyarországi sajátos mintázata a kínai identitás sokféleségét, illetve fluiditását tükrözi Magyarországon. Ez a dinamizmus – amely a kulturális emlékezet közvetítésén és újraalkotásán keresztül valósul meg – befolyásolja, miként formálják meg a magyarországi kínai bevándorlók saját kulturális tereiket. Reprezentatív kulturális térként a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola lehetőséget biztosít annak vizsgálatára, hogyan tárgyalják újra és fejezik ki identitásukat a magyarországi kínai bevándorlók. A kutatás célja, hogy a magyarországi kínai bevándorlók egyedi esetén keresztül kiegészítse és elmélyítse a migrációkutatás eddigi eredményeit. A vizsgálat során a kínai migrációkutatáshoz kapcsolódó elméletekre, valamint a kulturális emlékezet- és identitáskutatás interdiszciplináris elméleti kereteire támaszkodom. Az egyes alfejezetekben a témához kapcsolódó további releváns elméleti szálakat is beépítek. A kulturális emlékezet kutatása végigkíséri a dolgozatot; elsődleges funkciója az identitás megalapozása. A kulturális emlékezet újraértelmezése azonban szorosan összefügg a kínai „lebegő otthon” fogalmával. Érvelésem szerint a kínai bevándorlók otthona folyamatos változáson és átalakuláson megy keresztül. Ebben a folyamatban az emlékezet fluiditása az identitásformálás stratégiájává válik, folyamatosan új perspektívákat kínálva arra, miként érzékelik és értelmezik identitásukat a kínai bevándorlók. Következtetéseim négy fő pontra épülnek. Először: a kínai bevándorlók nem határozhatják meg identitásukat egységes módon egy multikulturális környezetben. Folyamatosan az azonosság és a különbözőség közötti kapcsolódási pontokat keresik, hogy reflektáljanak identitásukra. Identitásukat multikulturális hatások formálják, amelyek egyúttal befolyásolják integrációs képességüket is. Másodszor: identitásérzékelésük stratégiai és szituatív jellegű, az emlékezet fluiditásából fakadóan. Az egyéni identitást a személyes cselekvőképesség alakítja, míg a kollektív identitás a közösség közös múltjában és szelektív emlékezetében gyökerezik. Harmadszor: bár a bevándorló közösségen belül megjelenik a hibrid és fluid identitásfelismerés, ez nem akadályozza meg egy olyan kohézív közösség kialakulását, amely az egységet és a sokféleséget egyaránt magában foglalja. Végül: tekintettel a magyarországi kínai bevándorlók interkulturális integrációjának összetettségére, identitásuk több kultúra között navigál és olvad össze, egy többdimenziós, többrétegű és komplex kulturális integrációs és interakciós folyamatot megjelenítve.
Szabadon hozzáférhető
Hunyadi János törökellenes politikája (1444–1456)
(2025) Véber, Zoltán; Bárány, Attila; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Jelen dolgozat Hunyadi János 1444 és 1456 közötti törökellenes politikáját vizsgálja, amely időszak a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti küzdelem egyik legkritikusabb szakasza volt. A kutatás újdonságát az adja, hogy nem kizárólag a nagy csatákra és hadjáratokra összpontosít, hanem az azokat összekötő időszakokra, valamint a had-, diplomácia- és politikatörténeti összefüggésekre. A téma vizsgálata különösen indokolt, mivel a szakirodalom elsősorban a nagyszabású keresztes hadjáratokat emelte ki, miközben a mindennapi politikai döntések, a szövetségi kapcsolatok és a külpolitikai stratégiák háttérben maradtak. A dolgozat négy fő területet elemez. Elsőként Hunyadi és az ún. ütközőállamok – Szerbia, Havasalföld és Bosznia – kapcsolatát, amely a magyar védelem egyik kulcskérdése volt. Vizsgálom, miként változott a viszonyuk, milyen segítséget tudott Hunyadi nyújtani számukra, és hogyan sikerült bevonni őket az oszmánok elleni küzdelmekbe. Másodszor a nyugati irányú diplomáciát elemzem: Hunyadi szövetségkereső politikáját, eszközeit és eredményeit, amelyek célja a nemzetközi összefogás elindítása volt az oszmán fenyegetés ellen. Harmadrészt a kisebb, korlátozott katonai akciókat tárgyalom, amelyek jól mutatják Hunyadi taktikai rugalmasságát és a térség aktuális erőviszonyaihoz való alkalmazkodását. Végül kísérletet teszek Hunyadi törökellenes politikájának szakaszolására, különös tekintettel arra, hogy miként alakult át kezdeti offenzív stratégiája fokozatosan defenzívvé a vereségek és az ország korlátozott erőforrásainak felismerése nyomán. A dolgozat egy átfogóbb képet kíván nyújtani Hunyadi politikai és katonai stratégiájáról, amely nem csupán a hadjáratokban, hanem a szövetségi kapcsolatok ápolásában, a diplomáciai kezdeményezésekben és a kisebb léptékű akciókban is megnyilvánult. E komplex megközelítés révén Hunyadi János tevékenysége nemcsak a magyar történelemben, hanem a 15. századi közép-európai hatalmi viszonyrendszerben is új értelmezést nyer. / This dissertation examines John Hunyadi’s anti-Ottoman policy between 1444 and 1456, a period that marked one of the most critical phases in the struggle between the Kingdom of Hungary and the Ottoman Empire. The novelty of the research lies in the fact that it does not focus solely on major battles and campaigns, but also on the intervals between them, as well as on the broader military, diplomatic, and political contexts. The study is particularly justified, since the historiography has traditionally emphasized the large-scale crusading campaigns, while everyday political decisions, alliance-building, and foreign policy strategies have remained in the background. The dissertation analyzes four main areas. First, it investigates Hunyadi’s relationship with the so-called buffer states – Serbia, Wallachia, and Bosnia – which were crucial to Hungary’s defense. It examines how these relations developed, what kind of assistance Hunyadi was able to provide, and in what ways he succeeded in involving them in the struggle against the Ottomans. Second, it explores Hunyadi’s diplomacy towards the West: his alliance-seeking policies, his methods and instruments, and the outcomes of these initiatives, all aimed at launching international cooperation against the Ottoman threat. Third, it considers smallerscale, limited military actions, which illustrate Hunyadi’s tactical flexibility and his ability to adapt to the shifting balance of power in the region. Finally, the dissertation attempts to periodize Hunyadi’s anti-Ottoman policy, with particular attention to how his initially offensive strategy gradually shifted towards a more defensive stance, prompted by repeated defeats and the recognition of Hungary’s limited resources. Overall, this study aims to provide a more comprehensive picture of Hunyadi’s political and military strategy, one that manifested not only in spectacular campaigns, but also in the cultivation of alliances, diplomatic initiatives, and smaller operations. Through this complex approach, John Hunyadi’s activity gains new significance not only within Hungarian history, but also in the broader context of fifteenth-century Central European power relations
Szabadon hozzáférhető
Krónikák, próféciák és közösségi tapasztalatok: a királyi hatalom válsága és társadalmi konfliktusok a Nápolyi Királyságban (1343-1350)
(2025) Virágh, Ágnes; Bárány, Attila; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Az értekezés az érzelmek történetének módszertanából kiindulva a Nápolyi Királyság közösségeinek tapasztalatait vizsgálja az 1343 és 1350 közötti időszakban, elsősorban Domenico di Gravina krónikáján keresztül, mely a kortárs krónikák és próféciák szélesebb kontextusának elemzésével egészül ki. Domenico krónikája a gravinai és az apuliai közösségek érzelmeinek vizsgálatát, a profetikus művek a bosszúállás és a bűnök nagyobb, kozmológiai modellbe illeszkedő elemzését teszik lehetővé. A magyar és itáliai miliőben készült krónikák hozzájárulnak annak több nézőpontból történő vizsgálatához, hogy az érzelmek, az erények és a bűnök milyen szerepet töltöttek be a társadalmi kapcsolatokban. Domenico elsősorban a gravinai városi eseményekről ad részletes leírást, elbeszélése a városról szinte in medias res kezdettel indul, a városon belüli frakcióharcok ismertetésével. Domenico is aktív résztvevője volt az összetűzéseknek a magyar frakció tagjaként, és ebből a szempontból mutatja be a másik frakció ellenük elkövetett árulásait, a városon belüli megosztottságot, és a városon kívüli csoportok befolyását a gravinaiak mindennapi életére. A magyar frakció az Anjouk dinasztikus háborújában (1347-1350) a magyar Anjoukat támogatta, tőlük várva segítséget a nápolyi udvar által támogatott gravinai durazzói-nápolyi frakció elleni városi küzdelemben, melyben végül alulmaradtak. Kényszerű száműzetésük idején (1349-1350) is a magyarokkal működtek együtt. Az értekezés elsősorban Domenico krónikáján keresztül tárja fel, hogyan élte meg a magyar frakció ezt a háborúval terhelt időszakot; hogyan tekintettek az uralkodókra, azok erényeire és bűneire; társaikra vagy ellenfeleikre; hogyan néztek szembe saját bűneikkel és szégyenükkel; mit jelentett számukra a családtagok elválása; milyen célt szolgáltak a kegyetlenség, irgalom vagy az alázatosság példái. Az értekezésben azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a forrásszövegekben szereplő érzelmek kifejezési módjait, továbbá azok mások előtt történő megnyilvánulásai mögötti célokat meghatározzam. Domenico di Gravina krónikáját kiegészítik a firenzei krónika, Giovanni és Matteo Villani krónikái, a magyar udvari miliőből Küküllei János, Névtelen Minorita és a Képes Krónika, valamint oklevelek narratiói. Az uralkodói erények és passiones témájához Aegidius Romanus De Regiminum principuma járul hozzá. Az egyes kérdések vizsgálata érdekében többek között Cicero, Seneca, Cassiodorus, Szent Ágoston, Fulgentius Ruspensis, Aquinói Szent Tamás, Matthew Paris, Ordericus Vitalis, Fransesc Eiximenis műveire is támaszkodom. A profetikus művek közül Gentile da Foligno kommentárját, illetve Jean de Roquetaillade műveit vonom be. A gravinai közösségek vizsgálata, és különösen a krónikák elemzése a jelen értekezés révén az érzelmek történetét illetően egy még kevésbé követett kutatási irányához tartozik. A közösségen belüli kötelékek, különösen az amicitia, illetve annak a magyarokkal kialakított változata, valamint a városi gyűlések és a kiáltozások a krónika legértékesebb részei, melyek lehetővé tették nemcsak az érzelmi gyakorlatok elméletének, hanem háromféle érzelmi kötelékre vonatkozó elmélet (emotional bonding, emotional communities, collective emotions) hasznosítását, illetve az azokhoz való hozzájárulást is. / This dissertation, drawing on the methodology of the history of emotions, investigates the experiences of communities in the Kingdom of Naples between 1343 and 1350, primarily through the chronicle of Domenico di Gravina, complemented by an analysis of contemporary chronicles and prophecies. Domenico’s chronicle makes possible the study of the emotions of the Gravinian and Apulian communities, while prophetic works allow for an examination of vengeance and sin within a larger cosmological framework. Chronicles produced in both the Hungarian and Italian milieus contribute to a multifaceted exploration of the ways in which emotions, virtues, and vices shaped social relations. Domenico provides above all a detailed description of the events in Gravina. His narrative begins almost in medias res with an account of the factional conflicts within the town. He himself was an active participant in these clashes as a member of the Hungarian faction, and from this perspective he depicts the betrayals committed by the rival faction, the divisions within the city, and the influence of external groups on the everyday life of the Gravinians. In the dynastic war of the Angevins (1347-1350), the Hungarian faction supported the Hungarian Angevins, seeking their aid in the urban struggle against the Neapolitan faction of Gravina, backed by the Neapolitan court, in which they were ultimately defeated. During their forced exile (1349-1350) they continued to cooperate with the Hungarians. The dissertation examines above all, through Domenico’s chronicle, how the Hungarian faction experienced this war-torn period: how they viewed rulers, their virtues and vices; how they regarded companions and adversaries; how they confronted their own sins and shame; what the separation from family members meant to them; and what purposes were served by examples of cruelty, mercy, or humility. The aim of the dissertation is to identify the modes of emotional expression present in the sources and the purposes underlying their manifestation before others. Domenico di Gravina’s chronicle is complemented by the Florentine chronicle, the works of Giovanni and Matteo Villani, and, from the Hungarian courtly milieu, the writings of John of Küküllő, the Anonymous Minorite, and the Hungarian Illuminated Chronicle, together with the narrationes of royal charters. To the theme of royal virtues and passiones I also draw on Giles of Rome’s De regimine principum. For the investigation of questions I rely, among others, on the works of Cicero, Seneca, Cassiodorus, Augustine, Fulgentius of Ruspe, Thomas Aquinas, Matthew Paris, Orderic Vitalis, and Francesc Eiximenis. Among prophetic works I incorporate the commentary of Gentile da Foligno and the writings of Jean de Roquetaillade. The study of the Gravinian communities, and especially the analysis of chronicles carried out in this dissertation, belongs to a still less explored direction in the history of emotions. The bonds within the community - especially amicitia and its variant developed with the Hungarians - as well as the assemblies and shouts of the townspeople, constitute the most valuable parts of the chronicle. These have made it possible not only to employ the theory of emotional practices, but also to apply and contribute to three approaches to emotional bonds: emotional bonding, emotional communities, and collective emotions.
