Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Bölcsészettudományi Kar
Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bárány Attila)
Bölcsészettudományi doktori tanács
D50
tudományágak:
- Történelemtudományok
- Néprajz és kulturális antropológiai tudományok
Doktori programok:
- Történelem
(programvezető: Dr. Papp Klára) - Néprajz
(programvezető: Dr. Bartha Elek)
Böngészés
legfrissebb feltöltések
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 185)
Tétel Szabadon hozzáférhető A Berlinben élő magyar etnikai közösség kulturális integrációjának kérdései – A Berlini Szalon példája(2025) Valnerné Török, Eszter; Biczó, Gábor; Török, Eszter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékJelen dolgozat a Berlinben élő magyar diaszpóra egyik informális csoportjának élethelyzetét, kötődéseit, kulturális identitását, kulturális emlékezetét tárja fel, történeti keretbe helyezve a vizsgált közösséget. Az aktuális pillanatkép jellemzése mellett a csoport kollektív emlékezetének és az egyének migrációs és integrációs történeteinek az individuum perspektívájából történő dokumentálása és bemutatása is a kutatás célkitűzése. A kutatás célcsoportja a Berlini Szalon informális közössége. Az értekezés a Berlini Szalon közönségének és közösségének értékrendjét, kulturális jelenségeit, kapcsolati hálóját, a többségi társadalomba történő integrációját vizsgálja. A vizsgálat egyrészt a közösség szintjén a csoport kulturális emlékezetének feltárását tűzte ki célul, nagyobb történeti kontextusba helyezve a Berlini Szalont a berlini szalonkultúra történetében és a berlini szalonvilág jelenkori térképén, dokumentálva ezen informális csoport történetének meghatározó eseményeit. A vizsgálat górcső alá veszi a Berlini Szalon szerepét, helyét és funkcióját a berlini magyar diaszpórában, a közösségépítés kérdését és a Berlini Szalon rendezvényeinek jelentőségét a kulturális identitás ápolásában és erősítésében. A Berlini Szalon, mint informális közösség 50 éves múltra tekint vissza, és ezzel olyan kulturális értékteremtő folyamatot mutathatunk be a Szalon tevékenységén keresztül, amely mindenképpen megérett a dokumentálásra, és követendő példa lehet más magyar diszpóra közösségek értelmiségi tagjainak körében, mert hasonló intézmények létrehozásával és fenntartásával hozzájárulhatnak saját közösségük megtartásához, kulturális gyökereik ápolásához. Az individuumok szintjén a közösség tagjainak egyéni élettörténetét dolgozzák fel az elkészült interjúk alapján a doktori értekezés egyes részei. A személyes emlékezésen keresztül lehetőség nyílik az egyének adaptációs stratégiáinak feltárására, az integrációs folyamat lépéseinek bemutatására, egyéni narratívákon keresztül vizsgálva ezzel az akkulturációs mechanizmusok hatását a Berlini Szalon közösségének tagjaira. Ennek a kétszíntű megközelítésnek az eredményeként mind a közösség, mind az egyének perspektíváját igyekszik felvázolni a jelen doktori értekezés. A csoport karakterrajza mellett az individuumok perspektívája is megjelenik az egyéni élettörténeteken keresztül. A dolgozat három nagy tartalmi egységből áll. Az elméleti keret tudománytörténeti háttérként összefoglalja a téma kutatásának előzményeit és tudományos eredményeit. Ezután következik a fogalmi struktúra bemutatása, a témával kapcsolatos alapvető fogalomkör meghatározásával, kutatási kérdések, hipotézisek, célkitűzések és módszerek körvonalazásával. A kutatási keret leírásához tartozik Berlin, mint kutatási helyszín általános jellemzése és Berlin különböző etnikai közösségeiben végzett kutatások összefoglalása. A fejezet célja, hogy a kutatást hasonló jellegű vizsgálatok kontextusában helyezze el. A második nagy egység a kutatás célcsoportjára fókuszál, és a Berlini Szalon közösségének körében végzett kvantitatív és kvalitatív kutatások eredményeit prezentálja. Ez a tartalmi egység először történeti perspektívába helyezi a Berlini Szalont, bemutatva a berlini szalonkultúra történelmi gyökereit és fejlődésének fontos mérföldköveit, majd feldolgozza a Berlini Szalon történetét és szerepét a berlini magyar diaszpórában. Ezután a Berlini Szalon közösségében készült kérdőíves kutatás eredményeinek kiértékelésével jellemezzük a Szalon társadalmát, a látogatók Berlini Szalonnal kapcsolatos attitűdjét, látogatási motivációját, kapcsolati hálóját és a magyar kulturális gyökerek ápolását a szalon rendezvényein. Egy külön fejezet mutatja be az elkészült strukturált interjúk alapján a Berlini Szalon identitáserősítő és közösségépítő szerepét a látogatók és az előadók perspektívájából. A disszertáció harmadik egysége a strukturált és félig strukturált interjúk másik kérdéskörének eredményeit foglalja össze. Ez a kérdéskör a kitelepülés körülményeire, kihívásaira, az új környezetben szerzett első benyomásokra, a többségi társadalomba történő beilleszkedés egzisztenciális és érzelmi nehézségeire és pozitív tapasztalataira irányult. A fejezet célkitűzése az integrációs folyamat lépéseinek feltárása egyéni narratívák alapján. A diaszpórák történetében nagyjából tíz évenként figyelhetők meg váltások a társadalmi környezet, a városok szerkezete és a mediális közösség megváltozásával. Jelen kutatás kontextusában markáns társadalmi változást jelentett a rendszerváltás és a vasfüggöny leomlása, amely alapvetően megváltoztatta Berlin szerepét és a városi környezetet, melyben a kettészakított város két részében magyar közösségek éltek. A 2010-es évektől a társadalmi és városszerkezeti változások mellett kommunikációs forradalom is zajlik az online terek előretörésével. A diaszpóra tagjainak és csoportjainak kapcsolattartásában egyre inkább az online terek dominálnak. Az interjúalanyokkal készült beszélgetésekben ezen változások mentén három korszak migrációs narratívái kapcsolódnak egymáshoz, melyekben eltérő migrációs tapasztalatok és élethelyzetek jelennek meg. Az első csoportba a rendszerváltás előtt Berlinbe kivándorlók történetei sorolhatók. Ebből a generációból öt adatközlővel készült interjú. A második korszak a 90-es években, a rendszerváltás után kitelepülők emlékeit foglalja össze. Ők évtizedek óta tagjai a Szalon társadalmának, és eléggé felülreprezentáltak a Berlini Szalon közösségében, ezért ebből a csoportból tíz adatközlővel készült beszélgetés. A harmadik, jól elkülöníthető időszak a 2010-es évek után Berlinbe költöző magyarok migrációs élményeit és integrációs tapasztalatait tárja fel, akik szintén sokan élnek a városban, és egyre többen kapcsolódnak a Berlini Szalon közösségéhez. Ennek a kitelepülési korszaknak az élményeit szintén tíz adatközlő emlékeire támaszkodva mutatja be a fejezet. A Berlini Szalon társadalmának nagyobb számú és jelenleg meghatározó csoportját a rendszerváltás utáni években Berlinbe kitelepült magyarok jelentik, akik több évtizede vesznek részt a Szalon közösségének életében, és hosszabb időintervallumra visszanyúló integrációs tapasztalatokkal rendelkeznek. Az interjúk alapján felvázolt kép oral history albumként dokumentálja a Berlinbe történő kitelepülés több korszakának egy informális csoport tagjai által megőrzött emlékeit. Ebben a kontextusban hangsúlyozni kell, hogy az emlékezés dinamikus fogalom, ennek következtében folyamatosan átalakul a kulturális keretek változása és társadalmi változások hatására, ezért az interjúkon keresztül kialakult kép egy adott időszak gondolkodásmódját, motivációját és migrációval kapcsolatos attitűdjét közvetíti. / The dissertation explores the situation, ties, and the cultural identity and memory of an informal group of the Hungarian diaspora living in Berlin, studying the community in a historical context. Apart from describing the current situation, the research aims to document and present the collective memory of the group, and some of the personal migration and integration stories from the perspective of the individual. The target group of the research was the informal community of Berlin Salon (Berlini Szalon). The dissertation examines the values, cultural phenomena, network of relations and the integration into the majority society of Berlin Salon’s audience and community. On the one hand, the study aims to explore the cultural memory of the group at the community level, placing Berlin Salon in a larger historical context within the history of Berlin’s salon culture and the contemporary map of Berlin salons, documenting the most significant events in the history of this informal group. The study examines the role, place and function of Berlin Salon in the Hungarian diaspora in Berlin, the question of community building and the significance of Berlin Salon events in cultivating and strengthening cultural identity. Berlin Salon, as an informal community, has a history of 50 years, and through its activities we can see the process of creating cultural value that is definitely worth documenting and can serve as an example for intellectuals from other Hungarian diaspora communities to follow, because, by establishing and maintaining similar institutions, they can contribute to the preservation of their own communities and the cultivation of their cultural roots. At the level of the individual, parts of the dissertation elaborate on the personal stories of community members, based on the interviews conducted. Through these recollections, it is possible to explore the adaptation strategies of individuals and the steps of the integration process, thus one can examine the impact of acculturation mechanisms on the members of the Berlin Salon community through individual narratives. As a result of this dual-perspective approach, this dissertation aims to outline the perspectives of both the community and the individuals. Therefore, in addition to the characterisation of the group, the perspective of the individual is also presented by the personal stories. The dissertation consists of three major content units. The theoretical framework provides a historical background and summarises the records and scientific achievements of the whole research. This is followed by an introduction to the conceptual structure, defining the basic concepts related to the topic, outlining research questions, hypotheses, objectives and methods. The description of the research framework includes a general characterisation of Berlin as a research location and a summary of the research conducted in Berlin's different ethnic communities. This chapter aims to place the research in the context of similar studies. The second major unit focuses on the target group of the research and presents the results of quantitative and qualitative research among the community of Berlin Salon. This content unit first puts Berlin Salon in a historical perspective, presenting the historical roots of Berlin’ salon culture and important milestones in its development, and then elaborates on the history of Berlin Salon, and its role in Berlin’s Hungarian diaspora. After that, the results of a questionnaire survey of Berlin Salon’s community are evaluated to characterize the Salon's society, the attitude of visitors towards Berlin Salon, their motivation to visit, their network of contacts and the cultivation of Hungarian cultural roots at Salon events. A separate chapter presents the identity-strengthening and community-building role of Berlin Salon from the perspective of visitors and performers, based on the structured interviews conducted. The third part of the thesis summarises the results of the second set of questions alluded to in the structured and semi-structured interviews, which focus on the circumstances and challenges of resettlement, the first impressions of the new environment, existential and emotional difficulties and the positive experiences of integration into the majority society. The aim of the chapter is to explore the steps of the integration process based on individual narratives. In the history of diasporas, shifts can be observed every ten years or so as the social environment, the structure of cities and the preferred social platforms are all constantly changing. In the context of the present research, the fall of the Iron Curtain and the end of the communist era marked a major social change, which fundamentally altered the role of Berlin and the urban environment in which Hungarian communities lived in two parts of the divided city. Since the 2010s, in addition to social and urban structural changes, a communication revolution has been taking place with the rise of online platforms which have been increasingly dominating the way diaspora members and groups interact. In the light of these changes, the interviews reflect the migration narratives of three periods being interlinked and present different migration experiences and situations. The first group includes the stories of those who migrated to Berlin before the end of the communist era. Five respondents from this generation were interviewed. The second group summarises the memories of those who emigrated in the 1990s, after the end of communism. They have been members of the Salon society for decades and are quite over-represented in the Berlin Salon community, so ten respondents from this group were interviewed. The third, distinct period reveals the migration and integration experiences of Hungarians who moved to Berlin after the 2010s, many of whom also live in the city and are increasingly connected to the Berlin Salon community. The experiences of this period of displacement are also presented in this chapter, based on the memories of ten respondents. The larger, and currently dominant group of Berlin Salon's society are Hungarians who have resettled in Berlin in the years after the fall of communism, who have been involved in the Salon's community for several decades and have integration experiences stretching back over a longer period of time. The picture sketched on the basis of the interviews is an oral history album documenting the memories of several periods of displacement to Berlin preserved by members of an informal group. In this context, it should be emphasised that memory is a dynamic concept, and, as such, is constantly changing as cultural frameworks and societies change; therefore, the image created through the interviews conveys the prevailing mindset, the motivation, and the attitudes towards migration of a given period.Tétel Szabadon hozzáférhető Női bűnelkövetők a két világháború közötti Budapesten(2025) Sípos, Nikoletta; Barta, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA disszertáció a két világháború közötti budapesti női bűnözés társadalomtörténeti vizsgálatát nyújtja különböző történettudományi módszerek ötvözésével. A korszak gazdasági válságai, a társadalmi szerkezet átalakulása és a női szerepek változása új mintázatokat eredményezett a női bűnelkövetésben, melyek értelmezése a jogi kereteken túl a társadalmi, gazdasági és kulturális összefüggések figyelembevételét igényli. A kutatás kiemelt célja a női elkövetők társadalmi hátterének feltárása, a korabeli statisztikai kimutatások elemzése, valamint a kortárs tudományos és sajtódiskurzusok vizsgálata volt. A dolgozat hangsúlyozza, hogy a női bűnözés tendenciáiban is az első világháború jelentős fordulópontot jelentett. A férfiak távolléte és a nők új gazdasági-szociális szerepvállalása növelte a kriminalitásukat, amit a kortárs kutatók és a hivatalos statisztikák is rögzítettek. A kutatás során végzett kvantitatív elemzések rámutatnak arra, hogy a női bűnözés struktúrája főként mikroszintű, vagyoni, családon belüli interperszonális cselekményekhez kötődött, míg a fizikai erőszakot igénylő bűntettek inkább alulreprezentáltságot tükröznek. Gyakori volt például a lopás, a gyermekölés, a magzatelhajtás, illetve a kerítés, amelyek közül többet is tipikus „női bűncselekményként” azonosítottak a kortársak. A Bécs, Berlin és Budapest esetében elvégzett nemzetközi komparatív vizsgálat is szintén a nemi sztereotípiák társadalmi beágyazottságát támasztja alá. A dolgozathoz felhasznált szakmai és sajtóforrások egyaránt hangsúlyozták az erkölcsi normák átalakulását, a szexualitás és érzelmi labilitás szerepét, ebből következően pedig gyakran a szenvedélyes, manipulálható, férfiakhoz kötődő női elkövető képét közvetítették. A médiában a női bűnözés a háború társadalmi következményeinek morális olvasataként jelent meg, miközben a szenzációhajhász tudósítások erősítették a közvélemény elvárásait az igazságszolgáltatással szemben. A dolgozatban bemutatott esettanulmányok feltárják, hogy a női bűnelkövetők megítélése nem csupán jogi szempontok mentén alakult, hanem szorosan összekapcsolódott a korszak társadalmi és kulturális normarendszerével is. Az értekezés fő következtetése, hogy a női bűnözés történeti vizsgálata csak interdiszciplináris megközelítéssel érthető meg teljes mélységében. Az igazságszolgáltatás és a média jelentős szerepet játszottak a női elkövetőkről kialakult kép formálásában, amely sokszor megerősítette az előítéleteket és a nemi sztereotípiákat. Végezetül pedig a kutatás eredményei új irányokat nyithatnak a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok, a motivációk és egyéni életutak feltárása, valamint a sajtónarratívák hosszú távú társadalmi hatásainak elemzése terén. / The dissertation provides a socio-historical examination of female crime in Budapest between the two world wars, combining various historical methods. The economic crises of the period, the transformation of the social structure, and the changing roles of women resulted in new patterns of female criminality. In order to interpret these patterns, consideration must be given to social, economic, and cultural contexts beyond the