A fejlesztések szükségességének vizsgálata az Európai Unióban, Mátészalkai kistérségben készített esettanulmányokon keresztül

Dátum
2010-04-02T08:23:40Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A diplomamunka témája az Európai Unió regionális fejlesztéspolitikája. A diplomadolgozat alapvetően arra fókuszált, hogy valóban az EU megvalósult fejlesztései szükségesek-e napjainkban? A dolgozatom első része bemutatta az EU és Magyarország regionális fejlesztéspolitikáját, elemezve a fejlesztési dokumentációkat és a megalkotott célrendszereket. Azonban az EU intézményei között a célok valódi megvalósítói a helyi szinten találhatóak, így az intézményrendszer alsóbb szintjei kerültek górcső alá a következő két fejezetben: a régiók és kistérségek szintjei. E kettő napjainkban kiemelt jelentőségre tett szert a megyével szemben, így utóbbira nem is tért ki a dolgozat. A vizsgált kistérségi projektekhez kapcsolódóan -ahogy a cím is utal a kistérségi esettanulmányokra - az Észak-alföldi régió és a Mátészalkai kistérség kerültek bemutatásra a kijelölt és a fejlesztési koncepciókban összefoglalt célokon keresztül, összevetve ezeket a kistérségben megvalósult projektekkel, illetve a szakemberek körében készített kérdőíves felmérés eredményeivel és néhány szóbeli interjú adataival a következő fejezetben. A dolgozat ezen szakaszában tehát már konkrétan arra kereste a választ, hogy valóban a szükségesnek vélt fejlesztések valósulnak-e meg a kistérségben. Az utolsó szakaszban pedig a szükségesség konkrét vizsgálatához helyi szintű projektek kerültek tanulmányozásra, így 2 pályázatot elemző esettanulmánnyal kívánt a dolgozat igazolást tenni a megvalósuló projektek szükségességére vonatkozóan. Az esettanulmányokban még megvalósítás előtt álló projekteket kerültek vizsgálatra, így eredményeket és azok hatásait nem elemezte a dolgozat. Azonban mindenképpen célravezető volt a helyi szinten megvalósuló projektek összevetése a helyi szintű szakemberek tapasztalataival és a helyi szükségletekkel, hiszen a felsőbb szinten megalkotott pályázati lehetőségek és a később erről megszülető bírálatok elsősorban a helyi szinteken nyernek teret. A vizsgált " nem szokványos" projektekből és a helyi szinten tevékenykedő térség- és területfejlesztő szakemberek véleménye és tapasztalatai alapján vont le a dolgozat következtetéseket a záró szakaszban. Végül a végső konklúziót is megalkotta a szerző az egyes fejezetekben feltártakat összevetve a levont következtetésekkel.

Leírás
Kulcsszavak
Európai Unió
Forrás