Szabadon hozzáférhető
Szlovák emigránsok és a magyar határrevízió: 1918–1943
(2025) Iváncsó, Ádám; Pallai, László; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A disszertáció a két világháború közötti magyarbarát szlovák emigráció történetét vizsgálja, amely a közép-európai revíziós politika, a nemzetiségi konfliktusok és az informális diplomácia metszéspontjában helyezkedett el. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy a mozgalom tagjai milyen szerepet játszottak a magyar külpolitika stratégiájában, milyen hatást gyakoroltak a szlovák identitás formálódására, és milyen tényleges súllyal bírtak a nemzetközi diplomácia színterén. A téma relevanciáját egyrészt az adja, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok történetét máig erősen befolyásolja a trianoni békeszerződés öröksége, amelyben az emigrációs mozgalmak megítélése gyakran ideológiai előfeltevések mentén történt. Másrészt a nemzetközi történetírás egyre nagyobb figyelmet fordít a transznacionális politikai hálózatokra, valamint azokra a kisebbségi identitásmintákra, amelyek a nemzetállami keretek között nehezen értelmezhetők. A magyarbarát szlovák emigráció esete kiválóan példázza, hogy a lojalitás és identitás nem feltétlenül kizárólagos kategóriák, hanem sokszor rétegzettek és ellentmondásosak. A kutatás módszertanában hangsúlyos szerepet kapott az életrajzi megközelítés. A mozgalom kulcsszereplőinek – Jehlicska Ferenc, Dvorcsák Győző, Bulissa Károly és Unger Ferenc – életútjának elemzése révén nemcsak politikai akcióikat, hanem motivációikat, identitásbeli dilemmáikat és személyes ambícióikat is vizsgálni lehetett. A forrásbázis sokszínűsége – a Magyar Nemzeti Levéltár és más hazai közgyűjtemények iratai, valamint a pozsonyi, prágai, opavai és eperjesi levéltárak anyagai, továbbá a genfi Népszövetségi Levéltár digitalizált dokumentumai – lehetővé tette, hogy a mozgalom tevékenysége több nézőpontból is rekonstruálható legyen. A forráskritikai elemzés mellett a korabeli sajtóanyagok és propagandakiadványok is értékes adalékokat nyújtottak. Az emigránsok röpirataik, politikai memorandumok és nemzetközi akcióik révén igyekeztek befolyásolni a közvéleményt és a döntéshozókat, ám tényleges politikai súlyuk korlátozott maradt. A szlovák társadalom többsége a húszas–harmincas években inkább a csehszlovák államban talált lehetőségeket a nyelvhasználat, oktatás és kulturális fejlődés terén, mintsem a magyar múlt idealizált képében. Az 1930-as évekre felnövő új szlovák generáció már nem ápolt közvetlen kapcsolatot Magyarországgal, s a csehszlovák oktatási rendszer hatására erőteljesen magyarellenes identitás formálódott bennük. A mozgalom belső dinamikái szintén hozzájárultak a sikertelenséghez. Jehlicska idealizmusa és vallási meggyőződése, Dvorcsák regionális „szlovják” identitásának képviselete, Bulissa pragmatikus lojalitása és Unger háttértevékenysége egyaránt árnyalta a mozgalom képét. A belső ellentétek, a bizalmatlanság és az ügynöki beépülések azonban meggátolták, hogy a csoport valódi egységet mutasson fel. Az emigránsokat ráadásul mindig beárnyékolta az a gyanú, hogy a magyar kormányzat pénzügyi támogatásai révén inkább „megélhetési politikusokként”, semmint hiteles nemzeti képviselőként tevékenykedtek. A magyar külpolitika részéről nyújtott támogatás sem bizonyult mindig előnyösnek. A revíziós politika következetlensége, az autonómia ígérete és az asszimilációs gyakorlat közötti ellentmondás aláásta az emigránsok hitelességét. Bár bizonyos akciók – például a genfi Szlovák Nemzeti Tanács létrehozása – nemzetközi figyelmet keltettek, a nagyhatalmi érdekek realitása mellett ezek nem hoztak érdemi változást. A mozgalom így leginkább a nemzetközi diplomácia alacsonyabb szintjein maradt jelen, komoly döntéshozatali befolyás nélkül. A disszertáció hipotézise megerősítést nyert: a magyarbarát szlovák emigráció politikai mozgástere korlátozott volt. Bár a magyar külpolitika eszközeként funkcionált, tényleges befolyása a szlovák társadalomra és a nemzetközi diplomácia irányára elenyésző maradt. Kudarcuk okai között a geopolitikai tényezők, a magyar nemzetiségpolitika korszerűtlensége, a mozgalom belső megosztottsága és a szlovák társadalom változó igényei egyaránt szerepet játszottak. A kutatás új irányokat is kijelölt a további vizsgálatok számára. Különösen fontos lehet az Országos Keresztényszocialista Párt szlovák osztályának története, amely hosszabb ideig képes volt fenntartani a magyarbarát attitűdöt Kelet-Szlovákiában. Ezen keresztül pontosabban érthető meg, miként alakult és tűnt el a szlovák lakosság egy részének magyarsághoz való lojalitása. Szintén releváns lehet az Egyesült Államokban működő magyarbarát szlovák szervezetek munkásságának vizsgálata, amely kiegészítheti a kontinensre szorítkozó nézőpontot. Összességében a disszertáció arra mutat rá, hogy a magyarbarát szlovák emigráció története nem pusztán egy marginális fejezet, hanem olyan jelenség, amely mélyebb betekintést enged a kisebbségi identitás, a lojalitás és az informális diplomácia működésébe. A mozgalom sorsa egyaránt tükrözi a korszak politikai lehetőségeit és korlátait, és hozzájárul a magyar–szlovák kapcsolatok, valamint a közép-európai revíziós politika árnyaltabb értelmezéséhez. / This dissertation examines the history of the pro-Hungarian Slovak emigration between the two World Wars, positioned at the intersection of Central European revisionist politics, ethnic conflicts, and informal diplomacy. The research aimed to explore the role played by the members of this movement in Hungarian foreign policy strategy, their impact on the formation of Slovak identity, and their actual influence on the international diplomatic stage. The relevance of this topic stems, on the one hand, from the enduring legacy of the Treaty of Trianon on Hungarian-Slovak relations, where the assessment of emigration movements has often been shaped by ideological preconceptions. On the other hand, international historiography increasingly focuses on transnational political networks and minority identity patterns that are difficult to interpret within nation-state frameworks. The case of the pro-Hungarian Slovak emigration perfectly illustrates that loyalty and identity are not necessarily exclusive categories but are often layered and contradictory. The research methodology placed significant emphasis on a biographical approach. Through the analysis of the life paths of the movement's key figures – František Jehlička, Viktor Dvorcsák, Károly Bulissa, and Ferenc Unger – it was possible to examine not only their political actions but also their motivations, identity dilemmas, and personal ambitions. The diversity of the source base – including documents from the Hungarian National Archives and other domestic public collections, as well as materials from archives in Bratislava, Prague, Opava, and Prešov, and digitized documents from the League of Nations Archives in Geneva – allowed for the reconstruction of the movement's activities from multiple perspectives. In addition to source-critical analysis, contemporary press materials and propaganda publications provided valuable insights. The emigrants sought to influence public opinion and decision-makers through their pamphlets, political memoranda, and international actions, but their actual political weight remained limited. The majority of Slovak society in the 1920s and 1930s found opportunities for linguistic, educational, and cultural development within the Czechoslovak state, rather than in an idealized image of the Hungarian past. By the 1930s, a new Slovak generation had grown up with no direct ties to Hungary, and under the influence of the Czechoslovak education system, a strong anti-Hungarian identity was formed within them. The internal dynamics of the movement also contributed to its lack of success. Jehlička's idealism and religious convictions, Dvorcsák's representation of a regional "Slovjak" identity, Bulissa's pragmatic loyalty, and Unger's background activities all nuanced the movement's image. However, internal conflicts, distrust, and infiltration by agents prevented the group from presenting a truly unified front. Furthermore, the emigrants were always overshadowed by the suspicion that, through financial support from the Hungarian government, they acted more as "opportunistic politicians" than as credible national representatives. The support provided by Hungarian foreign policy also did not always prove beneficial. The inconsistency of revisionist policy and the contradiction between the promise of autonomy and assimilationist practices undermined the emigrants' credibility. Although certain actions – such as the establishment of the Slovak National Council in Geneva – attracted international attention, they did not bring about significant changes in the face of great power interests. The movement thus largely remained present at lower levels of international diplomacy, without significant decision-making influence. The dissertation's hypothesis was confirmed: the political maneuvering space of the pro-Hungarian Slovak emigration was limited. Although it functioned as a tool for Hungarian foreign policy, its actual influence on Slovak society and the direction of international diplomacy remained negligible. Geopolitical factors, the outdated nature of Hungarian nationality policy, the internal divisions of the movement, and the changing needs of Slovak society all played a role in their failure. The research also identified new directions for further investigation. Particularly important could be the history of the Slovak section of the National Christian Socialist Party, which was able to maintain a pro-Hungarian attitude in Eastern Slovakia for a longer period. Through this, a better understanding can be gained of how the loyalty of a part of the Slovak population towards Hungarians developed and eventually disappeared. Examining the work of pro-Hungarian Slovak organizations operating in the United States could also be relevant, complementing the continental perspective. Overall, the dissertation demonstrates that the history of the pro-Hungarian Slovak emigration is not merely a marginal chapter but a phenomenon that offers deeper insight into the functioning of minority identity, loyalty, and informal diplomacy in the turbulent history of Central Europe.
