Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2310

Bölcsészettudományi Kar

Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bárány Attila)

Bölcsészettudományi doktori tanács

D50

tudományágak:
- Történelemtudományok
- Néprajz és kulturális antropológiai tudományok

Doktori programok:

Történelem
(programvezető: Dr. Papp Klára)
Néprajz
(programvezető: Dr. Bartha Elek)

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 175)

Szabadon hozzáférhető
Churchilltől Thatcherig: A brit konzervatív párt és politikai kommunikációja a XX. század második felében
(2025) Hegedűs, Zoltán; Barta, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A modern értelemben vett választási kampányok megjelenésével a XX. század második felében azok szervezése, a politikai pártok struktúrája, valamint az alkalmazott eszközök és csatornák számottevő mértékben fejlődtek és bővültek, miközben a választói attitűdöt meghatározó témák jelentős részben állandóak maradtak. Az értekezés célja ezen állítás bizonyítása, amelyhez a brit konzervatív párt politikai kommunikációjának és választási kampányainak elemzését végzem el a rövid XX. század második felében, vagyis 1945-től a második világháborút követő első szavazástól a Thatcher-korszak utolsó választásáig, 1987-ig. A vizsgált időszak gyakorlatilag teljes mértékben egybeesik a hidegháború korszakával, illetőleg Winston Churchill és Margaret Thatcher személyében a két talán legjelentősebb XX. századi brit konzervatív politikus regnálásával, akik keretbe foglalják ezt a közel fél évszázadot. Az értekezés több, mint négy évtizeden átívelően mutatja be az egyes parlamenti választások során alkalmazott konzervatív kampányokat, a legfontosabb technikákat, eszközöket és csatornákat, a legfőbb üzeneteket és eseményeket, vizsgálva azt is, hogy az adott időszakban hogyan alakult a kampányok természete. Az elemzés kiterjed továbbá a párt működésének szükségszerű ismertetése mellett számos fontos külpolitikai esemény (például a Szuezi válság, a dekolonizációs folyamatok vagy éppen a Falklandi háború) feldolgozására is, amelyek alapvetően határoztak meg politikai folyamatokat és irányokat. A dolgozat a szakirodalom mellett főként Londonban és Oxfordban fellelhető elsődleges forrásokból dolgozott. A kampányok vizsgálata során elemzésre kerültek a konzervatívok választási kiáltványai, a miniszterelnök-jelöltek kampánybeszédei, a toryk által alkalmazott kampányplakátok, a párt választásokhoz kapcsolódó kiadványai (röpiratok, hírlevelek, magazinok) a televízió és a sajtó vizsgálata. Utóbbi két napilap, a The Daily Mail és a The Guardian lapszámainak vizsgálata által a kampányok és a legfontosabb külpolitikai történések időszakában. Mindezek mellett bemutatásra került a párt szervezésének és felépítésének fejlődése a hidegháború korszakában valamint annak finanszírozása és gazdasági oldala is. A tételmondat bizonyítására az értekezés a fentieken túl négy hipotézisekre keresi a választ. Volt-e változás a vizsgált időszak kampányai során a témákban, vagy túlnyomó többségében folyamatosan bizonyos kiemelt területek jelentek meg? A kampányokban a toryk folyamatosan reagáltak a történésekre és az ellenfél nyilatkozataira, ígéreteire vagy éppen kormányzásuk során elkövetett hibáikra. Ezeken túl léteztek-e olyan állandó toposzok, melyekkel folyamatosan támadták a Munkáspártot? A kampányok fejlődésével párhuzamosan kimutatható módon megjelent-e a pártos jellegű sajtó intézménye? Megfigyelhető és tetten érhető-e a kampányok szervezésében és strukturálásában a feltételezett nagyfokú modernizáció és professzionalizálódás a korszakban? / With the rise of modern electoral campaigns in the second half of the 20th century, their organization, the structure of political parties, and the tools and channels used underwent significant development and expansion. However, the key themes shaping voter attitudes largely remained unchanged. This dissertation aims to demonstrate this claim through an analysis of the political communication and electoral campaigns of the British Conservative Party, spanning from the first post-World War II election in 1945 to the last election of the Thatcher era in 1987. This period aligns almost entirely with the Cold War and is framed by the leadership of Winston Churchill and Margaret Thatcher, arguably the two most influential British Conservative politicians of the 20th century. The dissertation provides a comprehensive overview of Conservative electoral campaigns across more than four decades, examining the key techniques, tools, communication channels, messages, and events while assessing how the nature of these campaigns evolved. In addition to outlining essential aspects of party operations, the study explores pivotal foreign policy events—such as the Suez Crisis, decolonization, and the Falklands War—that played a crucial role in shaping political processes and directions. The analysis of the General Election Campaigns includes the Conservative Party’s General Election manifestos, the campaign speeches of prime ministerial candidates, the Tory campaign posters, the pamphlets, newsletters and magazines published by the party, the televisions advertisements and the press. The dissertation examines two major newspapers, The Daily Mail and The Guardian, to assess campaign dynamics and key foreign policy events. Furthermore, the writing explores the development of the party's organizational structure during the Cold War, including its financing and economic aspects. To substantiate the central thesis, the dissertation addresses four key research questions. First, did the themes of electoral campaigns shift over the examined period, or did certain dominant topics remain consistent? Second, did the Conservative Party continuously respond to current events, opponents’ statements, promises, and criticisms of their governance, or were there enduring rhetorical strategies used to challenge the Labour Party? Third, did a distinctly partisan press emerge alongside the evolution of electoral campaigns? Finally, is there clear evidence of the anticipated modernization and professionalization of campaign organization and structure throughout this period?
Szabadon hozzáférhető
‚Verbriefte‘ Heimat. Neubeheimatung und sprachliche Heimatfindung im Spiegel zweisprachiger Privatbriefe vertriebener Deutscher aus Ungarn in Baden-Württemberg (1946–1956)
(2024) Schell, Csilla; Keményfi, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Jelen munkában olyan leveleket vizsgáltam, amelyeket Bonomi Jenőnek (1908–1979) budai hegyvidéki kitelepített, többnyire paraszti családból származó németek írtak 1946 és 1979 között, s amelyeket a címzett – egyéb néprajzi gyűjteményeivel együtt – a freiburgi Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE) intézetre hagyományozott. Fő kérdésfeltevéseim a következők voltak: Milyen jelentősége volt a világháború utáni első évtizedben e népességcsoportnál a levélbeli kommunikációnak? Milyen szerep hárul a levelekben számos helyen megfigyelhető német-magyar nyelvváltásra? S végül: tükröződnek-e a levelekben a levélírók beilleszkedési folyamatai, és ha igen, mely leírások, „tények” alapján ragadhatók meg ezek? Hipotézisem szerint a magyarországi németek kitelepítésük utáni labilis és elszigetelt szociális helyzetüknél és a vákuumszerű kommunikációs igényüknél fogva, mind egymás között, mind az óhaza felé, egy a kivételes helyzet diktálta, úgymond „kényszerű írásbeliség” alkalmazásával leveleztek. Ebben az extrém helyzetben – amely a háborús levélkutatásból már ismert –, szükségszerűen túllépték a beidegzett levélírástól való tartózkodásukat és ezáltal egy kivételes kommunikáció, autentikus, gondolati és érzelmi világukból közvetlenül feltörő, spontán és részben megszűretlen levelezés keletkezett bizalmukba fogadott címzettjükkel, Bonomival. E levélváltás egyik ismérve a nyelvek váltása, melyben a helyi dialektusnak is bizonyos szerep jutott (triglosszia mint peremjelenség). Figyelmet szenteltem ezen felül a levélállományban megmutatkozó Gemeinschaftsbrief jegyeknek. A hármas kérdésfeltevésnek megfelelően három aspektusból vizsgáltam a levélállományt: Az első fejezetben mint a kommunikáció médiumát a háború utáni évtized(ek)ben (levélelméleti megközelítés), a másodikban a levélírók és a leveleik nyelviségét (nyelvi írásbeliség felőli megközelítés), s a harmadikban a levelek tartalmi elemzése alapján a levélírók a beilleszkedés során megtett útjának fázisait, ezek reflexióit és a mindennapokban megéltek feldolgozását. Egy záró fejezetben végül megvizsgáltam a magyarországi németek leveleiben lecsapódó belső „szétszakadtságot” és ezen belül a magyar nyelvhez való intenzív kötődés szerepét. Alapelv volt dolgozatom számára a néprajzi-kultúrantropológiai megközelítésben a leveleknek mint ego-dokumentumoknak kezelése, a megélt és leírt események szubjektív megjelenítésének a leírása, történelmi igazoltságuktól ill. igazolhatóságuktól függetlenül. / The present study examines private letters from expellees written to Eugen Bonomi (1908−1979) in the period 1946−1979 and bequeathed to the Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg through his estate. The central questions are: What role played letter communication among the mostly peasant (or coming from peasant backgrounds) persons expelled from the Buda mountain country and newly settled in Württemberg? What role played thereby the change of language(s)? And not least: Do the letters reflect − and how − the integration process of the writers? My hypothesis was that after the arrival of the expellees, under the pressure of the limited possibilities of exchange, the unstable social situation and the simultaneous vacuum-like need for communication with each other and with the old homeland, a − similar to the war letters and due to a neediness that is required for letter writing − ‚forced‘ letter communication and literacy emerged, i. e. one that is due to the exceptional historical situation: The fact that the writers had to force themselves to write led to an authentic, spontaneous, open and unfiltered communication arising directly from the world of thoughts and feelings and dealing with a wide range of topics concerning the old and new homeland. A special feature of this communication is the switching between the German and Hungarian languages (including the German dialect variety of the old homeland). Besides, the letter stock shows traits of community letters, which are also taken into account. In accordance with the above questions and focusing on the 220 letters of the displaced persons from Budaörs dating from the period 1946−1956, the expellees’ letters are examined with regard to three aspects: First, they are considered as a means of communication typical of the time realized through the genre of the letter (letter-theoretical approach), second, as carriers of (rarely occurring written) bilingualism resp. triglossia (language-related approach), and third, they are evaluated in terms of content (content-analytical, here integration-related approach), above all by describing the different paths and phases of integration up to the various perceptions and reflections of what was experienced in everyday life. A basic principle of my cultural-anthropological approach is to focus on the letter writers and their perceptions regardless of the historiographic verifiability of the contents.
Szabadon hozzáférhető
The Place of the Middle East in British Colonial and Foreign Policy, 1914-1935: Iraq and Palestine as a Case Study
(2024) Mahmada, Ali; Lévai, Csaba; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
This thesis thoroughly examines British colonial and foreign policy in the Middle East between 1914 and 1935, exploring the complex interaction of political, economic, and strategic interests that influenced Britain's actions in the region. The study examines the growth of British imperialism and economic competition in the Middle East during the late 19th century, starting with the Industrial Revolution which drove Britain's search for new colonies and strategic resources. Germany's rise as a dominant force in Europe heightened British concerns, particularly regarding its economic interests in the Ottoman Empire. This led to significant developments, such as the initiation of the Berlin-Baghdad Railway project and the exploration of oil in Abadan. British participation in the Middle East during the Great War and its aftermath was characterised by strategic necessities, economic interests, and diplomatic tactics. The dissolution of the Ottoman Empire created both favourable circumstances and difficulties as Britain endeavoured to assert its supremacy in the area amidst rival ambitions from Germany, Russia, and France. Significant historical events, including the Gallipoli Campaign, the Mesopotamia Campaign, and the Sykes-Picot Agreement, influenced British policies and territorial aspirations, as well as the development of the Jewish question during the war period. After the war, British policymakers encountered the intricacies of executing their goals while manoeuvring through regional dynamics. The process involved various treaties, notably the Paris Peace Conference, the Treaty of Sèvres of 1920, the San Remo Conference 1920, the Cairo Conference of 1921, and the Treaty of Lausanne of 1923. The establishment of mandates, negotiations with France, and the signing of the Anglo-Iraqi Treaty of 1922 demonstrated Britain's efforts to consolidate its influence in Palestine and Mesopotamia. These actions aimed to balance local aspirations for self-governance. The thesis also analyses significant events such as the Mosul dispute and the development of infrastructure projects like Haifa Harbour and the Baghdad-Haifa Oil Pipeline, emphasising the interconnected relationship between economic and imperial interests in the Middle East. One can gain valuable insights into British policy during this crucial period by utilising various primary sources, including war cabinet papers, archival documents, and secondary literature. This study enhances our understanding of the extent of British engagement in the Middle East and the enduring consequences it has had on the region's geopolitical dynamics.