legal framework. The primary objectives of the research endeavour were threefold: firstly, to explore the social background of female offenders; secondly, to analyse contemporary statistical reports; and thirdly, to examine contemporary scientific and press discourse. The paper emphasises that World War I was a major turning point in the trends of female crime. The absence of men, coupled with the advent of new economic and social roles assumed by women, has been demonstrated to result in an increase in female criminality, as evidenced by contemporary researchers and official statistics. Quantitative analyses conducted during the research show that the structure of female crime was mainly linked to micro-level, financial, and interpersonal acts within the family, while crimes involving physical violence were rather underrepresented. To illustrate this point, consider the prevalence of theft, infanticide, abortion and prostitution during this period. Many of these activities were identified by contemporaries as typical "female crimes". An international comparative study conducted in Vienna, Berlin, and Budapest also corroborates the social embeddedness of gender stereotypes. It is evident that both professional and press sources utilised in the publication under scrutiny placed significant emphasis on the transformation of moral norms, the role of sexuality, and emotional instability. Consequently, the depiction of female offenders frequently conveyed the image of passionate, manipulable female offenders attached to men. In the media, female crime was depicted through a moral lens, exploring the social ramifications of war, while sensationalist reporting served to heighten public expectations of the justice system. The case studies presented in this paper demonstrate that the assessment of female offenders was not solely based on legal considerations, but was also closely linked to the social and cultural norms of the era. The dissertation's primary conclusion asserts that a comprehensive understanding of female criminality necessitates an interdisciplinary approach to historical examination. The justice system and the media have been shown to play a significant role in shaping the image of female offenders, which has been found to reinforce prejudices and gender stereotypes. It is submitted that the results of the research may ultimately lead to the establishment of new avenues for research in the domain of international comparative studies, the exploration of motivations and individual life paths, and the analysis of the long-term social impact of media narratives.Tétel Szabadon hozzáférhető „Posztolni vagy nem posztolni?” A magyar múzeumok Instagram használatának vizsgálata a tartalom, forma és elköteleződés tükrében(2025) Csont, István; Forisek, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékDoktori disszertációm középpontjában a magyarországi múzeumok Instagram kommunikációjának vizsgálata áll a 2019 és 2024 közötti időszakban. A kutatás aktualitását egyrészt a digitalizáció felgyorsulása, másrészt a COVID-19 járvány okozta intézményi kényszerhelyzet adja, amely a múzeumokat egycsapásra a digitális térbe irányította. A közösségi média, különösen az Instagram, mára nem pusztán kiegészítő kommunikációs csatorna, hanem a kulturális intézmények társadalmi szerepvállalásának egyik kulcseleme, amely lehetővé teszi a közönség bevonását, a márkaépítést és a társadalmi relevancia erősítését. Az elméleti keretet az új muzeológia és a Museum 2.0 szemlélet adja, amelyek a múzeumokat aktív, közösségi szereplőként értelmezik. A dolgozat felépítése ennek megfelelően a múzeumok alapfeladatainak, történeti és kommunikációs átalakulásának bemutatásával indul, majd az Instagram platform sajátosságainak elemzésén keresztül jut el az empirikus kutatáshoz. A vizsgálat során kilenc, különböző típusú és fenntartású, fővárosi és kelet-magyarországi múzeum Instagram aktivitását elemeztem. A mintavétel célja a sokszínűség biztosítása volt, így a vizsgált intézmények között országos hatókörű, regionális és tematikusan eltérő profilú múzeumok egyaránt szerepelnek. A kutatás mixed methods megközelítést alkalmazott: kvantitatív adatelemzést (idősoros poszt- és interakciós adatok, ER-számítás, posztidőzítés, CTA (Call To Action)- és hashtag-használat vizsgálata) kombináltam kvalitatív tartalomelemzéssel és félig strukturált intézményi interjúkkal. Az elemzés fókuszában a közönségelérés és elköteleződés állt. A vizsgálat során külön kitértem a posztok típusára (műtárgy, esemény, múzeumpedagógia stb.), formájára (egy- vagy többelemes, képaláírással kísért bejegyzések), valamint a hashtagek és CTA-eszközök szerepére. A kutatás egyik fontos dimenzióját képezte a COVID-időszak hatásainak feltárása is: megvizsgáltam, hogyan változott a múzeumok aktivitása a fizikai bezárások idején, és milyen tartós változásokat hozott a digitális kommunikációjukban. A dolgozat hipotézisek mentén elemzi, hogy a múzeumtípus, a tartalom, a formai megoldások, a hashtagek, az időzítés és a járványidőszak milyen mértékben befolyásolják az Instagram kommunikáció eredményességét. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a tudatos stratégia, az interaktív tartalom és a platformlogikához való alkalmazkodás kulcsfontosságú a közönség bevonásában. A kutatás célja nem pusztán a jelenlegi gyakorlatok feltérképezése, hanem annak bemutatása is, hogy az Instagram hogyan válhat a kulturális intézmények számára hosszú távon is hatékony közösségépítő és kommunikációs eszközzé. A dolgozat eredményei így hozzájárulhatnak a hazai múzeumok digitális stratégiájának tudatosabb alakításához, valamint a kulturális kommunikáció jövőbeli fejlesztési irányainak kijelöléséhez. / My doctoral dissertation focuses on examining the Instagram communication of Hungarian museums between 2019 and 2024. The relevance of this research stems from the acceleration of digitalization on the one hand, and the institutional constraints caused by the COVID-19 pandemic on the other hand, which suddenly forced museums into the digital space. Social media, especially Instagram, is now not just a supplementary means of communication, but a key element of the social engagement of cultural institutions, enabling audience involvement, brand building, and strengthening social relevance. The theoretical framework is provided by the concepts of new museology and Museum 2.0, which interpret museums as active community players. Accordingly, the thesis begins with a presentation of the basic tasks of museums and their historical and communicative transformation, then moves on to empirical research through an analysis of the characteristics of the Instagram platform. During the research, I analysed the Instagram activity of nine museums of different types and with different funding sources in the capital and eastern Hungary. The aim of the sampling was to ensure diversity, so the institutions examined include museums with national, regional, as well as thematically differing profiles. The research used the mixed methods approach: I combined quantitative data analysis (time series post and interaction data, ER calculation, post timing, CTA (Call To Action) and hashtag use analysis) with qualitative content analysis and semi-structured institutional interviews. The analysis focused on audience reach and engagement. During the study, I paid particular attention to the type of the posts (artwork, event, museum education, etc.), their form (single or multi-element posts, posts accompanied by captions), and the role of hashtags and CTA tools. An important dimension of the research was to explore the effects of the COVID period: I examined how the activity of museums changed during physical closures and what lasting changes it brought about in their digital communication. Based on hypotheses, the thesis analyzes the extent to which the effectiveness of Instagram communication is influenced by the type of museum, content, formal solutions, hashtags, timing, and the pandemic period. The results highlight that conscious strategy, interactive contents, and the adaptation to platform logic are key elements of audience engagement. The aim of the research is not only to map current practices, but also to present how Instagram can become an effective community-building and communication tool for cultural institutions in the long run. The results of the thesis can thus contribute to the more conscious development of the digital strategies of Hungarian museums and to the identification of future directions for cultural communication.Tétel Szabadon hozzáférhető Szituatív határképzési gyakorlatok a kárpátaljai Beregdédán élők mindennapjaiban(2025) Kohut-Ferki, Julianna; Lajos, Veronika; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékAz értekezés témája az etnicitáskutatások egyik központi kérdése, a szociokulturális társadalom gyors változása során a különböző identitások szituatív újra értelmezési stratégiái, jelen munka esetében a kárpátaljai Beregdéda komplex, magyar-ukrán-cigány interetnikus viszonyokkal jellemezhető szociokulturális környezetének értelmezése, a lokális társadalomban élők szituatív határképződési folyamatainak vizsgálata. A kutatás célkitűzése annak vizsgálata, hogy a Beregdédán együtt élő magyar, cigány és szláv lakosság esetében mikor és milyen alkalmakkor bír jelentőséggel a más etnikumoktól való elkülönülés vagy a sajáttal történő azonosulás. A doktori disszertáció megírásához szükséges anyag egyrészt a történeti antropológia módszerét alkalmazó diakron kutatást jelenti, másrészt a kézirat alapját adó szinkron kutatást, a 2015-2016 között végzett etnográfiai terepkutatást. A szláv etnikumú telepes családok Beregdédára költözése, az etnikai arányok megváltozásával, egy meghatározó makrotársadalmi eseménye a lokális életvilág ukrán-magyar-cigány együttélésének. A dolgozat egyik eredményének tekinthető, hogy a lokális emlékezetben fennmaradó betelepítés eseménye a múltban, egy lehetséges gyakorlati funkciókkal bíró ismeret az idegennel való találkozás kezelésére a jelenben. Az etnikai hovatartozás alapján tett különbségtétel gyakran a vallás, nyelv, a szomszédsági viszonyok, a munka világában tesz szert jelentőségre. Az idegen viszonyrendszerében és a vegyes házasság intézményében formálódik. A dolgozatban bemutattam, hogy a vallási elkülönböződés bár jelentős, az élet mindennapjaiban a közösség normái többé-kevésbé lehetővé teszik az átjárást. A különböző egyházak közösen szervezett (ökumenikus) alkalmainak hiányát az egyházak vezetőinél felülírja a kötődés a lokalitáshoz. A vallásválasztás egyrészt a lokális társadalomban elterjedt mintákat követi, másrészt a különböző társadalmi, gazdasági érdekek mentén, a döntési helyzetekben a makrotársadalmi folyamatokra reagál. A dolgozat további eredménye, hogy a beregdédaiak lokális identitása összefügg a szomszédságban megélt otthonosság érzetének kialakulásával a településen. Az etnikumok közötti kapcsolatok elmélyülését, a sztereotípiák árnyalását, az együttélés pozitív empirikus élményét sok esetben a szomszédsági viszonyban megélt aktív találkozások sora segítette elő. Ugyanakkor a személyes tapasztalat útján szerzett ismeretek az etnikumokról csak egy kivételt jelentenek az általánosan elterjedt sztereotípiákkal szemben, azok megdöntésére nem elegendőek. A dolgozat további eredményei között mutatható fel, hogy a lokális társadalomban a munka értelmezése, a magyar-ukrán-cigány munkavégzés lehetőségei és alkalmai szociokulturális keretek között fogalmazódnak meg. A cigányság és a többségi társadalom munkavégzésének ismert kortárs sajátossága, hogy a cigányok törekszenek a patrónus-kliens viszonyból kilépni és a többségi társadalom tagjai ezt igyekeznek megakadályozni. A cigányok kilépésre tett kísérleteit az alárendelt pozícióból a többségi társadalomban élők a munkakerülés vádjával igyekeznek visszafordítani. A makrotársadalmi eseményekkel összefüggésben a magyar nyelvtudásban a lokális társadalomban élők egyaránt esélyeket és jólétüket növelő funkciókat látnak. Ezzel egyidőben megfigyelhető az „igaz ukrán” identitás megkérdőjelezése, valamint az ukrán nyelvtudás hiányának indokával megfogalmazott magyar identitás eredetiségének kiemelése. A terepkutatás idején, 2015 tavaszán az orosz-ukrán háborús konfliktusok növelték az esélyét a különböző etnicizáló, sztereotip értelmezéseknek. Ezzel egy időben az idegen nyaralók Beregdédára érkezése a lokális társadalomban élő ukránok, magyarok és cigányok kapcsolatának megerősödéséhez, egységfrontba rendeződéséhez vezetett. Ugyanakkor a másság megfogalmazása és értelmezése nem a 2014-es orosz-ukrán háborús eseményekkel és annak lokális hatásaival kezdődik. A helyieknek megvannak a stratégiái és gyakorlataik, hogy megbirkózzanak az idegenek jelenlétével. Ennek egy lehetséges eseménye a múltban történt betelepítés és az egy házban élés emlékezete a településre érkező szláv családokkal. Míg Beregdédán a cigány és más etnikumok közötti vegyes házasság nem jellemző, addig az ukrán-magyar vegyes házasságokban születő döntési stratégiák a makrotársadalmi körülményekhez alkalmazkodva, a család bonyolult szempontrendszerét figyelembe véve szerveződnek. Az ukrán-magyar vegyes házasság elterjedése, a többes kötődések szövevényes, mikroszintű hálója megkérdőjelezi a negatív etnikai különbségtételt. / The topic of the dissertation is one of the central issues of ethnicity studies, the strategies of situational reinterpretation of different identities in the rapidly changing sociocultural society. In the case of the present work the interpretation of the sociocultural environment of Beregdéda in Transcarpathia, characterized by complex Hungarian-Ukrainian-Gypsy interethnic relations, and the examination of the processes of situational boundary formation of the people living in the local society. The aim of the research is to investigate when and on what occasions the separation from other ethnic groups or the identification with the own ethnicity is significant for the Hungarian, Gypsy and Slavic population living together in Beregdéda. The material for the doctoral dissertation consists of both diachronic research using the method of historical anthropology and synchronous research, the ethnographic fieldwork conducted in 2015-2016, which forms the basis of the manuscript. The migration of settler families of Slavic ethnicity to Beregdéda, with the change in ethnic proportions, is a defining macro-social event in the Ukrainian-Hungarian-Gypsy coexistence of the local lifeworld. One of the results of the dissertation is that the event of resettlement in the past, which persists in local memory, is a knowledge with potential practical functions for dealing with the encounter with the stranger in the present. Distinctions based on ethnicity often gain significance in the world of religion, language, neighbourhood relations and work. It takes shape in the system of relations with the stranger and in the institution of mixed marriage. In my work, I have shown that although religious separation is significant, transitions in everyday life are more or less allowed by the norms of the community. The absence of jointly organized (ecumenical) occasions of the different churches is overridden by the attachment of church leaders to localism. On one hand, the choice of religion follows the patterns of local society, and on the other, it responds to macro-social processes in decision-making situations along various social and economic interests. Another result of the dissertation is that the local identity of Beregdéda residents is related to the development of a sense of homeliness experienced in neighborhood in the settlement. In many cases, the deepening of inter-ethnic relations, the nuancing of stereotypes and the positive empirical experience of living together were facilitated by a series of active encounters in the neighborhood. However, the knowledge of ethnicities gained through personal experience is only an exception to the prevailing stereotypes and is not sufficient to overturn them. Further findings of the dissertation show that the interpretation of work in the local society, the opportunities and occasions of Hungarian-Ukrainian-Gypsy work are formulated within socio-cultural frameworks. A well-known contemporary characteristic of the working relations between the Roma and the majority society is that the Roma strive to leave the patron-client relationship and the members of the majority society try to prevent this. The attempts of the Gypsies to leave the subordinate position are reversed by the members of the majority society through accusations of work avoidance. In the context of macro-social events, Hungarian language skills are seen by people in the local society as both a source of opportunities and a source to increase their well-being. At the same time, there is a questioning of the “true Ukrainian” identity and an emphasis on the originality of the Hungarian identity as a reason for the lack of Ukrainian language skills. At the time of the fieldwork, in the spring of 2015, the Russian-Ukrainian war conflicts increased the chances of different ethicizing, stereotypical interpretations. At the same time, the arrival of stranger vacationers in Beregdéda led to a strengthening of relations between Ukrainians, Hungarians and Gypsies in the local society, and to a unification of them. However, the formulation and interpretation of otherness does not begin with the 2014 Russian-Ukrainian war and its local effects. Locals have their own strategies and practices to cope with the presence of strangers. One possible manifestation of this is the memory of past resettlement and living in the same house with Slavic families arriving in the settlement. While mixed marriages between Gypsies and other ethnicities are not typical in Beregdéda, the decision-making strategies in Ukrainian-Hungarian mixed marriages are organized in accordance with macro-social circumstances and taking into account the complexity of the family. The spread of Ukrainian-Hungarian mixed marriages and the intricate, micro-level network of multiple attachments call into question negative ethnic differentiation.Tétel Szabadon hozzáférhető Római csapattestek diszlokációja a mai Szlovákia területén a téglabélyegek fényében(2025) Mathédesz, L'udovit; Kovács, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetAz értekezésem témájában az elmúlt 50 évben több kisebb tanulmány született, ám egy összefoglaló mű a mai napig hiányzik. 