Szabadon hozzáférhető
A Berlinben élő magyar etnikai közösség kulturális integrációjának kérdései – A Berlini Szalon példája
(2025) Valnerné Török, Eszter; Biczó, Gábor; Török, Eszter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Jelen dolgozat a Berlinben élő magyar diaszpóra egyik informális csoportjának élethelyzetét, kötődéseit, kulturális identitását, kulturális emlékezetét tárja fel, történeti keretbe helyezve a vizsgált közösséget. Az aktuális pillanatkép jellemzése mellett a csoport kollektív emlékezetének és az egyének migrációs és integrációs történeteinek az individuum perspektívájából történő dokumentálása és bemutatása is a kutatás célkitűzése. A kutatás célcsoportja a Berlini Szalon informális közössége. Az értekezés a Berlini Szalon közönségének és közösségének értékrendjét, kulturális jelenségeit, kapcsolati hálóját, a többségi társadalomba történő integrációját vizsgálja. A vizsgálat egyrészt a közösség szintjén a csoport kulturális emlékezetének feltárását tűzte ki célul, nagyobb történeti kontextusba helyezve a Berlini Szalont a berlini szalonkultúra történetében és a berlini szalonvilág jelenkori térképén, dokumentálva ezen informális csoport történetének meghatározó eseményeit. A vizsgálat górcső alá veszi a Berlini Szalon szerepét, helyét és funkcióját a berlini magyar diaszpórában, a közösségépítés kérdését és a Berlini Szalon rendezvényeinek jelentőségét a kulturális identitás ápolásában és erősítésében. A Berlini Szalon, mint informális közösség 50 éves múltra tekint vissza, és ezzel olyan kulturális értékteremtő folyamatot mutathatunk be a Szalon tevékenységén keresztül, amely mindenképpen megérett a dokumentálásra, és követendő példa lehet más magyar diszpóra közösségek értelmiségi tagjainak körében, mert hasonló intézmények létrehozásával és fenntartásával hozzájárulhatnak saját közösségük megtartásához, kulturális gyökereik ápolásához. Az individuumok szintjén a közösség tagjainak egyéni élettörténetét dolgozzák fel az elkészült interjúk alapján a doktori értekezés egyes részei. A személyes emlékezésen keresztül lehetőség nyílik az egyének adaptációs stratégiáinak feltárására, az integrációs folyamat lépéseinek bemutatására, egyéni narratívákon keresztül vizsgálva ezzel az akkulturációs mechanizmusok hatását a Berlini Szalon közösségének tagjaira. Ennek a kétszíntű megközelítésnek az eredményeként mind a közösség, mind az egyének perspektíváját igyekszik felvázolni a jelen doktori értekezés. A csoport karakterrajza mellett az individuumok perspektívája is megjelenik az egyéni élettörténeteken keresztül. A dolgozat három nagy tartalmi egységből áll. Az elméleti keret tudománytörténeti háttérként összefoglalja a téma kutatásának előzményeit és tudományos eredményeit. Ezután következik a fogalmi struktúra bemutatása, a témával kapcsolatos alapvető fogalomkör meghatározásával, kutatási kérdések, hipotézisek, célkitűzések és módszerek körvonalazásával. A kutatási keret leírásához tartozik Berlin, mint kutatási helyszín általános jellemzése és Berlin különböző etnikai közösségeiben végzett kutatások összefoglalása. A fejezet célja, hogy a kutatást hasonló jellegű vizsgálatok kontextusában helyezze el. A második nagy egység a kutatás célcsoportjára fókuszál, és a Berlini Szalon közösségének körében végzett kvantitatív és kvalitatív kutatások eredményeit prezentálja. Ez a tartalmi egység először történeti perspektívába helyezi a Berlini Szalont, bemutatva a berlini szalonkultúra történelmi gyökereit és fejlődésének fontos mérföldköveit, majd feldolgozza a Berlini Szalon történetét és szerepét a berlini magyar diaszpórában. Ezután a Berlini Szalon közösségében készült kérdőíves kutatás eredményeinek kiértékelésével jellemezzük a Szalon társadalmát, a látogatók Berlini Szalonnal kapcsolatos attitűdjét, látogatási motivációját, kapcsolati hálóját és a magyar kulturális gyökerek ápolását a szalon rendezvényein. Egy külön fejezet mutatja be az elkészült strukturált interjúk alapján a Berlini Szalon identitáserősítő és közösségépítő szerepét a látogatók és az előadók perspektívájából. A disszertáció harmadik egysége a strukturált és félig strukturált interjúk másik kérdéskörének eredményeit foglalja össze. Ez a kérdéskör a kitelepülés körülményeire, kihívásaira, az új környezetben szerzett első benyomásokra, a többségi társadalomba történő beilleszkedés egzisztenciális és érzelmi nehézségeire és pozitív tapasztalataira irányult. A fejezet célkitűzése az integrációs folyamat lépéseinek feltárása egyéni narratívák alapján. A diaszpórák történetében nagyjából tíz évenként figyelhetők meg váltások a társadalmi környezet, a városok szerkezete és a mediális közösség megváltozásával. Jelen kutatás kontextusában markáns társadalmi változást jelentett a rendszerváltás és a vasfüggöny leomlása, amely alapvetően megváltoztatta Berlin szerepét és a városi környezetet, melyben a kettészakított város két részében magyar közösségek éltek. A 2010-es évektől a társadalmi és városszerkezeti változások mellett kommunikációs forradalom is zajlik az online terek előretörésével. A diaszpóra tagjainak és csoportjainak kapcsolattartásában egyre inkább az online terek dominálnak. Az interjúalanyokkal készült beszélgetésekben ezen változások mentén három korszak migrációs narratívái kapcsolódnak egymáshoz, melyekben eltérő migrációs tapasztalatok és élethelyzetek jelennek meg. Az első csoportba a rendszerváltás előtt Berlinbe kivándorlók történetei sorolhatók. Ebből a generációból öt adatközlővel készült interjú. A második korszak a 90-es években, a rendszerváltás után kitelepülők emlékeit foglalja össze. Ők évtizedek óta tagjai a Szalon társadalmának, és eléggé felülreprezentáltak a Berlini Szalon közösségében, ezért ebből a csoportból tíz adatközlővel készült beszélgetés. A harmadik, jól elkülöníthető időszak a 2010-es évek után Berlinbe költöző magyarok migrációs élményeit és integrációs tapasztalatait tárja fel, akik szintén sokan élnek a városban, és egyre többen kapcsolódnak a Berlini Szalon közösségéhez. Ennek a kitelepülési korszaknak az élményeit szintén tíz adatközlő emlékeire támaszkodva mutatja be a fejezet. A Berlini Szalon társadalmának nagyobb számú és jelenleg meghatározó csoportját a rendszerváltás utáni években Berlinbe kitelepült magyarok jelentik, akik több évtizede vesznek részt a Szalon közösségének életében, és hosszabb időintervallumra visszanyúló integrációs tapasztalatokkal rendelkeznek. Az interjúk alapján felvázolt kép oral history albumként dokumentálja a Berlinbe történő kitelepülés több korszakának egy informális csoport tagjai által megőrzött emlékeit. Ebben a kontextusban hangsúlyozni kell, hogy az emlékezés dinamikus fogalom, ennek következtében folyamatosan átalakul a kulturális keretek változása és társadalmi változások hatására, ezért az interjúkon keresztül kialakult kép egy adott időszak gondolkodásmódját, motivációját és migrációval kapcsolatos attitűdjét közvetíti. / The dissertation explores the situation, ties, and the cultural identity and memory of an informal group of the Hungarian diaspora living in Berlin, studying the community in a historical context. Apart from describing the current situation, the research aims to document and present the collective memory of the group, and some of the personal migration and integration stories from the perspective of the individual. The target group of the research was the informal community of Berlin Salon (Berlini Szalon). The dissertation examines the values, cultural phenomena, network of relations and the integration into the majority society of Berlin Salon’s audience and community. On the one hand, the study aims to explore the cultural memory of the group at the community level, placing Berlin Salon in a larger historical context within the history of Berlin’s salon culture and the contemporary map of Berlin salons, documenting the most significant events in the history of this informal group. The study examines the role, place and function of Berlin Salon in the Hungarian diaspora in Berlin, the question of community building and the significance of Berlin Salon events in cultivating and strengthening cultural identity. Berlin Salon, as an informal community, has a history of 50 years, and through its activities we can see the process of creating cultural value that is definitely worth documenting and can serve as an example for intellectuals from other Hungarian diaspora communities to follow, because, by establishing and maintaining similar institutions, they can contribute to the preservation of their own communities and the cultivation of their cultural roots. At the level of the individual, parts of the dissertation elaborate on the personal stories of community members, based on the interviews conducted. Through these recollections, it is possible to explore the adaptation strategies of individuals and the steps of the integration process, thus one can examine the impact of acculturation mechanisms on the members of the Berlin Salon community through individual narratives. As a result of this dual-perspective approach, this dissertation aims to outline the perspectives of both the community and the individuals. Therefore, in addition to the characterisation of the group, the perspective of the individual is also presented by the personal stories. The dissertation consists of three major content units. The theoretical framework provides a historical background and summarises the records and scientific achievements of the whole research. This is followed by an introduction to the conceptual structure, defining the basic concepts related to the topic, outlining research questions, hypotheses, objectives and methods. The description of the research framework includes a general characterisation of Berlin as a research location and a summary of the research conducted in Berlin's different ethnic communities. This chapter aims to place the research in the context of similar studies. The second major unit focuses on the target group of the research and presents the results of quantitative and qualitative research among the community of Berlin Salon. This content unit first puts Berlin Salon in a historical perspective, presenting the historical roots of Berlin’ salon culture and important milestones in its development, and then elaborates on the history of Berlin Salon, and its role in Berlin’s Hungarian diaspora. After that, the results of a questionnaire survey of Berlin Salon’s community are evaluated to characterize the Salon's society, the attitude of visitors towards Berlin Salon, their motivation to visit, their network of contacts and the cultivation of Hungarian cultural roots at Salon events. A separate chapter presents the identity-strengthening and community-building role of Berlin Salon from the perspective of visitors and performers, based on the structured interviews conducted. The third part of the thesis summarises the results of the second set of questions alluded to in the structured and semi-structured interviews, which focus on the circumstances and challenges of resettlement, the first impressions of the new environment, existential and emotional difficulties and the positive experiences of integration into the majority society. The aim of the chapter is to explore the steps of the integration process based on individual narratives. In the history of diasporas, shifts can be observed every ten years or so as the social environment, the structure of cities and the preferred social platforms are all constantly changing. In the context of the present research, the fall of the Iron Curtain and the end of the communist era marked a major social change, which fundamentally altered the role of Berlin and the urban environment in which Hungarian communities lived in two parts of the divided city. Since the 2010s, in addition to social and urban structural changes, a communication revolution has been taking place with the rise of online platforms which have been increasingly dominating the way diaspora members and groups interact. In the light of these changes, the interviews reflect the migration narratives of three periods being interlinked and present different migration experiences and situations. The first group includes the stories of those who migrated to Berlin before the end of the communist era. Five respondents from this generation were interviewed. The second group summarises the memories of those who emigrated in the 1990s, after the end of communism. They have been members of the Salon society for decades and are quite over-represented in the Berlin Salon community, so ten respondents from this group were interviewed. The third, distinct period reveals the migration and integration experiences of Hungarians who moved to Berlin after the 2010s, many of whom also live in the city and are increasingly connected to the Berlin Salon community. The experiences of this period of displacement are also presented in this chapter, based on the memories of ten respondents. The larger, and currently dominant group of Berlin Salon's society are Hungarians who have resettled in Berlin in the years after the fall of communism, who have been involved in the Salon's community for several decades and have integration experiences stretching back over a longer period of time. The picture sketched on the basis of the interviews is an oral history album documenting the memories of several periods of displacement to Berlin preserved by members of an informal group. In this context, it should be emphasised that memory is a dynamic concept, and, as such, is constantly changing as cultural frameworks and societies change; therefore, the image created through the interviews conveys the prevailing mindset, the motivation, and the attitudes towards migration of a given period.
Szabadon hozzáférhető
Női bűnelkövetők a két világháború közötti Budapesten
(2025) Sípos, Nikoletta; Barta, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A disszertáció a két világháború közötti budapesti női bűnözés társadalomtörténeti vizsgálatát nyújtja különböző történettudományi módszerek ötvözésével. A korszak gazdasági válságai, a társadalmi szerkezet átalakulása és a női szerepek változása új mintázatokat eredményezett a női bűnelkövetésben, melyek értelmezése a jogi kereteken túl a társadalmi, gazdasági és kulturális összefüggések figyelembevételét igényli. A kutatás kiemelt célja a női elkövetők társadalmi hátterének feltárása, a korabeli statisztikai kimutatások elemzése, valamint a kortárs tudományos és sajtódiskurzusok vizsgálata volt. A dolgozat hangsúlyozza, hogy a női bűnözés tendenciáiban is az első világháború jelentős fordulópontot jelentett. A férfiak távolléte és a nők új gazdasági-szociális szerepvállalása növelte a kriminalitásukat, amit a kortárs kutatók és a hivatalos statisztikák is rögzítettek. A kutatás során végzett kvantitatív elemzések rámutatnak arra, hogy a női bűnözés struktúrája főként mikroszintű, vagyoni, családon belüli interperszonális cselekményekhez kötődött, míg a fizikai erőszakot igénylő bűntettek inkább alulreprezentáltságot tükröznek. Gyakori volt például a lopás, a gyermekölés, a magzatelhajtás, illetve a kerítés, amelyek közül többet is tipikus „női bűncselekményként” azonosítottak a kortársak. A Bécs, Berlin és Budapest esetében elvégzett nemzetközi komparatív vizsgálat is szintén a nemi sztereotípiák társadalmi beágyazottságát támasztja alá. A dolgozathoz felhasznált szakmai és sajtóforrások egyaránt hangsúlyozták az erkölcsi normák átalakulását, a szexualitás és érzelmi labilitás szerepét, ebből következően pedig gyakran a szenvedélyes, manipulálható, férfiakhoz kötődő női elkövető képét közvetítették. A médiában a női bűnözés a háború társadalmi következményeinek morális olvasataként jelent meg, miközben a szenzációhajhász tudósítások erősítették a közvélemény elvárásait az igazságszolgáltatással szemben. A dolgozatban bemutatott esettanulmányok feltárják, hogy a női bűnelkövetők megítélése nem csupán jogi szempontok mentén alakult, hanem szorosan összekapcsolódott a korszak társadalmi és kulturális normarendszerével is. Az értekezés fő következtetése, hogy a női bűnözés történeti vizsgálata csak interdiszciplináris megközelítéssel érthető meg teljes mélységében. Az igazságszolgáltatás és a média jelentős szerepet játszottak a női elkövetőkről kialakult kép formálásában, amely sokszor megerősítette az előítéleteket és a nemi sztereotípiákat. Végezetül pedig a kutatás eredményei új irányokat nyithatnak a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok, a motivációk és egyéni életutak feltárása, valamint a sajtónarratívák hosszú távú társadalmi hatásainak elemzése terén. / The dissertation provides a socio-historical examination of female crime in Budapest between the two world wars, combining various historical methods. The economic crises of the period, the transformation of the social structure, and the changing roles of women resulted in new patterns of female criminality. In order to interpret these patterns, consideration must be given to social, economic, and cultural contexts beyond the legal framework. The primary objectives of the research endeavour were threefold: firstly, to explore the social background of female offenders; secondly, to analyse contemporary statistical reports; and thirdly, to examine contemporary scientific and press discourse. The paper emphasises that World War I was a major turning point in the trends of female crime. The absence of men, coupled with the advent of new economic and social roles assumed by women, has been demonstrated to result in an increase in female criminality, as evidenced by contemporary researchers and official statistics. Quantitative analyses conducted during the research show that the structure of female crime was mainly linked to micro-level, financial, and interpersonal acts within the family, while crimes involving physical violence were rather underrepresented. To illustrate this point, consider the prevalence of theft, infanticide, abortion and prostitution during this period. Many of these activities were identified by contemporaries as typical "female crimes". An international comparative study conducted in Vienna, Berlin, and Budapest also corroborates the social embeddedness of gender stereotypes. It is evident that both professional and press sources utilised in the publication under scrutiny placed significant emphasis on the transformation of moral norms, the role of sexuality, and emotional instability. Consequently, the depiction of female offenders frequently conveyed the image of passionate, manipulable female offenders attached to men. In the media, female crime was depicted through a moral lens, exploring the social ramifications of war, while sensationalist reporting served to heighten public expectations of the justice system. The case studies presented in this paper demonstrate that the assessment of female offenders was not solely based on legal considerations, but was also closely linked to the social and cultural norms of the era. The dissertation's primary conclusion asserts that a comprehensive understanding of female criminality necessitates an interdisciplinary approach to historical examination. The justice system and the media have been shown to play a significant role in shaping the image of female offenders, which has been found to reinforce prejudices and gender stereotypes. It is submitted that the results of the research may ultimately lead to the establishment of new avenues for research in the domain of international comparative studies, the exploration of motivations and individual life paths, and the analysis of the long-term social impact of media narratives.