Szabadon hozzáférhető
Kulturális kapcsolatok és tájhasználat a Kr.e. 2. évezred végén a Felső-Tisza-vidéken
(2024) Gyurka, Orsolya; Forisek, Péter; Molnár-Kovács, Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Doktori disszertációmban a Kr.e. 2. évezred második felében (a késő bronzkor elején /a közép-európai Reinecke-féle kronológiai rendszer szerinti BB2–BD periódus, kb. Kr.e. 1550–1200/1150), a Felső-Tisza-vidéken végbemenő történeti folyamatok komplex vizsgálatára vállalkozom, amelyhez elsődlegesen a régészeti forrásanyagot elemzem, a térinformatika és statisztika módszereinek bevonásával. A kutatott időszakot kultúrtörténeti szempontból a Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus anyagi műveltsége fémjelzi. A szóban forgó közösségek szállásterülete a Nyírségben, az Érmelléken egészen Pocsaj vonaláig, valamint Északnyugat-Romániában a Szamos holtága, a Meszes-hegység és a Sebes-Körös által lehatárolt területen volt. A Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus a halomsíros kultúra középső fázisának kezdetétől az urnamezős kultúra kései időszakának kezdetéig követhető nyomon, a Kárpát-medencei késő bronzkor első két periódusában. Doktori kutatásom fókuszában a közösségek kulturális kapcsolatai és tájhasználata áll. A szakirodalomban szereplő adatok szintetizálásán és újraértelmezésén túl, új adatokkal is hozzájárulok a terület késő bronzkori viszonyainak megismeréséhez a Tășnad/Tasnád–Sere település leletanyagának feldolgozása által. A késő bronzkori Hajdúbagos–Cehăluț közösségek tájhasználatát és településrendszerét a középső bronzkorival összehasonlítva vizsgálom. A tájrégészeti elemzésre kiválasztott kutatási terület nem fedi le a Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus teljes elterjedési területét, csupán a Nagykárolyi-síkság és az Ér-völgy, valamint az Ecsedi-síkság, a Csög-síkság, az Érbogyoszlói-síkság, a Tasnádi-síkság és a Kraszna-síkság területét. A kiváló talajtani és növényzeti adottságokkal rendelkező terület természeti körülményeit kihasználó Hajdúbagos–Cehăluț közösségek legtöbb esetben folyóvizek teraszain telepedtek meg. A folyók az áru- és információcsere útvonalait, a terület társadalmi interakcióinak határvonalait és a közösségek térbeli tájékozódási pontjait is jelentették. A települések többségét a főként rétek és legelők számára alkalmas alacsony termékenységű talajokon, illetve a növénytermesztésre kiválóan alkalmas kambikus csernozjomokon alapították. A középső bronzkori települések többnyire termékeny vagy közepesen termékeny talajokon találhatók, míg a késő bronzkori közösségek a mezőgazdaságilag hasznosíthatatlan talajokon is megtelepedtek. Mind a középső bronzkorban, mind az azt követő időszakban a települések állandó vízforrások közelében találhatók. A késő bronzkorban azonban elvétve megfigyelhető a távolabbi területek hasznosítása is. A települések számának késő bronzkori növekedése, a magasabban fekvő területek benépesítése, a kevésbé termékeny talajok hasznosítása vagy az állandó vízforrásoktól való eltávolodás a középső bronzkori közösségekétől eltérő gazdasági berendezkedésre utalhat. A Hajdúbagos–Cehăluț közösségek megtelepedési területének jelentős része, mint az Ér-vidék és a Nyírség szegény ásványkincsekben, de a területet körülvevő hegységek megfelelő nyersanyagot biztosíthattak. Ennek okán, a hiánycikkeket kereskedelem útján kellett beszerezniük az itt élő közösségeknek. A Felső-Tisza-vidék kulturális és kereskedelmi kapcsolatai két síkon valósultak meg. A fémműveség, borostyán- és üvegkereskedelem transzregionális, nagy távolságokat átívelő hálózatát egy regionális és kistérségi kapcsolatrendszer egészítette ki. Utóbbi mintázata a kerámiaművesség és a sókereskedelem révén tárható fel régészeti módszerekkel. Míg a fémtárgyak terjedésével kialakult kapcsolatok alkalmiak és többnyire közvetettek lehettek, a kerámia formai és stiláris jegyei alapján a lakosság egészének közvetlen és mindennapi kapcsolatai rajzolhatók ki. A két kapcsolatrendszer egymással párhuzamos, de nem feltétlenül független egymástól. A Hajdúbagos–Cehăluț kerámiaművességre az Otomani–Füzesabony fazekasság és a halomsíros elemek keveredése jellemző. A helyi Otomani–Füzesabony közösségek a Koszider periódusban átveszik a halomsíros elemeket és átértelmezve építik be saját anyagi kultúrájukba. A kerámiaművesség alapján megállapítható, hogy a Felső-Tisza-vidék közösségeit erős konnektivitás jellemezte. A legtöbb Hajdúbagos–Cehăluț településen megtalálhatók a környező Suciu de Sus/Felsőszőcs, Wietenberg és Noua területek fazekasságának termékei. A késő bronzkorban az alföldi halomsíros közösségek kerámiaművességében számos közös elem található meg, nagyfokú hasonlóságot mutatva. A Hajdúbagos–Cehăluț fazekasság legtöbb eleme ugyanúgy része a környező területek kerámiaművességének is. A Felső-Tisza-vidék területe egyértelműen részt vett a halomsíros, ezáltal az európai kereskedelmi hálózatban, ugyanakkor a Kárpát-medence keleti perifériájával és a Kárpátokon kívül eső keleti területekkel is kimutatható kapcsolat. / n my doctoral thesis I undertake a complex analysis of the historical processes in the Upper Tisza Plain in the second half of the 2nd millennium BC (the beginning of the Late Bronze Age /period BB2-BD according to the Central European Reinecke chronological system, ca. 1550-1200/1150 BC), primarily by using archaeological source material, spatial informatics and statistical methods. From a cultural-historical point of view, the period under study is marked by the material culture of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery style. The territory of the communities in question was located in the Nyírség region, in the Érmellék region up to Pocsaj, and in north-western Romania, in the area delimited by the Szamos/Someș river basin, the Meszes/Meseș Mountains and the Sebes-Körös/Crișul repede river. The Hajdúbagos–Cehăluț pottery style can be traced from the beginning of the middle phase of the Tumulus culture to the beginning of the late Urnfield culture, in the first two periods of the Late Bronze Age in the Carpathian Basin. The focus of my PhD thesis is on the cultural relations and landscape use of the communities. The landscape use and settlement system of the Late Bronze Age Hajdúbagos-Cehăluț communities will be analysed in comparison with the Middle Bronze Age. In addition to the synthesis and reinterpretation of data from the literature, I will also contribute new information to the understanding of the Late Bronze Age conditions in the area by processing the artefacts of the Tășnad/Tasnád-Sere settlement. The study area selected for the landscape and spatial analysis does not cover the entire distribution area of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery style, but only the Nagykárolyi/Carei plain and the Ér/Ier valley, as well as the Ecsedi-síkság/Câmpia Ecedea, the Csög-síkság/Câmpia Cigului, the Érbogyoszlói-síkság/Câmpia Buduslău, the Tasnádi dombvidék/Câmpia Tășnadului and the Kraszna-síkság/Câmpia Crasnei. In the Ér/Ier valley, most settlements of both periods were founded on low fertility soils, mainly suitable for meadows and pastures, and on Cambrian chernozem soils, which are highly suitable for crop production. Middle Bronze Age settlements are mostly found on fertile or moderately fertile soils, while Late Bronze Age communities may have settled on less fertile soils such as stagnosols, luvosols or solonetz. Both in the Middle Bronze Age and in the following period, settlements are located near permanent water sources. In the Late Bronze Age, however, the exploitation of more distant sites is also occasionally observed. The increase in the number of settlements in the Late Bronze Age, the occupation of higher ground, the use of less fertile soils or the distance from permanent water sources may indicate an economic structure different from that of the Middle Bronze Age communities. A large part of the settlement area of the Hajdú-Bagy-Cehăluț communities, such as the Ér and Nyírség, is poor in minerals, but the surrounding mountains may have provided adequate raw materials. For this reason, the scarce goods had to be obtained by trade by the communities living there. The cultural and trade connections of the Upper Tisza region can be studied on two levels. The transregional, long-distance network of metalworking, amber and glass trade was complemented by a system of regional and sub-regional links. The pattern of the latter can be traced archaeologically through pottery and the salt trade. Whereas the contacts that developed with the spread of metal objects were casual and mostly indirect, the formal and stylistic features of pottery reveal direct and everyday contacts between the population as a whole. The two sets of relationships are parallel but not necessarily independent. The Hajdúbagos–Cehăluț pottery is characterised by a mixture of Otomani–Füzesabony pottery and Tumulus elements. The local Otomani–Füzesabony communities in the Koszider period adopted the Tumulus elements, reinterpreted and integrated them into their own material culture. The pottery shows that the communities of the Upper Tisza area were characterised by a strong connectivity. Most of the settlements in the Hajdúbagos–Cehăluț area contain pottery from the surrounding areas of the Suciu de Sus, Wietenberg and Noua ceramic styles. In the Late Bronze Age, in the pottery of the Great Hungarian Plain can be found in many common elements, showing a high degree of similarity. Most elements of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery are also part of the pottery of the surrounding areas. The Upper Tisza region was clearly involved in the network of the Tumulus culture, and thus in the Western-European trade network, but there is also a connection with the eastern periphery of the Carpathian Basin and with the eastern regions outside the Carpathians.
Szabadon hozzáférhető
„Jónás hiábavaló futása”. Ifj. Révész Imre püspöki működése, különös tekintettel politikai és közéleti szerepvállalására (1938-1949)
(2024) Dezső, Kinga Julianna; Szabadi, István; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Ifj. Révész Imre (1889-1967) kiemelkedő személyisége a 20. századi egyháztörténetnek, életének és munkásságának értékelésével azonban máig adós a történettudomány. Révész Imre életének számos szegmense (pl. történetírói munkásság, teológusi működés, püspökség) képezheti tudományos kutatás tárgyát, én pedig disszertációmban arra vállalkoztam, hogy első sorban személyes forrásai és a 2017-ig nem kutatható hagyaték alapján vizsgáljam meg püspöki működését (1938-1949) és rávilágítsak politikai és közéleti szerepvállalásának miértjeire. A püspöki működés bemutatásához elengedhetetlen volt, hogy felvázoljam azokat a kutatási és szakirodalmi előzményeket, amelyekből kirajzolódott, hogy miben hiányosak az eddigi kutatások. Az egyházkormányzói működés megértéséhez szükséges volt továbbá annak az útnak (család, származás, gyerekkor) a felvázolása, amelyet Révész Imre megtett addig, míg a Tiszántúli Református Egyházkerület vezető pozícióját elfoglalhatta. Az itt szerzett élmények egyértelműen hatással voltak későbbi működésére, így a püspökség időszakára is, bár vélhetően nem sejthette, hogy olyan időszakban kell a rábízott egyházkerületet vezetnie, amikor a világháború tapasztalati valóság lesz. A második világháború eseményei a Tiszántúli Református Egyházkerület működésében és Révész Imre életében is fordulópontot jelentettek, mi több, a politikatörténet igen szorosan összefonódott a Magyarországi Református Egyházzal, s kiváltképp annak szereplőivel. Ilyen szereplő volt ifj. Révész Imre is, akinek működése – mondhatni – nem „klasszikus” püspöki pályaívet írt le, ugyanis az egyházvezetői pozíció nem csupán a Tiszántúli Református Egyházkerület feletti őrködést kívánta meg. A korszak eseményeinek alakulása miatt sokkal inkább lett olyan közéleti szereplő, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásakor a politikai szereptől sem riadt vissza, ugyanis lehetősége sem volt arra, hogy másképp cselekedjen. Közéleti és politikai szerepvállalása leginkább abban nyilvánult meg, hogy számos olyan tisztség viselője volt (tankerületi főigazgató, a debreceni Nemzeti Bizottság tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja stb.), amelyek által nem maradhatott csak és kizárólag egyházkerületi vezető. Azért esett tehát élete ezen szegmensének kutatására a választásom, mivel püspöki működésének részletes és teljeskörű tárgyalása, politikai és közéleti szerepvállalásának megvilágítása és értékelése, illetve – esetlegesen Révész személyes dokumentumain keresztüli – feldolgozása ez idáig nem történ meg. / Imre Révész Jr. (1889-1967) was a prominent figure in 20th-century church history, yet historical scholarship still owes a thorough evaluation of his life and work. Numerous aspects of his life (e.g., his contributions as a historian, theologian, and bishop) could be the subject of scholarly research. In my dissertation, I aim to examine his episcopal work (1938-1949), primarily based on his personal sources and the legacy that was inaccessible for research until 2017, and shed light on the reasons behind his political and public engagement. In order to present his episcopal activities, it was essential to outline the prior research and literature that revealed the gaps in existing studies. Furthermore, to understand his role in church governance, it was necessary to trace the path (family background, childhood) that led him to hold the leadership position in the Reformed Church District of Tiszántúl. The experiences he gained during this period clearly influenced his later activities, including his time as bishop, though he likely could not have anticipated leading his church district during a time when the realities of war became a lived experience. The events of World War II marked a turning point in both the operations of the Trastibiscan Reformed Church District and in Imre Révész’s life. Moreover, political history became closely intertwined with the Hungarian Reformed Church, particularly with its key figures. Imre Révész Jr. was one such figure, whose career did not follow a "classic" episcopal trajectory, as the role of church leader demanded more than merely overseeing the Reformed Church District of Tiszántúl. Due to the events of the era, he became much more of a public figure, not shying away from political involvement during the formation of the Provisional National Government. In fact, he had little choice but to engage. His public and political roles were most evident in the numerous positions he held (such as chief director of the school district, member of the Debrecen National Committee, member of the Provisional National Assembly, etc.), which made it impossible for him to remain solely a church leader. I chose to focus my research on this segment of his life because a detailed and comprehensive examination of his episcopal activities, his political and public roles, and an evaluation based, potentially, on Révész’s personal documents, has yet to be undertaken.
