A Biharugrai–halastavak természetvédelmi helyzete

Dátum
2010-01-18T07:36:13Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Biharugari-halastavakat 1910 és 1967 között létesítették több lépcsőben. A Biharugrai- és Begécsi-halastavak természetvédelmi jelentősége óriási. A terület 1990 óta védett Biharugrai Tájvédelmi Körzet néven. Dolgozatomnak célja volt e kiemelkedő élővilág bemutatása, valamint a bemutatni a területen folyó természetvédelmi és gazdálkodási tevékenységeket. Kutatásaim alapján a terület egy rendkívül összetett és mozaikos élőhely, ahol megtalálhatóak vizes élőhelyek, gyepek, erdők és mesterséges élőhelyek is. A területen nagy számban fordulnak elő ritka és védett fajok. A halastavak mellett foglalkoztam az Ugari- és a Sző-réttel is, amelyek a sárréti vízi világ két utolsó képviselője. Véleményem szerint rendkívül biztató az itt élő élőlények szempontjából, hogy a területen több projekt is nagy sikerrel fut, mint az Európai Uniós LIFE Nature program a túzok állomány megőrzésének érdekében, és a MME projekt a természetbarát halgazdálkodás fenntartásának érdekében.

Leírás
Kulcsszavak
természetvédelem, halastó, flóra, fauna, természetvédelmi projekt, fenntartható mezőgazdaság
Forrás