Szabadon hozzáférhető
„Posztolni vagy nem posztolni?” A magyar múzeumok Instagram használatának vizsgálata a tartalom, forma és elköteleződés tükrében
(2025) Csont, István; Forisek, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Doktori disszertációm középpontjában a magyarországi múzeumok Instagram kommunikációjának vizsgálata áll a 2019 és 2024 közötti időszakban. A kutatás aktualitását egyrészt a digitalizáció felgyorsulása, másrészt a COVID-19 járvány okozta intézményi kényszerhelyzet adja, amely a múzeumokat egycsapásra a digitális térbe irányította. A közösségi média, különösen az Instagram, mára nem pusztán kiegészítő kommunikációs csatorna, hanem a kulturális intézmények társadalmi szerepvállalásának egyik kulcseleme, amely lehetővé teszi a közönség bevonását, a márkaépítést és a társadalmi relevancia erősítését. Az elméleti keretet az új muzeológia és a Museum 2.0 szemlélet adja, amelyek a múzeumokat aktív, közösségi szereplőként értelmezik. A dolgozat felépítése ennek megfelelően a múzeumok alapfeladatainak, történeti és kommunikációs átalakulásának bemutatásával indul, majd az Instagram platform sajátosságainak elemzésén keresztül jut el az empirikus kutatáshoz. A vizsgálat során kilenc, különböző típusú és fenntartású, fővárosi és kelet-magyarországi múzeum Instagram aktivitását elemeztem. A mintavétel célja a sokszínűség biztosítása volt, így a vizsgált intézmények között országos hatókörű, regionális és tematikusan eltérő profilú múzeumok egyaránt szerepelnek. A kutatás mixed methods megközelítést alkalmazott: kvantitatív adatelemzést (idősoros poszt- és interakciós adatok, ER-számítás, posztidőzítés, CTA (Call To Action)- és hashtag-használat vizsgálata) kombináltam kvalitatív tartalomelemzéssel és félig strukturált intézményi interjúkkal. Az elemzés fókuszában a közönségelérés és elköteleződés állt. A vizsgálat során külön kitértem a posztok típusára (műtárgy, esemény, múzeumpedagógia stb.), formájára (egy- vagy többelemes, képaláírással kísért bejegyzések), valamint a hashtagek és CTA-eszközök szerepére. A kutatás egyik fontos dimenzióját képezte a COVID-időszak hatásainak feltárása is: megvizsgáltam, hogyan változott a múzeumok aktivitása a fizikai bezárások idején, és milyen tartós változásokat hozott a digitális kommunikációjukban. A dolgozat hipotézisek mentén elemzi, hogy a múzeumtípus, a tartalom, a formai megoldások, a hashtagek, az időzítés és a járványidőszak milyen mértékben befolyásolják az Instagram kommunikáció eredményességét. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a tudatos stratégia, az interaktív tartalom és a platformlogikához való alkalmazkodás kulcsfontosságú a közönség bevonásában. A kutatás célja nem pusztán a jelenlegi gyakorlatok feltérképezése, hanem annak bemutatása is, hogy az Instagram hogyan válhat a kulturális intézmények számára hosszú távon is hatékony közösségépítő és kommunikációs eszközzé. A dolgozat eredményei így hozzájárulhatnak a hazai múzeumok digitális stratégiájának tudatosabb alakításához, valamint a kulturális kommunikáció jövőbeli fejlesztési irányainak kijelöléséhez. / My doctoral dissertation focuses on examining the Instagram communication of Hungarian museums between 2019 and 2024. The relevance of this research stems from the acceleration of digitalization on the one hand, and the institutional constraints caused by the COVID-19 pandemic on the other hand, which suddenly forced museums into the digital space. Social media, especially Instagram, is now not just a supplementary means of communication, but a key element of the social engagement of cultural institutions, enabling audience involvement, brand building, and strengthening social relevance. The theoretical framework is provided by the concepts of new museology and Museum 2.0, which interpret museums as active community players. Accordingly, the thesis begins with a presentation of the basic tasks of museums and their historical and communicative transformation, then moves on to empirical research through an analysis of the characteristics of the Instagram platform. During the research, I analysed the Instagram activity of nine museums of different types and with different funding sources in the capital and eastern Hungary. The aim of the sampling was to ensure diversity, so the institutions examined include museums with national, regional, as well as thematically differing profiles. The research used the mixed methods approach: I combined quantitative data analysis (time series post and interaction data, ER calculation, post timing, CTA (Call To Action) and hashtag use analysis) with qualitative content analysis and semi-structured institutional interviews. The analysis focused on audience reach and engagement. During the study, I paid particular attention to the type of the posts (artwork, event, museum education, etc.), their form (single or multi-element posts, posts accompanied by captions), and the role of hashtags and CTA tools. An important dimension of the research was to explore the effects of the COVID period: I examined how the activity of museums changed during physical closures and what lasting changes it brought about in their digital communication. Based on hypotheses, the thesis analyzes the extent to which the effectiveness of Instagram communication is influenced by the type of museum, content, formal solutions, hashtags, timing, and the pandemic period. The results highlight that conscious strategy, interactive contents, and the adaptation to platform logic are key elements of audience engagement. The aim of the research is not only to map current practices, but also to present how Instagram can become an effective community-building and communication tool for cultural institutions in the long run. The results of the thesis can thus contribute to the more conscious development of the digital strategies of Hungarian museums and to the identification of future directions for cultural communication.
Szabadon hozzáférhető
Szituatív határképzési gyakorlatok a kárpátaljai Beregdédán élők mindennapjaiban
(2025) Kohut-Ferki, Julianna; Lajos, Veronika; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Az értekezés témája az etnicitáskutatások egyik központi kérdése, a szociokulturális társadalom gyors változása során a különböző identitások szituatív újra értelmezési stratégiái, jelen munka esetében a kárpátaljai Beregdéda komplex, magyar-ukrán-cigány interetnikus viszonyokkal jellemezhető szociokulturális környezetének értelmezése, a lokális társadalomban élők szituatív határképződési folyamatainak vizsgálata. A kutatás célkitűzése annak vizsgálata, hogy a Beregdédán együtt élő magyar, cigány és szláv lakosság esetében mikor és milyen alkalmakkor bír jelentőséggel a más etnikumoktól való elkülönülés vagy a sajáttal történő azonosulás. A doktori disszertáció megírásához szükséges anyag egyrészt a történeti antropológia módszerét alkalmazó diakron kutatást jelenti, másrészt a kézirat alapját adó szinkron kutatást, a 2015-2016 között végzett etnográfiai terepkutatást. A szláv etnikumú telepes családok Beregdédára költözése, az etnikai arányok megváltozásával, egy meghatározó makrotársadalmi eseménye a lokális életvilág ukrán-magyar-cigány együttélésének. A dolgozat egyik eredményének tekinthető, hogy a lokális emlékezetben fennmaradó betelepítés eseménye a múltban, egy lehetséges gyakorlati funkciókkal bíró ismeret az idegennel való találkozás kezelésére a jelenben. Az etnikai hovatartozás alapján tett különbségtétel gyakran a vallás, nyelv, a szomszédsági viszonyok, a munka világában tesz szert jelentőségre. Az idegen viszonyrendszerében és a vegyes házasság intézményében formálódik. A dolgozatban bemutattam, hogy a vallási elkülönböződés bár jelentős, az élet mindennapjaiban a közösség normái többé-kevésbé lehetővé teszik az átjárást. A különböző egyházak közösen szervezett (ökumenikus) alkalmainak hiányát az egyházak vezetőinél felülírja a kötődés a lokalitáshoz. A vallásválasztás egyrészt a lokális társadalomban elterjedt mintákat követi, másrészt a különböző társadalmi, gazdasági érdekek mentén, a döntési helyzetekben a makrotársadalmi folyamatokra reagál. A dolgozat további eredménye, hogy a beregdédaiak lokális identitása összefügg a szomszédságban megélt otthonosság érzetének kialakulásával a településen. Az etnikumok közötti kapcsolatok elmélyülését, a sztereotípiák árnyalását, az együttélés pozitív empirikus élményét sok esetben a szomszédsági viszonyban megélt aktív találkozások sora segítette elő. Ugyanakkor a személyes tapasztalat útján szerzett ismeretek az etnikumokról csak egy kivételt jelentenek az általánosan elterjedt sztereotípiákkal szemben, azok megdöntésére nem elegendőek. A dolgozat további eredményei között mutatható fel, hogy a lokális társadalomban a munka értelmezése, a magyar-ukrán-cigány munkavégzés lehetőségei és alkalmai szociokulturális keretek között fogalmazódnak meg. A cigányság és a többségi társadalom munkavégzésének ismert kortárs sajátossága, hogy a cigányok törekszenek a patrónus-kliens viszonyból kilépni és a többségi társadalom tagjai ezt igyekeznek megakadályozni. A cigányok kilépésre tett kísérleteit az alárendelt pozícióból a többségi társadalomban élők a munkakerülés vádjával igyekeznek visszafordítani. A makrotársadalmi eseményekkel összefüggésben a magyar nyelvtudásban a lokális társadalomban élők egyaránt esélyeket és jólétüket növelő funkciókat látnak. Ezzel egyidőben megfigyelhető az „igaz ukrán” identitás megkérdőjelezése, valamint az ukrán nyelvtudás hiányának indokával megfogalmazott magyar identitás eredetiségének kiemelése. A terepkutatás idején, 2015 tavaszán az orosz-ukrán háborús konfliktusok növelték az esélyét a különböző etnicizáló, sztereotip értelmezéseknek. Ezzel egy időben az idegen nyaralók Beregdédára érkezése a lokális társadalomban élő ukránok, magyarok és cigányok kapcsolatának megerősödéséhez, egységfrontba rendeződéséhez vezetett. Ugyanakkor a másság megfogalmazása és értelmezése nem a 2014-es orosz-ukrán háborús eseményekkel és annak lokális hatásaival kezdődik. A helyieknek megvannak a stratégiái és gyakorlataik, hogy megbirkózzanak az idegenek jelenlétével. Ennek egy lehetséges eseménye a múltban történt betelepítés és az egy házban élés emlékezete a településre érkező szláv családokkal. Míg Beregdédán a cigány és más etnikumok közötti vegyes házasság nem jellemző, addig az ukrán-magyar vegyes házasságokban születő döntési stratégiák a makrotársadalmi körülményekhez alkalmazkodva, a család bonyolult szempontrendszerét figyelembe véve szerveződnek. Az ukrán-magyar vegyes házasság elterjedése, a többes kötődések szövevényes, mikroszintű hálója megkérdőjelezi a negatív etnikai különbségtételt. / The topic of the dissertation is one of the central issues of ethnicity studies, the strategies of situational reinterpretation of different identities in the rapidly changing sociocultural society. In the case of the present work the interpretation of the sociocultural environment of Beregdéda in Transcarpathia, characterized by complex Hungarian-Ukrainian-Gypsy interethnic relations, and the examination of the processes of situational boundary formation of the people living in the local society. The aim of the research is to investigate when and on what occasions the separation from other ethnic groups or the identification with the own ethnicity is significant for the Hungarian, Gypsy and Slavic population living together in Beregdéda. The material for the doctoral dissertation consists of both diachronic research using the method of historical anthropology and synchronous research, the ethnographic fieldwork conducted in 2015-2016, which forms the basis of the manuscript. The migration of settler families of Slavic ethnicity to Beregdéda, with the change in ethnic proportions, is a defining macro-social event in the Ukrainian-Hungarian-Gypsy coexistence of the local lifeworld. One of the results of the dissertation is that the event of resettlement in the past, which persists in local memory, is a knowledge with potential practical functions for dealing with the encounter with the stranger in the present. Distinctions based on ethnicity often gain significance in the world of religion, language, neighbourhood relations and work. It takes shape in the system of relations with the stranger and in the institution of mixed marriage. In my work, I have shown that although religious separation is significant, transitions in everyday life are more or less allowed by the norms of the community. The absence of jointly organized (ecumenical) occasions of the different churches is overridden by the attachment of church leaders to localism. On one hand, the choice of religion follows the patterns of local society, and on the other, it responds to macro-social processes in decision-making situations along various social and economic interests. Another result of the dissertation is that the local identity of Beregdéda residents is related to the development of a sense of homeliness experienced in neighborhood in the settlement. In many cases, the deepening of inter-ethnic relations, the nuancing of stereotypes and the positive empirical experience of living together were facilitated by a series of active encounters in the neighborhood. However, the knowledge of ethnicities gained through personal experience is only an exception to the prevailing stereotypes and is not sufficient to overturn them. Further findings of the dissertation show that the interpretation of work in the local society, the opportunities and occasions of Hungarian-Ukrainian-Gypsy work are formulated within socio-cultural frameworks. A well-known contemporary characteristic of the working relations between the Roma and the majority society is that the Roma strive to leave the patron-client relationship and the members of the majority society try to prevent this. The attempts of the Gypsies to leave the subordinate position are reversed by the members of the majority society through accusations of work avoidance. In the context of macro-social events, Hungarian language skills are seen by people in the local society as both a source of opportunities and a source to increase their well-being. At the same time, there is a questioning of the “true Ukrainian” identity and an emphasis on the originality of the Hungarian identity as a reason for the lack of Ukrainian language skills. At the time of the fieldwork, in the spring of 2015, the Russian-Ukrainian war conflicts increased the chances of different ethicizing, stereotypical interpretations. At the same time, the arrival of stranger vacationers in Beregdéda led to a strengthening of relations between Ukrainians, Hungarians and Gypsies in the local society, and to a unification of them. However, the formulation and interpretation of otherness does not begin with the 2014 Russian-Ukrainian war and its local effects. Locals have their own strategies and practices to cope with the presence of strangers. One possible manifestation of this is the memory of past resettlement and living in the same house with Slavic families arriving in the settlement. While mixed marriages between Gypsies and other ethnicities are not typical in Beregdéda, the decision-making strategies in Ukrainian-Hungarian mixed marriages are organized in accordance with macro-social circumstances and taking into account the complexity of the family. The spread of Ukrainian-Hungarian mixed marriages and the intricate, micro-level network of multiple attachments call into question negative ethnic differentiation.