Szabadon hozzáférhető
Frontier Mercenaries and the History of a Forgotten Crusade
(2024) Ölbei, Tamás; Bárány, Attila; Gouguenheim, Sylvain; Toureille, Valérie; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
The subject of this thesis concerns a very limited period of time, in the broad sense a few years, and in the narrower sense less than a year, in the border region of the Kingdom of France and the Holy Roman Empire, and in the northern region of Italy. One of the main aims of the thesis was to analyse, using examples drawn from across society, the emergence of mercenaries of the Hundred Years' War and their impact on the eastern frontiers of the Kingdom of France and western border of the Holy Roman Empire. The rulers, the local nobility and the leaders of the cities tried everything to control the mercenaries who were left without a commission: they formed alliances, raised armies and even organised crusades against the mercenaries. When all these measures failed to produce a satisfactory solution, which was often the case, the great companies had to be bought off. There are many examples of this in the thesis, such as Seguin de Badefol in the case of the cession of the towns of Anse and Brioude, or the case of the Duchy of Burgundy with Arnaud de Cervole, but we can also cite the case of Konrad von Landau's great company in 1357 in Italy. However, if mercenaries could not be defeated by secular force, there was only one logical solution, which the Holy See had not yet tried: to convince them to take part in a crusade in order to save their souls and prepare for the afterlife by obtaining forgiveness. A separate chapter of the thesis deals with the means, men and methods used to persuade mercenaries to set off simultaneously from Italy and France to fight the canes infideles threatening Christendom on the two peripheries of Europe. Granada and the Balkans, or perhaps Asia Minor, seemed far enough away from Avignon that once the crusader mercenaries had arrived, it would be difficult for them to return, especially in large numbers. After the Treaty of Brétigny (6 May 1360), the problems posed by mercenaries could no longer be dealt with at the level of a single country. A pan-European solution was needed. The rival monarchies had to join forces with the Papacy to devise a plan to free the population from the great companies and at the same time deal with the Muslim threat to the east and west. Three seemingly unconnected series of events led to the organisation of four closely related crusades between 1362 and 1366. The first of these processes was the rise of the Ottoman threat in the Levant and the emergence of the Ottomans in Europe. The second was the dominance of the mercenary companies described above and, as a consequence, the persistence of the threat to the population in Italy and the Kingdom of France. The third was the dynastic conflict between the two half-brothers that set the Iberian Peninsula aflame. The alternately struggle between Henry of Trastámara and Peter the Cruel, King of Castile, was an integral part of the rivalry between Castile and Aragon. Arnaud de Cervole's crusade came at a particular time, when peace was being established in the kingdom of France and Italy, leaving the mercenaries without a commission. The mercenary crusaders set out from eastern France to cross the Rhine at Strasbourg and continue their journey along the Danube valley to Hungary. They would have reached their goal, the Ottoman territories in the Balkans, with the help of Louis I of Hungary , in order to drive the Turks out of Europe. Strasbourg, however, did not open up to the 30,000 mercenary troops, so the mercenaries, having ravaged the towns of the Décapole in Alsace, turned south to pass through Burgundy and Savoy and join another crusading army led by Amadeus VI. However, Arnaud de Cervole was unexpectedly assassinated near Dijon and the army was disbanded. This dissertation traces the history of the mercenaries who appeared on the frontier of the Holy Roman Empire and the Kingdom of France and of this crusade between 1358 and 1366. / A dolgozat tárgya egy nagyon korlátozott időszakot érint, tágabb értelemben néhány évet, szűkebb értelemben pedig egy évnél is kevesebbet, a Francia Királyság és a Német-római Birodalom határvidékén, valamint Itália északi részén. A dolgozat egyik fő célja az volt, hogy a társadalom egészéből vett példákon keresztül elemezze a a százéves háború zsoldosainak hatását a Francia Királyság keleti határvidékén és a Német-római Birodalom nyugati tartományaiban. Mint minden változás, a zsoldosok, különösen a nagy kompániák megjelenésének egyszerre voltak haszonélvezői és kárvallottjai a határvidéken. Természetesen az arányok nem kiegyensúlyozottak, mivel sokkal többen szenvedtek a zsoldosoktól, mint ahányan profitáltak a velük való együttműködésből. A hagyományos megközelítés azonban, amely kizárólag a zsoldosok által okozott pusztításokra összpontosít, túlságosan leegyszerűsítő. A megbízás nélkül maradt zsoldosok megfékezésére mindent megpróbáltak az uralkodók, a helyi nemesség és a városok vezetői: szövetségeket hoztak létre, seregeket állítottak, még kereszteshadjáratokat is szerveztek ellenük. Amikor mindezek az intézkedések nem vezettek kielégítő megoldáshoz, ami gyakran előfordult, a nagy kompániák távozását meg kellett vásárolni. Erre számos példát találunk a dolgozatban, mint amikor Seguin de Badefotól megváltották Anse és Brioude városát, vagy a Burgundi Hercegség esetében Arnaud de Cervole tette ugyanezt számos várral, de Konrad von Landau 1357-es nagy kompániájának Észak-itáliai esetét is említhetjük. Ha azonban a zsoldosokat világi erővel nem lehetett legyőzni, egyetlen logikus megoldás maradt, amit a Szentszék még nem próbált ki: meggyőzni őket, hogy vegyenek részt egy keresztes hadjáratban azért, hogy megmentsék a lelküket, és a bocsánat elnyerésével felkészüljenek a túlvilágra. A disszertáció külön fejezete foglalkozik azzal, hogy milyen módszerekkel sikerült rávenni a zsoldosokat, hogy egyszerre útnak indulva Itáliából és Franciaországból Európa két peremén harcoljanak a kereszténységet fenyegető canes infideles ellen. Granada és a Balkán, esetleg Kis-Ázsia elég távolinak tűnt Avignontól ahhoz, hogy ha a keresztes zsoldosok egyszer már elérték a kereszteshadjáratok célterületeit, onnan nehezen tudjanak visszatérni, különösen nem nagy számban. A brétigny-i békeszerződés (1360. május 6.) után a zsoldosok jelentette problémákat már nem lehetett egyetlen ország szintjén kezelni. Páneurópai megoldásra volt szükség. A rivális monarchiáknak össze kellett fogniuk a pápasággal, hogy kidolgozzanak egy tervet a lakosságnak a nagy társaságoktól való megszabadítására, és egyúttal a keletről és nyugatról érkező muszlim fenyegetés kezelésére. Három, látszólag egymástól független eseménysorozat vezetett négy, egymással szorosan összefüggő keresztes hadjárat megszervezéséhez 1362 és 1366 között. E folyamatok közül az első az oszmán fenyegetés felerősödése volt Levantéban és az oszmánok megjelenése Európában. A második a fent leírt zsoldos társaságok dominanciája volt, és ennek következtében a fenyegetés fennmaradása Itáliában és a Francia Királyságban. A harmadik a két féltestvér közötti dinasztikus konfliktus volt, amely lángra lobbantotta az Ibériai-félszigetet. A Trastámara Henrik és Kegyetlen Péter, Kasztília királya közötti, váltakozóan sikeres küzdelem a Kasztília és Aragónia közötti rivalizálás szerves részét képezte. Arnaud de Cervole keresztes hadjáratára egy különleges időpontban került sor. A Francia királyságban és Itáliában épp béke honolt, így a zsoldosok megbízás nélkül maradtak. A pápai politika, amely a zsoldosokat a keresztes hadjárathoz való csatlakozásra akarta rábírni, néhány év múlva meghozta gyümölcsét. Arnaud de Cervole keresztesei Kelet-Franciaországból elindulva át akartak kelni a Rajnán Strasbourgnál, hogy útjukat a Duna-völgyében folytatva megérkezzenek Magyarországra. Céljukat, a Balkánon épphogy a lábukat megvető Oszmán területeket, I Lajos segítségével érték volna el, azért, hogy kiűzzék a törököt Európából. Strasbourg azonban nem nyitotta meg a korabeli levéltári források szerint 30 000 tett zsoldos sereg előtt, így a zsoldosok mindent elpusztítva Délnek fordultak, hogy Burgundián és Savoya-n keresztülhaladva csatlakozzanak VI Amádé vezette másik keresztes sereghez. Azonban Arnaud de Cervole-t váratlanul Dijon közelébe meggyilkolták és ezzel a had feloszlott. A disszertáció a határvidéken megjelenő zsoldosok és ennek a kereszteshadjáratnak a történetét dolgozza fel a 1358 és 1366 között.
Szabadon hozzáférhető
Magyarország városhierarchia-vizsgálata a trianoni országterületen 1910-ben és 1930-ban
(2024) Bán, Gergely Károly; Szilágyi , Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A városok mindig is a központi hatalom és a társadalmi szerveződés helyszínei voltak, emellett szerves részét képezték a társadalmi és technológiai fejlődésnek is. A városok iránti általánosabb érdeklődést a 19. század végén az urbanizáció hatása keltette fel, először a saját korukkal foglalkozó rokon tudományok: a statisztika, a közgazdaság-tudomány, a 20. századtól mindinkább a geográfia, a szociológia, majd a kultúrtörténet művelőinek körében vált népszerűvé a város mint jelenség. A várostörténet folyamatosan változott és formálódott, egyre inkább egy önálló területté vált. A városhierarchia-kutatások elsősorban a 60-as, 70-es években lejátszódó „kvantitatív forradalom” időszakára tehetők a nemzetközi porondon. A két világháború közti előzményre építkező 1970-es években kibontakozó „kvantitatív forradalom” azonban nemcsak új eszközöket adott a kutatók kezébe, hanem a tér újfajta szemléletét is magával hozta. A hazai szintéren e kutatások a 2000-es évek elejére lezárultak és napjainkra már alapvetően nem az új várostörténeti irányzatok közé sorolhatóak ezen vizsgálatok. Ezek a kutatások korábban is főleg a regionális földrajz egyik szüzséjébe tartoztak. Azonban a különböző paradigmaváltások hatására hazai és nemzetközi téren is újra teret nyertek, nyerhettek ezen empirikus és egyben kvantitatív kutatások, beleértve a településhálózati vizsgálatokat is. A városhierarchia-kutatások célja egy adott időmetszetre vagy több időmetszet együttes vizsgálatára vonatkozó településhálózati rangsor felállítása, amely reprezentálja az adott települések pozícióját a hálózatban. A városhierarchia-kutatások egyik sarokpontja az urbanizáció fokának a megállapítása és a központosultság vizsgálata a településhálózaton belül. Tehát a hierarchiavizsgálatok a városi kritériumok vizsgálatát, számbavételét helyezi a középpontba valamennyi kutatás során. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mitől lesz város egy település? Milyen kritérium(ok)nak kell megfelelnie? Pontosan miket kell(enne) vizsgálnia a városhierarchia-kutatásoknak? A kvantitatív alapokon nyugvó értekezés két fő részre tagolódik. Egy a téma sajátossága miatt nélkülözhetetlen módszertani egységből, illetve a vizsgálati elemzésből és az értelmezéshez szorosan kapcsolódó vizualizációból (16 ábra, 15 táblázat, 41 térkép). Disszertációs dolgozatomban alapvetően a komparatív, az analizáló és a regionális szemléletmódot igyekeztem érvényesíteni. Továbbá a regionális, területi egyenlőtlenségeknek is nagy szerepet szántam munkám során. Értekezésem főcélja volt, hogy megalkossak egy azonos módszertani modellen alapuló, két időmetszetre vonatkozó adatbázist, amely által lehetőség nyílt releváns módon megvizsgálni a trianoni határváltozás városhierarchiára gyakorolt rövidtávú hatását. (Erre korábban még nem történt kísérlet.) Tehát nem egy újabb 1910-es és 1930-as önálló hierarchiavizsgálatot tűztem ki célul, hanem egy elemző és egyben leíró jellegű komperatív szemléletű dinamikus városhierarchia-vizsgálatot (1910, 1930), amely főként a változásokra fokuszál. Értekezésem során olyan főkérdésekre kerestem a választ, hogy a határváltozás milyen rövidtávú hatással volt a korabeli városhálózatra? Azaz milyen hatással volt a békeszerződés (és a körülötte kialakult gazdasági, politika változások) a városhálózatra mint struktúrára? Melyek azok a régiók, ahol jelentős változásokat tapasztalhatunk és melyek, ahol mozdulatlanságot vélünk felfedezni? Mely városok tudtak leginkább prosperálni, illetve mely városokat érintettek leginkább negatívan az 1920-as változások a városiasodottság vonatkozásában? Továbbá az is érdekelt, hogy a határ menti térséget milyen formában érintette a határváltozás, kimutatható-e valamiféle tendencia a vizsgálat során? / Cities have always been the places of central power and social organization, but they have also played an integral role in social and technological development. A more general interest in cities emerged at the end of the 19th century, spurred by the impact of urbanization. This interest in the city as a phenomenon gained popularity in disciplines such as statistics and economics, and from the 20th century onward, expanded to fields like geography, sociology, and cultural history. The urban history has constantly changed and evolved, more and more becoming a territory in its own right. Research on urban hierarchies can primarily be traced back to the "quantitative revolution" of the 1960s and 1970s on the international stage. However, the "quantitative revolution" of the 1970s, which built on interwar antecedents, not only equipped researchers with new tools but also introduced a new perspective on spatial analysis. At the national level, this research was largely completed by the early 2000s and is no longer considered part of the most recent trends in urban history. Previously, these studies were mainly one part of the regional geography field. However, various paradigm shifts have led to a resurgence of empirical and quantitative research, including studies of settlement networks, both domestically and internationally. Urban hierarchy studies aim to establish a ranking of a network of settlements for a given snapshot in time or across a study of multiple time slices together, representing the position of settlements within the network. A key component of these studies is determining the degree of urbanization and examining the extent of centralization within the settlement network. As a result, hierarchy studies focus on the examination and enumeration of urban criteria across all research. This raises the legitimate question: what makes a settlement a town? What criteria must it meet? What exactly should urban hierarchy research be examining? This quantitative-based thesis is divided into two main parts: a methodological section, essential due to the specific nature of the topic, and an analysis and visualization section closely linked to interpretation (featuring 16 figures, 15 tables, and 41 maps). In my dissertation, I employed comparative, analytical, and regional approaches. Additionally, regional and territorial disparities played a significant role in my work. The main aim of my thesis was to create a database based on a consistent methodological model for two snapshots in time, allowing me to examine the short-term impact of the Trianon border changes on urban hierarchies in an openly relevant manner. (That had not been attempted before.) My goal was not to conduct a separate hierarchy study for 1910 and 1930, but rather to perform an analytical and descriptive comparative study of dynamic urban hierarchies (1910 and 1930), focusing primarily on the changes. In my thesis, I sought to answer key questions: What were the short-term effects of the boundary changes on the urban network of the period? How did the peace treaty, along with the associated economic and political changes, impact the urban network as a structure? Which regions experienced significant changes, and which remained unchanged? Which cities prospered the most, and which were most negatively affected by the changes in urbanization during the 1920s? Additionally, I explored how border areas were affected by the border changes and whether any trends could be identified in the study.