1972-ben Brünnben került leadásra és megvédésre Jozef Bujna „Rímske tehly z nálezov na Slovensku a na Morave” (Római téglák a szlovákiai és morvaországi leletekből) címet viselő diplomamunka. Az elmúlt pár évtizedben a régészeti kutatásoknak és leletközléseknek köszönhetően a bélyeges téglák száma jelentősen megnőtt. Ezért választottam értekezésem témájának a mai Szlovákia területén található bélyeges téglák feldolgozását. Az értekezésem több nagyobb fejezetből tevődik össze. Az első bevezető fejezetben a témaválasztást indoklom meg. A második nagyobb fejezetben a téma kutatástörténetével foglalkozom. Ebben a részben összegyűjtöttem a témában az elmúlt másfél évszázad során megjelent jelentősebb monográfiákat, tanulmányokat és közléseket. A harmadik fejezetet a római téglagyártásnak szenteltem. Ez a rész több alfejezetre oszlik. Ilyen a téglagyártásra vonatkozó, illetve a Pannonia provincia területén napjainkig ismert téglaégető kemencék ismertetése. A negyedik fejezetben a bélyeges téglák lelőhely szerinti közlésére került sor. Ez a rész 25 alfejezetet tartalmaz. Ezek közül húsz lelőhely a mai Szlovákia, három a mai Magyarország, egy a mai Ausztria területén, míg az utolsó alfejezetbe az ismeretlen lelőhelyű leletek kerültek. Az értekezés ötödik fejezetében a felgyűjtött bélyeges leletanyag tipológiai besorolásának szenteltem. A hatodik fejezetbe az értekezés rövid összefoglalása került. Az értekezés részét képezik a munka során készített mellékletek. Ide tartozik a kutaott anyagot tartalmazó katalógus. A katalógusba elsőként a mai Szlovákia területén található 49 lelőhely került besorolásra, amelyek 20 település kataszterében kerültek feltárásra. Ezt követi három a mai Magyarország és egy mai Ausztria területén található lelőhely. A katalógusba szintén felvételre kerültek az ismeretlen lelőhelyű leletek, amelyek napjainkban szlovákiai múzeumok gyűjteményében találhatók. Több mai szlovákiai intézmény eredeti gyűjtőterülete több mai ország területére terjedt ki. A hiányosan megőrződött dokumentációnak és a hiányzó leltárkönyveknek köszönhetően relatíve nagy számú lelet pontos lelőhelye nem ismert. Az értekezésbe, mint melléklet kerültek a katalógusban szereplő lelőhelyek térképei. Szintén mellékletként kerültek az értekezésbe az egyes leleteken szereplő bélyegek. / In the topic of my dissertation over the last 50 years, several smaller studies were published, but comprehensive work covering all sources were still missing. Jozef Bujna´s Master´s thesis title „Rímske tehly z nálezov na Slovensku a na Morave“ (Roman Brick from Find in Slovakia and Moravia) was submitted in Brno in 1972. In the past few decades, thanks to archaeological research and the publication of findings, the number of stamped bricks have significantly increased. That´s why I´ve chosen the topic of my dissertation to be the study of Roman stamped bricks found in present-day Slovakia. My study can be divided into several major chapters. In the first chapter I explained the reason of the choice topic. In the second chapter, I introduced the research history of the subject to the reader. Here I have collected the most significant publications related to the topic from the previous, roughly one and a half centuries. In the third chapter I dealt with the Roman brick production. The chapter is divided into several smaller subchapters. For example, one subchapter focuses on brick manufacturing, while another is dedicated to the Roman brick kiln furnaces discovered within the Pannonia province. In the fourth chapter, I discussed the distribution of Roman stamped bricks according to their findspots. That chapter is divided into 25 subchapters, covering the twenty sites within present-day Slovakia, the three sites in Hungary, the one site in Austria ant the unknown site where Roman stamped bricks have been found. In the fifth chapter, I examined the typology of the Roman stamped bricks presented in my dissertation. The sixth chapter contains a brief summary of the dissertation. The appendices include an alphabetical list of finds from each site. First, there are 49 Slovakian sites located across 20 villages. Following this are the finds from the three Hungarian and one Austrian sites. Lastly, the catalogue includes finds from an unknown site, which are currently part of the museum collection in Slovakia. Since the institutions hosting these collections are spread throughout several modern countries and due to the lack of old inventory records, the exact findspots are unknown. Additionally, the appendices contain four maps showing the locations of the sites listed in the catalogue. The drawings of the Roman brick stamps discussed in the dissertation are also included as a part of the appendices.Tétel Szabadon hozzáférhető Multicultural Dynamics and Ethnic Interactions in the Turkestan Region(2025) ABDINASSIR NURKOZHAKYZY, NAZIRA; Bartha, Elek; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékThis dissertation is based on field research conducted in five rural districts of the Turkestan Region: Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Kentau-Hantagy, and Sayram. The author undertook two separate visits to these research sites and employed an anthropological data collection approach. The study's primary objective was to observe, analyse, and document how key cultural, linguistic, religious, and national features evolve and manifest within interethnic marriages, focusing on the transformation and formation of these aspects within individual households. Kazakhstan, one of the largest nations in Central Asia, has historically experienced significant socio-political and cultural processes that have shaped its identity as a multiethnic state. This diversity stems from historical migrations and displacements and the enduring legacies of these events, as many ethnic groups reside in Kazakhstan today. Although their numbers may vary, representatives of diverse ethnicities remain a feature of the nation’s demographic landscape. This dissertation addresses these historical processes and their consequences from a cultural anthropological perspective. The Turkestan Region, previously part of the South Kazakhstan Region, stands out as an area with a higher concentration of diverse ethnic groups compared to other regions of Kazakhstan. Despite its ethnic diversity, Turkestan remains a stronghold of Kazakh cultural and national values and is home to its spiritual capital, the city of Turkestan. This research aims to understand the factors contributing to this unique cultural dynamic by applying anthropological theories such as assimilation, acculturation, and dissimilation. These theories are critically analysed and applied to the specific rural districts examined. The research mainly employed a qualitative methodology, which included in-depth interviews, participant observations, and structured surveys as part of its data collection. Eighty-five interviews were conducted throughout two visits, focusing on everyday aspects of life such as language use, religious practices, traditions, and national values. These findings are interpreted from the perspective of several anthropological theories on the processes which offer a comprehensive understanding of interethnic marriages and their cultural dynamics within the Turkestan Region. This approach not only highlights the theoretical intersections of assimilation, acculturation, and dissimilation but also contextualises these processes within the experiences lived by the region’s mixed-marriage families. This analysis enhances our understanding of the cultural anthropology of interethnic families in Kazakhstan, providing a detailed examination of how historical and sociological variables influence identity and coexistence in this multicultural setting. / A disszertáció olyan terepkutatásokon alapul, amelyeket a szerző a Turkisztáni régió öt vidéki körzetében Zhana Iqan, Shornak, Turki Poselkasy, Kentau-Hantagy és Sayram településeken végzett. Két külön alkalommal látogatott el ezekre a kutatási helyszínekre, és antropológiai adatgyűjtési módszereket alkalmazott. A kutatás elsődleges célja az volt, hogy megfigyelje, elemezze és dokumentálja a kulcsfontosságú kulturális, nyelvi, vallási és nemzeti jellemzők alakulását és megnyilvánulását az interetnikus házasságokban, különös tekintettel ezen aspektusok átalakulására és formálódására az egyes háztartásokban. Kazahsztán, Közép-Ázsia egyik legnagyobb országa, történelmileg jelentős társadalmi, politikai és kulturális folyamatokon ment keresztül, amelyek sokszínű, multietnikus állammá formálták identitását. Ez a sokszínűség nemcsak a történelmi migrációkból és kitelepítésekből ered, hanem ezek tartós örökségeiből is, hiszen számos etnikai csoport továbbra is Kazahsztánban él. Bár ezeknek a csoportoknak a létszáma eltérő lehet, a különböző etnikumok képviselői továbbra is meghatározó részét képezik az ország demográfiai összképének. A disszertáció kulturális antropológiai szemszögből vizsgálja ezeknek a történelmi folyamatoknak és következményeiknek a hatását. A Turkisztáni régió, amely korábban Dél-Kazahsztán régió része volt, a különböző etnikai csoportok magasabb koncentrációjával tűnik ki Kazahsztán más régióihoz képest. Az etnikai sokszínűség ellenére a Turkisztáni régió továbbra is a kazah kulturális és nemzeti értékek bástyája, valamint a régió spirituális fővárosának, Turkisztán városának az otthona. Ez a kutatás arra törekszik, hogy különböző, például az asszimilációról, akulturációról és disszimilációról szóló antropológiai elméletek alkalmazásával megértse azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak ehhez az egyedülálló kulturális dinamikához. A szerző az elméleteket kritikusan elemzi és alkalmazza a vizsgált vidéki körzetekre. A kutatás elsősorban kvalitatív módszertanra támaszkodott, amely mélyinterjúkat, résztvevői megfigyeléseket és strukturált kérdőíveket foglalt magában az adatgyűjtés részeként. Összesen 85 interjút készült a két tereplátogatás során, amelyek a mindennapi élet aspektusaira, például a nyelvhasználatra, vallási gyakorlatokra, hagyományokra és nemzeti értékekre összpontosítottak. Az eredményeket különböző antropológiai elméletek szemszögéből értelmezi, amelyek átfogó képet nyújtanak az interetnikus házasságok kulturális dinamikájáról a Turkisztáni régióban. Ez a megközelítés nem csak az asszimiláció, akulturáció és disszimiláció elméleti metszéspontjait emeli ki, hanem ezen folyamatokat a régió vegyes házasságú családjainak élettapasztalataihoz is kontextualizálja. Az elemzés révén a disszertáció hozzájárul az interetnikus családok kulturális antropológiájának mélyebb megértéséhez Kazahsztánban, és árnyalt feltárását nyújtja annak, hogy a történelmi és társadalmi-kulturális tényezők miként formálják az identitást és az együttélést ebben a multietnikus közösségben.Tétel Szabadon hozzáférhető HUMAN AND NATURE IN INDONESIA-MALUKU HERITAGE TO PROTECT ENVIRONMENT IN LUANG ISLAND(2025) Kissiya, Efilina; Biczó, Gábor; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékThis dissertation examines the practice of Hygeralai as a representation of the Traditional Ecological Knowledge (TEK) system. The study focuses on four primary dimensions — cognitive linguistic, socio-cultural, historical, and ecological — within the framework of the Multiple Evidence Base (MEB) approach. The research is conducted on Luang Island, a small outer island in Maluku Province, Indonesia, inhabited by a coastal Indigenous community whose livelihood is heavily dependent on marine resources. The main objective of this research is to analyze how the Hygeralai system influences the ecological cognition of the Luang community and their communicative engagement with marine ecosystems. Specifically, the study explores the functioning of traditional institutions within Hygeralai practices, the historical development of the system, and its ecological impacts. Additionally, it assesses the community’s social-ecological resilience and the transformations resulting from interactions with formal institutions, such as churches and government programs. Methodologically, this study adopts a qualitative ethnographic approach, employing participatory observation, in-depth interviews, and a review of local historical documents. It also integrates Geographic Information Systems (GIS) to spatially map Hygeralai areas and analyze patterns of marine resource use. To examine socio-ecological dynamics, the research applies the adaptive renewal cycle and panarchy frameworks, alongside TEK and adaptive co-management approaches, to investigate the interplay between local knowledge, traditional institutional structures, and natural resource management strategies. The findings indicate that Hygeralai, from a cognitive-linguistic perspective, shapes the ecological worldview of the Luang community, as evident in their naming, classification, and navigation of marine areas using local language, idioms, and directional systems based on natural phenomena. This demonstrates the interdependence of language, environment, and cognition in coastal communities. From a socio-cultural perspective, Hygeralai functions as a traditional socioecological governance system involving customary social structures, including village heads, luwu heads, saniri, and marinyo. These institutions formulate rules, prohibitions, and sanctions, while reinforcing social solidarity and resilience amid ecological disturbances. Historically, Hygeralai originates in local cosmology and has undergone significant transformation following the introduction of Protestant Christianity. This transformation illustrates the system’s capacity for adaptive negotiation with external values, resulting in a hybrid environmental governance model that integrates traditional customs with religious institutions. Ecologically, Hygeralai contributes significantly to marine sustainability, particularly by conserving populations of high-value species such as Sea cucumbers, lola (Trochus niloticus), abalone (Haliotis spp.), and bia kima (Tridacna gigas). Nevertheless, the system faces growing pressures from internal dynamics (e.g., shifting cultural values, weakened customary authority) and external forces (e.g., illegal fishing, climate change, marine pollution). Analysis using the adaptive cycle and panarchy frameworks suggests that Hygeralai retains the capacity for adaptive transformation in response to these multifaceted challenges. This research enhances understanding of the role of local knowledge systems such as Hygeralai in inclusive and sustainable resource management. The MEB framework promotes epistemic equity between local and scientific knowledge systems, offering a robust theoretical foundation for community-based policy development. Academically, this study contributes to environmental anthropology, TEK study, and socio-ecological systems research, while also informing efforts to integrate Indigenous knowledge into equitable and context-specific management strategies, particularly in the outer islands of Maluku and Indonesia. / A disszertáció a Hygeralai gyakorlatát, mint a hagyományos ökológiai tudás (TEK) rendszerének reprezentációját vizsgálja. A tanulmány négy elsődleges dimenzióra - kognitív nyelvi, szociokulturális, történelmi és ökológiai - összpontosít a többszörös bizonyítékbázis (MEB) megközelítés keretein belül. A kutatást az indonéziai Maluku tartományban található Luang-szigeten, egy kis külső szigeten végezzük, amelyet egy tengerparti őslakos közösség lakik, amelynek megélhetése nagymértékben függ a tengeri erőforrásoktól. A kutatás fő célja annak elemzése, hogy a Hygeralai-rendszer hogyan befolyásolja a Luang közösség ökológiai megismerését és a tengeri ökoszisztémákkal való kommunikatív kapcsolatukat. A tanulmány konkrétan a hagyományos intézmények működését vizsgálja a Hygeralai gyakorlatokon belül, a rendszer történelmi fejlődését és ökológiai hatásait. Emellett értékeli a közösség társadalmi-ökológiai ellenálló képességét és a formális intézményekkel, például az egyházakkal és a kormányzati programokkal való interakciókból eredő átalakulásokat. Módszertanilag ez a tanulmány kvalitatív etnográfiai megközelítést alkalmaz, részvételi megfigyeléssel, mélyinterjúkkal és a helyi történelmi dokumentumok áttekintésével. A program a földrajzi információs rendszereket (GIS) is integrálja a Hygeralai területek térbeli feltérképezéséhez és a tengeri erőforrások használatának elemzésére. A társadalmi-ökológiai dinamika vizsgálatához a kutatás az adaptív megújulási ciklust és a panarchia keretrendszerét alkalmazza a TEK és az adaptív társgazdálkodási megközelítések mellett, hogy megvizsgálja