Szabadon hozzáférhető
Római csapattestek diszlokációja a mai Szlovákia területén a téglabélyegek fényében
(2025) Mathédesz, L'udovit; Kovács, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Az értekezésem témájában az elmúlt 50 évben több kisebb tanulmány született, ám egy összefoglaló mű a mai napig hiányzik. 1972-ben Brünnben került leadásra és megvédésre Jozef Bujna „Rímske tehly z nálezov na Slovensku a na Morave” (Római téglák a szlovákiai és morvaországi leletekből) címet viselő diplomamunka. Az elmúlt pár évtizedben a régészeti kutatásoknak és leletközléseknek köszönhetően a bélyeges téglák száma jelentősen megnőtt. Ezért választottam értekezésem témájának a mai Szlovákia területén található bélyeges téglák feldolgozását. Az értekezésem több nagyobb fejezetből tevődik össze. Az első bevezető fejezetben a témaválasztást indoklom meg. A második nagyobb fejezetben a téma kutatástörténetével foglalkozom. Ebben a részben összegyűjtöttem a témában az elmúlt másfél évszázad során megjelent jelentősebb monográfiákat, tanulmányokat és közléseket. A harmadik fejezetet a római téglagyártásnak szenteltem. Ez a rész több alfejezetre oszlik. Ilyen a téglagyártásra vonatkozó, illetve a Pannonia provincia területén napjainkig ismert téglaégető kemencék ismertetése. A negyedik fejezetben a bélyeges téglák lelőhely szerinti közlésére került sor. Ez a rész 25 alfejezetet tartalmaz. Ezek közül húsz lelőhely a mai Szlovákia, három a mai Magyarország, egy a mai Ausztria területén, míg az utolsó alfejezetbe az ismeretlen lelőhelyű leletek kerültek. Az értekezés ötödik fejezetében a felgyűjtött bélyeges leletanyag tipológiai besorolásának szenteltem. A hatodik fejezetbe az értekezés rövid összefoglalása került. Az értekezés részét képezik a munka során készített mellékletek. Ide tartozik a kutaott anyagot tartalmazó katalógus. A katalógusba elsőként a mai Szlovákia területén található 49 lelőhely került besorolásra, amelyek 20 település kataszterében kerültek feltárásra. Ezt követi három a mai Magyarország és egy mai Ausztria területén található lelőhely. A katalógusba szintén felvételre kerültek az ismeretlen lelőhelyű leletek, amelyek napjainkban szlovákiai múzeumok gyűjteményében találhatók. Több mai szlovákiai intézmény eredeti gyűjtőterülete több mai ország területére terjedt ki. A hiányosan megőrződött dokumentációnak és a hiányzó leltárkönyveknek köszönhetően relatíve nagy számú lelet pontos lelőhelye nem ismert. Az értekezésbe, mint melléklet kerültek a katalógusban szereplő lelőhelyek térképei. Szintén mellékletként kerültek az értekezésbe az egyes leleteken szereplő bélyegek. / In the topic of my dissertation over the last 50 years, several smaller studies were published, but comprehensive work covering all sources were still missing. Jozef Bujna´s Master´s thesis title „Rímske tehly z nálezov na Slovensku a na Morave“ (Roman Brick from Find in Slovakia and Moravia) was submitted in Brno in 1972. In the past few decades, thanks to archaeological research and the publication of findings, the number of stamped bricks have significantly increased. That´s why I´ve chosen the topic of my dissertation to be the study of Roman stamped bricks found in present-day Slovakia. My study can be divided into several major chapters. In the first chapter I explained the reason of the choice topic. In the second chapter, I introduced the research history of the subject to the reader. Here I have collected the most significant publications related to the topic from the previous, roughly one and a half centuries. In the third chapter I dealt with the Roman brick production. The chapter is divided into several smaller subchapters. For example, one subchapter focuses on brick manufacturing, while another is dedicated to the Roman brick kiln furnaces discovered within the Pannonia province. In the fourth chapter, I discussed the distribution of Roman stamped bricks according to their findspots. That chapter is divided into 25 subchapters, covering the twenty sites within present-day Slovakia, the three sites in Hungary, the one site in Austria ant the unknown site where Roman stamped bricks have been found. In the fifth chapter, I examined the typology of the Roman stamped bricks presented in my dissertation. The sixth chapter contains a brief summary of the dissertation. The appendices include an alphabetical list of finds from each site. First, there are 49 Slovakian sites located across 20 villages. Following this are the finds from the three Hungarian and one Austrian sites. Lastly, the catalogue includes finds from an unknown site, which are currently part of the museum collection in Slovakia. Since the institutions hosting these collections are spread throughout several modern countries and due to the lack of old inventory records, the exact findspots are unknown. Additionally, the appendices contain four maps showing the locations of the sites listed in the catalogue. The drawings of the Roman brick stamps discussed in the dissertation are also included as a part of the appendices.
Szabadon hozzáférhető
Multicultural Dynamics and Ethnic Interactions in the Turkestan Region
(2025) ABDINASSIR NURKOZHAKYZY, NAZIRA; Bartha, Elek; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
This dissertation is based on field research conducted in five rural districts of the Turkestan Region: Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Kentau-Hantagy, and Sayram. The author undertook two separate visits to these research sites and employed an anthropological data collection approach. The study's primary objective was to observe, analyse, and document how key cultural, linguistic, religious, and national features evolve and manifest within interethnic marriages, focusing on the transformation and formation of these aspects within individual households. Kazakhstan, one of the largest nations in Central Asia, has historically experienced significant socio-political and cultural processes that have shaped its identity as a multiethnic state. This diversity stems from historical migrations and displacements and the enduring legacies of these events, as many ethnic groups reside in Kazakhstan today. Although their numbers may vary, representatives of diverse ethnicities remain a feature of the nation’s demographic landscape. This dissertation addresses these historical processes and their consequences from a cultural anthropological perspective. The Turkestan Region, previously part of the South Kazakhstan Region, stands out as an area with a higher concentration of diverse ethnic groups compared to other regions of Kazakhstan. Despite its ethnic diversity, Turkestan remains a stronghold of Kazakh cultural and national values and is home to its spiritual capital, the city of Turkestan. This research aims to understand the factors contributing to this unique cultural dynamic by applying anthropological theories such as assimilation, acculturation, and dissimilation. These theories are critically analysed and applied to the specific rural districts examined. The research mainly employed a qualitative methodology, which included in-depth interviews, participant observations, and structured surveys as part of its data collection. Eighty-five interviews were conducted throughout two visits, focusing on everyday aspects of life such as language use, religious practices, traditions, and national values. These findings are interpreted from the perspective of several anthropological theories on the processes which offer a comprehensive understanding of interethnic marriages and their cultural dynamics within the Turkestan Region. This approach not only highlights the theoretical intersections of assimilation, acculturation, and dissimilation but also contextualises these processes within the experiences lived by the region’s mixed-marriage families. This analysis enhances our understanding of the cultural anthropology of interethnic families in Kazakhstan, providing a detailed examination of how historical and sociological variables influence identity and coexistence in this multicultural setting. / A disszertáció olyan terepkutatásokon alapul, amelyeket a szerző a Turkisztáni régió öt vidéki körzetében Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Kentau-Hantagy és Sayram településeken végzett. Két külön alkalommal látogatott el ezekre a kutatási helyszínekre, és antropológiai adatgyűjtési módszereket alkalmazott. A kutatás elsődleges célja az volt, hogy megfigyelje, elemezze és dokumentálja a kulcsfontosságú kulturális, nyelvi, vallási és nemzeti jellemzők alakulását és megnyilvánulását az interetnikus házasságokban, különös tekintettel ezen aspektusok átalakulására és formálódására az egyes háztartásokban. Kazahsztán, Közép-Ázsia egyik legnagyobb országa, történelmileg jelentős társadalmi, politikai és kulturális folyamatokon ment keresztül, amelyek sokszínű, multietnikus állammá formálták identitását. Ez a sokszínűség nemcsak a történelmi migrációkból és kitelepítésekből ered, hanem ezek tartós örökségeiből is, hiszen számos etnikai csoport továbbra is Kazahsztánban él. Bár ezeknek a csoportoknak a létszáma eltérő lehet, a különböző etnikumok képviselői továbbra is meghatározó részét képezik az ország demográfiai összképének. A disszertáció kulturális antropológiai szemszögből vizsgálja ezeknek a történelmi folyamatoknak és következményeiknek a hatását. A Turkisztáni régió, amely korábban Dél-Kazahsztán régió része volt, a különböző etnikai csoportok magasabb koncentrációjával tűnik ki Kazahsztán más régióihoz képest. Az etnikai sokszínűség ellenére a Turkisztáni régió továbbra is a kazah kulturális és nemzeti értékek bástyája, valamint a régió spirituális fővárosának, Turkisztán városának az otthona. Ez a kutatás arra törekszik, hogy különböző, például az asszimilációról, akulturációról és disszimilációról szóló antropológiai elméletek alkalmazásával megértse azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak ehhez az egyedülálló kulturális dinamikához. A szerző az elméleteket kritikusan elemzi és alkalmazza a vizsgált vidéki körzetekre. A kutatás elsősorban kvalitatív módszertanra támaszkodott, amely mélyinterjúkat, résztvevői megfigyeléseket és strukturált kérdőíveket foglalt magában az adatgyűjtés részeként. Összesen 85 interjút készült a két tereplátogatás során, amelyek a mindennapi élet aspektusaira, például a nyelvhasználatra, vallási gyakorlatokra, hagyományokra és nemzeti értékekre összpontosítottak. Az eredményeket különböző antropológiai elméletek szemszögéből értelmezi, amelyek átfogó képet nyújtanak az interetnikus házasságok kulturális dinamikájáról a Turkisztáni régióban. Ez a megközelítés nem csak az asszimiláció, akulturáció és disszimiláció elméleti metszéspontjait emeli ki, hanem ezen folyamatokat a régió vegyes házasságú családjainak élettapasztalataihoz is kontextualizálja. Az elemzés révén a disszertáció hozzájárul az interetnikus családok kulturális antropológiájának mélyebb megértéséhez Kazahsztánban, és árnyalt feltárását nyújtja annak, hogy a történelmi és társadalmi-kulturális tényezők miként formálják az identitást és az együttélést ebben a multietnikus közösségben.
