Gondatlan közlekedési bűncselekmények

Dátum
2010-02-26T09:51:13Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat első részében bemutatom a közlekedési büntetőjog szabályozásának hazai alakulását, majd röviden áttekintem és elemzem a hatályos Büntető Törvénykönyv XIII. fejezetének ide vonatkozó, gondatlan bűnösségű tényállásait. Tekintettel arra, a szakdolgozat a gondatlan közlekedési bűncselekmények címet viseli, így a joganyag áttekintésekor a Btk.-ban rögzített közlekedési bűncselekmények közül kizárólag a gondatlan alakzatúakat vettem figyelembe. Bár a szakdolgozat témájához a szándékos közlekedési bűncselekmények nem tartoznak, mégis fontosnak tartom itt röviden megjegyezni, hogy az alapesetükben szándékos közlekedési bűncselekményeknél a minősített esetekben megfogalmazott eredményre kizárólag a gondatlanság terjedhet ki. A minősített esetek megvalósulása esetén tehát a bűnösség továbbra is szándékos, azonban azok a szándékosság vegyes bűnösségű – preater intencionális – formáját valósítják meg. Ezt követően megvizsgálom a Legfelsőbb Bíróság elvi jelentőségű 6/1998. BJE számú jogegységi határozatát, végül pedig egy konkrét jogeseten keresztül felvázolom a sebességtúllépés büntetőjogi jelentőségét.

Leírás
Kulcsszavak
gondatlan, közlekedés
Forrás