a helyi tudás, a hagyományos intézményi struktúrák és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodási stratégiák közötti kölcsönhatást. Az eredmények azt mutatják, hogy a hygeralai kognitív-nyelvészeti szempontból formálja a Luang közösség ökológiai világképét, ami a tengeri területek elnevezésében, osztályozásában és navigálásában nyilvánul meg, a helyi nyelv, idiómák és a természeti jelenségeken alapuló tájékozódási rendszerek segítségével. Ez a nyelv, a környezet és a megismerés kölcsönös függőségét mutatja a tengerparti közösségekben. Szociokulturális szempontból a Hygeralai hagyományos szocioökológiai kormányzási rendszerként működik, amely magában foglalja a szokásos társadalmi struktúrákat, beleértve a falu vezetőit, a luwu vezetőket, a szanirit és a marinyót. Ezek az intézmények szabályokat, tilalmakat és szankciókat fogalmaznak meg, miközben erősítik a társadalmi szolidaritást és az ellenálló képességet az ökológiai zavarok közepette. Történelmileg a hygeralai a helyi kozmológiából ered, és a protestáns kereszténység bevezetése után jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez az átalakulás jól szemlélteti a rendszer alkalmazkodóképességét a külső értékekhez, ami egy olyan hibrid környezetvédelmi kormányzási modellt eredményezett, amely integrálja a hagyományos szokásokat a vallási intézményekkel. Ökológiai szempontból a Hygeralai jelentősen hozzájárul a tengeri fenntarthatósághoz, különösen az olyan nagy értékű fajok populációinak megőrzésével, mint a tengeri uborka, a lola (Trochus niloticus), az abalone (Haliotis spp.) és a bia kima (Tridacna gigas). Mindazonáltal a rendszerre egyre nagyobb nyomás nehezedik a belső dinamika (pl. változó kulturális értékek, meggyengült szokásjog) és a külső erők (pl. illegális halászat, éghajlatváltozás, tengerszennyezés) miatt. Az alkalmazkodási ciklus és a pánarchia keretrendszerének felhasználásával végzett elemzés azt sugallja, hogy a Hygeralai megőrizte az alkalmazkodási képességét az említett sokrétű kihívásokra adott válaszként. Ez a kutatás elősegíti az olyan helyi tudásrendszerek, mint a Hygeralai, szerepének megértését a befogadó és fenntartható erőforrás-gazdálkodásban. A MEB keretrendszer elősegíti a helyi és a tudományos tudásrendszerek közötti episztemikus méltányosságot, és szilárd elméleti alapot nyújt a közösségi alapú szakpolitika-fejlesztéshez. Tudományos szempontból ez a tanulmány hozzájárul a környezeti antropológiához, a TEK tanulmányozásához és a társadalmi-ökológiai rendszerek kutatásához, miközben az őslakosok tudásának a méltányos és kontextus-specifikus gazdálkodási stratégiákba való integrálására irányuló erőfeszítésekhez is hozzájárul, különösen Maluku és Indonézia külső szigetein.Tétel Szabadon hozzáférhető Pestisjárványok orvos- és társadalomtörténeti háttere a 17–18. századi Magyarországon(2025) Kerekes, Endre László; Tózsa-Rigó, Attila; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetAz értekezés a kora újkori Magyarországon lezajlott pestisjárványokat vizsgálja orvostörténeti és társadalomtörténeti nézőpontból 1634 és 1770 között. Az írás célja, hogy feltérképezze a pestisről szóló korabeli szövegek (orvosi, vallási és laikus források) narratíváit, azok fejlődését, valamint e szövegek tükrében értelmezze a betegség társadalmi és államhatalmi kezelését. A kutatás időkeretét az 1634-es év, az első vizsgált források megjelenése (Samuel Spillenbergertől és Csanaki Mátétól), valamint az 1770-es General Normativum in Re Sanitatis kiadása határozza meg. A disszertáció alkalmazza a braudeli „hosszú időtartam” szemléletét, amely lehetővé teszi a járványokkal kapcsolatos gondolkodásmód és szabályozási stratégiák vizsgálatát. A munka több mint húsz elsődleges forrás (orvosi, vallási és közigazgatási szöveg) szövegközpontú, komparatív elemzésén alapul. Az orvosi források között szerepelnek magyar, erdélyi, német és nyugat-európai szerzők munkái, például Samuel Spillenberger, Pápai Páriz Ferenc, Gömöri Dávid, Paul de Sorbait és William Boghurst. A források alapján kirajzolódik, hogy a korszak orvosi gondolkodását alapvetően a miazmatan uralta, de a kontagionista elmélet is megjelent, gyakran egyfajta „kontagio-miazmista” szintézisként. A pestis kórképének leírásában a források jelentős egyetértést mutatnak a tünetek (pl. láz, bubók, nyirokcsomó-duzzanatok) és a hetedik nap kritikus szerepe tekintetében. A disszertáció kiemelten tárgyalja a prophylaxis (megelőzés) három formáját: politica (közrendi), medica (gyógyászati) és theologica (vallási). A megelőző eljárások között a gyógynövényeken és spekulatív recepteken alapuló szerek, a köztisztasági előírások és a bűnbánatra épülő vallási gyakorlatok egyaránt fontos szerepet kaptak. A curatio vizsgálata során kiderül, hogy bár egységes gyógykezelés nem alakult ki, az orvos szerepe kiemelten fontos volt, sőt, egyes szövegek kötelességként tekintettek az orvosi segítség elfogadására. Megjelenik a pestisoltás gondolata is Weszprémi István munkájában, amely a himlő elleni varioláció mintájára próbálkozott immunizálással. A vallási források, függetlenül felekezeti hovatartozásuktól, a pestist isteni büntetésként értelmezték, amely az emberek bűneire adott válasz. A szövegek egybehangzóan hangsúlyozzák a bűnbánat és hit szerepét a védekezésben. A protestáns nézőpontok gyakran elutasították a járvány elől való menekülést, hivatkozva a predesztinációra. A társadalom- és kormányzattörténeti elemzések a járványügyi szabályozás és a végrehajtó hatalom szerepét vizsgálják. A 18. században az állami fellépés egyre hatékonyabbá vált: országos és regionális szintű rendeletek, például az 1738–1739-es intézkedések révén sikerült fékezni a járványokat. A szabályozások középpontjában az izoláció, a közösségi terek korlátozása és a higiéniai előírások álltak. A társadalom reakciója ambivalens volt: a források beszámolnak félelemről, depresszióról, de proszociális viselkedésről is. A múltbeli viselkedési minták vizsgálata lehetőséget ad párhuzamok megvonására a modern járványokkal szembeni társadalmi válaszokkal. Összegzésként kijelenthető, hogy a disszertáció nóvuma az orvos-, vallás-, társadalom- és kormányzattörténeti szempontok összehasonlítása. Ezáltal egy olyan munka született meg, amely új megvilágításba helyezi a pestisjárványok multidiszciplináris értelmezését a kora újkori Magyarországon. / The doctoral dissertation investigates plague epidemics in Early Modern Hungary between 1634–1770, through a dual lens of medical and social history. The primary aim of the research is to analyze the narratives found in contemporary texts – including medical, religious, and administrative sources – regarding the plague, and to assess their evolution and socio-political implications within the Hungarian context. The timeframe is framed by the publication of the earliest analysed medical texts related to plague in 1634 (by Samuel Spillenberger and Máté Csanaki) and ends in 1770, marked by the issuance of the General Normativum in Re Sanitatis. The dissertation adopts Fernand Braudel’s longue durée perspective, enabling the identification of long-term trends in medical thinking and public policy, beyond episodic history. Over twenty primary medical and religious sources are subjected to a detailed textual and comparative analysis, forming the backbone of the dissertation. The examined medical texts originate from Hungarian, Transylvanian, German, and Western European authors, such as Samuel Spillenberger, Ferenc Pápai Páriz, Dávid Gömöri Dávid, Paul de Sorbait, and William Boghurst. The study reveals that the predominant medical theory during the period was miasmatism, which attributed disease to „corrupted air.” However, elements of contagion theory also emerge, particularly in later sources. A hybrid „contagio-miasmatic” model appears, indicating a transition in medical thought, where authors blended elements of both theories. The dissertation emphasizes three forms of prophylaxis: prophylaxis politica (public regulations), prophylaxis medica (medical preventatives), and prophylaxis theologica (spiritual measures). Preventative practices ranged from herbal remedies and speculative recipes to public sanitation campaigns and religious penitence. Many sources stressed the importance of inner purity and piety, viewing the plague as divine punishment for moral decay. Even secular physicians like Boghurst echoed the belief that fearing God played a role in disease prevention. The emerging awareness of mental health is also noteworthy, with several texts suggesting that fear and despair weakened the body’s defenses. The analysis of curatio (treatment) reveals a lack of uniform therapeutic standards. Nevertheless, the physician’s role is emphasized in most sources, not as a subordinate to divine will, but as a co-actor in the healing process. Some authors went as far as to claim that rejecting medical aid was a form of blasphemy. The study also addresses the vision of plague inoculation proposed by István Weszprémi, inspired by smallpox variolation, marking a significant innovation in the period’s medical discourse – even if it found little contemporary support. Religious texts from both Catholic and Protestant traditions unanimously portray the plague as divine punishment for human sin. These sources frequently list specific moral transgressions – blasphemy, disobedience, vanity, and irreligiosity – as causes for divine wrath. Predestination theory, dominant in Protestant texts, warned against fleeing from the plague, suggesting that one cannot escape divine judgment. From a social and governmental history perspective, the dissertation evaluates the state’s evolving response to epidemic crises. By the 18th century, centralized measures had become more effective. National decrees – such as those issued in 1738 and 1739 – were enforced regionally and locally, with cities like Debrecen and counties such as Borsod playing active roles in implementation. The most common interventions included isolation, market regulation, and the restriction of interpersonal contact. The financial and logistical burdens of these efforts were often shouldered by the state. The societal response to these strict regulations is also critically examined. The sources reflect a complex picture of fear, fatalism, and mental distress – yet also highlight prosocial behavior and community resilience. While minor infractions occurred, large-scale plague riots were absent in Hungary, contrasting with Western European experiences. The study argues that while early modern medical knowledge often relied on outdated concepts, the state’s increasingly organized intervention significantly contributed to the eventual decline of plague in Hungary. In conclusion, this dissertation offers a comprehensive, interdisciplinary exploration of the Hungarian plague experience, combining medical, religious, social, and administrative perspectives. It fills a significant gap in Hungarian historiography and provides new insights into both local and transregional epidemic dynamics in Early Modern Europe.Tétel Szabadon hozzáférhető Ióannés Kinnamos és Nikétas Chóniatés beszámolói II. Ióannés Komnénos uralkodásáról (1118–1143)(2025) Kovács, István; Horváth , László; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA disszertáció Ióannés Kinnamos és Nikétas Chóniatés műveiből II. Ióannés Komnénos bizánci császár (1118–1143) korszakát tárgyaló részeket adja közre magyar fordításban, részletes filológiai kommentárral ellátva. E munka először teszi egységesen elérhetővé az uralkodó két legfontosabb bizánci forrását a hazai olvasóközönség számára. A fordításokat kísérő jegyzetek szövegközeli, filológiai szemléletűek: kitérnek a kézirati hagyományra, a nyelvi-stilisztikai jellegzetességekre és az antikizáló tendenciákra, valamint elemzik a szövegromlásokat, hapax legomenonokat és irodalmi allúziókat. A kutatás feltárja a fennmaradt kéziratok csoportjait, azok kapcsolatrendszerét és a szöveghagyományozódás folyamatát. Kinnamos esetében, Raimondo Tocci eredményeire támaszkodva, javaslatot tesz Moravcsik Gyula stemmájának módosítására, egyúttal rámutat egy új kritikai kiadás szükségességére. Az elemzés a mű keletkezéstörténetét is vizsgálja, újragondolva a terminus post quem és ante quem körüli vitákat, valamint megállapítva, hogy a szöveg több fázisban készülhetett, és 1185 és 1196 között érhette el ma ismert formáját. Chóniatés munkájánál a főbb kéziratok bemutatása, valamint az alkotó irodalmi és politikai szemléletének alakulása kerül előtérbe. Külön figyelmet kap klasszicizáló stílusa, amelyben a bibliai utalások és az antik görög történetírói minták egyaránt meghatározó szerepet játszanak. A tanulmány rávilágít a két szerző eltérő megközelítésére: míg Chóniatés II. Ióannést ideális uralkodóként, a könyörületesség megtestesítőjeként ábrázolja egy átfogó hanyatlás-narratívában, amely e császár aranykorától a birodalom széthullásáig ível, addig Kinnamos elnagyoltabb, de szigorúbb portrét fest a császárról, és elsősorban I. Manuél méltatására összpontosít. Az értekezés filológiai megközelítést követ, miközben biztosítja a történeti hátteret, bemutatva az irodalmi eszköztár szerepét a császári propaganda és a retorikai toposzok kialakításában. A munka megbízható alapot kíván nyújtani további vizsgálódásokhoz a források magyar nyelvű közreadásával, új megállapításokat téve I. Manuél születési idejének és Kinnamos historiográfiai módszereinek kérdésében. / This dissertation presents Hungarian translations of sections from the works of John Kinnamos and Niketas Choniates concerning the reign of Byzantine Emperor John II Komnenos (1118–1143), accompanied by detailed philological commentary. This work marks the first complete Hungarian translation of the two most important Byzantine sources about the emperor. The annotations accompanying the translations take a close philological approach: they address the manuscript tradition, linguistic and stylistic characteristics, and classicizing tendencies, while analyzing textual corruptions, hapax legomena, and literary allusions. The research examines the groups of surviving manuscripts, their interrelationships, and the process of textual transmission. In Kinnamos's case, building on Raimondo Tocci's findings, it proposes modifications to Gyula Moravcsik's stemma and highlights the need for a new critical edition. The analysis also examines the work's composition history, reconsidering debates around the terminus post quem and ante quem, and suggesting that the text was probably written in multiple phases and reached its final form as we have it today between 1185 and 1196. For Choniates's work, the focus is on presenting the main manuscripts and examining the author's literary and historical perspective. Special attention is paid to his classicizing style, in which both biblical references and ancient Greek historiographical models play equally significant roles. The study highlights the authors' differing approaches: while Choniates portrays John II as an ideal ruler and embodiment of mercy within a comprehensive narrative of decline spanning from this emperor's golden age to the empire's dissolution, Kinnamos paints a more cursory but more severe portrait of the emperor, focusing primarily on glorifying Manuel I. The dissertation follows a philological approach while providing historical context, demonstrating the role of literary devices in shaping imperial propaganda and rhetorical topoi. The work aims to provide a reliable foundation for further research through its Hungarian translations of the sources, while offering new insights regarding Manuel I's birth date and Kinnamos's historiographical methods.Tétel Szabadon hozzáférhető A hálózatok földjén. A Bihar vármegyei Nagyléta község gazdasága és társadalma a környezettörténet és a hálózattudomány látószögében, 1870–1929(2025) Buzgó, Gábor; Szilágyi , Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA dolgozat fókuszpontjában a Bihar vármegyei Nagyléta község gazdasági- és társadalmi viszonyainak feltárása állt a 19. és a 20. század tágan értelmezett fordulóján, 1870 és 1929 között. Bár a Nagylétával kapcsolatos vizsgálataimban egy századfordulós falu történeti mélyfúrására törekedtem, a kutatási eredményeket igyekeztem szélesebb környezetben, az Érmellék, az Alföld és a Kárpát-medence kontextusában is elhelyezni. A dolgozatban elsősorban kvantitatív elemzési módszereket alkalmaztam, amelyekhez különböző adatbázisokat építettem fel. Az értekezés első felében a 19. század második felében, s a 20. század első harmadában jelentkező, Nagylétát és az Érmelléket érintő gazdasági-, társadalmi strukturális változások, illetve az ember környezetéhez fűződő viszonyának feltárására törekedtem. A lezajló strukturális változásokat a birtokviszonyok, az antropogén tájátalakítás, a demográfia, s a trianoni államhatár összefüggésében vizsgáltam. Ennek érdekében az 1864-es úrbéri telekkönyvből, az 1888-as birtokrészleti jegyzőkönyvből, és az 1910-es kataszteri birtokívekből MS Excel-adatbázist építettem, s a három időmetszetből származó adatokra támaszkodva vontam le következtetéseket a helyi birtokstruktúrára, s az (agrár)társadalom szerkezetének változására. A gazdasági-, társadalmi struktúrák változásának megértéséhez a térbeli folyamatokat is nyomon kellett követnem, ennek érdekében Nagyléta és az Érmellék térszerkezetére nem díszletként, hanem olyan folyamatként tekintettem, amely alakította a társadalmi jelenségeket. A térbeli folyamatokat igyekeztem térképeken megjeleníteni, az adatvizualizációhoz az ArcMap térinformatikai szoftvert használtam, melynek