Szabadon hozzáférhető
HUMAN AND NATURE IN INDONESIA-MALUKU HERITAGE TO PROTECT ENVIRONMENT IN LUANG ISLAND
(2025) Kissiya, Efilina; Biczó, Gábor; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
This dissertation examines the practice of Hygeralai as a representation of the Traditional Ecological Knowledge (TEK) system. The study focuses on four primary dimensions — cognitive linguistic, socio-cultural, historical, and ecological — within the framework of the Multiple Evidence Base (MEB) approach. The research is conducted on Luang Island, a small outer island in Maluku Province, Indonesia, inhabited by a coastal Indigenous community whose livelihood is heavily dependent on marine resources. The main objective of this research is to analyze how the Hygeralai system influences the ecological cognition of the Luang community and their communicative engagement with marine ecosystems. Specifically, the study explores the functioning of traditional institutions within Hygeralai practices, the historical development of the system, and its ecological impacts. Additionally, it assesses the community’s social-ecological resilience and the transformations resulting from interactions with formal institutions, such as churches and government programs. Methodologically, this study adopts a qualitative ethnographic approach, employing participatory observation, in-depth interviews, and a review of local historical documents. It also integrates Geographic Information Systems (GIS) to spatially map Hygeralai areas and analyze patterns of marine resource use. To examine socio-ecological dynamics, the research applies the adaptive renewal cycle and panarchy frameworks, alongside TEK and adaptive co-management approaches, to investigate the interplay between local knowledge, traditional institutional structures, and natural resource management strategies. The findings indicate that Hygeralai, from a cognitive-linguistic perspective, shapes the ecological worldview of the Luang community, as evident in their naming, classification, and navigation of marine areas using local language, idioms, and directional systems based on natural phenomena. This demonstrates the interdependence of language, environment, and cognition in coastal communities. From a socio-cultural perspective, Hygeralai functions as a traditional socioecological governance system involving customary social structures, including village heads, luwu heads, saniri, and marinyo. These institutions formulate rules, prohibitions, and sanctions, while reinforcing social solidarity and resilience amid ecological disturbances. Historically, Hygeralai originates in local cosmology and has undergone significant transformation following the introduction of Protestant Christianity. This transformation illustrates the system’s capacity for adaptive negotiation with external values, resulting in a hybrid environmental governance model that integrates traditional customs with religious institutions. Ecologically, Hygeralai contributes significantly to marine sustainability, particularly by conserving populations of high-value species such as Sea cucumbers, lola (Trochus niloticus), abalone (Haliotis spp.), and bia kima (Tridacna gigas). Nevertheless, the system faces growing pressures from internal dynamics (e.g., shifting cultural values, weakened customary authority) and external forces (e.g., illegal fishing, climate change, marine pollution). Analysis using the adaptive cycle and panarchy frameworks suggests that Hygeralai retains the capacity for adaptive transformation in response to these multifaceted challenges. This research enhances understanding of the role of local knowledge systems such as Hygeralai in inclusive and sustainable resource management. The MEB framework promotes epistemic equity between local and scientific knowledge systems, offering a robust theoretical foundation for community-based policy development. Academically, this study contributes to environmental anthropology, TEK study, and socio-ecological systems research, while also informing efforts to integrate Indigenous knowledge into equitable and context-specific management strategies, particularly in the outer islands of Maluku and Indonesia. / A disszertáció a Hygeralai gyakorlatát, mint a hagyományos ökológiai tudás (TEK) rendszerének reprezentációját vizsgálja. A tanulmány négy elsődleges dimenzióra - kognitív nyelvi, szociokulturális, történelmi és ökológiai - összpontosít a többszörös bizonyítékbázis (MEB) megközelítés keretein belül. A kutatást az indonéziai Maluku tartományban található Luang-szigeten, egy kis külső szigeten végezzük, amelyet egy tengerparti őslakos közösség lakik, amelynek megélhetése nagymértékben függ a tengeri erőforrásoktól. A kutatás fő célja annak elemzése, hogy a Hygeralai-rendszer hogyan befolyásolja a Luang közösség ökológiai megismerését és a tengeri ökoszisztémákkal való kommunikatív kapcsolatukat. A tanulmány konkrétan a hagyományos intézmények működését vizsgálja a Hygeralai gyakorlatokon belül, a rendszer történelmi fejlődését és ökológiai hatásait. Emellett értékeli a közösség társadalmi-ökológiai ellenálló képességét és a formális intézményekkel, például az egyházakkal és a kormányzati programokkal való interakciókból eredő átalakulásokat. Módszertanilag ez a tanulmány kvalitatív etnográfiai megközelítést alkalmaz, részvételi megfigyeléssel, mélyinterjúkkal és a helyi történelmi dokumentumok áttekintésével. A program a földrajzi információs rendszereket (GIS) is integrálja a Hygeralai területek térbeli feltérképezéséhez és a tengeri erőforrások használatának elemzésére. A társadalmi-ökológiai dinamika vizsgálatához a kutatás az adaptív megújulási ciklust és a panarchia keretrendszerét alkalmazza a TEK és az adaptív társgazdálkodási megközelítések mellett, hogy megvizsgálja a helyi tudás, a hagyományos intézményi struktúrák és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodási stratégiák közötti kölcsönhatást. Az eredmények azt mutatják, hogy a hygeralai kognitív-nyelvészeti szempontból formálja a Luang közösség ökológiai világképét, ami a tengeri területek elnevezésében, osztályozásában és navigálásában nyilvánul meg, a helyi nyelv, idiómák és a természeti jelenségeken alapuló tájékozódási rendszerek segítségével. Ez a nyelv, a környezet és a megismerés kölcsönös függőségét mutatja a tengerparti közösségekben. Szociokulturális szempontból a Hygeralai hagyományos szocioökológiai kormányzási rendszerként működik, amely magában foglalja a szokásos társadalmi struktúrákat, beleértve a falu vezetőit, a luwu vezetőket, a szanirit és a marinyót. Ezek az intézmények szabályokat, tilalmakat és szankciókat fogalmaznak meg, miközben erősítik a társadalmi szolidaritást és az ellenálló képességet az ökológiai zavarok közepette. Történelmileg a hygeralai a helyi kozmológiából ered, és a protestáns kereszténység bevezetése után jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez az átalakulás jól szemlélteti a rendszer alkalmazkodóképességét a külső értékekhez, ami egy olyan hibrid környezetvédelmi kormányzási modellt eredményezett, amely integrálja a hagyományos szokásokat a vallási intézményekkel. Ökológiai szempontból a Hygeralai jelentősen hozzájárul a tengeri fenntarthatósághoz, különösen az olyan nagy értékű fajok populációinak megőrzésével, mint a tengeri uborka, a lola (Trochus niloticus), az abalone (Haliotis spp.) és a bia kima (Tridacna gigas). Mindazonáltal a rendszerre egyre nagyobb nyomás nehezedik a belső dinamika (pl. változó kulturális értékek, meggyengült szokásjog) és a külső erők (pl. illegális halászat, éghajlatváltozás, tengerszennyezés) miatt. Az alkalmazkodási ciklus és a pánarchia keretrendszerének felhasználásával végzett elemzés azt sugallja, hogy a Hygeralai megőrizte az alkalmazkodási képességét az említett sokrétű kihívásokra adott válaszként. Ez a kutatás elősegíti az olyan helyi tudásrendszerek, mint a Hygeralai, szerepének megértését a befogadó és fenntartható erőforrás-gazdálkodásban. A MEB keretrendszer elősegíti a helyi és a tudományos tudásrendszerek közötti episztemikus méltányosságot, és szilárd elméleti alapot nyújt a közösségi alapú szakpolitika-fejlesztéshez. Tudományos szempontból ez a tanulmány hozzájárul a környezeti antropológiához, a TEK tanulmányozásához és a társadalmi-ökológiai rendszerek kutatásához, miközben az őslakosok tudásának a méltányos és kontextus-specifikus gazdálkodási stratégiákba való integrálására irányuló erőfeszítésekhez is hozzájárul, különösen Maluku és Indonézia külső szigetein.
Szabadon hozzáférhető
Pestisjárványok orvos- és társadalomtörténeti háttere a 17–18. századi Magyarországon
(2025) Kerekes, Endre László; Tózsa-Rigó, Attila; Történelem és Néprajz Doktori Iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Az értekezés a kora újkori Magyarországon lezajlott pestisjárványokat vizsgálja orvostörténeti és társadalomtörténeti nézőpontból 1634 és 1770 között. Az írás célja, hogy feltérképezze a pestisről szóló korabeli szövegek (orvosi, vallási és laikus források) narratíváit, azok fejlődését, valamint e szövegek tükrében értelmezze a betegség társadalmi és államhatalmi kezelését. A kutatás időkeretét az 1634-es év, az első vizsgált források megjelenése (Samuel Spillenbergertől és Csanaki Mátétól), valamint az 1770-es General Normativum in Re Sanitatis kiadása határozza meg. A disszertáció alkalmazza a braudeli „hosszú időtartam” szemléletét, amely lehetővé teszi a járványokkal kapcsolatos gondolkodásmód és szabályozási stratégiák vizsgálatát. A munka több mint húsz elsődleges forrás (orvosi, vallási és közigazgatási szöveg) szövegközpontú, komparatív elemzésén alapul. Az orvosi források között szerepelnek magyar, erdélyi, német és nyugat-európai szerzők munkái, például Samuel Spillenberger, Pápai Páriz Ferenc, Gömöri Dávid, Paul de Sorbait és William Boghurst. A források alapján kirajzolódik, hogy a korszak orvosi gondolkodását alapvetően a miazmatan uralta, de a kontagionista elmélet is megjelent, gyakran egyfajta „kontagio-miazmista” szintézisként. A pestis kórképének leírásában a források jelentős egyetértést mutatnak a tünetek (pl. láz, bubók, nyirokcsomó-duzzanatok) és a hetedik nap kritikus szerepe tekintetében. A disszertáció kiemelten tárgyalja a prophylaxis (megelőzés) három formáját: politica (közrendi), medica (gyógyászati) és theologica (vallási). A megelőző eljárások között a gyógynövényeken és spekulatív recepteken alapuló szerek, a köztisztasági előírások és a bűnbánatra épülő vallási gyakorlatok egyaránt fontos szerepet kaptak. A curatio vizsgálata során kiderül, hogy bár egységes gyógykezelés nem alakult ki, az orvos szerepe kiemelten fontos volt, sőt, egyes szövegek kötelességként tekintettek az orvosi segítség elfogadására. Megjelenik a pestisoltás gondolata is Weszprémi István munkájában, amely a himlő elleni varioláció mintájára próbálkozott immunizálással. A vallási források, függetlenül felekezeti hovatartozásuktól, a pestist isteni büntetésként értelmezték, amely az emberek bűneire adott válasz. A szövegek egybehangzóan hangsúlyozzák a bűnbánat és hit szerepét a védekezésben. A protestáns nézőpontok gyakran elutasították a járvány elől való menekülést, hivatkozva a predesztinációra. A társadalom- és kormányzattörténeti elemzések a járványügyi szabályozás és a végrehajtó hatalom szerepét vizsgálják. A 18. században az állami fellépés egyre hatékonyabbá vált: országos és regionális szintű rendeletek, például az 1738–1739-es intézkedések révén sikerült fékezni a járványokat. A szabályozások középpontjában az izoláció, a közösségi terek korlátozása és a higiéniai előírások álltak. A társadalom reakciója ambivalens volt: a források beszámolnak félelemről, depresszióról, de proszociális viselkedésről is. A múltbeli viselkedési minták vizsgálata lehetőséget ad párhuzamok megvonására a modern járványokkal szembeni társadalmi válaszokkal. Összegzésként kijelenthető, hogy a disszertáció nóvuma az orvos-, vallás-, társadalom- és kormányzattörténeti szempontok összehasonlítása. Ezáltal egy olyan munka született meg, amely új megvilágításba helyezi a pestisjárványok multidiszciplináris értelmezését a kora újkori Magyarországon. / The doctoral dissertation investigates plague epidemics in Early Modern Hungary between 1634–1770, through a dual lens of medical and social history. The primary aim of the research is to analyze the narratives found in contemporary texts – including medical, religious, and administrative sources – regarding the plague, and to assess their evolution and socio-political implications within the Hungarian context. The timeframe is framed by the publication of the earliest analysed medical texts related to plague in 1634 (by Samuel Spillenberger and Máté Csanaki) and ends in 1770, marked by the issuance of the General Normativum in Re Sanitatis. The dissertation adopts Fernand Braudel’s longue durée perspective, enabling the identification of long-term trends in medical thinking and public policy, beyond episodic history. Over twenty primary medical and religious sources are subjected to a detailed textual and comparative analysis, forming the backbone of the dissertation. The examined medical texts originate from Hungarian, Transylvanian, German, and Western European authors, such as Samuel Spillenberger, Ferenc Pápai Páriz, Dávid Gömöri Dávid, Paul de Sorbait, and William Boghurst. The study reveals that the predominant medical theory during the period was miasmatism, which attributed disease to „corrupted air.” However, elements of contagion theory also emerge, particularly in later sources. A hybrid „contagio-miasmatic” model appears, indicating a transition in medical thought, where authors blended elements of both theories. The dissertation emphasizes three forms of prophylaxis: prophylaxis politica (public regulations), prophylaxis medica (medical preventatives), and prophylaxis theologica (spiritual measures). Preventative practices ranged from herbal remedies and speculative recipes to public sanitation campaigns and religious penitence. Many sources stressed the importance of inner purity and piety, viewing the plague as divine punishment for moral decay. Even secular physicians like Boghurst echoed the belief that fearing God played a role in disease prevention. The emerging awareness of mental health is also noteworthy, with several texts suggesting that fear and despair weakened the body’s defenses. The analysis of curatio (treatment) reveals a lack of uniform therapeutic standards. Nevertheless, the physician’s role is emphasized in most sources, not as a subordinate to divine will, but as a co-actor in the healing process. Some authors went as far as to claim that rejecting medical aid was a form of blasphemy. The study also addresses the vision of plague inoculation proposed by István Weszprémi, inspired by smallpox variolation, marking a significant innovation in the period’s medical discourse – even if it found little contemporary support. Religious texts from both Catholic and Protestant traditions unanimously portray the plague as divine punishment for human sin. These sources frequently list specific moral transgressions – blasphemy, disobedience, vanity, and irreligiosity – as causes for divine wrath. Predestination theory, dominant in Protestant texts, warned against fleeing from the plague, suggesting that one cannot escape divine judgment. From a social and governmental history perspective, the dissertation evaluates the state’s evolving response to epidemic crises. By the 18th century, centralized measures had become more effective. National decrees – such as those issued in 1738 and 1739 – were enforced regionally and locally, with cities like Debrecen and counties such as Borsod playing active roles in implementation. The most common interventions included isolation, market regulation, and the restriction of interpersonal contact. The financial and logistical burdens of these efforts were often shouldered by the state. The societal response to these strict regulations is also critically examined. The sources reflect a complex picture of fear, fatalism, and mental distress – yet also highlight prosocial behavior and community resilience. While minor infractions occurred, large-scale plague riots were absent in Hungary, contrasting with Western European experiences. The study argues that while early modern medical knowledge often relied on outdated concepts, the state’s increasingly organized intervention significantly contributed to the eventual decline of plague in Hungary. In conclusion, this dissertation offers a comprehensive, interdisciplinary exploration of the Hungarian plague experience, combining medical, religious, social, and administrative perspectives. It fills a significant gap in Hungarian historiography and provides new insights into both local and transregional epidemic dynamics in Early Modern Europe.