Szabadon hozzáférhető
A FALUSI MEGÉLHETÉS VÁLTOZÁSA 1920-2020 KÖZÖTT
(2023) Balázs-Legeza, Borbála; Kavecsánszki, Máté; Legeza, Borbála; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Az értekezés célkitűzése a falusi megélhetés változásainak bemutatása, a különböző történeti korszakok által generált változások fényében. A makrotörténeti folyamatok bemutatásához a mikrotörténeti síkon négy település vizsgálatát vezetem végig, a korai időszakokhoz a korábbi kutatások anyagait feldolgozva, a 20. század második felétől pedig saját kutatásaimra alapozva a bemutatást. A falvak közül kettőnek (Tiszaigar és Dudar) már jelentős kutatástörténete van, melynek eredményeit jelen értekezéssel kibővítem, és napjainkig tartó vizsgálattal egészítem ki. Az általam vizsgált települések megélhetésének történetében döntő jelentőséggel bírnak a földterületek birtokviszonyai és tulajdoni szerkezete, ezért ezt kiemelten vizsgálom a dolgozat folyamán, az egyes korszakok és a települések bemutatása során egyaránt. Hipotézisem szerint a kezdeti birtokviszonyok és természeti környezet által kínált megélhetési módok a későbbi korszakokban, egészen napjainkig meghatározzák a település megélhetési lehetőségeinek formálódását. A napjaink települési mentalitása, innovációra, vállalkozásra való fogékonysága helytörténeti múltjában is gyökerezik, kihatással van a lakosság mai boldogulására. A négy település mind különböző típust mutat, azonban ezzel nem kívánom Magyarország összes településtípusát lefedni, csupán különböző példákat illusztrálok általuk. Az első vizsgált település a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigar, mely megélhetési jellegét tekintve mezőgazdasági jellegű, ún. agrárproletár falu. A következő a tolna megyei Gerjen, ahol az ártéri gazdálkodás megszűnése után a nagybirtokok mellett gazdatársadalom is kialakult, valamint számottevő városi munkalehetőség is rendelkezésre állt a lakosság számára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milota az ukrán határ mellett, periferiális régióban fekszik. Történetileg kevés földdel rendelkezett a település, a helyi társadalom többnyire paraszti gazdákból állt, azonban sok törpebirtokos és nincstelen is volt köztük, aki igyekezett megélhetést találni. Infrastrukturális központok távol vannak a településtől, a mezőgazdaság jelentőségének visszaszorulásával nem alakult ki új megélhetési profilja. A veszprém megyei Dudarnak területi elhelyezkedéséből fakadóan már a korai időszakban is lehetősége volt a többlábon állásra: a hegyvidéki környezetben a mész-és szénégetés jövedelmező foglalkozás volt, illetve az erdők közelségének köszönhetően sokszínű háziipari tevékenységekre is lehetőség nyílt. Később a szénbánya megnyitásával volt biztosítva évtizedekig a megélhetés, napjainkra pedig a nyugat-dunántúli régióban való elhelyezkedése, és jelentős nagyvárosok közelsége biztosítja számára a megélhetési stabilitást. Napjainkra – az általam vizsgált településeken – a helyi, mezőgazdasági megélhetés már jóformán nincs jelen, legalábbis elvesztette tömeges megélhetési formáját. A 21. század elejére a falvak lakosságának megélhetését legerősebben az országon belüli régiós elhelyezkedés határozza meg. A falusiak legnagyobb arányban ingáznak lakóhelyükről, így a megélhetés legtöbbször akkor biztosított, ha a település környezetében vannak megfelelő infrastrukturális vagy ipari központok. A dolgozat szerkezetét tekintve külön nagy fejezetekben tárgyalom az egyes történeti korszakokat, egymás mellett vizsgálva a makro-és mikrotörténeti síkot. Tehát az országos, általános társadalmi viszonyok bemutatása után következnek az egyes falvak bemutatásai az adott korszakban – így minden nagy fejezet ebből a kettős szerkezetből tevődik össze. Az értekezés célja tehát annak az ívnek a bemutatása, mely a 20. század során, a 21. század elejével bezárólag a falusi lakosság számára kínálta a megélhetési lehetőségeket. Áttekinthetővé válik, hogy a történelmi fordulópontok milyen körülmények közé kényszerítették a falusi lakosságot, és az előző korszakból hozott viszonyokkal hogyan találták meg az új társadalmi-gazdasági rendszerekben az egyéni és települési lehetőségek mentén megélhetési stratégiáikat. Visszatekintve kirajzolódnak a pozitív és negatív példák, az innovatív lehetőségek és a buktatók, valamint az egyes falvak történéseiben áttekinthetővé válnak ok-okozati összefüggések a megélhetési lehetőségek formálódása terén. / The aim of the thesis is to showcase the transformation of village livelihood, in the light of the changes generated by different historical periods. In order to present the macro-historical processes, I conduct an examination of four settlements on the micro-historical plane, processing the materials of previous researches for the early periods, and basing the presentation on my own research from the second half of the 20th century. Two of the examined villages (Tiszaigar and Dudar) already have a significant body of research, the results of which I am expanding upon in my thesis, supplementing it with an investigation that continues to this day. In the history of the sustenance of the settlements I have examined, the tenure and ownership structure of the land are of decisive importance, therefore I will pay special attention to them both during the presentation of the individual eras and that of the settlements. According to my hypothesis, the ways of living offered by the initial property relations and the natural environment determine the formation of the settlement’s subsistence options in the later eras, up to the present day. The settlements’ current mentality towards innovation and entrepreneurship is also rooted in their local history and has a significant impact on the population's present welfare. In terms of livelihood, all of the discussed settlements fall into different categories, however, I do not intend to cover all possible settlement variations in Hungary: I mean only to present specific examples through them. The first case study is of Tiszaigar in Jász-Nagykun-Szolnok County, an agricultural settlement, or, with more precise terminology, an agrarian-proletarian village. The next one is Gerjen in Tolna County, where, after the disappearance of floodplain agriculture, a farming society was formed in addition to the large estates, while a considerable amount of urban job opportunities were also present for the population. Milota in Szabolcs-Szatmár-Bereg County is located in a peripheral region adjacent to the Ukrainian border. Historically, only a small amount of land belonged to the settlement - local society consisted mostly of peasant farmers, their ranks swelled by many smallholders and destitutes trying to earn a living. The shrinking importance of agriculture led to the loss of the region’s historical livelihood, and since infrastructural centers are all situated far from the settlement, nothing could take its place. On the other end of the spectrum, we find Dudar in Veszprém county, which, due to its location, had several options even in the early period: burning lime and coal was a profitable occupation in the mountainous environment, and thanks to the proximity of the forests, it was also possible to engage in diverse cottage industry activities. Later, with the opening of the coal mine, its livelihood was ensured for decades, and today its location in the western Transdanubian region and the proximity of major cities keep the community economically stable. Nowadays sustenance based solely on agriculture is almost extinct in the settlements I examined. By the beginning of the 21st century, the geographical location of the villages became the most decisive economical factor. The majority of the villagers commute from their place of residence, so their livelihoods are usually ensured if there are suitable infrastructural or industrial centers in the vicinity of the settlement. Concerning the structure of my thesis, I devote large, separate chapters to each historical period, examining the macro- and the micro-historical plane side by side. Each chapter follows a double structure: the description of the general and national social conditions is followed by the examination of individual villages in the given era. The purpose of the thesis is therefore to present the arc that offered livelihood opportunities to the village population during the 20th century, up to and including the beginning of the 21st century. It examines the conditions historical turning points forced the villagers into, and their search for new welfare strategies in the resulting socio-economic system changes based on individual and settlement opportunities. Looking back, positive and negative examples, innovative opportunities and pitfalls emerge, and cause-and-effect relationships in the development of livelihood opportunities become clear in the histories of the individual villages.
Szabadon hozzáférhető
A mohácsi éremleletek (I., II., Pécsi közi) és az azonos korú leletegyüttesek az 1526. évi események tükrében (1526. augusztus 29 – 1526. október 10)
(2024) Nagy, Balázs; Kálnoki-Gyöngyössy , Márton; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A doktori értekezés elsődleges célja a mohácsi éremegyüttesek (I., II. számú, illetve Pécsi közi) feldolgozása, s történeti kontextusának megismerése. Az alapadatok megszerzéséhez meg kellett határozni a mohácsi, Duna utcában 1969-ben, földmunkák közepette talált kétkorsónyi ezüstpénzt, valamint a Pécsi közben talált erszénylelet denárjait is. A mohácsi I. és II. számú éremleletek a késő középkor legjelentősebbjei közé sorolhatóak, melyek a Magyarország területéről valaha is előkerültek. A meghatározással egyidejűleg a pénzek egyenkénti leltári nyilvántartásba vételére is sor került, mely végeztével megállapítható, hogy az I. számú éremlelet 18.979, a II. számú pedig 25.102 denárból áll. A kétkorsónyi ezüstpénz a késő középkori Mohács város délnyugati feléből, a Szent Borbála-templomtól északnyugatra került elő. A Pécsi közi erszénylelet Móré Fülöp (1470/1475 k. – 1526. augusztus 29.) pécsi püspök udvarházától alig néhány száz méterre került elrejtésre. A veretek között leginkább 1467–1521 között kibocsátott magyar, és 1420 előtt kibocsátott aquileiai denárok találhatóak. A magyar denárok feldolgozása során 94 új típust, és 152 köriratváltozatot azonosítottam. A munka során több típus keltezését, finomkeltezését a rendelkezésemre álló új adatok alapján végeztem el. A két éremegyüttes (I., II. számú) pénztörténeti korszakok szerinti, verdehely és időbeli megoszlása is nagyon hasonló, amihez a Pécsi közi is nagyvonalakban igazodik. A leletegyüttesek gyakori szereplője az ezüstből készült hamisveretek is, melyeket véleményem szerint a nova moneta kibocsátása idején készítették. Ekkor ugyanis a forgalmi rézből készült denárokat leértékelték, s a kereslet az antiqua moneták irányába tolódott. Megállapítható minden 200–250. állami veretre jutott egy ezüstből készült hamisítvány, mely a törvényes 8 latos finomságtól nyilván alább maradt. Bár az évszámos veretek alapján a mohácsi éremegyüttes záródása korainak tűnhet, az egyáltalán nem egyedi eset, amit az azonos záródási idővel rendelkező leletegyüttesek is igazolnak. Ezek az érem- és kincsleletek kincshorizontként értelmezhetőek, melyek elrejtését, földben maradását az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztést követő eseményekkel hozhatjuk összefüggésbe. Ezen leletcsoport jelenleg 38 érem- és kincsleletből áll, mely egy pillanatképet örökített meg az 1526. évi pénzforgalmi viszonyokról. Amennyiben ezt területileg kezdjük elemezni, úgy a pénzhasználatban feltűnő különbségek állapíthatók meg. A Dunántúlon leginkább az antiqua moneták jelenléte, az Alföldön viszont a nova monetáké dominált. A mohácsi éremegyüttesek nagy értékű éremleletek, melyek mellett még a szederkényit kell megemlíteni. E három leletegyüttest leginkább zsoldpénzként értelmezhetjük, melyből 628 lovas katona egy havi bérét lehetett volna fedezni. A doktori értekezésben olvasható numizmatikai kincshorizont azonosításával, a mohácsi csatavesztést követő hónapokat egy teljesen új aspektusból ismertettem. / The primary goal of the dissertation has been to evaluate the medieval coin assemblages known from Mohács and shed light on their historical context. The work started with primary data collection, i.e., identifying and describing the two potfuls of silver coins found during earthworks in Duna Street in Mohács in 1969 and the coins of a purse found in Pécsi Alley. The Mohács I and II coin hoards are amongst the most significant late medieval coin finds ever discovered in the territory of Hungary. Each coin was also inventoried and counted in one go with their description, revealing that Hoard I consists of 18,979, while Hoard II of 25,102 coins. Their findspots fell in the area of the late medieval town, in its southwestern corner, inside the moated settlement northwest of the Church of St. Barbara [Szent Borbála]. The findspot of the third coin assemblage, found in Pécsi Alley, was actually only a few hundred metres away from the courtyard of Fülöp Móré, Bishop of Pécs (around 1470/1475–29 August 1526). All three assemblages contain Hungarian denars issued between 1467 and 1521 and some Aquilean mints from before 1420. The processing of the Hungarian denars resulted in the identification of 94 new types with 152 legend variants, many of which were dated based on newly gained data. The composition of the two hoards is very similar in terms of monetary historical periods, place of minting, and chronological position, and the purse assemblage from Pécs Alley is generally akin to them. All studied assemblages contain fake silver coins, which, in my opinion, were minded at the time of the Nova Moneta monetary reform when the quality of official copper coins gradually decreased, pushing users' preference towards antique monetae. One of every 200 or 250 coins was a silver fake, the purity of which (obviously) fell short of the eight-lat (ca. four-ounce) standard specified by law. Albeit the closing date of the Mohács coin assemblages might seem too early, based on the dated coins they contain, they are not unique. The several analogies collected outlined a distinct find horizon comprising hoards and find assemblages interred or hidden in relation to the events following the defeat in the Battle of Mohács on 29 August 1526. Currently, this find horizon includes 38 find assemblages, providing research with a snapshot of the monetary circulation in 1526. The distribution analysis has revealed significant differences between Transdanubia, characterised mainly by the use of antique monetae, and the Great Hungarian Plain, where nova monetae were preferred. The Mohács I and II hoards represent exceptional value; of the known assemblages, only the hoard from Szederkény is similar to them. These three hoards can be best interpreted as mercenary money; each of them could cover the monthly pay of about 628 cavalrymen. Identifying the distinct numismatic find horizon has shed new light on the history of the months following the defeat suffered in the Battle of Mohács.
Szabadon hozzáférhető
Köztéri szoborművek a principátus kori Pannoniában: Aquincum szobrászati emlékei tartományi összefüggésekben
(2024) Fábián, Boglárka; Gesztelyi, Tamás; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A köztéri szoborállítás gyakorlata a római kultúra egyik legjellemzőbb, leglátványosabb és régészetileg is kézzelfoghatóan gazdag emlékanyagát jelenti Pannoniában is. A dolgozat Pannonia Inferior helytartói székhelye, Aquincum köztéri szoborállítási gyakorlatát vizsgálja a körplasztikákon és a feliratos szobortalapzatokon keresztül. A két forráscsoport együttes vizsgálatára viszonylag ritkán kerül sor, annak ellenére, hogy egy lokális, időben és térben jól lehatárolható emlékanyag történeti-társadalomtörténeti és művészettörténeti szempontú értékelése csak a két leletanyagtípus közös feldolgozásával lehetséges. A dolgozat két nagy részből, a körplasztikák és a feliratos talapzatok katalógusából, valamint az ezekre épülő leíró, elemző fejezetekből áll. A vizsgált leletanyag funkcionálisan, közjogi státusza és témája szerint is több kategóriára osztható. A katalógus tematikus felépítése alapján vázolható az aquincumi szobrászati leletanyag típusok szerinti megoszlása; a feldolgozott anyagban megtalálhatóak a köztéren, katonai táborokban állított császárszobrok, magánszemélyek köztéren/temetőkben állt magánportré szobrai és a legnagyobb számban az istenszobrok, amelyek túlnyomó többsége (pro)-sacer státuszú szentélyekben, vagy önálló kultuszhelyet alkotva állt Kr.u. 212 előtt. A dolgozat együtt, mint egy időben és térben is többé kevésbé körvonalazható egység, nevezetesen egy adott település, Pannonia Inferior helytartói székhelye principátus kori társadalmának helyi sajátosságokat tükröző szoborállítási gyakorlatán belül vizsgálja mindezeket az emlékeket. A közel teljes, a témába tartozó aquincumi körszobrászati -és feliratos leletanyag katalogizálásával és kiértékelésével, valamint tágabb, pannoniai összefüggésekbe való helyezésével kerül sor az aquincumi színterek és szobrászati emlékeiknek a meghatározására és vizsgálatára. A dolgozat művészettörténeti szempontok – ikonográfiai, faragástechnikai sajátosságok – szerinti értékelését is tartalmazza a szoborműveknek és a megfigyelt, azonosított jellemzők alapján a műhelykérdésekkel, a település, mint kőfaragó központ hatásával és kisugárzásával is foglalkozik. A faragványok teljességre törekvő vizsgálatához kapcsolódó szükséges járulékos kérdések, például a szobrok festéséhez alkalmazott pigmentek meghatározása, illetve a festési technika megismerése is a dolgozat részét képezi. / The dissertation presents an in depth study of the sculptural monuments and the local statue practice in the city of Aquincum, the provincial seat of Pannonia Inferior. The chronological limit of the work is the era of the principate. The dissertation is concerned mainly with the context and the display of sculpture on the various public spaces around the city. The methodological premise of the work is that statue practice can only be fully examined with the formal and structural characteristics of the statue bases, and the content of their inscriptions. The dissertation consists of two large parts, a catalogue of the sculptures and the inscribed pedestals, and the descriptive and analytical chapters based on these. The catalogue includes the sculpture in the round (149 pieces) and the various statue bases (49 pieces), that were set up mainly on urban public spaces. The study covered the precise description based on autopsy and the (new or modified) identification of the individual pieces, thus redefining their contextual and chronological issues. In terms of subject matter, the material includes statues of emperors in public spaces / military camps, private portraits of municipal individuals in public spaces/cemeteries and, most notably, statues of gods and heroes (Idealplastik). The dissertation gives a complex overview on statue practice in Aquincum, including workshop practices, features of the locally carved artefacts, iconographical survey, polychromy, etc. Some of these issues are discussed even in a broader, regional context. The full range survey of the sculptural artefacts of Aquincum and the presentation of local statue practices will contribute to a more complex picture of the social, economic, religious and artistic life of the settlement and, in turn, of the artistic life of the province and the factors that influenced it.