előnye, hogy viszonylag gyorsan lehetett megjeleníteni nagy mennyiségű adatot. A Nagylétára és az Érmellékre elvégzett strukturális vizsgálatokon keresztül három „nagy” történeti kérdéshez tudtam kapcsolódni, a 19. század második felében lezajló vízrendezések, mocsárlecsapolások, a demográfiai depresszió, s a demográfiai átmenet kérdéséhez, valamint a trianoni államhatár gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásának témájához. Az értekezés második felében a nagylétai falusi társadalmat a középpontba állítva, annak kapcsolatrendszerét vizsgáltam közelebbről. A hálózatelemzés és a családrekonstrukció módszerét alkalmazó fejezetekben elkészült elemzések fő forrásbázisát a nagylétai egyházi- és polgári anyakönyvek alkották. Az anyakönyvekből MS Excel-adatbázist építettem, mely a legidőigényesebb munkafolyamatnak bizonyult. Az adatbázis lehetőséget biztosított az egyes családok generációkon keresztül való nyomon követésére. Az 1870 és 1929 közötti időszakra vonatkozóan felépített adatbázis a Nagylétai Anyakönyvek Történeti Adatbázisa címet kapta, s jelenleg 19458 rekordot tartalmaz. A rokonsági, műrokoni hálózatok vizsgálatához az adatbázisnak alkalmasnak kellett lennie az egyének összekapcsolására, vagyis relációs adatbázist kellett létrehoznom. A rokonsági kapcsolatokat a Gephi hálózatelemző szoftver segítségével elemeztem. A hálózati megközelítésre épülő fejezetekkel elsősorban a hazai társadalomtörténet-írásban született hasonló vizsgálatokban eddig alkalmazott módszerekhez, az adatok vizualizációjához tudtam építőköveket hozzátenni. A fokszámeloszlás mellett ugyanis kísérletet tettem a legrövidebb utak, „kis világok” és a hálózatos csoportok vizsgálatára is. A népszerű keresztszülők és házassági tanúk kapcsolatrendszerét nemcsak a társadalmi térben, hanem a fizikai térben is vizsgáltam, melynek ábrázolásához szintén a történeti térinformatikai rendszer módszereit alkalmaztam. A kutatási eredményekkel a népszerű keresztszülők és násznagyok személyi összetételének témájához, a csoportképződés, illetve a társadalmi mobilitás, integráció kérdéséhez kapcsolódhattam. / The focus of the thesis was the exploration of the economic and social conditions of the village of Nagyléta in Bihor County at the turn of the 19th and the 20th centuries, between 1870 and 1929. Although my research on Nagyléta aimed at a historical deep-drilling of a turn-of-the-century village, I tried to place the research results in a broader context, in the context of the Érmellék, the Graet Hungarian Plain and the Carpathian Basin. In the thesis I mainly used quantitative analysis methods, for which I built up different databases. In the first half of the thesis, I aimed to explore the economic and social structural changes that occurred in the second half of the 19th century and the first third of the 20th century, affecting Nagyléta and the Érmellék, and the relationship of man to his environment. I examined the structural changes in the context of land tenure, anthropogenic landscape transformation, demography and the Trianon state border. I constructed an MS Excel database from the 1864 land register, the 1888 cadastral land register and the 1910 cadastral land records, and drew conclusions on the local land tenure structure and the changes in the structure of (agrarian) society based on data from the three time periods. In order to understand the changes in economic and social structures, I also had to follow the spatial processes, and to this end I did not consider the spatial structure of Nagyléta and the Érmellék as a set, but as a process that shaped social phenomena. I tried to visualise the spatial processes on maps, and for data visualisation I used the geographic information software ArcMap, which had the advantage of being able to visualise large amounts of data relatively quickly. Through the structural studies carried out for Nagyleeta and the Érmellék, I was able to relate to three 'big' historical issues: the water drainage and swamp draining of the second half of the 19th century, the demographic depression and the demographic transition, and the impact of the Trianon border on the economy and society. In the second half of the thesis, I focused on the village society of Nagyléta, and examined its network of relations more closely. The main source base for the analyses in the chapters using the methods of network analysis and family reconstruction were the church and civil registers of Nagyléta. From the registers I constructed an MS Excel database, which proved to be the most time-consuming work process. The database provided the opportunity to trace individual families through the generations. The database built for the period 1870–1929 is called the Historical Database of the Nagyléta Registers and currently contains 19458 records. To study kinship networks, the database had to be able to link individuals, so I had to create a relational database. The kinship relationships were analysed using Gephi network analysis software. With the chapters based on the network approach, I was able to add building blocks to the methods used in similar studies in domestic social history writing and to the visualisation of the data. In addition to the degree number distribution, I have also attempted to examine shortest paths, "small worlds" and network groups. I also investigated the network of relationships of popular godparents and marriage witnesses not only in social space but also in physical space, which I also used the methods of the Historical Spatial Information System to represent. The results of my research have allowed me to relate to the topic of the personal composition of popular godparents and godparents' families, the formation of groups, and the issue of social mobility and integration.Tétel Szabadon hozzáférhető Churchilltől Thatcherig: A brit konzervatív párt és politikai kommunikációja a XX. század második felében(2025) Hegedűs, Zoltán; Barta, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA modern értelemben vett választási kampányok megjelenésével a XX. század második felében azok szervezése, a politikai pártok struktúrája, valamint az alkalmazott eszközök és csatornák számottevő mértékben fejlődtek és bővültek, miközben a választói attitűdöt meghatározó témák jelentős részben állandóak maradtak. Az értekezés célja ezen állítás bizonyítása, amelyhez a brit konzervatív párt politikai kommunikációjának és választási kampányainak elemzését végzem el a rövid XX. század második felében, vagyis 1945-től a második világháborút követő első szavazástól a Thatcher-korszak utolsó választásáig, 1987-ig. A vizsgált időszak gyakorlatilag teljes mértékben egybeesik a hidegháború korszakával, illetőleg Winston Churchill és Margaret Thatcher személyében a két talán legjelentősebb XX. századi brit konzervatív politikus regnálásával, akik keretbe foglalják ezt a közel fél évszázadot. Az értekezés több, mint négy évtizeden átívelően mutatja be az egyes parlamenti választások során alkalmazott konzervatív kampányokat, a legfontosabb technikákat, eszközöket és csatornákat, a legfőbb üzeneteket és eseményeket, vizsgálva azt is, hogy az adott időszakban hogyan alakult a kampányok természete. Az elemzés kiterjed továbbá a párt működésének szükségszerű ismertetése mellett számos fontos külpolitikai esemény (például a Szuezi válság, a dekolonizációs folyamatok vagy éppen a Falklandi háború) feldolgozására is, amelyek alapvetően határoztak meg politikai folyamatokat és irányokat. A dolgozat a szakirodalom mellett főként Londonban és Oxfordban fellelhető elsődleges forrásokból dolgozott. A kampányok vizsgálata során elemzésre kerültek a konzervatívok választási kiáltványai, a miniszterelnök-jelöltek kampánybeszédei, a toryk által alkalmazott kampányplakátok, a párt választásokhoz kapcsolódó kiadványai (röpiratok, hírlevelek, magazinok) a televízió és a sajtó vizsgálata. Utóbbi két napilap, a The Daily Mail és a The Guardian lapszámainak vizsgálata által a kampányok és a legfontosabb külpolitikai történések időszakában. Mindezek mellett bemutatásra került a párt szervezésének és felépítésének fejlődése a hidegháború korszakában valamint annak finanszírozása és gazdasági oldala is. A tételmondat bizonyítására az értekezés a fentieken túl négy hipotézisekre keresi a választ. Volt-e változás a vizsgált időszak kampányai során a témákban, vagy túlnyomó többségében folyamatosan bizonyos kiemelt területek jelentek meg? A kampányokban a toryk folyamatosan reagáltak a történésekre és az ellenfél nyilatkozataira, ígéreteire vagy éppen kormányzásuk során elkövetett hibáikra. Ezeken túl léteztek-e olyan állandó toposzok, melyekkel folyamatosan támadták a Munkáspártot? A kampányok fejlődésével párhuzamosan kimutatható módon megjelent-e a pártos jellegű sajtó intézménye? Megfigyelhető és tetten érhető-e a kampányok szervezésében és strukturálásában a feltételezett nagyfokú modernizáció és professzionalizálódás a korszakban? / With the rise of modern electoral campaigns in the second half of the 20th century, their organization, the structure of political parties, and the tools and channels used underwent significant development and expansion. However, the key themes shaping voter attitudes largely remained unchanged. This dissertation aims to demonstrate this claim through an analysis of the political communication and electoral campaigns of the British Conservative Party, spanning from the first post-World War II election in 1945 to the last election of the Thatcher era in 1987. This period aligns almost entirely with the Cold War and is framed by the leadership of Winston Churchill and Margaret Thatcher, arguably the two most influential British Conservative politicians of the 20th century. The dissertation provides a comprehensive overview of Conservative electoral campaigns across more than four decades, examining the key techniques, tools, communication channels, messages, and events while assessing how the nature of these campaigns evolved. In addition to outlining essential aspects of party operations, the study explores pivotal foreign policy events—such as the Suez Crisis, decolonization, and the Falklands War—that played a crucial role in shaping political processes and directions. The analysis of the General Election Campaigns includes the Conservative Party’s General Election manifestos, the campaign speeches of prime ministerial candidates, the Tory campaign posters, the pamphlets, newsletters and magazines published by the party, the televisions advertisements and the press. The dissertation examines two major newspapers, The Daily Mail and The Guardian, to assess campaign dynamics and key foreign policy events. Furthermore, the writing explores the development of the party's organizational structure during the Cold War, including its financing and economic aspects. To substantiate the central thesis, the dissertation addresses four key research questions. First, did the themes of electoral campaigns shift over the examined period, or did certain dominant topics remain consistent? Second, did the Conservative Party continuously respond to current events, opponents’ statements, promises, and criticisms of their governance, or were there enduring rhetorical strategies used to challenge the Labour Party? Third, did a distinctly partisan press emerge alongside the evolution of electoral campaigns? Finally, is there clear evidence of the anticipated modernization and professionalization of campaign organization and structure throughout this period?Tétel Szabadon hozzáférhető ‚Verbriefte‘ Heimat. Neubeheimatung und sprachliche Heimatfindung im Spiegel zweisprachiger Privatbriefe vertriebener Deutscher aus Ungarn in Baden-Württemberg (1946–1956)(2024) Schell, Csilla; Keményfi, Róbert; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékJelen munkában olyan leveleket vizsgáltam, amelyeket Bonomi Jenőnek (1908–1979) budai hegyvidéki kitelepített, többnyire paraszti családból származó németek írtak 1946 és 1979 között, s amelyeket a címzett – egyéb néprajzi gyűjteményeivel együtt – a freiburgi Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE) intézetre hagyományozott. Fő kérdésfeltevéseim a következők voltak: Milyen jelentősége volt a világháború utáni első évtizedben e népességcsoportnál a levélbeli kommunikációnak? Milyen szerep hárul a levelekben számos helyen megfigyelhető német-magyar nyelvváltásra? S végül: tükröződnek-e a levelekben a levélírók beilleszkedési folyamatai, és ha igen, mely leírások, „tények” alapján ragadhatók meg ezek? Hipotézisem szerint a magyarországi németek kitelepítésük utáni labilis és elszigetelt szociális helyzetüknél és a vákuumszerű kommunikációs igényüknél fogva, mind egymás között, mind az óhaza felé, egy a kivételes helyzet diktálta, úgymond „kényszerű írásbeliség” alkalmazásával leveleztek. Ebben az extrém helyzetben – amely a háborús levélkutatásból már ismert –, szükségszerűen túllépték a beidegzett levélírástól való tartózkodásukat és ezáltal egy kivételes kommunikáció, autentikus, gondolati és érzelmi világukból közvetlenül feltörő, spontán és részben megszűretlen levelezés keletkezett bizalmukba fogadott címzettjükkel, Bonomival. E levélváltás egyik ismérve a nyelvek váltása, melyben a helyi dialektusnak is bizonyos szerep jutott (triglosszia mint peremjelenség). Figyelmet szenteltem ezen felül a levélállományban megmutatkozó Gemeinschaftsbrief jegyeknek. A hármas kérdésfeltevésnek megfelelően három aspektusból vizsgáltam a levélállományt: Az első fejezetben mint a kommunikáció médiumát a háború utáni évtized(ek)ben (levélelméleti megközelítés), a másodikban a levélírók és a leveleik nyelviségét (nyelvi írásbeliség felőli megközelítés), s a harmadikban a levelek tartalmi elemzése alapján a levélírók a beilleszkedés során megtett útjának fázisait, ezek reflexióit és a mindennapokban megéltek feldolgozását. Egy záró fejezetben végül megvizsgáltam a magyarországi németek leveleiben lecsapódó belső „szétszakadtságot” és ezen belül a magyar nyelvhez való intenzív kötődés szerepét. Alapelv volt dolgozatom számára a néprajzi-kultúrantropológiai megközelítésben a leveleknek mint ego-dokumentumoknak kezelése, a megélt és leírt események szubjektív megjelenítésének a leírása, történelmi igazoltságuktól ill. igazolhatóságuktól függetlenül. / The present study examines private letters from expellees written to Eugen Bonomi (1908−1979) in the period 1946−1979 and bequeathed to the Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg through his estate. The central questions are: What role played letter communication among the mostly peasant (or coming from peasant backgrounds) persons expelled from the Buda mountain country and newly settled in Württemberg? What role played thereby the change of language(s)? And not least: Do the letters reflect − and how − the integration process of the writers? My hypothesis was that after the arrival of the expellees, under the pressure of the limited possibilities of exchange, the unstable social situation and the simultaneous vacuum-like need for communication with each other and with the old homeland, a − similar to the war letters and due to a neediness that is required for letter writing − ‚forced‘ letter communication and literacy emerged, i. e. one that is due to the exceptional historical situation: The fact that the writers had to force themselves to write led to an authentic, spontaneous, open and unfiltered communication arising directly from the world of thoughts and feelings and dealing with a wide range of topics concerning the old and new homeland. A special feature of this communication is the switching between the German and Hungarian languages (including the German dialect variety of the old homeland). Besides, the letter stock shows traits of community letters, which are also taken into account. In accordance with the above questions and focusing on the 220 letters of the displaced persons from Budaörs dating from the period 1946−1956, the expellees’ letters are examined with regard to three aspects: First, they are considered as a means of communication typical of the time realized through the genre of the letter (letter-theoretical approach), second, as carriers of (rarely occurring written) bilingualism resp. triglossia (language-related approach), and third, they are evaluated in terms of content (content-analytical, here integration-related approach), above all by describing the different paths and phases of integration up to the various perceptions and reflections of what was experienced in everyday life. A basic principle of my cultural-anthropological approach is to focus on the letter writers and their perceptions regardless of the historiographic verifiability of the contents.Tétel Szabadon hozzáférhető The Place of the Middle East in British Colonial and Foreign Policy, 1914-1935: Iraq and Palestine as a Case Study(2024) Mahmada, Ali; Lévai, Csaba; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetThis thesis thoroughly examines British colonial and foreign policy in the Middle East between 1914 and 1935, exploring the complex interaction of political, economic, and strategic interests that influenced Britain's actions in the region. The study examines the growth of British imperialism and economic competition in the Middle East during the late 19th century, starting with the Industrial Revolution which drove Britain's search for new colonies and strategic resources. Germany's rise as a dominant force in Europe heightened British concerns, particularly regarding its economic interests in the Ottoman