Szabadon hozzáférhető
Ióannés Kinnamos és Nikétas Chóniatés beszámolói II. Ióannés Komnénos uralkodásáról (1118–1143)
(2025) Kovács, István; Horváth, László; Történelem és Néprajz Doktori Iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A disszertáció Ióannés Kinnamos és Nikétas Chóniatés műveiből II. Ióannés Komnénos bizánci császár (1118–1143) korszakát tárgyaló részeket adja közre magyar fordításban, részletes filológiai kommentárral ellátva. E munka először teszi egységesen elérhetővé az uralkodó két legfontosabb bizánci forrását a hazai olvasóközönség számára. A fordításokat kísérő jegyzetek szövegközeli, filológiai szemléletűek: kitérnek a kézirati hagyományra, a nyelvi-stilisztikai jellegzetességekre és az antikizáló tendenciákra, valamint elemzik a szövegromlásokat, hapax legomenonokat és irodalmi allúziókat. A kutatás feltárja a fennmaradt kéziratok csoportjait, azok kapcsolatrendszerét és a szöveghagyományozódás folyamatát. Kinnamos esetében, Raimondo Tocci eredményeire támaszkodva, javaslatot tesz Moravcsik Gyula stemmájának módosítására, egyúttal rámutat egy új kritikai kiadás szükségességére. Az elemzés a mű keletkezéstörténetét is vizsgálja, újragondolva a terminus post quem és ante quem körüli vitákat, valamint megállapítva, hogy a szöveg több fázisban készülhetett, és 1185 és 1196 között érhette el ma ismert formáját. Chóniatés munkájánál a főbb kéziratok bemutatása, valamint az alkotó irodalmi és politikai szemléletének alakulása kerül előtérbe. Külön figyelmet kap klasszicizáló stílusa, amelyben a bibliai utalások és az antik görög történetírói minták egyaránt meghatározó szerepet játszanak. A tanulmány rávilágít a két szerző eltérő megközelítésére: míg Chóniatés II. Ióannést ideális uralkodóként, a könyörületesség megtestesítőjeként ábrázolja egy átfogó hanyatlás-narratívában, amely e császár aranykorától a birodalom széthullásáig ível, addig Kinnamos elnagyoltabb, de szigorúbb portrét fest a császárról, és elsősorban I. Manuél méltatására összpontosít. Az értekezés filológiai megközelítést követ, miközben biztosítja a történeti hátteret, bemutatva az irodalmi eszköztár szerepét a császári propaganda és a retorikai toposzok kialakításában. A munka megbízható alapot kíván nyújtani további vizsgálódásokhoz a források magyar nyelvű közreadásával, új megállapításokat téve I. Manuél születési idejének és Kinnamos historiográfiai módszereinek kérdésében. / This dissertation presents Hungarian translations of sections from the works of John Kinnamos and Niketas Choniates concerning the reign of Byzantine Emperor John II Komnenos (1118–1143), accompanied by detailed philological commentary. This work marks the first complete Hungarian translation of the two most important Byzantine sources about the emperor. The annotations accompanying the translations take a close philological approach: they address the manuscript tradition, linguistic and stylistic characteristics, and classicizing tendencies, while analyzing textual corruptions, hapax legomena, and literary allusions. The research examines the groups of surviving manuscripts, their interrelationships, and the process of textual transmission. In Kinnamos's case, building on Raimondo Tocci's findings, it proposes modifications to Gyula Moravcsik's stemma and highlights the need for a new critical edition. The analysis also examines the work's composition history, reconsidering debates around the terminus post quem and ante quem, and suggesting that the text was probably written in multiple phases and reached its final form as we have it today between 1185 and 1196. For Choniates's work, the focus is on presenting the main manuscripts and examining the author's literary and historical perspective. Special attention is paid to his classicizing style, in which both biblical references and ancient Greek historiographical models play equally significant roles. The study highlights the authors' differing approaches: while Choniates portrays John II as an ideal ruler and embodiment of mercy within a comprehensive narrative of decline spanning from this emperor's golden age to the empire's dissolution, Kinnamos paints a more cursory but more severe portrait of the emperor, focusing primarily on glorifying Manuel I. The dissertation follows a philological approach while providing historical context, demonstrating the role of literary devices in shaping imperial propaganda and rhetorical topoi. The work aims to provide a reliable foundation for further research through its Hungarian translations of the sources, while offering new insights regarding Manuel I's birth date and Kinnamos's historiographical methods.
Szabadon hozzáférhető
A hálózatok földjén. A Bihar vármegyei Nagyléta község gazdasága és társadalma a környezettörténet és a hálózattudomány látószögében, 1870–1929
(2025) Buzgó, Gábor; Szilágyi , Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A dolgozat fókuszpontjában a Bihar vármegyei Nagyléta község gazdasági- és társadalmi viszonyainak feltárása állt a 19. és a 20. század tágan értelmezett fordulóján, 1870 és 1929 között. Bár a Nagylétával kapcsolatos vizsgálataimban egy századfordulós falu történeti mélyfúrására törekedtem, a kutatási eredményeket igyekeztem szélesebb környezetben, az Érmellék, az Alföld és a Kárpát-medence kontextusában is elhelyezni. A dolgozatban elsősorban kvantitatív elemzési módszereket alkalmaztam, amelyekhez különböző adatbázisokat építettem fel. Az értekezés első felében a 19. század második felében, s a 20. század első harmadában jelentkező, Nagylétát és az Érmelléket érintő gazdasági-, társadalmi strukturális változások, illetve az ember környezetéhez fűződő viszonyának feltárására törekedtem. A lezajló strukturális változásokat a birtokviszonyok, az antropogén tájátalakítás, a demográfia, s a trianoni államhatár összefüggésében vizsgáltam. Ennek érdekében az 1864-es úrbéri telekkönyvből, az 1888-as birtokrészleti jegyzőkönyvből, és az 1910-es kataszteri birtokívekből MS Excel-adatbázist építettem, s a három időmetszetből származó adatokra támaszkodva vontam le következtetéseket a helyi birtokstruktúrára, s az (agrár)társadalom szerkezetének változására. A gazdasági-, társadalmi struktúrák változásának megértéséhez a térbeli folyamatokat is nyomon kellett követnem, ennek érdekében Nagyléta és az Érmellék térszerkezetére nem díszletként, hanem olyan folyamatként tekintettem, amely alakította a társadalmi jelenségeket. A térbeli folyamatokat igyekeztem térképeken megjeleníteni, az adatvizualizációhoz az ArcMap térinformatikai szoftvert használtam, melynek előnye, hogy viszonylag gyorsan lehetett megjeleníteni nagy mennyiségű adatot. A Nagylétára és az Érmellékre elvégzett strukturális vizsgálatokon keresztül három „nagy” történeti kérdéshez tudtam kapcsolódni, a 19. század második felében lezajló vízrendezések, mocsárlecsapolások, a demográfiai depresszió, s a demográfiai átmenet kérdéséhez, valamint a trianoni államhatár gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásának témájához. Az értekezés második felében a nagylétai falusi társadalmat a középpontba állítva, annak kapcsolatrendszerét vizsgáltam közelebbről. A hálózatelemzés és a családrekonstrukció módszerét alkalmazó fejezetekben elkészült elemzések fő forrásbázisát a nagylétai egyházi- és polgári anyakönyvek alkották. Az anyakönyvekből MS Excel-adatbázist építettem, mely a legidőigényesebb munkafolyamatnak bizonyult. Az adatbázis lehetőséget biztosított az egyes családok generációkon keresztül való nyomon követésére. Az 1870 és 1929 közötti időszakra vonatkozóan felépített adatbázis a Nagylétai Anyakönyvek Történeti Adatbázisa címet kapta, s jelenleg 19458 rekordot tartalmaz. A rokonsági, műrokoni hálózatok vizsgálatához az adatbázisnak alkalmasnak kellett lennie az egyének összekapcsolására, vagyis relációs adatbázist kellett létrehoznom. A rokonsági kapcsolatokat a Gephi hálózatelemző szoftver segítségével elemeztem. A hálózati megközelítésre épülő fejezetekkel elsősorban a hazai társadalomtörténet-írásban született hasonló vizsgálatokban eddig alkalmazott módszerekhez, az adatok vizualizációjához tudtam építőköveket hozzátenni. A fokszámeloszlás mellett ugyanis kísérletet tettem a legrövidebb utak, „kis világok” és a hálózatos csoportok vizsgálatára is. A népszerű keresztszülők és házassági tanúk kapcsolatrendszerét nemcsak a társadalmi térben, hanem a fizikai térben is vizsgáltam, melynek ábrázolásához szintén a történeti térinformatikai rendszer módszereit alkalmaztam. A kutatási eredményekkel a népszerű keresztszülők és násznagyok személyi összetételének témájához, a csoportképződés, illetve a társadalmi mobilitás, integráció kérdéséhez kapcsolódhattam. / The focus of the thesis was the exploration of the economic and social conditions of the village of Nagyléta in Bihor County at the turn of the 19th and the 20th centuries, between 1870 and 1929. Although my research on Nagyléta aimed at a historical deep-drilling of a turn-of-the-century village, I tried to place the research results in a broader context, in the context of the Érmellék, the Graet Hungarian Plain and the Carpathian Basin. In the thesis I mainly used quantitative analysis methods, for which I built up different databases. In the first half of the thesis, I aimed to explore the economic and social structural changes that occurred in the second half of the 19th century and the first third of the 20th century, affecting Nagyléta and the Érmellék, and the relationship of man to his environment. I examined the structural changes in the context of land tenure, anthropogenic landscape transformation, demography and the Trianon state border. I constructed an MS Excel database from the 1864 land register, the 1888 cadastral land register and the 1910 cadastral land records, and drew conclusions on the local land tenure structure and the changes in the structure of (agrarian) society based on data from the three time periods. In order to understand the changes in economic and social structures, I also had to follow the spatial processes, and to this end I did not consider the spatial structure of Nagyléta and the Érmellék as a set, but as a process that shaped social phenomena. I tried to visualise the spatial processes on maps, and for data visualisation I used the geographic information software ArcMap, which had the advantage of being able to visualise large amounts of data relatively quickly. Through the structural studies carried out for Nagyleeta and the Érmellék, I was able to relate to three 'big' historical issues: the water drainage and swamp draining of the second half of the 19th century, the demographic depression and the demographic transition, and the impact of the Trianon border on the economy and society. In the second half of the thesis, I focused on the village society of Nagyléta, and examined its network of relations more closely. The main source base for the analyses in the chapters using the methods of network analysis and family reconstruction were the church and civil registers of Nagyléta. From the registers I constructed an MS Excel database, which proved to be the most time-consuming work process. The database provided the opportunity to trace individual families through the generations. The database built for the period 1870–1929 is called the Historical Database of the Nagyléta Registers and currently contains 19458 records. To study kinship networks, the database had to be able to link individuals, so I had to create a relational database. The kinship relationships were analysed using Gephi network analysis software. With the chapters based on the network approach, I was able to add building blocks to the methods used in similar studies in domestic social history writing and to the visualisation of the data. In addition to the degree number distribution, I have also attempted to examine shortest paths, "small worlds" and network groups. I also investigated the network of relationships of popular godparents and marriage witnesses not only in social space but also in physical space, which I also used the methods of the Historical Spatial Information System to represent. The results of my research have allowed me to relate to the topic of the personal composition of popular godparents and godparents' families, the formation of groups, and the issue of social mobility and integration.