Szabadon hozzáférhető
Szarmata–római kereskedelmi kapcsolatok. Történeti és régészeti következtetések Üllő 5–9. lelőhely kerámiaanyaga alapján
(2024) Szebenyi, Tamás; Forisek, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A római kor kutatásának legkorábbi időszakától fogva visszatérő jelleggel kerül felszínre a Római Birodalom és a határain túl megtelepedett barbár népek viszonyrendszerének kérdése. Nincs ez másként a Nagy Magyar Alföld területét elfoglaló szarmata törzsek (jazigok, roxolánok, alánok) és a szállásterületüket közrefogó római provinciák (Pannonia, Moesia, Dacia) esetében sem: az alföldi és a dunántúli kutatók együttes erőfeszítése révén a téma magyarországi kutatástörténete a nemzetközivel közel azonos utat járt be. A szarmata–római kapcsolatfelvétel jelenleg elismert modelljét Vaday A. 1998-ban megjelent tanulmányából ismerjük, ám általános érvényű megállapításai ellenére ez még nem integrálhatta magába az ezredfordulót követően meginduló, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások révén robbanásszerűen megnövekedett leletanyagot. Doktori disszertációm közel 30 év távlatából próbálkozik meg a kérdés újbóli vizsgálatával egy komplex, történeti és régészeti forrásanyagot ötvöző keretrendszerben. Az elmúlt évek koszakspecifikus történeti összefoglalásai (kiemelve itt pl. Kovács P. 2022-ben megjelent forráskiadását) jó alapot biztosítanak az eseménytörténet és az említett régészeti modell összehangolására. Meg kell jegyezni azonban, hogy jellegéből adódóan az írott forrásanyag egyoldalúan torzítja a vizsgálódás látószögét, hiszen a római auktorok munkáiban a barbárok elsődlegesen a fegyveres összetűzések kapcsán kerülnek említésre. Ezek a beszámolók hibásan keltik így annak érzetét, hogy a kapcsolatokat az ellentétek határozták meg, bár a jól adatolható konfliktushelyzetek valójában csupán az egymás szomszédságában eltöltött idő negyedét (25,5%-át) tehették ki [31. kép]. A kereskedelemi kapcsolatok virágkora (a Severus-kori konjunktúra időszaka) ezzel szemben forrásszegény intervallumként nevezhető meg. Az alföldi Barbaricum római eredetű leletanyagát doktori disszertációm két különböző perspektívában vizsgálja. Bár Üllő 5–9. lelőhely importált kerámiaanyaga példátlan gazdagságú a jelenleg közölt szarmata települések között (2971 leltári tételhez tartozó 3481 töredék), egyetlen lelőhelyként csupán a saját mikrorégiójára (gazdaságtörténetileg Aquincum előterének „kishatárforgalmi” zónájára, míg tájegység léptékében a Dél-Pesti-síkságra) vonatkozóan szolgálhat forrásbázisként. Munkámban a kerámiaanyagot a provinciális párhuzamoknak megfeleltethető leletcsoportokban vizsgálom (2. fejezet): terra sigillaták (I.), Dressel 24/Zeest 90 típusú amphorák (II.), bevonatos edénytípusok (Glanztonware) (III.), sávos festésű kerámia (IV.), bevonat nélküli római edények (V.), sóderes soványítású házi kerámia (VI.), egyedi előfordulású importáru (VII–VIII.), ólommáz-bevonatos edényformák (IX.). A helyi kerámiaspektrum jól mutatja a pannoniai fazekasműhelyek befolyását a limes körzetének árucseréjében, hiszen a „provinciális import” (2059 tétel, 69,3%) közel 2:1 arányban viszonyul a „birodalmi import/távolsági kereskedelem” jellemző árucsoportjaihoz (912 tétel, 30,7%). A folyamatok makroszintű értelmezési kísérletéhez szükséges volt az alföldi szarmata Barbaricum egyéb importált lelettípusainak vázlatos áttekintése (1. függelék). A fémanyag (pl. fibulák, fémtükrök, bronzedények, ládikaveretek) és az üvegáru (üvegedények, bizonyos gyöngytípusok) árnyalják ugyan a szarmata–római kereskedelmi kapcsolatok főként a kerámiaanyag alapján kialakított periodizációját, ám nagyvonalakban mégis illeszkednek annak elméleti modelljébe. Az elmúlt években rendszerezett állatcsont-anyag felhívja a figyelmet a láthatatlan kereskedelem jelentőségére, míg más jelenségek mögött (pl. malomjáték szarmata épület padlójába karcolva Cegléd, Bürgeházi-dűlő lelőhelyről) talán az innováció és/vagy divat hatása sejlik fel. Az importált kerámia beágyazottságának megértéséhez érdemben vizsgálnunk kell a római edények szarmata másolatainak kérdését is (2. függelék). Az üllői leletanyagban a vörösre festett szarmata kerámia (X.) magas esetszámai (254 tételhez kapcsolódó 296 töredék) példátlan alkalmat biztosítanak a leletcsoport mélyebb megértéséhez. Számos (részben a korábbi kutatás által is feltételezett) tényező utal rá, hogy a festés alkalmazása az import iránti fokozott keresletben gyökerezik: pl. a simítással fényezett földfesték egyértelműen a terra sigillaták magas fényű bevonatát hivatott egyszerűbb technológia mellett utánozni, míg az edénytípus legkorábbi megjelenése a 3. század második felében egyértelműen köthető a luxuskerámia behozatalának visszaeséséhez. A formai spektrum rendszerezése a jelenség több rétegére világíthat rá: a közvetlenül terra sigillata előképekre visszavezethető típusok (pl. félgömbös és kónikus testű csészék/tálak) mellett jelentkeznek egyéb provinciális kerámia- vagy üvegedényekkel rokonítható formák (pl. tányérok és vékony falú edénytípusok), illetve főként barbarizáló hatásokat mutató csoportok is (pl. kónikus testű tálak). / From the earliest research history, the Roman Empire's relations with the Barbarian communities have been a recurring question in Roman Age studies. This is no different in the case of the Sarmatian tribes (Iazyges, Roxolani, Alani) who occupied the territory of the Great Hungarian Plain and the Roman provinces (Pannonia, Moesia, Dacia) that surrounded them: thanks to the combined efforts of the researchers of the Sarmatian Barbaricum and the Roman provinces, the history of research in Hungary has followed a trajectory almost identical to the international literature. The currently applied model of the Sarmatian–Roman interactions is known from the study published by A. Vaday in 1998, but despite its general validity, it could not yet integrate the find materials related to the rescue excavations that started after the turn of the millennium. After nearly 30 years, my PhD thesis attempts to re-examine this topic in a complex framework combining historical and archaeological source materials. The historical perspective summaries of the past years (e.g. the publication of Sarmatian related written sources by P. Kovács in 2022) provide a good basis for the reconciliation of the known historical events and the above mentioned archaeological model. However, the nature of the palaeographical material distorts the perspective of the investigation in a one-sided way, since the Barbarians are primarily mentioned only in connection with armed conflicts in the Roman written sources. These statements thus falsely give the impression that relations were defined by antagonism, even though the well documented conflicts may have accounted for only a quarter (25.5%) of the time spent in each other's neighbourhood [Fig. 31]. On the other hand, the heyday of trade (the Severan Age conjuncture) is presented as an absence of written sources. My PhD thesis examines the Roman artefacts of the Sarmatian Barbaricum from two differently scaling perspectives. Although the imported ceramic assemblage of Site Üllő 5–9 is of unprecedented size among the currently published Sarmatian find materials (3,481 fragments belonging to 2,971 inventory items), it can only serve as a source for its own micro-region (the "trade near the limes" zone of the Aquincum foreland, and the South-Pest Plain). In my work, I examine the pottery types in groups that correspond to their provincial parallels (Chapter 2): terra sigillata (I), Dressel 24/Zeest 90 type amphorae (II), coated pottery types (Glanztonware) (III), vessels painted in bands (IV), uncoated Roman pottery (V), utility ceramics of a pebbled material (VI), rarely imported ceramic ware (VII-VIII), and lead-glazed pottery forms (IX). The local spectrum of imported products illustrates the influence of nearby Pannonian pottery centres, as imported wares of provincial origin (2,059 items, 69.3%) are outnumbered by the typical groups of goods related to long distance trade (912 items, 30.7%) by a ratio of almost 2:1. For a macro-level interpretation of the supposed framework, it was also necessary to summarize the other imported artefact types of the Sarmatian Barbaricum (Appendix 1). Metal (e.g. fibulae, metal mirrors, bronze vessels and caskets) and glassware (e.g. glass vessels, beads) fit into the theoretical model based on the ceramic material, although they could nuance the periodization of Sarmatian–Roman trade relations. The recently organized animal bone material draws attention to the importance of the so called invisible trade, while other influences (e.g. an example of Ludus Duodecim Scriptorum scratched into the floor of a Sarmatian building from Site Cegléd, Bürgeházi-dűlő) may suggest the presence of Roman innovation or fashion, too. In order to understand the level of the reception of imported pottery in Barbarian communities, we also need to investigate the question of Sarmatian imitations of Roman vessels (Appendix 2). The unusually high number of Sarmatian red painted pottery (X) in the find material of Site Üllő 5–9 (296 fragments associated with 254 items) provides an unprecedented opportunity for a deeper understanding of this group of ceramic products. A number of factors (some of which have been suggested by previous research) suggest that the use of paint is rooted in a permanent demand for imported products: the smoothed surface is clearly intended to imitate the high quality coating of terra sigillata vessels with a simpler technique, while the earliest appearance of these vessels in the second half of the 3rd century can clearly be linked to the decline in imported pottery. A systematic analysis can reveal further layers of this phenomenon, too: in addition to types that can be directly originated from terra sigillata antitypes (e.g. hemispherical and conical-bodied cups/bowls), there are other forms that are related to provincial ceramic or glass vessels (e.g. plates and thin-walled vessel types), or groups that are mainly show Barbarian influences (e.g. bowls with a conical body).
Szabadon hozzáférhető
A református vallási turizmus vizsgálata az Észak-Alföld régióban
(2024) Pallainé Szászfalvi, Márta; Bartha, Elek; Szászfalvi, Márta; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
A vallási objektumokat közismerten már évszázadok óta használják a vallásgyakorlás mellett különböző kulturális célokra is, így mint műemlékek, idegenforgalmi látványosságok közvetve jövedelemtermelő tényezőként is funkcionálnak. Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a vallási turizmus iránti kereslet, mind a nemzetközi, mind a belföldi turizmust tekintve. A zarándokok, vallásos turisták mellett a nem vallásos turisták, kultúrturisták is nagy számban látogatják a vallási helyszíneket és a valláshoz kapcsolódó eseményeket, amit a professzionálisabb marketingeszközök mellett a spiritualitás iránti megnövekedett igény és a vallásturisztikai helyszínek egyre jobb elérhetősége is indukál. A vallási turizmus napjainkban bevételtermelő képessége mellett a szezonalitás kiküszöbölésének eszközeként funkcionál, és a turisztikai kínálat diverzifikációjával is jelentős gazdasági-társadalmi előnnyel bír. Számos gyülekezet az egyházi objektumok bemutatását, valamint a korábban kizárólag gyülekezeti alkalomként funkcionáló eseményeket a rendelkezésre álló erőforrások és a fennálló turisztikai kereslet mentén ma már, mint a vallási turizmus lehetséges alternatíváit kezeli, és igyekszik azokat vonzó turisztikai attrakcióként továbbfejleszteni, piacképes termékként értékesíteni. A vallási turizmus konceptualizálása a hazai és a nemzetközi turizmusantropológiai kutatások, valamint turisztikai szervezetek vallási turizmus definícióinak bemutatása, felekezeti lehatároltságának kérdése és egyházi értelmezése mentén történik. Ezért ezek történeti előzményeinek vizsgálata mellett mindenképpen szükséges a templomturisták érdeklődésének, valamint a turisztikai célú hasznosítás központjában álló művészet- és művelődéstörténeti értékek bemutatása. A hazai vallási turizmus népszerűségének elmúlt évtizedben tapasztalható erősödését egyértelműen segítették a turizmus Európai Uniós szintű fejlesztési keretein belül megvalósuló felújítások, amelyek a templomok helyreállítása mellett már egyértelműen teret nyújtottak a látogatóbarát fejlesztéseknek is. A különböző szintű turizmusfejlesztési stratégiákban közölt koncepciók és a pályázatok jelentősége ma már nemcsak a szakrális épületekre és a fogadóközösség működésére, de a vallási turizmus fogalmára is komoly hatást gyakorolnak. Disszertációm harmadik fejezetében ezen fejlesztéseket és stratégiákat vizsgálom meg a vallási turizmus tükrében. Kutatásom hangsúlya a református templomturizmuson, annak makro- és mikroszintű vizsgálatán, az empirikus anyag elemzésén van. Ezen belül a vallási turisták tipologizálásával, a desztinációk általános turisztikai jellemzőivel, a vallási turizmus elsődleges és másodlagos szuprastruktúrájával, valamint a templomokban zajló attrakció- és látogatómenedzsmenttel foglalkozom. A vizsgálat részét képezi a vallásturisztikai örökség megőrzésének és népszerűsítésének legújabb formái, a tematikus túraútvonalak, valamint a tudományos igénnyel mindeddig egyáltalán nem vizsgált gyülekezeti kirándulások is. Külön fejezetben foglalkozom a turizmus fejlődéstörténetét kezdetektől fogva meghatározó ünnepekkel, amelyek kiemelt turisztikai időszakként, keresleti faktorként és a hozzájuk kapcsolódó attrakciók révén fontos kínálati tényezőként is funkcionálnak, valamint a reformáció százados évfordulóinak történeti fejlődésével és szabadidős programjaival. Végül önálló fejezetet kapott az egyre népszerűbb vallási fesztiválok és templomi koncertek vizsgálata is. / It is well known that religious objects have been used for centuries for various cultural purposes in addition to religious practice, so as monuments and tourist attractions they also function indirectly as income generating factors. In recent decades, the demand for religious tourism has increased, both in terms of international and domestic tourism. In addition to pilgrims and religious tourists, non-religious tourists and cultural tourists also visit religious sites and events related to religion in large numbers, which is induced not only by professional marketing tools, but also by the increased demand for spirituality and the increasing availability of religious tourism sites. Today, religious tourism, in addition to its ability to generate income, functions as a means of eliminating seasonality, and it also has a significant economic and social advantage by diversifying the tourist offer. Many congregations treat the presentation of church objects and events that previously functioned as exclusive church occasions in line with the available resources and existing tourist demand as possible alternatives to religious tourism today, and try to further develop them as attractive tourist attractions and sell them as marketable products. Religious tourism is conceptualized along the lines of domestic and international tourism anthropological research, as well as the presentation of the definitions of religious tourism by tourist organizations, the question of its denominational boundaries and its ecclesiastical interpretation. Therefore, in addition to examining their historical antecedents, it is absolutely necessary to present the interest of church tourists and the artistic and cultural historical values that are at the center of their utilization for tourist purposes. The increase in the popularity of domestic religious tourism over the past decade was clearly helped by the renovations carried out within the framework of the development of tourism at the European Union level, which, in addition to the restoration of churches, clearly provided space for visitor-friendly developments. The concepts presented in tourism development strategies at different levels and the significance of tenders have a serious impact not only on sacred buildings and the operation of the host community, but also on the concept of religious tourism. In the third chapter of my dissertation, I examine these developments and strategies in the light of religious tourism. The emphasis of my research is on Reformed church tourism, its macro- and micro-level examination, and the analysis of empirical material. Within this, I deal with the typology of religious tourists, the general tourist characteristics of destinations, the primary and secondary superstructure of religious tourism, and attraction and visitor management in churches. The newest forms of preserving and popularizing the religious tourism heritage, the thematic hiking routes, and church trips, which have not been investigated at all by scientific means, are part of the investigation. In a separate chapter, I deal with the holidays that have determined the history of the development of tourism from the very beginning, which function as a prominent tourist period, a demand factor and, through the attractions associated with them, as an important supply factor, as well as with the historical development and leisure programs of the centenary of the Reformation. Finally, the examination of increasingly popular religious festivals and church concerts was also given an independent chapter.