Empire. This led to significant developments, such as the initiation of the Berlin-Baghdad Railway project and the exploration of oil in Abadan. British participation in the Middle East during the Great War and its aftermath was characterised by strategic necessities, economic interests, and diplomatic tactics. The dissolution of the Ottoman Empire created both favourable circumstances and difficulties as Britain endeavoured to assert its supremacy in the area amidst rival ambitions from Germany, Russia, and France. Significant historical events, including the Gallipoli Campaign, the Mesopotamia Campaign, and the Sykes-Picot Agreement, influenced British policies and territorial aspirations, as well as the development of the Jewish question during the war period. After the war, British policymakers encountered the intricacies of executing their goals while manoeuvring through regional dynamics. The process involved various treaties, notably the Paris Peace Conference, the Treaty of Sèvres of 1920, the San Remo Conference 1920, the Cairo Conference of 1921, and the Treaty of Lausanne of 1923. The establishment of mandates, negotiations with France, and the signing of the Anglo-Iraqi Treaty of 1922 demonstrated Britain's efforts to consolidate its influence in Palestine and Mesopotamia. These actions aimed to balance local aspirations for self-governance. The thesis also analyses significant events such as the Mosul dispute and the development of infrastructure projects like Haifa Harbour and the Baghdad-Haifa Oil Pipeline, emphasising the interconnected relationship between economic and imperial interests in the Middle East. One can gain valuable insights into British policy during this crucial period by utilising various primary sources, including war cabinet papers, archival documents, and secondary literature. This study enhances our understanding of the extent of British engagement in the Middle East and the enduring consequences it has had on the region's geopolitical dynamics.Tétel Szabadon hozzáférhető Kulturális kapcsolatok és tájhasználat a Kr.e. 2. évezred végén a Felső-Tisza-vidéken(2024) Gyurka, Orsolya; Forisek, Péter; Molnár-Kovács, Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetDoktori disszertációmban a Kr.e. 2. évezred második felében (a késő bronzkor elején /a közép-európai Reinecke-féle kronológiai rendszer szerinti BB2–BD periódus, kb. Kr.e. 1550–1200/1150), a Felső-Tisza-vidéken végbemenő történeti folyamatok komplex vizsgálatára vállalkozom, amelyhez elsődlegesen a régészeti forrásanyagot elemzem, a térinformatika és statisztika módszereinek bevonásával. A kutatott időszakot kultúrtörténeti szempontból a Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus anyagi műveltsége fémjelzi. A szóban forgó közösségek szállásterülete a Nyírségben, az Érmelléken egészen Pocsaj vonaláig, valamint Északnyugat-Romániában a Szamos holtága, a Meszes-hegység és a Sebes-Körös által lehatárolt területen volt. A Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus a halomsíros kultúra középső fázisának kezdetétől az urnamezős kultúra kései időszakának kezdetéig követhető nyomon, a Kárpát-medencei késő bronzkor első két periódusában. Doktori kutatásom fókuszában a közösségek kulturális kapcsolatai és tájhasználata áll. A szakirodalomban szereplő adatok szintetizálásán és újraértelmezésén túl, új adatokkal is hozzájárulok a terület késő bronzkori viszonyainak megismeréséhez a Tășnad/Tasnád–Sere település leletanyagának feldolgozása által. A késő bronzkori Hajdúbagos–Cehăluț közösségek tájhasználatát és településrendszerét a középső bronzkorival összehasonlítva vizsgálom. A tájrégészeti elemzésre kiválasztott kutatási terület nem fedi le a Hajdúbagos–Cehăluț kerámiastílus teljes elterjedési területét, csupán a Nagykárolyi-síkság és az Ér-völgy, valamint az Ecsedi-síkság, a Csög-síkság, az Érbogyoszlói-síkság, a Tasnádi-síkság és a Kraszna-síkság területét. A kiváló talajtani és növényzeti adottságokkal rendelkező terület természeti körülményeit kihasználó Hajdúbagos–Cehăluț közösségek legtöbb esetben folyóvizek teraszain telepedtek meg. A folyók az áru- és információcsere útvonalait, a terület társadalmi interakcióinak határvonalait és a közösségek térbeli tájékozódási pontjait is jelentették. A települések többségét a főként rétek és legelők számára alkalmas alacsony termékenységű talajokon, illetve a növénytermesztésre kiválóan alkalmas kambikus csernozjomokon alapították. A középső bronzkori települések többnyire termékeny vagy közepesen termékeny talajokon találhatók, míg a késő bronzkori közösségek a mezőgazdaságilag hasznosíthatatlan talajokon is megtelepedtek. Mind a középső bronzkorban, mind az azt követő időszakban a települések állandó vízforrások közelében találhatók. A késő bronzkorban azonban elvétve megfigyelhető a távolabbi területek hasznosítása is. A települések számának késő bronzkori növekedése, a magasabban fekvő területek benépesítése, a kevésbé termékeny talajok hasznosítása vagy az állandó vízforrásoktól való eltávolodás a középső bronzkori közösségekétől eltérő gazdasági berendezkedésre utalhat. A Hajdúbagos–Cehăluț közösségek megtelepedési területének jelentős része, mint az Ér-vidék és a Nyírség szegény ásványkincsekben, de a területet körülvevő hegységek megfelelő nyersanyagot biztosíthattak. Ennek okán, a hiánycikkeket kereskedelem útján kellett beszerezniük az itt élő közösségeknek. A Felső-Tisza-vidék kulturális és kereskedelmi kapcsolatai két síkon valósultak meg. A fémműveség, borostyán- és üvegkereskedelem transzregionális, nagy távolságokat átívelő hálózatát egy regionális és kistérségi kapcsolatrendszer egészítette ki. Utóbbi mintázata a kerámiaművesség és a sókereskedelem révén tárható fel régészeti módszerekkel. Míg a fémtárgyak terjedésével kialakult kapcsolatok alkalmiak és többnyire közvetettek lehettek, a kerámia formai és stiláris jegyei alapján a lakosság egészének közvetlen és mindennapi kapcsolatai rajzolhatók ki. A két kapcsolatrendszer egymással párhuzamos, de nem feltétlenül független egymástól. A Hajdúbagos–Cehăluț kerámiaművességre az Otomani–Füzesabony fazekasság és a halomsíros elemek keveredése jellemző. A helyi Otomani–Füzesabony közösségek a Koszider periódusban átveszik a halomsíros elemeket és átértelmezve építik be saját anyagi kultúrájukba. A kerámiaművesség alapján megállapítható, hogy a Felső-Tisza-vidék közösségeit erős konnektivitás jellemezte. A legtöbb Hajdúbagos–Cehăluț településen megtalálhatók a környező Suciu de Sus/Felsőszőcs, Wietenberg és Noua területek fazekasságának termékei. A késő bronzkorban az alföldi halomsíros közösségek kerámiaművességében számos közös elem található meg, nagyfokú hasonlóságot mutatva. A Hajdúbagos–Cehăluț fazekasság legtöbb eleme ugyanúgy része a környező területek kerámiaművességének is. A Felső-Tisza-vidék területe egyértelműen részt vett a halomsíros, ezáltal az európai kereskedelmi hálózatban, ugyanakkor a Kárpát-medence keleti perifériájával és a Kárpátokon kívül eső keleti területekkel is kimutatható kapcsolat. / n my doctoral thesis I undertake a complex analysis of the historical processes in the Upper Tisza Plain in the second half of the 2nd millennium BC (the beginning of the Late Bronze Age /period BB2-BD according to the Central European Reinecke chronological system, ca. 1550-1200/1150 BC), primarily by using archaeological source material, spatial informatics and statistical methods. From a cultural-historical point of view, the period under study is marked by the material culture of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery style. The territory of the communities in question was located in the Nyírség region, in the Érmellék region up to Pocsaj, and in north-western Romania, in the area delimited by the Szamos/Someș river basin, the Meszes/Meseș Mountains and the Sebes-Körös/Crișul repede river. The Hajdúbagos–Cehăluț pottery style can be traced from the beginning of the middle phase of the Tumulus culture to the beginning of the late Urnfield culture, in the first two periods of the Late Bronze Age in the Carpathian Basin. The focus of my PhD thesis is on the cultural relations and landscape use of the communities. The landscape use and settlement system of the Late Bronze Age Hajdúbagos-Cehăluț communities will be analysed in comparison with the Middle Bronze Age. In addition to the synthesis and reinterpretation of data from the literature, I will also contribute new information to the understanding of the Late Bronze Age conditions in the area by processing the artefacts of the Tășnad/Tasnád-Sere settlement. The study area selected for the landscape and spatial analysis does not cover the entire distribution area of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery style, but only the Nagykárolyi/Carei plain and the Ér/Ier valley, as well as the Ecsedi-síkság/Câmpia Ecedea, the Csög-síkság/Câmpia Cigului, the Érbogyoszlói-síkság/Câmpia Buduslău, the Tasnádi dombvidék/Câmpia Tășnadului and the Kraszna-síkság/Câmpia Crasnei. In the Ér/Ier valley, most settlements of both periods were founded on low fertility soils, mainly suitable for meadows and pastures, and on Cambrian chernozem soils, which are highly suitable for crop production. Middle Bronze Age settlements are mostly found on fertile or moderately fertile soils, while Late Bronze Age communities may have settled on less fertile soils such as stagnosols, luvosols or solonetz. Both in the Middle Bronze Age and in the following period, settlements are located near permanent water sources. In the Late Bronze Age, however, the exploitation of more distant sites is also occasionally observed. The increase in the number of settlements in the Late Bronze Age, the occupation of higher ground, the use of less fertile soils or the distance from permanent water sources may indicate an economic structure different from that of the Middle Bronze Age communities. A large part of the settlement area of the Hajdú-Bagy-Cehăluț communities, such as the Ér and Nyírség, is poor in minerals, but the surrounding mountains may have provided adequate raw materials. For this reason, the scarce goods had to be obtained by trade by the communities living there. The cultural and trade connections of the Upper Tisza region can be studied on two levels. The transregional, long-distance network of metalworking, amber and glass trade was complemented by a system of regional and sub-regional links. The pattern of the latter can be traced archaeologically through pottery and the salt trade. Whereas the contacts that developed with the spread of metal objects were casual and mostly indirect, the formal and stylistic features of pottery reveal direct and everyday contacts between the population as a whole. The two sets of relationships are parallel but not necessarily independent. The Hajdúbagos–Cehăluț pottery is characterised by a mixture of Otomani–Füzesabony pottery and Tumulus elements. The local Otomani–Füzesabony communities in the Koszider period adopted the Tumulus elements, reinterpreted and integrated them into their own material culture. The pottery shows that the communities of the Upper Tisza area were characterised by a strong connectivity. Most of the settlements in the Hajdúbagos–Cehăluț area contain pottery from the surrounding areas of the Suciu de Sus, Wietenberg and Noua ceramic styles. In the Late Bronze Age, in the pottery of the Great Hungarian Plain can be found in many common elements, showing a high degree of similarity. Most elements of the Hajdúbagos–Cehăluț pottery are also part of the pottery of the surrounding areas. The Upper Tisza region was clearly involved in the network of the Tumulus culture, and thus in the Western-European trade network, but there is also a connection with the eastern periphery of the Carpathian Basin and with the eastern regions outside the Carpathians.Tétel Szabadon hozzáférhető „Jónás hiábavaló futása”. Ifj. Révész Imre püspöki működése, különös tekintettel politikai és közéleti szerepvállalására (1938-1949)(2024) Dezső, Kinga Julianna; Szabadi, István; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetIfj. Révész Imre (1889-1967) kiemelkedő személyisége a 20. századi egyháztörténetnek, életének és munkásságának értékelésével azonban máig adós a történettudomány. Révész Imre életének számos szegmense (pl. történetírói munkásság, teológusi működés, püspökség) képezheti tudományos kutatás tárgyát, én pedig disszertációmban arra vállalkoztam, hogy első sorban személyes forrásai és a 2017-ig nem kutatható hagyaték alapján vizsgáljam meg püspöki működését (1938-1949) és rávilágítsak politikai és közéleti szerepvállalásának miértjeire. A püspöki működés bemutatásához elengedhetetlen volt, hogy felvázoljam azokat a kutatási és szakirodalmi előzményeket, amelyekből kirajzolódott, hogy miben hiányosak az eddigi kutatások. Az egyházkormányzói működés megértéséhez szükséges volt továbbá annak az útnak (család, származás, gyerekkor) a felvázolása, amelyet Révész Imre megtett addig, míg a Tiszántúli Református Egyházkerület vezető pozícióját elfoglalhatta. Az itt szerzett élmények egyértelműen hatással voltak későbbi működésére, így a püspökség időszakára is, bár vélhetően nem sejthette, hogy olyan időszakban kell a rábízott egyházkerületet vezetnie, amikor a világháború tapasztalati valóság lesz. A második világháború eseményei a Tiszántúli Református Egyházkerület működésében és Révész Imre életében is fordulópontot jelentettek, mi több, a politikatörténet igen szorosan összefonódott a Magyarországi Református Egyházzal, s kiváltképp annak szereplőivel. Ilyen szereplő volt ifj. Révész Imre is, akinek működése – mondhatni – nem „klasszikus” püspöki pályaívet írt le, ugyanis az egyházvezetői pozíció nem csupán a Tiszántúli Református Egyházkerület feletti őrködést kívánta meg. A korszak eseményeinek alakulása miatt sokkal inkább lett olyan közéleti szereplő, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásakor a politikai szereptől sem riadt vissza, ugyanis lehetősége sem volt arra, hogy másképp cselekedjen. Közéleti és politikai szerepvállalása leginkább abban nyilvánult meg, hogy számos olyan tisztség viselője volt (tankerületi főigazgató, a debreceni Nemzeti Bizottság tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja stb.), amelyek által nem maradhatott csak és kizárólag egyházkerületi vezető. Azért esett tehát élete ezen szegmensének kutatására a választásom, mivel püspöki működésének részletes és teljeskörű tárgyalása, politikai és közéleti szerepvállalásának megvilágítása és értékelése, illetve – esetlegesen Révész személyes dokumentumain keresztüli – feldolgozása ez idáig nem történ meg. / Imre Révész Jr. (1889-1967) was a prominent figure in 20th-century church history, yet historical scholarship still owes a thorough evaluation of his life and work. Numerous aspects of his life (e.g., his contributions as a historian, theologian, and bishop) could be the subject of scholarly research. In my dissertation, I aim to examine his episcopal work (1938-1949), primarily based on his personal sources and the legacy that was inaccessible for research until 2017, and shed light on the reasons behind his political and public engagement. In order to present his episcopal activities, it was essential to outline the prior research and literature that revealed the gaps in existing studies. Furthermore, to understand his role in church governance, it was necessary to trace the path (family background, childhood) that led him to hold the leadership position in the Reformed Church District of Tiszántúl. The experiences he gained during this period clearly influenced his later activities, including his time as bishop, though he likely could not have anticipated leading his church district during a time when the realities of war became a lived experience. The events of World War II marked a turning point in both the operations of the Trastibiscan Reformed Church District and in Imre Révész’s life. Moreover, political history became closely intertwined with the Hungarian Reformed Church, particularly with its key figures. Imre Révész Jr. was one such figure, whose career did not follow a "classic" episcopal trajectory, as the role of church leader demanded more than merely overseeing the Reformed Church District of Tiszántúl. Due to the events of the era, he became much more of a public figure, not shying away from political involvement during the formation of the Provisional National Government. In fact, he had little choice but to engage. His public and political roles were most evident in the numerous positions he held (such as chief director of the school district, member of the Debrecen National Committee, member of the Provisional National Assembly, etc.), which made it impossible for him to remain solely a church leader. I chose to focus my research on this segment of his life because a detailed and comprehensive examination of his episcopal activities, his political and public roles, and an evaluation based, potentially, on Révész’s personal documents, has yet to be undertaken.Tétel Szabadon hozzáférhető Frontier Mercenaries and the History of a Forgotten Crusade(2024) Ölbei, Tamás; Bárány, Attila; Gouguenheim, Sylvain; Toureille, Valérie; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetThe subject of this thesis concerns a very limited period of time, in the broad sense a few years, and in the narrower sense less than a year, in the border region of the Kingdom of France and the Holy Roman Empire, and in the northern region of Italy. One of the main aims