Szabadon hozzáférhető
Churchilltől Thatcherig: A brit konzervatív párt és politikai kommunikációja a XX. század második felében
(2025) Hegedűs, Zoltán; Barta, Róbert; Történelem és Néprajz Doktori Iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A modern értelemben vett választási kampányok megjelenésével a XX. század második felében azok szervezése, a politikai pártok struktúrája, valamint az alkalmazott eszközök és csatornák számottevő mértékben fejlődtek és bővültek, miközben a választói attitűdöt meghatározó témák jelentős részben állandóak maradtak. Az értekezés célja ezen állítás bizonyítása, amelyhez a brit konzervatív párt politikai kommunikációjának és választási kampányainak elemzését végzem el a rövid XX. század második felében, vagyis 1945-től a második világháborút követő első szavazástól a Thatcher-korszak utolsó választásáig, 1987-ig. A vizsgált időszak gyakorlatilag teljes mértékben egybeesik a hidegháború korszakával, illetőleg Winston Churchill és Margaret Thatcher személyében a két talán legjelentősebb XX. századi brit konzervatív politikus regnálásával, akik keretbe foglalják ezt a közel fél évszázadot. Az értekezés több, mint négy évtizeden átívelően mutatja be az egyes parlamenti választások során alkalmazott konzervatív kampányokat, a legfontosabb technikákat, eszközöket és csatornákat, a legfőbb üzeneteket és eseményeket, vizsgálva azt is, hogy az adott időszakban hogyan alakult a kampányok természete. Az elemzés kiterjed továbbá a párt működésének szükségszerű ismertetése mellett számos fontos külpolitikai esemény (például a Szuezi válság, a dekolonizációs folyamatok vagy éppen a Falklandi háború) feldolgozására is, amelyek alapvetően határoztak meg politikai folyamatokat és irányokat. A dolgozat a szakirodalom mellett főként Londonban és Oxfordban fellelhető elsődleges forrásokból dolgozott. A kampányok vizsgálata során elemzésre kerültek a konzervatívok választási kiáltványai, a miniszterelnök-jelöltek kampánybeszédei, a toryk által alkalmazott kampányplakátok, a párt választásokhoz kapcsolódó kiadványai (röpiratok, hírlevelek, magazinok) a televízió és a sajtó vizsgálata. Utóbbi két napilap, a The Daily Mail és a The Guardian lapszámainak vizsgálata által a kampányok és a legfontosabb külpolitikai történések időszakában. Mindezek mellett bemutatásra került a párt szervezésének és felépítésének fejlődése a hidegháború korszakában valamint annak finanszírozása és gazdasági oldala is. A tételmondat bizonyítására az értekezés a fentieken túl négy hipotézisekre keresi a választ. Volt-e változás a vizsgált időszak kampányai során a témákban, vagy túlnyomó többségében folyamatosan bizonyos kiemelt területek jelentek meg? A kampányokban a toryk folyamatosan reagáltak a történésekre és az ellenfél nyilatkozataira, ígéreteire vagy éppen kormányzásuk során elkövetett hibáikra. Ezeken túl léteztek-e olyan állandó toposzok, melyekkel folyamatosan támadták a Munkáspártot? A kampányok fejlődésével párhuzamosan kimutatható módon megjelent-e a pártos jellegű sajtó intézménye? Megfigyelhető és tetten érhető-e a kampányok szervezésében és strukturálásában a feltételezett nagyfokú modernizáció és professzionalizálódás a korszakban? / With the rise of modern electoral campaigns in the second half of the 20th century, their organization, the structure of political parties, and the tools and channels used underwent significant development and expansion. However, the key themes shaping voter attitudes largely remained unchanged. This dissertation aims to demonstrate this claim through an analysis of the political communication and electoral campaigns of the British Conservative Party, spanning from the first post-World War II election in 1945 to the last election of the Thatcher era in 1987. This period aligns almost entirely with the Cold War and is framed by the leadership of Winston Churchill and Margaret Thatcher, arguably the two most influential British Conservative politicians of the 20th century. The dissertation provides a comprehensive overview of Conservative electoral campaigns across more than four decades, examining the key techniques, tools, communication channels, messages, and events while assessing how the nature of these campaigns evolved. In addition to outlining essential aspects of party operations, the study explores pivotal foreign policy events—such as the Suez Crisis, decolonization, and the Falklands War—that played a crucial role in shaping political processes and directions. The analysis of the General Election Campaigns includes the Conservative Party’s General Election manifestos, the campaign speeches of prime ministerial candidates, the Tory campaign posters, the pamphlets, newsletters and magazines published by the party, the televisions advertisements and the press. The dissertation examines two major newspapers, The Daily Mail and The Guardian, to assess campaign dynamics and key foreign policy events. Furthermore, the writing explores the development of the party's organizational structure during the Cold War, including its financing and economic aspects. To substantiate the central thesis, the dissertation addresses four key research questions. First, did the themes of electoral campaigns shift over the examined period, or did certain dominant topics remain consistent? Second, did the Conservative Party continuously respond to current events, opponents’ statements, promises, and criticisms of their governance, or were there enduring rhetorical strategies used to challenge the Labour Party? Third, did a distinctly partisan press emerge alongside the evolution of electoral campaigns? Finally, is there clear evidence of the anticipated modernization and professionalization of campaign organization and structure throughout this period?
Szabadon hozzáférhető
‚Verbriefte‘ Heimat. Neubeheimatung und sprachliche Heimatfindung im Spiegel zweisprachiger Privatbriefe vertriebener Deutscher aus Ungarn in Baden-Württemberg (1946–1956)
(2024) Schell, Csilla; Keményfi, Róbert; Történelem és Néprajz Doktori Iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Jelen munkában olyan leveleket vizsgáltam, amelyeket Bonomi Jenőnek (1908–1979) budai hegyvidéki kitelepített, többnyire paraszti családból származó németek írtak 1946 és 1979 között, s amelyeket a címzett – egyéb néprajzi gyűjteményeivel együtt – a freiburgi Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE) intézetre hagyományozott. Fő kérdésfeltevéseim a következők voltak: Milyen jelentősége volt a világháború utáni első évtizedben e népességcsoportnál a levélbeli kommunikációnak? Milyen szerep hárul a levelekben számos helyen megfigyelhető német-magyar nyelvváltásra? S végül: tükröződnek-e a levelekben a levélírók beilleszkedési folyamatai, és ha igen, mely leírások, „tények” alapján ragadhatók meg ezek? Hipotézisem szerint a magyarországi németek kitelepítésük utáni labilis és elszigetelt szociális helyzetüknél és a vákuumszerű kommunikációs igényüknél fogva, mind egymás között, mind az óhaza felé, egy a kivételes helyzet diktálta, úgymond „kényszerű írásbeliség” alkalmazásával leveleztek. Ebben az extrém helyzetben – amely a háborús levélkutatásból már ismert –, szükségszerűen túllépték a beidegzett levélírástól való tartózkodásukat és ezáltal egy kivételes kommunikáció, autentikus, gondolati és érzelmi világukból közvetlenül feltörő, spontán és részben megszűretlen levelezés keletkezett bizalmukba fogadott címzettjükkel, Bonomival. E levélváltás egyik ismérve a nyelvek váltása, melyben a helyi dialektusnak is bizonyos szerep jutott (triglosszia mint peremjelenség). Figyelmet szenteltem ezen felül a levélállományban megmutatkozó Gemeinschaftsbrief jegyeknek. A hármas kérdésfeltevésnek megfelelően három aspektusból vizsgáltam a levélállományt: Az első fejezetben mint a kommunikáció médiumát a háború utáni évtized(ek)ben (levélelméleti megközelítés), a másodikban a levélírók és a leveleik nyelviségét (nyelvi írásbeliség felőli megközelítés), s a harmadikban a levelek tartalmi elemzése alapján a levélírók a beilleszkedés során megtett útjának fázisait, ezek reflexióit és a mindennapokban megéltek feldolgozását. Egy záró fejezetben végül megvizsgáltam a magyarországi németek leveleiben lecsapódó belső „szétszakadtságot” és ezen belül a magyar nyelvhez való intenzív kötődés szerepét. Alapelv volt dolgozatom számára a néprajzi-kultúrantropológiai megközelítésben a leveleknek mint ego-dokumentumoknak kezelése, a megélt és leírt események szubjektív megjelenítésének a leírása, történelmi igazoltságuktól ill. igazolhatóságuktól függetlenül. / The present study examines private letters from expellees written to Eugen Bonomi (1908−1979) in the period 1946−1979 and bequeathed to the Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg through his estate. The central questions are: What role played letter communication among the mostly peasant (or coming from peasant backgrounds) persons expelled from the Buda mountain country and newly settled in Württemberg? What role played thereby the change of language(s)? And not least: Do the letters reflect − and how − the integration process of the writers? My hypothesis was that after the arrival of the expellees, under the pressure of the limited possibilities of exchange, the unstable social situation and the simultaneous vacuum-like need for communication with each other and with the old homeland, a − similar to the war letters and due to a neediness that is required for letter writing − ‚forced‘ letter communication and literacy emerged, i. e. one that is due to the exceptional historical situation: The fact that the writers had to force themselves to write led to an authentic, spontaneous, open and unfiltered communication arising directly from the world of thoughts and feelings and dealing with a wide range of topics concerning the old and new homeland. A special feature of this communication is the switching between the German and Hungarian languages (including the German dialect variety of the old homeland). Besides, the letter stock shows traits of community letters, which are also taken into account. In accordance with the above questions and focusing on the 220 letters of the displaced persons from Budaörs dating from the period 1946−1956, the expellees’ letters are examined with regard to three aspects: First, they are considered as a means of communication typical of the time realized through the genre of the letter (letter-theoretical approach), second, as carriers of (rarely occurring written) bilingualism resp. triglossia (language-related approach), and third, they are evaluated in terms of content (content-analytical, here integration-related approach), above all by describing the different paths and phases of integration up to the various perceptions and reflections of what was experienced in everyday life. A basic principle of my cultural-anthropological approach is to focus on the letter writers and their perceptions regardless of the historiographic verifiability of the contents.
Szabadon hozzáférhető
The Place of the Middle East in British Colonial and Foreign Policy, 1914-1935: Iraq and Palestine as a Case Study
(2024) Mahmada, Ali; Lévai, Csaba; Történelem és Néprajz Doktori Iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
This thesis thoroughly examines British colonial and foreign policy in the Middle East between 1914 and 1935, exploring the complex interaction of political, economic, and strategic interests that influenced Britain's actions in the region. The study examines the growth of British imperialism and economic competition in the Middle East during the late 19th century, starting with the Industrial Revolution which drove Britain's search for new colonies and strategic resources. Germany's rise as a dominant force in Europe heightened British concerns, particularly regarding its economic interests in the Ottoman Empire. This led to significant developments, such as the initiation of the Berlin-Baghdad Railway project and the exploration of oil in Abadan. British participation in the Middle East during the Great War and its aftermath was characterised by strategic necessities, economic interests, and diplomatic tactics. The dissolution of the Ottoman Empire created both favourable circumstances and difficulties as Britain endeavoured to assert its supremacy in the area amidst rival ambitions from Germany, Russia, and France. Significant historical events, including the Gallipoli Campaign, the Mesopotamia Campaign, and the Sykes-Picot Agreement, influenced British policies and territorial aspirations, as well as the development of the Jewish question during the war period. After the war, British policymakers encountered the intricacies of executing their goals while manoeuvring through regional dynamics. The process involved various treaties, notably the Paris Peace Conference, the Treaty of Sèvres of 1920, the San Remo Conference 1920, the Cairo Conference of 1921, and the Treaty of Lausanne of 1923. The establishment of mandates, negotiations with France, and the signing of the Anglo-Iraqi Treaty of 1922 demonstrated Britain's efforts to consolidate its influence in Palestine and Mesopotamia. These actions aimed to balance local aspirations for self-governance. The thesis also analyses significant events such as the Mosul dispute and the development of infrastructure projects like Haifa Harbour and the Baghdad-Haifa Oil Pipeline, emphasising the interconnected relationship between economic and imperial interests in the Middle East. One can gain valuable insights into British policy during this crucial period by utilising various primary sources, including war cabinet papers, archival documents, and secondary literature. This study enhances our understanding of the extent of British engagement in the Middle East and the enduring consequences it has had on the region's geopolitical dynamics.

Böngészés

legfrissebb feltöltések