Szabadon hozzáférhető
Kállay Miklós volt miniszterelnök emigrációban töltött évei Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban 1945-1967 között
(2023) Kertész, Tünde Fruzsina; Pallai, László; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Értekezésem témája Kállay Miklós emigrációban töltött évei Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Ez az 1945-1967 között eltelt huszonkét év a volt miniszterelnök életének eddig igen kevéssé ismert szakaszára irányítja a figyelmet, amely kijelenthetjük, hogy a magyar emigráció történetében is mindenképpen szignifikáns és kutatási szempontból izgalmas időszak. Ehhez az elsődleges forráscsoport a nyíregyházi Jósa András Múzeum Kállay Gyűjteményében található irathagyaték, amelyet Kállay Miklós legidősebb fia, Kállay Kristóf adományozott a múzeumnak, ezzel megalapozva egy új és gazdag gyűjteményt. A levelezés feldolgozása mellett a dolgozatban bemutatom azt a közeget, amelyben Kállay Miklós és sok kollégájának tevékenysége zajlott, azt az időszakot és világpolitikai hátteret, amelyben az emigrációban élők kellett, hogy boldoguljanak. Ez a korszak, a hidegháború, teremtette meg ugyanis az Egyesült Államokban a Szabad Európa Bizottságot és az annak támogatásával New Yorkban működő Magyar Nemzeti Bizottmányt, amely teljesen új strukturális változást hozott az emigrációs politikai platformok számára, és amely zászlójára tűzte a szovjet megszállás alatt élő Magyarország képviseletét a szabad világban. Dolgozatomban Kállay Miklós emigrációs éveiről szeretnék egy átfogó, az egészet bemutató képet nyújtani, a rendelkezésemre álló források, sajtóanyagok és a szakirodalom összességével. A levelezésnek köszönhetően megismerhetjük a volt miniszterelnök politikai látásmódját, motivációit és nem csak az ő, hanem a korszak több prominens emigráns személyiségének személyes levélváltásaiba nyerünk betekintést megismerve ezáltal, a kialakuló, majd a korai hidegháború időszakát eddig kevésbé ismert szemszögekből. / The topic of my dissertation is the years spent by Miklós Kállay in emigration in Italy and the United States of America.These twenty-two years between 1945 and 1967 draw attention to a hitherto little-known period in the former prime minister's life, which we can state is definitely a significant and - from a researcher’s point of view - exciting period in the history of Hungarian emigration. The primary group of sources for this is the document-legacy in the Kállay Collection of the Jósa András Museum in Nyíregyháza, which was donated to the museum by Kristóf Kállay, the eldest son of Miklós Kállay, thus laying the foundation for a new and rich collection. In addition to processing the correspondence, in this thesis I present the environment in which the activities of Miklós Kállay and many of his colleagues took place, the period and world political background in which those living in emigration had to prosper. This era, the Cold War, created the Free Europe Committee in the United States and the Hungarian National Council operating in New York with its support, which brought about a completely new structural change for the political platforms in emigration and which put on its banner the representation of Soviet-occupied Hungary in the free world. In my thesis I would like to provide a comprehensive picture of Miklós Kállay's years in emigration, presenting it with all the sources, press materials and literature at my disposal. Thanks to the correspondence, we can get to know the political perspective and motivations of the former prime minister, and we can gain insight into the personal correspondence not only of him but also of several prominent emigrant personalities of the era, thus getting to know the emerging and then the early Cold War period from less known perspectives.
Szabadon hozzáférhető
Az 1831-es kolerajárvány Perényi Zsigmond királyi biztosi kerületeiben
(2024) Dancs, György; Velkey, Ferenc; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A disszertáció témája az 1831-es magyarországi kolerajárvány története a báró Perényi Zsigmond királyi biztos felügyelete alá tartozó északkelet-magyarországi területen, a galíciai határvidéken és Máramaros, Szatmár, Ugocsa vármegyékben. A kutatásaink kettős irányai egyrészt az 1831-es magyarországi kolerajárvány mélyebb megismerésére, másrészt Perényi királyi biztosi szerepének feltárására összpontosult. A központi utasítások és rendeletek, a lokális védekezés gyakorlati feladatait irányító vármegyei intézkedések, az ezek között kulcsszerepet játszó királyi biztosok tevékenysége, illetve a közöttük létrejött kommunikáció fennmaradt nyomai feltárják számunkra, hogy milyen módon zajlott a járvány elleni védekezés és hogyan hatottak egymásra a szereplők a döntések meghozatalában. Munkánkkal egyrészt a járvány elleni küzdelemnek ezen eddig kevésbé kutatott és feltárt kezdeti szakaszát mutatjuk be, másrészt az országos járványhelyzet kialakulásától a Perényi Zsigmond királyi biztosra bízott területek járványtörténetét a királyi biztosi tevékenységgel a középpontban. Megállapítást nyert, hogy Európa konzervatív hatalmai a centralizált és határozott fellépést választották, amely elsősorban a külső határok, majd a fertőzött területek lezárásában és az izolációkban nyilvánult meg. A Habsburg Birodalom mintaként szolgált a többi állam számára is, mivel a déli határvédelme, a korábbi pestisjárványokkal szembeni fellépése egy sor bevált eljárásrendet rögzített, amely révén egy alaprendelkezés is létrejött és ez jelentette az alapját a Magyar Királyság területén elindított intézkedéseknek is. Az értekezés egyik innovációjának tekinthető a kolerajárvány, a létrehozott államhatalmi védekezési eljárások és a következmények időbeli elkülönítése és a kezdeti fázisnak a vizsgálata. A védekezés preventív szakasza a galíciai járványhelyzettől és a királyi biztosok határszélre történő kiküldetésétől ugyanis sikeresnek tekinthető. A rendelkezések és a helybeli védekezés harmonizálása a királyi biztosok feladata volt. Tevékenységüket közel sem lehet általánosan megítélni, míg a kezdeti védekezési időszak sikeres volt, az 1831 júniusától jelentkező megbetegedési hullám összeomláshoz vezetett. Perényi vélekedése szerint a hirtelen és nagy erővel terjedő járványt nagyrészt a lakosság visszás cselekedetei, a rendszabályok be nem tartása, illetve az engedetlenség okozta. A kezdeti stádiumtól érintett területeken a bezárások hosszú ideje jelentős gondokat okozott. A járvány enyhülésének folyamata során megfigyelhető a védekezés központi narratívájának megváltozása. A társadalmi feszültség, a lezárások által okozott ellátási problémák a hatóságokat az enyhítések irányába terelte. Perényi királyi biztosi teendőinek egyik fő kérdésköre ebben a szakaszban a máramarosi só szállításának és eljuttatásának biztosítása lett a régió központjaiba. A védekezési feladatok irányítása és végrehajtása az ország szinte teljes területén jelentkező járványhelyzetben már tűzoltásnak tekinthető, a lakosság életkörülményeinek biztosítása, az ellátási problémák vették át a központi szerepet. A több hétig tartó bezárások elégedetlenséget váltottak ki, amely sok helyen zavargásokhoz is vezettek. A vizsgált régióban elmaradt a kiterjedt felkelés, amely azzal is magyarázható, hogy Máramarosban a kamarai fennhatóság és a gyéren lakott hegyvidéki területek nem voltak erre alkalmasak, de azzal is, hogy Ugocsában és Szatmárban is az általános elégedetlenségre válaszként a királyi biztostól is enyhítő rendelkezések érkeztek, illetve Bereg és Máramaros vármegyében jelentős katonaság állomásozott a járványveszély kezdetétől, továbbá ebben a két vármegyében található uradalmak és kamarai birtokok jobbágyait sikerült kordában tartani. A járvány negatív demográfiai hatásai országos szinten rendkívül jelentősek voltak. Az általunk vizsgált területeken megállapíthatjuk, hogy jelentősen enyhébb lefolyása volt a járványnak az ország többi területéhez képest. Kutatásaink eredményeként megállapítható, hogy Perényi nagy odaadással végezte a rá bízott feladatát, jelentős helyismerettel rendelkezett, otthonosan mozgott ezen a terepen. A központi utasítások betartását viszont minden esetben végre kellett hajtania és azt a vármegyei igazgatással, a koleraügyi bizottságokkal is betartatni. Az értekezés Perényi Zsigmond személyén egy olyan eddig kevésbe kutatott és feltárt tisztség ismertetését tartalmazza, amely eddig nem került a történeti kutatások fókuszába. A Perényi Zsigmond királyi biztos fennhatóságára bízott területek járványtörténeti eseményeinek vizsgálata pedig az 1831-es kolerajárvány ismeretanyagait gazdagíthatja. / The subject of this dissertation is the history of the Hungarian cholera epidemic of 1831 in the north-eastern part of Hungary, in the Galician border region and in the counties of Máramaros, Szatmár, and Ugocsa, under the supervision of the Royal Commissioner Baron Zsigmond Perényi. The dual direction of our research has focused on a deeper understanding of the cholera epidemic in Hungary in 1831 and on Perényi’s role as royal commissioner. The surviving traces of central instructions and decrees, the county measures that governed the practical tasks of local defence, the activities of the royal commissioners who played a key role in these, and the communication between them, reveal how the epidemic was controlled and how the actors interacted in the decision-making process. This work presents both the initial phase of the fight against the epidemic, which has been less researched and explored so far, and the history of the epidemic in the territories entrusted to Royal Commissioner Zsigmond Perényi, with the activities of the royal commissioners at the centre. It was found that Europe’s conservative powers opted for centralised and decisive action, mainly through the closure of external borders and then the isolation of infected areas. The Habsburg Empire served as a model for other states, as its defence of its southern borders and its response to previous plague epidemics laid down a set of best practices, which led to a basic arrangement and formed the basis for the measures taken in the Kingdom of Hungary. One of the innovations of the thesis is the temporal separation of the cholera epidemic, the established state power protection procedures and the consequences, and the examination of the initial phase. Indeed, the preventive phase of the defence from the epidemic situation in Galicia and the dispatch of the royal commissioners to the border areas can be considered a success. It was the task of the royal commissioners to harmonise the regulations and local defence. Their activity can hardly be universally judged: while the initial period of protection was successful, the wave of disease from June 1831 onwards led to a collapse. In Perényi’s view, the sudden and powerful spread of the epidemic was largely caused by the population’s misbehaviour, non-observance of the rules and disobedience. The long period of closures caused significant problems in areas affected from the initial stage. As the epidemic abated, a change in the central narrative of protection was observed. Social tensions and supply problems caused by closures pushed the authorities towards mitigation. One of the main concerns of the Royal Commissioner Perényi at this stage was to ensure the transport and delivery of Máramaros salt to the centres of the region. The management and implementation of protection tasks in an epidemic situation in almost the entire country can be considered as fire-fighting, with the central role being taken over by the provision of living conditions and supply problems. The closures, which lasted for several weeks, sparked discontent and led to riots in many places. In the region under study, there was no widespread uprising, which can be explained by the fact that in Máramaros the chamber’s jurisdiction and the sparsely populated mountainous areas were not suitable for this, but also by the fact that in Ugocsa and Szatmár, too, the royal commissioner issued mitigating orders in response to the general discontent. In Bereg and Máramaros counties, a large military force was stationed from the beginning of the epidemic, and the serfs of the manors and the chamber estates located in these two counties were kept under control. The negative demographic impact of the epidemic was very significant at national level. In the areas under consideration, the epidemic was significantly milder than in the rest of the country. It can be said that Perényi was particularly dedicated to the task entrusted to him, had considerable local knowledge and was at home in the field. However, he had to comply with the central instructions at all times and enforce them with the county administration and the cholera committees. In the person of Zsigmond Perényi, this thesis presents an account of an office that has been little researched and explored, and which has not been the focus of historical research until now. The study of the epidemiological events in the territories under the jurisdiction of Royal Commissioner Zsigmond Perényi can enrich the knowledge of the cholera epidemic of 1831.