of the thesis was to analyse, using examples drawn from across society, the emergence of mercenaries of the Hundred Years' War and their impact on the eastern frontiers of the Kingdom of France and western border of the Holy Roman Empire. The rulers, the local nobility and the leaders of the cities tried everything to control the mercenaries who were left without a commission: they formed alliances, raised armies and even organised crusades against the mercenaries. When all these measures failed to produce a satisfactory solution, which was often the case, the great companies had to be bought off. There are many examples of this in the thesis, such as Seguin de Badefol in the case of the cession of the towns of Anse and Brioude, or the case of the Duchy of Burgundy with Arnaud de Cervole, but we can also cite the case of Konrad von Landau's great company in 1357 in Italy. However, if mercenaries could not be defeated by secular force, there was only one logical solution, which the Holy See had not yet tried: to convince them to take part in a crusade in order to save their souls and prepare for the afterlife by obtaining forgiveness. A separate chapter of the thesis deals with the means, men and methods used to persuade mercenaries to set off simultaneously from Italy and France to fight the canes infideles threatening Christendom on the two peripheries of Europe. Granada and the Balkans, or perhaps Asia Minor, seemed far enough away from Avignon that once the crusader mercenaries had arrived, it would be difficult for them to return, especially in large numbers. After the Treaty of Brétigny (6 May 1360), the problems posed by mercenaries could no longer be dealt with at the level of a single country. A pan-European solution was needed. The rival monarchies had to join forces with the Papacy to devise a plan to free the population from the great companies and at the same time deal with the Muslim threat to the east and west. Three seemingly unconnected series of events led to the organisation of four closely related crusades between 1362 and 1366. The first of these processes was the rise of the Ottoman threat in the Levant and the emergence of the Ottomans in Europe. The second was the dominance of the mercenary companies described above and, as a consequence, the persistence of the threat to the population in Italy and the Kingdom of France. The third was the dynastic conflict between the two half-brothers that set the Iberian Peninsula aflame. The alternately struggle between Henry of Trastámara and Peter the Cruel, King of Castile, was an integral part of the rivalry between Castile and Aragon. Arnaud de Cervole's crusade came at a particular time, when peace was being established in the kingdom of France and Italy, leaving the mercenaries without a commission. The mercenary crusaders set out from eastern France to cross the Rhine at Strasbourg and continue their journey along the Danube valley to Hungary. They would have reached their goal, the Ottoman territories in the Balkans, with the help of Louis I of Hungary , in order to drive the Turks out of Europe. Strasbourg, however, did not open up to the 30,000 mercenary troops, so the mercenaries, having ravaged the towns of the Décapole in Alsace, turned south to pass through Burgundy and Savoy and join another crusading army led by Amadeus VI. However, Arnaud de Cervole was unexpectedly assassinated near Dijon and the army was disbanded. This dissertation traces the history of the mercenaries who appeared on the frontier of the Holy Roman Empire and the Kingdom of France and of this crusade between 1358 and 1366. / A dolgozat tárgya egy nagyon korlátozott időszakot érint, tágabb értelemben néhány évet, szűkebb értelemben pedig egy évnél is kevesebbet, a Francia Királyság és a Német-római Birodalom határvidékén, valamint Itália északi részén. A dolgozat egyik fő célja az volt, hogy a társadalom egészéből vett példákon keresztül elemezze a a százéves háború zsoldosainak hatását a Francia Királyság keleti határvidékén és a Német-római Birodalom nyugati tartományaiban. Mint minden változás, a zsoldosok, különösen a nagy kompániák megjelenésének egyszerre voltak haszonélvezői és kárvallottjai a határvidéken. Természetesen az arányok nem kiegyensúlyozottak, mivel sokkal többen szenvedtek a zsoldosoktól, mint ahányan profitáltak a velük való együttműködésből. A hagyományos megközelítés azonban, amely kizárólag a zsoldosok által okozott pusztításokra összpontosít, túlságosan leegyszerűsítő. A megbízás nélkül maradt zsoldosok megfékezésére mindent megpróbáltak az uralkodók, a helyi nemesség és a városok vezetői: szövetségeket hoztak létre, seregeket állítottak, még kereszteshadjáratokat is szerveztek ellenük. Amikor mindezek az intézkedések nem vezettek kielégítő megoldáshoz, ami gyakran előfordult, a nagy kompániák távozását meg kellett vásárolni. Erre számos példát találunk a dolgozatban, mint amikor Seguin de Badefotól megváltották Anse és Brioude városát, vagy a Burgundi Hercegség esetében Arnaud de Cervole tette ugyanezt számos várral, de Konrad von Landau 1357-es nagy kompániájának Észak-itáliai esetét is említhetjük. Ha azonban a zsoldosokat világi erővel nem lehetett legyőzni, egyetlen logikus megoldás maradt, amit a Szentszék még nem próbált ki: meggyőzni őket, hogy vegyenek részt egy keresztes hadjáratban azért, hogy megmentsék a lelküket, és a bocsánat elnyerésével felkészüljenek a túlvilágra. A disszertáció külön fejezete foglalkozik azzal, hogy milyen módszerekkel sikerült rávenni a zsoldosokat, hogy egyszerre útnak indulva Itáliából és Franciaországból Európa két peremén harcoljanak a kereszténységet fenyegető canes infideles ellen. Granada és a Balkán, esetleg Kis-Ázsia elég távolinak tűnt Avignontól ahhoz, hogy ha a keresztes zsoldosok egyszer már elérték a kereszteshadjáratok célterületeit, onnan nehezen tudjanak visszatérni, különösen nem nagy számban. A brétigny-i békeszerződés (1360. május 6.) után a zsoldosok jelentette problémákat már nem lehetett egyetlen ország szintjén kezelni. Páneurópai megoldásra volt szükség. A rivális monarchiáknak össze kellett fogniuk a pápasággal, hogy kidolgozzanak egy tervet a lakosságnak a nagy társaságoktól való megszabadítására, és egyúttal a keletről és nyugatról érkező muszlim fenyegetés kezelésére. Három, látszólag egymástól független eseménysorozat vezetett négy, egymással szorosan összefüggő keresztes hadjárat megszervezéséhez 1362 és 1366 között. E folyamatok közül az első az oszmán fenyegetés felerősödése volt Levantéban és az oszmánok megjelenése Európában. A második a fent leírt zsoldos társaságok dominanciája volt, és ennek következtében a fenyegetés fennmaradása Itáliában és a Francia Királyságban. A harmadik a két féltestvér közötti dinasztikus konfliktus volt, amely lángra lobbantotta az Ibériai-félszigetet. A Trastámara Henrik és Kegyetlen Péter, Kasztília királya közötti, váltakozóan sikeres küzdelem a Kasztília és Aragónia közötti rivalizálás szerves részét képezte. Arnaud de Cervole keresztes hadjáratára egy különleges időpontban került sor. A Francia királyságban és Itáliában épp béke honolt, így a zsoldosok megbízás nélkül maradtak. A pápai politika, amely a zsoldosokat a keresztes hadjárathoz való csatlakozásra akarta rábírni, néhány év múlva meghozta gyümölcsét. Arnaud de Cervole keresztesei Kelet-Franciaországból elindulva át akartak kelni a Rajnán Strasbourgnál, hogy útjukat a Duna-völgyében folytatva megérkezzenek Magyarországra. Céljukat, a Balkánon épphogy a lábukat megvető Oszmán területeket, I Lajos segítségével érték volna el, azért, hogy kiűzzék a törököt Európából. Strasbourg azonban nem nyitotta meg a korabeli levéltári források szerint 30 000 tett zsoldos sereg előtt, így a zsoldosok mindent elpusztítva Délnek fordultak, hogy Burgundián és Savoya-n keresztülhaladva csatlakozzanak VI Amádé vezette másik keresztes sereghez. Azonban Arnaud de Cervole-t váratlanul Dijon közelébe meggyilkolták és ezzel a had feloszlott. A disszertáció a határvidéken megjelenő zsoldosok és ennek a kereszteshadjáratnak a történetét dolgozza fel a 1358 és 1366 között.Tétel Szabadon hozzáférhető Magyarország városhierarchia-vizsgálata a trianoni országterületen 1910-ben és 1930-ban(2024) Bán, Gergely Károly; Szilágyi , Zsolt; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA városok mindig is a központi hatalom és a társadalmi szerveződés helyszínei voltak, emellett szerves részét képezték a társadalmi és technológiai fejlődésnek is. A városok iránti általánosabb érdeklődést a 19. század végén az urbanizáció hatása keltette fel, először a saját korukkal foglalkozó rokon tudományok: a statisztika, a közgazdaság-tudomány, a 20. századtól mindinkább a geográfia, a szociológia, majd a kultúrtörténet művelőinek körében vált népszerűvé a város mint jelenség. A várostörténet folyamatosan változott és formálódott, egyre inkább egy önálló területté vált. A városhierarchia-kutatások elsősorban a 60-as, 70-es években lejátszódó „kvantitatív forradalom” időszakára tehetők a nemzetközi porondon. A két világháború közti előzményre építkező 1970-es években kibontakozó „kvantitatív forradalom” azonban nemcsak új eszközöket adott a kutatók kezébe, hanem a tér újfajta szemléletét is magával hozta. A hazai szintéren e kutatások a 2000-es évek elejére lezárultak és napjainkra már alapvetően nem az új várostörténeti irányzatok közé sorolhatóak ezen vizsgálatok. Ezek a kutatások korábban is főleg a regionális földrajz egyik szüzséjébe tartoztak. Azonban a különböző paradigmaváltások hatására hazai és nemzetközi téren is újra teret nyertek, nyerhettek ezen empirikus és egyben kvantitatív kutatások, beleértve a településhálózati vizsgálatokat is. A városhierarchia-kutatások célja egy adott időmetszetre vagy több időmetszet együttes vizsgálatára vonatkozó településhálózati rangsor felállítása, amely reprezentálja az adott települések pozícióját a hálózatban. A városhierarchia-kutatások egyik sarokpontja az urbanizáció fokának a megállapítása és a központosultság vizsgálata a településhálózaton belül. Tehát a hierarchiavizsgálatok a városi kritériumok vizsgálatát, számbavételét helyezi a középpontba valamennyi kutatás során. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mitől lesz város egy település? Milyen kritérium(ok)nak kell megfelelnie? Pontosan miket kell(enne) vizsgálnia a városhierarchia-kutatásoknak? A kvantitatív alapokon nyugvó értekezés két fő részre tagolódik. Egy a téma sajátossága miatt nélkülözhetetlen módszertani egységből, illetve a vizsgálati elemzésből és az értelmezéshez szorosan kapcsolódó vizualizációból (16 ábra, 15 táblázat, 41 térkép). Disszertációs dolgozatomban alapvetően a komparatív, az analizáló és a regionális szemléletmódot igyekeztem érvényesíteni. Továbbá a regionális, területi egyenlőtlenségeknek is nagy szerepet szántam munkám során. Értekezésem főcélja volt, hogy megalkossak egy azonos módszertani modellen alapuló, két időmetszetre vonatkozó adatbázist, amely által lehetőség nyílt releváns módon megvizsgálni a trianoni határváltozás városhierarchiára gyakorolt rövidtávú hatását. (Erre korábban még nem történt kísérlet.) Tehát nem egy újabb 1910-es és 1930-as önálló hierarchiavizsgálatot tűztem ki célul, hanem egy elemző és egyben leíró jellegű komperatív szemléletű dinamikus városhierarchia-vizsgálatot (1910, 1930), amely főként a változásokra fokuszál. Értekezésem során olyan főkérdésekre kerestem a választ, hogy a határváltozás milyen rövidtávú hatással volt a korabeli városhálózatra? Azaz milyen hatással volt a békeszerződés (és a körülötte kialakult gazdasági, politika változások) a városhálózatra mint struktúrára? Melyek azok a régiók, ahol jelentős változásokat tapasztalhatunk és melyek, ahol mozdulatlanságot vélünk felfedezni? Mely városok tudtak leginkább prosperálni, illetve mely városokat érintettek leginkább negatívan az 1920-as változások a városiasodottság vonatkozásában? Továbbá az is érdekelt, hogy a határ menti térséget milyen formában érintette a határváltozás, kimutatható-e valamiféle tendencia a vizsgálat során? / Cities have always been the places of central power and social organization, but they have also played an integral role in social and technological development. A more general interest in cities emerged at the end of the 19th century, spurred by the impact of urbanization. This interest in the city as a phenomenon gained popularity in disciplines such as statistics and economics, and from the 20th century onward, expanded to fields like geography, sociology, and cultural history. The urban history has constantly changed and evolved, more and more becoming a territory in its own right. Research on urban hierarchies can primarily be traced back to the "quantitative revolution" of the 1960s and 1970s on the international stage. However, the "quantitative revolution" of the 1970s, which built on interwar antecedents, not only equipped researchers with new tools but also introduced a new perspective on spatial analysis. At the national level, this research was largely completed by the early 2000s and is no longer considered part of the most recent trends in urban history. Previously, these studies were mainly one part of the regional geography field. However, various paradigm shifts have led to a resurgence of empirical and quantitative research, including studies of settlement networks, both domestically and internationally. Urban hierarchy studies aim to establish a ranking of a network of settlements for a given snapshot in time or across a study of multiple time slices together, representing the position of settlements within the network. A key component of these studies is determining the degree of urbanization and examining the extent of centralization within the settlement network. As a result, hierarchy studies focus on the examination and enumeration of urban criteria across all research. This raises the legitimate question: what makes a settlement a town? What criteria must it meet? What exactly should urban hierarchy research be examining? This quantitative-based thesis is divided into two main parts: a methodological section, essential due to the specific nature of the topic, and an analysis and visualization section closely linked to interpretation (featuring 16 figures, 15 tables, and 41 maps). In my dissertation, I employed comparative, analytical, and regional approaches. Additionally, regional and territorial disparities played a significant role in my work. The main aim of my thesis was to create a database based on a consistent methodological model for two snapshots in time, allowing me to examine the short-term impact of the Trianon border changes on urban hierarchies in an openly relevant manner. (That had not been attempted before.) My goal was not to conduct a separate hierarchy study for 1910 and 1930, but rather to perform an analytical and descriptive comparative study of dynamic urban hierarchies (1910 and 1930), focusing primarily on the changes. In my thesis, I sought to answer key questions: What were the short-term effects of the boundary changes on the urban network of the period? How did the peace treaty, along with the associated economic and political changes, impact the urban network as a structure? Which regions experienced significant changes, and which remained unchanged? Which cities prospered the most, and which were most negatively affected by the changes in urbanization during the 1920s? Additionally, I explored how border areas were affected by the border changes and whether any trends could be identified in the study.Tétel Szabadon hozzáférhető A FALUSI MEGÉLHETÉS VÁLTOZÁSA 1920-2020 KÖZÖTT(2023) Balázs-Legeza, Borbála; Kavecsánszki, Máté; Legeza, Borbála; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékAz értekezés célkitűzése a falusi megélhetés változásainak bemutatása, a különböző történeti korszakok által generált változások fényében. A makrotörténeti folyamatok bemutatásához a mikrotörténeti síkon négy település vizsgálatát vezetem végig, a korai időszakokhoz a korábbi kutatások anyagait feldolgozva, a 20. század második felétől pedig saját kutatásaimra alapozva a bemutatást. A falvak közül kettőnek (Tiszaigar és Dudar) már jelentős kutatástörténete van, melynek eredményeit jelen értekezéssel kibővítem, és napjainkig tartó vizsgálattal egészítem ki. Az általam vizsgált települések megélhetésének történetében döntő jelentőséggel bírnak a földterületek birtokviszonyai és tulajdoni szerkezete, ezért ezt kiemelten vizsgálom a dolgozat folyamán, az egyes korszakok és a települések bemutatása során egyaránt. Hipotézisem szerint a kezdeti birtokviszonyok és természeti környezet által kínált megélhetési módok a későbbi korszakokban, egészen napjainkig meghatározzák a település megélhetési lehetőségeinek formálódását. A napjaink települési mentalitása, innovációra, vállalkozásra való fogékonysága helytörténeti múltjában is gyökerezik, kihatással van a lakosság mai boldogulására. A négy település mind különböző típust mutat, azonban ezzel nem kívánom Magyarország összes településtípusát lefedni, csupán különböző példákat illusztrálok általuk. Az első vizsgált település a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigar, mely megélhetési jellegét tekintve mezőgazdasági jellegű, ún. agrárproletár falu. A következő a tolna megyei Gerjen, ahol az ártéri gazdálkodás megszűnése után a nagybirtokok mellett gazdatársadalom is kialakult, valamint számottevő városi munkalehetőség is rendelkezésre állt a lakosság számára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milota az ukrán