Szabadon hozzáférhető
Der Wiener Kult der Ikone „Maria Pocs” in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts im Spiegel der Mirakelbücher
(2024) Földvári, Katalin; Bartha, Elek; Dobos, András; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
Doktori értekezésem célja az eredeti pócsi kegykép bécsi kultuszának vizsgálata a 18. század első felében két osztrák mirákulumgyűjtemény elemzésén keresztül. Az ikont, amely 1696-ban könnyezett, I. Lipót császár parancsára 1697-ben Bécsbe szállították, ahol öt hónapos ünnepségsorozattal köszöntötték. Mialatt a kegykép körútját járta a város templomaiban, Savoyai Jenő herceg Zentánál fényes győzelmet aratott a törökök felett, amely összekapcsolódott a Pócsi Szűzanya közbenjárásával, az ikon bécsi jelenlétével. A kegykép ennek köszönhetően a 17. század végén az egész Habsburg Birodalom palladiumává vált, fontos szerepet kapva ezzel az uralkodócsalád Mária-tiszteletében. A téma kiválasztását az eddigi hazai és nemzetközi kutatás nagyfokú hiányosságai indokolták: míg az 1707-ben Pócsra került másolat tisztelete néprajzi, művészettörténeti, egyháztörténeti, liturgiatörténeti stb. szempontból nagy mértékben feldolgozott, az eredeti kegykép vonatkozásában részletesebb kutatásokra eddig nem került sor. A vizsgált időintervallum behatárolását az indokolja, hogy az ikon bécsi kultuszának kiformálódása a 18. első felére tehető, majd a század második felére ennek átalakulása figyelhető meg. Az 1703-ban napvilágot látott Heylsamer Gnaden-Brunn, valamint ennek bővített kiadása, az 1739-ben megjelent Erneuert- und vermehrter Gnaden- Brunn című mirákulumos könyvek korábban nem ismert adatokat tárnak fel a kegykép történetére vonatkozóan. Az értekezés célkitűzései a következők: 1) bemutatni a kegykép körül Bécsben kialakult kultusz létrejöttének folyamatát, 2) részletesen ismertetni a kultusz megnyilvánulásának színtereit, valamint 3) a mirákulumszövegek kvalitatív elemzésén keresztül felvázolni az ikon néphitben betöltött szerepét és azt, hogy milyen társadalmi rétegekből, mely esetekben keresték fel a kegyképet és milyen fogadalmi adományokat vittek a tiszteletére. A kegykép az oszmánokkal folytatott háborúk időszakában első helyet foglalt el az ún. török madonnák között, kiemelkedő szerepe a század második felében is megmaradt: háború, éhínség és járványok idején a Szűzanyát hivatalosan ezen a képen keresztül szólították meg. A forrásokat vizsgálva látható, hogy az eredeti ikon körül igen gazdag kultusz bontakozott ki: a 18. század folyamán számos kiadvány jelent meg a tiszteletére, a Stephansdomban naponta többféle szertartást végeztek előtte, melyek zenei kíséretéről a számára külön fenntartott zenekar gondoskodott, ünnepnapjairól pedig még ma is megemlékeznek. Az ikon jelentőségét mutatja, hogy a 18. században több másolata vált szintén kultuszközponttá nemcsak Bécsben, hanem az egész német nyelvterületen, illetve kis alakú szentképeken is terjesztették. A képhez kapcsolódóan 286 imameghallgatás története maradt fent, amelyek rávilágítanak a kultusz társadalomtörténeti vonatkozásaira. A mirákulumgyűjtemények vizsgálatát számos korabeli nyomtatvány, az ikonhoz kapcsolódó évfordulók alkalmával elmondott prédikációk, templom és kegyképismertető füzetek adatai egészítik ki. / The present doctoral thesis aims to examine the cult of the original miraculous icon of Máriapócs during the first half of the 18th century through the analysis of two Austrian records of miracles. The icon, which wept in 1696, was transported to Vienna in 1697 at the order of the Emperor Leopold I. It was greeted with a five-day festival. While the devotional image went on a tour of the churches of the city, Prince Eugene of Savoy gloriously triumphed over the Ottoman Turks at Senta (Zenta), an event that was associated with the intercession of the Virgin of Máriapócs and the presence of the icon in Vienna. As a result, in the late 17th century, the miraculous icon became the palladium of entire Hapsburg Empire, thereby receiving an important role in the Marian cult of the dynasty. The choice of the topic was motivated by some major gaps in research in Hungary and abroad alike: Whereas the veneration of the replica installed in Pócs in 1707 has been largely explored in terms of ethnography, history of art, ecclesiastical history, liturgical history, etc., extensive research on the original miraculous icon has not been undertaken so far. The delimitation of the time interval in focus is justified by the circumstance that the development of the cult of the icon in Vienna may be dated to the first half of the 18th century, followed by its transformation during the second half of the century. The books of miracles Heylsamer Gnaden-Brunn, issued in 1703, as well as its expanded edition from 1739, Erneuert- und vermehrter Gnaden-Brunn, disclose hitherto unknown data on the history of the miraculous icon. The main objectives of the present thesis are the following: 1) present the process of the creation of the cult associated with the devotional icon in Vienna; 2) provide a detailed description of the settings in which the cult manifested itself; 3) describe the role of the icon in popular religion through a qualitative analysis of miracle book passages, as well as establish in what cases the icon would be visited and what votive gifts were brought to honour it. In the period of wars against the Ottomans, the devotional image was the first among the so-called Turkish Madonnas, and its place would remain prominent during the second half of the century as well: In times of war, famine and epidemics, the Virgin Mary would be invoked officially through this image. An investigation of the relevant sources reveals that a particularly rich cult developed around the original icon: In the course of the 18th century, a number of publications were made in honour of it, various services were conducted in front of it daily in the Stephansdom, with musical accompaniment provided by a specially designated orchestra, and its feast days are commemorated even today. The significance of the icon is illustrated by the fact that, in the 18th century, several of its replicas would grow into cultic centres not only in Vienna but in the entire German-speaking area as well, and the image would be disseminated in the form of small-size devotional cards. In conjunction with the icon, 286 stories of answered prayer survive, highlighting the socio-historical aspects of the cult. The analysis of the records of miracles is complemented by numerous printed documents, sermons delivered at anniversaries associated with the icon, as well as data from information booklets on churches and devotional images.
Szabadon hozzáférhető
Egy német páncélostábornok életrajza – Hermann Breith katonai vezetői tevékenysége 1939–1945
(2023) Kerekes, András; Töll, László; Kaló, József; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Hermann Albert Breith (1892 – 1964) német katonai vezető volt, aki harcolt az első világháborúban, majd a Reichswehr állományában maradva a két világháború közötti időszakban szerepet vállalt a német páncéloscsapatnem létrehozásában. Előbb ezred, majd dandár, azt követően pedig hadosztályparancsnokként szolgált a második világháború első felében. 1943. január elején átvette a III. páncéloshadtest vezetését, amely beosztását egészen 1945. május 8-áig, a német fegyverletételig megőrizte. A III. páncéloshadtest folyamatosan részt vett a keleti hadszíntér déli szektorában – többek között Magyarországon – vívott harcokban, így egyfajta „megoldó” hadtestté vált: jellemzően olyan feladatok végrehajtását bízták Breith-re, amelyek adott arcvonalszakaszok szempontjából kiemelt jelentőséggel bírtak. A III. páncéloshadtest 1945. május 8-án, Ausztria területén tette le a fegyvert amerikai csapatok előtt. Breith hadifogságba került, ahonnan 1948 májusában szabadon engedték. Ezt követően nyugállományba vonult, haláláig visszavonultan élt Pech bei Godesbergben. Dolgozatom elsősorban a hiánypótlás szándékával készült. A második világháború időszakában számos német katonai vezető bizonyította harctéri tevékenysége által, hogy kiválóan ért a különböző szinten megvívott harchoz és a manőverező (páncélos-)hadviseléshez. E tisztek többségének életútja azonban jobbára feldolgozatlan. Szervezői és csapattiszti tevékenysége, illetve az ehhez kapcsolódó elismerések, kitüntetések alapján Hermann Breith a német katonai elit prominens tagjának tekinthető, azzal együtt is, hogy személye kevéssé ismert. Életrajza feldolgozatlan, de vonatkozásában rendelkezésre állnak (részben, vagy teljes egészében feldolgozatlan levéltári) források. Breith katonai vezetői tevékenységének feldolgozásával a célom újabb életrajzi, történettudományi és hadtörténeti vonatkozások megosztása, valamint a korábban már feltárt hasonló vonatkozású anyagok integrálása. Breith katonai vezetői tevékenységének vizsgálta révén bepillantást nyerhetünk egy német katonai alakulat működésébe, a német parancskiadási és végrehajtási rendszerbe, így újabb adalékokkal bővíthetjük a téma vonatkozásában rendelkezésre álló ismeretanyagot. / Hermann Albert Breith (1892 – 1964) was a German military leader who fought in the First World War. Between the two world wars – while remaining in the Reichswehr – Breith was involved in the creation of the German armoured branch. He served as a regimental commander just before the break out of the Second World War. Later he became a brigade, and after that a division commander. In early January 1943, he took command of III Panzer Corps, a post he held until the German surrender on 8 May 1945. The III Panzer Corps was constantly engaged in the southern sector of the Eastern Front (including Hungary), and thus became a kind of "resolver" corps: Breith was typically assigned to tasks of particular importance for certain sections of the front. III Panzer Corps laid down its arms to American troops on 8 May 1945 in Austria and Breith was taken as a prisoner of war. He was released in May 1948. He subsequently retired and lived in retirement in Pech bei Godesberg until his death. The purpose of my thesis is an attempt to fill a research gap. During the Second World War, many German military leaders demonstrated through their combat activities that they had an excellent understanding of combat at various levels of the armoured warfare. However, the biography most of these officers remains largely unprocessed. On the basis of his activities as an organiser and leader, and the awards and decorations he received, Hermann Breith can be regarded as a prominent member of the German military elite, even though he is not a well-known officer. His biography is unprocessed, but there are sources (most of them unpublished) in the archives. By working on Breith's military leadership, my aim is to share new biographical, historiographical and military historical aspects and to integrate previously discovered material on similar aspects. By examining Breith's military leadership, we can gain insights into the activity of the German officer corps, the German command and control system, and thus add new insights to the knowledge on this subject.
Szabadon hozzáférhető
Szolnok az I. világháború idején
(2023) Bojtos , Gábor; Püski , Levente; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
Doktori dolgozatomban egy alföldi megyeszékhely, Szolnok első világháború alatti mindennapjait, hétköznapi életét, helytállását vizsgáltam. Célom volt, hogy elsősorban levéltári forrásokat használva bemutassam és elemezzem a hátország társadalmi, gazdasági és politikai életét. A téma újdonságát az adja, hogy az eddigi várostörténeti kutatások nem foglalkoztak az első világháború hátországával. Szolnok történetének 1914 előtti részletes vizsgálatával kezdtem munkámat. Erre azért volt szükség, hogy lássam, milyen állapotban érte a várost a háború. A város közigazgatási tevékenységének döntő része 1914 augusztusától a háborúhoz kapcsolódott: a számtalan új feladatot viszont a behívások miatti csökkenő létszámmal kellett ellátnia a tisztviselőknek. Az állam különböző eszközökkel korlátozta a hátország ellátását: a hatósági ármaximálás, a jegyrendszer bevezetése és a rekvirálás mind ezt a célt szolgálta. A „totális háborúhoz igazított parancsgazdaság” lépései súlyos következményekkel jártak a lakosságra nézve: hiány, árdrágítás, élelmiszer-hamisítás és infláció. Szolnokon a háború kezdetétől intenzíven megindult a társadalmi segélyező szervezkedés, a különféle gyűjtések és segélyakciók. A helyi társadalom áldozatkészségét bizonyította az „Aranyat vasért” mozgalomnak a kiterjedtsége, az anya- és csecsemővédelmi szövetség munkálkodása és az osztrák gyermekek nyaraltatása. A háború évei alatt a vármegyébe és a városba kerülő internáltak, menekültek és hadifoglyok példáin alapján megállapítható, hogy az igénybe vett hadifoglyok munkaértéke elmaradt ugyan a bevonultakétól, ám mégis fontos szerepet játszottak a hátország gazdaságának fenntartásában. Kutatásunk egyik fő eredménye a szolnoki tanintézetek háborús szerepvállalásának ismertetése. Megállapítottuk továbbá a születések és a házasságok számának csökkenését, a hátországi polgári lakosság halandóságának növekedését, kitértünk a középosztály deklasszálódásának folyamatára és a nők megváltozott helyzetére. Az elhúzódó háború 1918 őszére akadozó közélelmezést és közellátást, élelmiszer- és nyersanyaghiányt, inflációs nyomást, romló közegészségügyet, elszegényedést és egyre feszültebb, türelmetlenebb közhangulatot teremtett, amit csak súlyosbított a spanyolnátha. Dolgozatunk utolsó fejezetében a város hősi halottainak számbavétele mellett részletesen szóltunk a felkutatott első világháborús emlékművekről, emléktáblákról és a Szolnokon végső nyughelyet találtak sírjairól. / In our dissertation, we studied the everyday life, the daily routine and the struggle of the lowland town of Szolnok during the First World War. Our aim was to present and analyse, mainly through archival sources, the social, economic and political life of a „physically” untouched hinterland during a conflict that had a strong impact on the processes beyond the front. The novelty of the topic lies in the fact that previous urban history research has not dealt with the hinterland of the First World War. After the introduction, and the history and methodology of the research, the decades before 1914 in the city of Szolnok were reviewed. We decided to study the town in more detail, in order to see how it was affected by the war. From August 1914 onwards, most of the city's administrative activities were related to the war: the numerous new tasks had to be carried out by a dwindling number of officials due to conscription. The state intervened and limited the supply to the hinterland by various means: official price maximisation, the introduction of a ticket system and requisitioning. We outlined the consequences of these measures, of a ’command economy adapted to total war’, for the population: shortages, price gouging, food fraud and inflation. From the beginning of the war, Szolnok was intensively involved in social relief work, and various collections and relief actions. The sacrifice of local society was demonstrated by the scale of the 'Gold for Iron' movement, an operation of the Augusta Quick Aid Fund, as well as the work of the Association for the Protection of Mothers and Infants and the vacation care program for children. The internees, refugees and prisoners of war who were sent to the county and the city during the war years played an important role in maintaining the economy of the hinterland. One of the main results of our research is the description of the wartime involvement of the schools in Szolnok. We found a decrease in the number of births and marriages and an increase in the death rate of the civilian population in the hinterland. We have looked at the process of the declassification of the middle class and the changing status of women. The disintegration of the administrative framework, the breakdown of law and order and the disappearance of the authority of the state were also felt in Szolnok: alongside the departure of the head of the municipality, the criminal conditions of the autumn of 1918 were also revealed. Almost at the same time, the Spanish flu broke out in the county and the town, causing a considerable number of deaths in the hinterland. In the final chapter of our thesis, we have not only listed the city's heroic dead, but also described in detail the World War I monuments and memorial plaques that have been found, as well as the graves of those who have found their final resting place in Szolnok.