határ mellett, periferiális régióban fekszik. Történetileg kevés földdel rendelkezett a település, a helyi társadalom többnyire paraszti gazdákból állt, azonban sok törpebirtokos és nincstelen is volt köztük, aki igyekezett megélhetést találni. Infrastrukturális központok távol vannak a településtől, a mezőgazdaság jelentőségének visszaszorulásával nem alakult ki új megélhetési profilja. A veszprém megyei Dudarnak területi elhelyezkedéséből fakadóan már a korai időszakban is lehetősége volt a többlábon állásra: a hegyvidéki környezetben a mész-és szénégetés jövedelmező foglalkozás volt, illetve az erdők közelségének köszönhetően sokszínű háziipari tevékenységekre is lehetőség nyílt. Később a szénbánya megnyitásával volt biztosítva évtizedekig a megélhetés, napjainkra pedig a nyugat-dunántúli régióban való elhelyezkedése, és jelentős nagyvárosok közelsége biztosítja számára a megélhetési stabilitást. Napjainkra – az általam vizsgált településeken – a helyi, mezőgazdasági megélhetés már jóformán nincs jelen, legalábbis elvesztette tömeges megélhetési formáját. A 21. század elejére a falvak lakosságának megélhetését legerősebben az országon belüli régiós elhelyezkedés határozza meg. A falusiak legnagyobb arányban ingáznak lakóhelyükről, így a megélhetés legtöbbször akkor biztosított, ha a település környezetében vannak megfelelő infrastrukturális vagy ipari központok. A dolgozat szerkezetét tekintve külön nagy fejezetekben tárgyalom az egyes történeti korszakokat, egymás mellett vizsgálva a makro-és mikrotörténeti síkot. Tehát az országos, általános társadalmi viszonyok bemutatása után következnek az egyes falvak bemutatásai az adott korszakban – így minden nagy fejezet ebből a kettős szerkezetből tevődik össze. Az értekezés célja tehát annak az ívnek a bemutatása, mely a 20. század során, a 21. század elejével bezárólag a falusi lakosság számára kínálta a megélhetési lehetőségeket. Áttekinthetővé válik, hogy a történelmi fordulópontok milyen körülmények közé kényszerítették a falusi lakosságot, és az előző korszakból hozott viszonyokkal hogyan találták meg az új társadalmi-gazdasági rendszerekben az egyéni és települési lehetőségek mentén megélhetési stratégiáikat. Visszatekintve kirajzolódnak a pozitív és negatív példák, az innovatív lehetőségek és a buktatók, valamint az egyes falvak történéseiben áttekinthetővé válnak ok-okozati összefüggések a megélhetési lehetőségek formálódása terén. / The aim of the thesis is to showcase the transformation of village livelihood, in the light of the changes generated by different historical periods. In order to present the macro-historical processes, I conduct an examination of four settlements on the micro-historical plane, processing the materials of previous researches for the early periods, and basing the presentation on my own research from the second half of the 20th century. Two of the examined villages (Tiszaigar and Dudar) already have a significant body of research, the results of which I am expanding upon in my thesis, supplementing it with an investigation that continues to this day. In the history of the sustenance of the settlements I have examined, the tenure and ownership structure of the land are of decisive importance, therefore I will pay special attention to them both during the presentation of the individual eras and that of the settlements. According to my hypothesis, the ways of living offered by the initial property relations and the natural environment determine the formation of the settlement’s subsistence options in the later eras, up to the present day. The settlements’ current mentality towards innovation and entrepreneurship is also rooted in their local history and has a significant impact on the population's present welfare. In terms of livelihood, all of the discussed settlements fall into different categories, however, I do not intend to cover all possible settlement variations in Hungary: I mean only to present specific examples through them. The first case study is of Tiszaigar in Jász-Nagykun-Szolnok County, an agricultural settlement, or, with more precise terminology, an agrarian-proletarian village. The next one is Gerjen in Tolna County, where, after the disappearance of floodplain agriculture, a farming society was formed in addition to the large estates, while a considerable amount of urban job opportunities were also present for the population. Milota in Szabolcs-Szatmár-Bereg County is located in a peripheral region adjacent to the Ukrainian border. Historically, only a small amount of land belonged to the settlement - local society consisted mostly of peasant farmers, their ranks swelled by many smallholders and destitutes trying to earn a living. The shrinking importance of agriculture led to the loss of the region’s historical livelihood, and since infrastructural centers are all situated far from the settlement, nothing could take its place. On the other end of the spectrum, we find Dudar in Veszprém county, which, due to its location, had several options even in the early period: burning lime and coal was a profitable occupation in the mountainous environment, and thanks to the proximity of the forests, it was also possible to engage in diverse cottage industry activities. Later, with the opening of the coal mine, its livelihood was ensured for decades, and today its location in the western Transdanubian region and the proximity of major cities keep the community economically stable. Nowadays sustenance based solely on agriculture is almost extinct in the settlements I examined. By the beginning of the 21st century, the geographical location of the villages became the most decisive economical factor. The majority of the villagers commute from their place of residence, so their livelihoods are usually ensured if there are suitable infrastructural or industrial centers in the vicinity of the settlement. Concerning the structure of my thesis, I devote large, separate chapters to each historical period, examining the macro- and the micro-historical plane side by side. Each chapter follows a double structure: the description of the general and national social conditions is followed by the examination of individual villages in the given era. The purpose of the thesis is therefore to present the arc that offered livelihood opportunities to the village population during the 20th century, up to and including the beginning of the 21st century. It examines the conditions historical turning points forced the villagers into, and their search for new welfare strategies in the resulting socio-economic system changes based on individual and settlement opportunities. Looking back, positive and negative examples, innovative opportunities and pitfalls emerge, and cause-and-effect relationships in the development of livelihood opportunities become clear in the histories of the individual villages.Tétel Szabadon hozzáférhető A mohácsi éremleletek (I., II., Pécsi közi) és az azonos korú leletegyüttesek az 1526. évi események tükrében (1526. augusztus 29 – 1526. október 10)(2024) Nagy, Balázs; Kálnoki-Gyöngyössy , Márton; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA doktori értekezés elsődleges célja a mohácsi éremegyüttesek (I., II. számú, illetve Pécsi közi) feldolgozása, s történeti kontextusának megismerése. Az alapadatok megszerzéséhez meg kellett határozni a mohácsi, Duna utcában 1969-ben, földmunkák közepette talált kétkorsónyi ezüstpénzt, valamint a Pécsi közben talált erszénylelet denárjait is. A mohácsi I. és II. számú éremleletek a késő középkor legjelentősebbjei közé sorolhatóak, melyek a Magyarország területéről valaha is előkerültek. A meghatározással egyidejűleg a pénzek egyenkénti leltári nyilvántartásba vételére is sor került, mely végeztével megállapítható, hogy az I. számú éremlelet 18.979, a II. számú pedig 25.102 denárból áll. A kétkorsónyi ezüstpénz a késő középkori Mohács város délnyugati feléből, a Szent Borbála-templomtól északnyugatra került elő. A Pécsi közi erszénylelet Móré Fülöp (1470/1475 k. – 1526. augusztus 29.) pécsi püspök udvarházától alig néhány száz méterre került elrejtésre. A veretek között leginkább 1467–1521 között kibocsátott magyar, és 1420 előtt kibocsátott aquileiai denárok találhatóak. A magyar denárok feldolgozása során 94 új típust, és 152 köriratváltozatot azonosítottam. A munka során több típus keltezését, finomkeltezését a rendelkezésemre álló új adatok alapján végeztem el. A két éremegyüttes (I., II. számú) pénztörténeti korszakok szerinti, verdehely és időbeli megoszlása is nagyon hasonló, amihez a Pécsi közi is nagyvonalakban igazodik. A leletegyüttesek gyakori szereplője az ezüstből készült hamisveretek is, melyeket véleményem szerint a nova moneta kibocsátása idején készítették. Ekkor ugyanis a forgalmi rézből készült denárokat leértékelték, s a kereslet az antiqua moneták irányába tolódott. Megállapítható minden 200–250. állami veretre jutott egy ezüstből készült hamisítvány, mely a törvényes 8 latos finomságtól nyilván alább maradt. Bár az évszámos veretek alapján a mohácsi éremegyüttes záródása korainak tűnhet, az egyáltalán nem egyedi eset, amit az azonos záródási idővel rendelkező leletegyüttesek is igazolnak. Ezek az érem- és kincsleletek kincshorizontként értelmezhetőek, melyek elrejtését, földben maradását az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztést követő eseményekkel hozhatjuk összefüggésbe. Ezen leletcsoport jelenleg 38 érem- és kincsleletből áll, mely egy pillanatképet örökített meg az 1526. évi pénzforgalmi viszonyokról. Amennyiben ezt területileg kezdjük elemezni, úgy a pénzhasználatban feltűnő különbségek állapíthatók meg. A Dunántúlon leginkább az antiqua moneták jelenléte, az Alföldön viszont a nova monetáké dominált. A mohácsi éremegyüttesek nagy értékű éremleletek, melyek mellett még a szederkényit kell megemlíteni. E három leletegyüttest leginkább zsoldpénzként értelmezhetjük, melyből 628 lovas katona egy havi bérét lehetett volna fedezni. A doktori értekezésben olvasható numizmatikai kincshorizont azonosításával, a mohácsi csatavesztést követő hónapokat egy teljesen új aspektusból ismertettem. / The primary goal of the dissertation has been to evaluate the medieval coin assemblages known from Mohács and shed light on their historical context. The work started with primary data collection, i.e., identifying and describing the two potfuls of silver coins found during earthworks in Duna Street in Mohács in 1969 and the coins of a purse found in Pécsi Alley. The Mohács I and II coin hoards are amongst the most significant late medieval coin finds ever discovered in the territory of Hungary. Each coin was also inventoried and counted in one go with their description, revealing that Hoard I consists of 18,979, while Hoard II of 25,102 coins. Their findspots fell in the area of the late medieval town, in its southwestern corner, inside the moated settlement northwest of the Church of St. Barbara [Szent Borbála]. The findspot of the third coin assemblage, found in Pécsi Alley, was actually only a few hundred metres away from the courtyard of Fülöp Móré, Bishop of Pécs (around 1470/1475–29 August 1526). All three assemblages contain Hungarian denars issued between 1467 and 1521 and some Aquilean mints from before 1420. The processing of the Hungarian denars resulted in the identification of 94 new types with 152 legend variants, many of which were dated based on newly gained data. The composition of the two hoards is very similar in terms of monetary historical periods, place of minting, and chronological position, and the purse assemblage from Pécs Alley is generally akin to them. All studied assemblages contain fake silver coins, which, in my opinion, were minded at the time of the Nova Moneta monetary reform when the quality of official copper coins gradually decreased, pushing users' preference towards antique monetae. One of every 200 or 250 coins was a silver fake, the purity of which (obviously) fell short of the eight-lat (ca. four-ounce) standard specified by law. Albeit the closing date of the Mohács coin assemblages might seem too early, based on the dated coins they contain, they are not unique. The several analogies collected outlined a distinct find horizon comprising hoards and find assemblages interred or hidden in relation to the events following the defeat in the Battle of Mohács on 29 August 1526. Currently, this find horizon includes 38 find assemblages, providing research with a snapshot of the monetary circulation in 1526. The distribution analysis has revealed significant differences between Transdanubia, characterised mainly by the use of antique monetae, and the Great Hungarian Plain, where nova monetae were preferred. The Mohács I and II hoards represent exceptional value; of the known assemblages, only the hoard from Szederkény is similar to them. These three hoards can be best interpreted as mercenary money; each of them could cover the monthly pay of about 628 cavalrymen. Identifying the distinct numismatic find horizon has shed new light on the history of the months following the defeat suffered in the Battle of Mohács.Tétel Szabadon hozzáférhető Köztéri szoborművek a principátus kori Pannoniában: Aquincum szobrászati emlékei tartományi összefüggésekben(2024) Fábián, Boglárka; Gesztelyi, Tamás; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA köztéri szoborállítás gyakorlata a római kultúra egyik legjellemzőbb, leglátványosabb és régészetileg is kézzelfoghatóan gazdag emlékanyagát jelenti Pannoniában is. A dolgozat Pannonia Inferior helytartói székhelye, Aquincum köztéri szoborállítási gyakorlatát vizsgálja a körplasztikákon és a feliratos szobortalapzatokon keresztül. A két forráscsoport együttes vizsgálatára viszonylag ritkán kerül sor, annak ellenére, hogy egy lokális, időben és térben jól lehatárolható emlékanyag történeti-társadalomtörténeti és művészettörténeti szempontú értékelése csak a két leletanyagtípus közös feldolgozásával lehetséges. A dolgozat két nagy részből, a körplasztikák és a feliratos talapzatok katalógusából, valamint az ezekre épülő leíró, elemző fejezetekből áll. A vizsgált leletanyag funkcionálisan, közjogi státusza és témája szerint is több kategóriára osztható. A katalógus tematikus felépítése alapján vázolható az aquincumi szobrászati leletanyag típusok szerinti megoszlása; a feldolgozott anyagban megtalálhatóak a köztéren, katonai táborokban állított császárszobrok, magánszemélyek köztéren/temetőkben állt magánportré szobrai és a legnagyobb számban az istenszobrok, amelyek túlnyomó többsége (pro)-sacer státuszú szentélyekben, vagy önálló kultuszhelyet alkotva állt Kr.u. 212 előtt. A dolgozat együtt, mint egy időben és térben is többé kevésbé körvonalazható egység, nevezetesen egy adott település, Pannonia Inferior helytartói székhelye principátus kori társadalmának helyi sajátosságokat tükröző szoborállítási gyakorlatán belül vizsgálja mindezeket az emlékeket. A közel teljes, a témába tartozó aquincumi körszobrászati -és feliratos leletanyag katalogizálásával és kiértékelésével, valamint tágabb, pannoniai összefüggésekbe való helyezésével kerül sor az aquincumi színterek és szobrászati emlékeiknek a meghatározására és vizsgálatára. A dolgozat művészettörténeti szempontok – ikonográfiai, faragástechnikai sajátosságok – szerinti értékelését is tartalmazza a szoborműveknek és a megfigyelt, azonosított jellemzők alapján a műhelykérdésekkel, a település, mint kőfaragó központ hatásával és kisugárzásával is foglalkozik. A faragványok teljességre törekvő vizsgálatához kapcsolódó szükséges járulékos kérdések, például a szobrok festéséhez alkalmazott pigmentek meghatározása, illetve a festési technika megismerése is a dolgozat részét képezi. / The dissertation presents an in depth study of the sculptural monuments and the local statue practice in the city of Aquincum, the provincial seat of Pannonia Inferior. The chronological limit of the work is the era of the principate. The dissertation is concerned mainly with the context and the display of sculpture on the various public spaces around the city. The methodological premise of the work is that statue practice can only be fully examined with the formal and structural characteristics of the statue bases, and the content of their inscriptions. The dissertation consists of two large parts, a catalogue of the sculptures and the inscribed pedestals, and the descriptive and analytical chapters based on these. The catalogue includes the sculpture in the round (149 pieces) and the various statue bases (49 pieces), that were set up mainly on urban public spaces. The study covered the precise description based on autopsy and the (new or modified) identification of the individual pieces, thus redefining their contextual and chronological issues. In terms of subject matter, the material includes statues of emperors in public spaces / military camps, private portraits of municipal individuals in public spaces/cemeteries and, most notably, statues of gods and heroes (Idealplastik). The dissertation gives a complex overview on statue practice in Aquincum, including workshop practices, features of the locally carved artefacts, iconographical survey, polychromy, etc. Some of these issues are discussed even in a broader, regional context. The full range survey of the sculptural artefacts of Aquincum and the presentation of local statue practices will contribute to a more complex picture of the social, economic, religious and artistic life of the settlement and, in turn, of the artistic life of the province and the factors that influenced it.