Szabadon hozzáférhető
„Elmúlik Istenünk…” A temetkezés és az énekdiktálás szokása és kéziratos emlékei az ugocsai református közösségekben
(2023) Gál, Adél; Bartha, Elek; Történelem és néprajz doktori iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi Tanszék
A temetkezés és az énekdiktálás szokása és kéziratos emlékei az ugocsai református közösségekben című doktori értekezés a térség temetkezési és diktálós szokásainak feltárására törekszik a Kárpátalján eddig kevéssé ismert és kutatott, a temetési alkalmakon használt kéziratok bemutatása által. Az a vallási gyakorlat, amelyhez szervesen hozzátartozott az énekdiktálás is, tágabb környezetben vizsgálva egyáltalán nem általános jelenség. Az ezredfordulóhoz közeledve Kárpátalján egyre kevesebb lett azon települések és vallási közösségek száma, ahol élt még az énekdiktálás szokása. Ilyen szempontból a jelen dolgozathoz kiválasztott falvak specifikus helyzetben vannak. Elzártságuknak köszönhetően tovább megtartották nemzeti, kulturális és ezzel egyetemben vallási identitásuk alappilléreit. A dolgozat a halál előjeleitől kezdve a halára való felkészülésen és a virrasztón át a temetési szertartás részleteit mutatja be egészen a halotti torig, mely máig élő s bevett gyakorlat a református közösségekben. A kutatásból kiderül, hogy a hagyományos közösségekben sem az idő, sem pedig a technika vívmányai nem változtathatják meg alapjaiban a szokáshagyomány korábban kialakult rendjét. A 21. század modernizációja érintette ugyan a településeket, és beszivárgott a hagyományos cselekvési sémákba is, ám a helyi temetési folklórban gyökeres változást nem tudott előidézni. A temetésekhez kapcsolódva dolgozat ismerteti az énekdiktálás szokásának a kialakulását, bemutatja a diktálók személyét, kiválasztásuk szempontjait, és a diktálás színtereit. Az énekdiktálás megszűnése fokozatosan ment végbe, kiszorulva elsőként a templom falai közül, majd pedig a temetésekről is. Erről a nézetek helyben megoszlanak. Az idősebb generáció tagjai szívesebben énekeltek diktálás után, míg a fiatalok a ritmusosabb énekeket részesítik előnyben. Ezt követően tíz temetési énektárat mutat be. Elsőként a kéziratokra, s azok szerzőire, tartalmára vonatkozó információkat közöl. Jelentős kutatási eredmény, hogy a füzetek korábban saját szerzeményű vagy forrás nélkülinek hitt énekei esetében a vizsgálat által sikerült bebizonyítani a kézirat szövegeinek nyomtatott könyvekben lévő forrásait. A forrást a szövegegyezés szerint osztottam több csoportra. A fejezet kitér a szövegek szimbolikájára, és néhány saját dallamú ének kottáját is közli. A kárpátaljai közösségekben még igen kevéssé kutatott területről van szó. A téma leíró jellege még nem veszítette érvényét, hiszen a társadalmi átalakulás később érte el az itt élő közösségeket, mint a magyar nyelvterület többi, nyugatabbra eső részén. A jelen dolgozat Kárpátalján elsőként szól a temetési énekeket tartalmazó kéziratokról, és részletesen mutatja be az énekdiktálók személyét, valamint reflektorfénybe helyezi az oly nehezen, szinte kényszer hatására abbamaradt énekdiktálás szokását. A kutatás az ugocsai kéziratok összegyűjtésére és közlésére vállalkozott. A bemutatott füzetek és jegyzetek a népi írásbeliség vizsgálatának szempontjából is páratlan kéziratanyagot jelentenek, a népi írásbeliség gazdagságáról vallanak. / My work entitled "The custom and manuscript memories of funerals and song dictation in the Reformed communities of Ugocsa county", explore the funeral and dictation customs of the region, as well as present manuscripts used at funerals that are little known and researched in Transcarpathia. The religious practice, which included the dictation of songs, is not a general phenomenon at all if examined in a wider environment. Approaching the turn of the millennia, the number of settlements and religious communities in Transcarpathia where the custom of song dictation still existed became smaller and smaller. From this point of view, the selected villages are in a specific situation. Thanks to their seclusion, they continued to preserve the main pillars of their national, cultural and, at the same time, religious identity. The dissertation presents the funeral customs of the historical Ugocsa, song dictation and funeral songbooks, summarizes the research results from the signs of death, through the preparation for death and the vigil, it presents the details of the funeral ceremony up to the funeral procession, which is still a living and established practice in the Reformed communities. The descriptions show that in traditional communities, neither the achievements of time nor technology can fundamentally change the previously established order of custom. Although the modernization of the 21st century affected the settlements and infiltrated the traditional plans action, it could not bring about a radical change in the local funeral folklore. Connected to the funerals, the dissertation presents vocal dictation. It describes its development, introduces the person of the dictators, the aspects of their selection, and the scenes of dictation. The cessation of song dictation took place gradually, first being pushed out of the walls of the church, and then also from funerals. Opinions on this are divided locally. Members of the older generation preferred to sing with dictation, while young people prefer more rhythmic songs. Next the paper presents ten funeral hymnals. First of all, it provides information on the manuscripts, their authors, and their content. It is a significant research result that, in the case of songs in the booklets that were previously believed to be self-composed or unsourced, the investigation succeeded in proving the sources of the manuscript's texts in printed books. I divided the source into several groups according to text matching. The chapter deals with the symbolism of the texts and also provides the sheet music of some songs with their own melodies. In our case, in the Transcarpathian communities, it is still a very little researched area. The descriptive nature of the topic has not yet lost its validity, since the social transformation reached the communities living here later than in the other parts of the Hungarian-speaking area further west. Religion and culture still play an important role today. The dissertation is the first one in Transcarpathia to talk about the manuscripts containing funeral songs, and it presents in detail the person of the song dictator and the custom of song dictation, which was stopped with great difficulty, almost due to compulsion. This thesis undertook to collect and present the Ugocsa manuscripts. The presented booklets and notes are unique manuscripts from the point of view of the research of folk writing, and testify to the richness of folk writing.
Szabadon hozzáférhető
Válsághelyzet Kelet-Magyarországon 1918-1919-ben. Hadtörténeti, helytörténeti és jogtörténeti aspektusok
(2023) Szilvássy, Zoltán; Barta, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A disszertáció műfaji (helytörténet, hadtörténet, jogtörténet) determináltsága jórészt a felhasznált forrásokat (döntően publikált forráskiadványok formájában) és a szakirodalmat is meghatározza. Minden fejezet esetében áttekintettem a vonatkozó korábbi szakirodalmat is és kísérletet tettem azok megállapításait összhangba hozni az újabb kutatásokkal. A dolgozat átfogóan foglalkozik a Székely Hadosztály harcaival a mai Kelet-Magyarország területén, az új politikai berendezkedéssel Hajdú-Biharban, elsősorban Debrecenben és Hajdúnánáson, a magyarországi tanácshatalom büntetőpolitikájával, az új politikai berendezkedés jogalkotásával, jogi intézményrendszerével, politikai nyomozó testületeivel és titkosszolgálatával. A doktori értekezés hadtudományi, jogtudományi és történettudományi (helytörténeti) kutatásokat is magában foglal. Ebbe a tekintetben részben összegezni kívántam a régebbi és újabb szakirodalom megállapításait (a tematikus fejezetek szintjén), részben megpróbáltam rámutatni a vonatkozó történeti források és szakirodalom súlypontjaira. A Székely Hadosztály korabeli tevékenységével, Erdélyt védő harcaival, a katonai alakulat megítélésével és politikai szerepével a korabeli források és szakirodalom ugyanúgy szubjektív és politikai motivációktól (revízió, bolsevizmus ellenesség) áthatva írt, mint az 1945 és 1990 között megjelent történeti munkák (marxizmus, internacionalizmus). Az újabb értékelések már azt is hangsúlyozzák, hogy a magyarság emlékezetében fájó emlékként élt a román intervenciós hadsereg 1919. évi megszállása. Erőszakos rekvirálások, rablások, internálások, gyilkosságok, totális pusztítás szegélyezte az utat amerre a román hadsereg járt. Az új politikai berendezkedés regionális jellegzetességeit célzó kérdésfelvetésemmel kapcsolatban hangsúlyozandó, hogy az ország 1918 őszétől 1919 nyaráig tartó politikai, gazdasági és katonai válságát a kelet-magyarországi régió szinte teljes mértékben „leképezte.” A Tanácsköztársaság polgári elhárításával, politikai nyomozó osztályával, valamint a rendszer büntető jogrendjével, büntető eljárásával, azok intézményeivel, jogszabályaival és működésével foglakozó jogtörténeti tárgyú fejezetekhez kapcsolódó tézis tekintetében világosan látszik, hogy az új politikai berendezkedés ezen a téren is szakítani kívánt a régi joggyakorlattal. Ez azonban nem igazán sikerült, mert a forradalmi jogrend teljes kiépítésére, működtetésére és megszilárdítására nem volt elég idő. Ráadásul a rendszer ezt a területet alapvetően politikai, ideológiai céljaira használta, de többnyire következetlenül, hiszen a jogi apparátusba került új személyek többnyire képzetlenek voltak, a régi megmaradt jogi garnitúra tagjai pedig sokszor szakmai tisztességből szabotálták a forradalmi törvénykezést. Noha a Tanácsköztársaság teljes jogi struktúráját áthatotta a forradalmi terror, mégis a jogalkotás, a törvények és rendeletek végrehajtása és a bíráskodás számos esetben ad hoc jellegű és következetlen volt, mert a rendszer irányítói attól tartottak, hogy a népszerűtlen bírói döntések tovább erodálják a tanácshatalom amúgy sem széles társadalmi támogatottságát és népszerűségét. / The genre of the dissertation (local history, military history, legal history) determines to a large extent the sources used (mostly in the form of published source publications) and the literature. For each chapter, I have also reviewed the relevant previous literature and attempted to bring their findings into line with recent research. The thesis deals comprehensively with the struggles of the Székely Division in the territory of present-day Eastern Hungary, the new political establishment in Hajdú-Bihar, especially in Debrecen and Hajdúnánás, the criminal policy of the Hungarian council power, the legislation, the legal institutions, the political investigative bodies and the secret service of the new political establishment. The doctoral thesis includes research in military science, law and history (local history). In this respect, I have partly sought to summarise the findings of the older and more recent literature (at the level of thematic chapters) and partly tried to point out the main points of emphasis in the relevant historical sources and literature. The contemporary sources and literature on the activities of the Székely Division, the battles defending Transylvania, the perception of the military corps and its political role were as subjective and politically motivated (revisionism, anti-Bolshevism) as the historical works published between 1945 and 1990 (Marxism, internationalism). More recent evaluations also emphasise that the 1919 occupation of the Romanian interventionist army is a painful memory in the memory of Hungarians. Violent requisitions, robberies, internments, murders and total destruction lined the paths of the Romanian army. In my questioning of the regional characteristics of the new political order, it should be stressed that the political, economic and military crisis of the country from the autumn of 1918 to the summer of 1919 was almost entirely "mapped" in the Eastern-Hungarian region. With regard to the thesis related to the chapters on legal history dealing with the civil defence of the Soviet Republic, the political investigative department, and the criminal legal system, criminal procedure, their institutions, legislation and functioning of the regime, it is clear that the new political establishment wanted to break with the old legal practice in this area as well. However, this did not really succeed, because there was not enough time to fully establish, operate and consolidate the revolutionary legal order. In addition, the regime used this area essentially for political and ideological purposes, but mostly inconsistently, since the new members of the legal apparatus were mostly unqualified, and the members of the old legal establishment often sabotaged revolutionary lawmaking out of professional integrity. Although the entire legal structure of the Soviet Republic was permeated by revolutionary terror, the legislation, the implementation of laws and decrees and the judiciary were in many cases ad hoc and inconsistent, because the system was not properly established.
Szabadon hozzáférhető
Három generáció a Mailáth család történetében
(2023) Nagy, Bettina; Jeney-Tóth, Annamária; Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
A Mailáth család 17. és 19. század között élt családtagjairól rövidebb életrajzi munkák már napvilágot láttak, azonban a Mailáth nemzetség józsefi ágának viszonylag teljes történetének bemutatására mindezidáig nem került sor. Ez azért is meglepő, hiszen a család tagjai, tudásuk és műveltségük által nagyon hamar felemelkedtek az arisztokrácia köreibe, emellett pedig a Magyar Királyságban is meghatározó szerepet betöltő, az ország irányításában is fontos tisztségekhez jutottak. Értekezésünk célja, hogy egy igazán sikeres és tehetséges, eddigi kutatásaink fényében egy alacsonyabb társadalmi csoportból feltörekvő, nagy ívű karriereket befutó famíliának a bemutatása, nevezetesen a Mailáth család életének főbb mozzanatainak reprezentálása. Minden család őriz valamilyen históriát. Ezeket a történeteket az egyéni életutak, sorsok, sőt néha csalódások alakítják. Nem volt ez másként a Mailáth család történetében sem. Értekezésünk három tudományos kérdéskört céloz meg; Elsőként arra teszünk kísérletet, hogy bemutatjuk a Mailáth család első ismert ősét, Mailáth Miklóst és utódainak életrajzi adatait. Bemutatjuk az ősapa, Mailáth Miklós birtokait, fontosabb ügyeit és bevételeit. Fiai, Mailáth Tamás és Boldizsár életútja a bemutatott rövid életrajzaik által tükrözik a korszak nemesi társadalmának főbb irányvonalait. Mindemellett kitértünk Mailáth Klára életrajzi adataira is, aki elsőként szerzett bárói rangot felmenői között. Az életrajzok bemutatását követően a Mailáth család első generációja házassági stratégiájának alakulását vizsgáltuk meg. Dolgozatunk második nagyobb terjedelmű részét a Mailáth család józsefi ágának bemutatására szenteltük. Mailáth II. József a grófi cím megalapozója lesz, karizmatikus személyisége által még impozánsabb karrierutat jár be, mint felmenői, nevezetesen dédapja, Mailáth Miklós. Másodszor igyekszünk a józsefi ághoz kapcsolódó családtagok birtokviszonyait és kapcsolati hálóját végig nyomon követni a 17. és a 19. század során. Női élettörténetek is helyt kaptak dolgozatunkban. Elsőként Mailáth Angelika grófnő hajadon életének momentumai és Mailáth Mária özvegyi éveinek nehézségei mind-mind gazdagítják az egyéni sorsok történetét. Mindezek után bemutattuk a családtagok 17. és 19. század során kötött házasságait, röviden elemezve a rokon családokat. Utolsó sorban pedig ismertettük a Mailáthok Zemplén vármegyében betöltött szerepét, a legnagyobb Mailáth-domínium létrejöttének körülményeit. / Our thesis aims to present a genuinely successful and talented family, which, in the light of my research, emerged from a lower social group and had a very distinguished career the life of the Mailáth family. Of course, every family has a history, and a family's history is shaped by an individual's journeys, destinies and disappointments. And this was no different for the Mailáth family. Shorter biographies of the members of the Mailáth family who lived between the 17th and 19th centuries have already come to light. However, a relatively complete history of the family has not yet been presented. This is surprising since the family members, through their knowledge and education, rose very quickly to the ranks of the aristocracy and to positions of importance in the Kingdom of Hungary, which were also crucial in the country's governance. Our thesis aims at three scientific questions; First, we will try to present the biographical data of the first known ancestor of the Mailáth family, Miklós Mailáth, and his descendants. We present the estates, important affairs and income of the ancestor, Miklós Mailáth. His sons, Tamás Mailáth and Boldizsár Mailáth, reflect the main tendencies of the noble society of the time through their brief biographies. In addition, we covered the biographical data of Klára Mailáth, who was the first of her ancestors to reach the rank of baron. After presenting the biographies, we examined the evolution of the marriage strategy of the first generation of the Mailáth family. The second, larger part of our thesis was devoted to the presentation of the Józsefi branch of the Mailáth family. Mailáth II. József will be the founder of the title of count, who, due to his charismatic personality, will follow a more impressive life path than his ancestors, his great-grandfather, Miklós Mailáth. Secondly, we try to trace the property relations and network of relationships of the family members connected to the Józsefi branch between the 17th and 19th centuries. We also accepted women's life stories in our thesis. Above all, the moments of Countess Angelika Mailáth's unmarried life and the difficulties of Mária Mailáth's widowed years all enrich the history of individual destinies. And last but not least, we explained the role of the Mailáth’s in Zemplén County, the circumstances of the creation of the largest Mailáth domain.

Böngészés

legfrissebb feltöltések