A makrofágok hatékonyan eliminálják az elhaló neutrofil granulocitákat, megelőzve ezzel különböző gyulladásos folyamatok kialakulását. Sok ismeretünk van arról, hogy milyen módon fagocitálják az apoptótikus és nekrotikus sejteket külön-külön; azonban kevéssé ismert, hogy hogyan viselkednek akkor, amikor a különböző módon elhaló sejtek egyszerre vannak jelen a környezetükben. Ez szöveti kötelékben gyakran előfordulhat; ezért munkánk célja, hogy egér modellben vizsgáljuk a makrofágok fagocitáló képességét olyankor, amikor egyszerre kell megbirkózniuk apoptótikus és nekrotikus sejtekkel. Munkám során csontvelőből ex vivo differenciáltatott makrofágokat, valamint peritoneális makrofágokat vizsgáltam. Apoptótikus sejtekként csontvelőből nyert neutrofil granulocitákat alkalmaztam, melyek az izolálás után mintegy 24 órával spontán módon elhalnak. Vizsgálataimhoz továbbá három különböző nekrózis modellt állítottam be. Az első a szérum megvonás hatására lejátszódó spontán nekrotikus folyamat, a második hőkezeléssel kiváltott nekrózis volt. A harmadik a nekroptózis, mely egy kaszpázok specifikus gátlásával kiváltható programozott nekrózis. Kísérleteim során jellemeztem az egér neutrofil granulociták elhalási folyamatait, különös tekintettel a nekroptotikus formára, amelyet ennél a sejttípusnál eddig még nem közöltek le az irodalomban. Eredményeim szerint a legnagyobb hatékonysággal a spontán nekrotikus sejtek felvétele történik meg, ezt követi a nekroptotikus és a hővel indukált sejtek fagocitózisa, míg az apoptótikus sejtek felvétele volt a legkevésbé hatékony. Az eltérő módon elhalt sejtek együttes alkalmazásakor azt tapasztaltam, hogy azok nincsenek hatással egymás felvételére. Munkám jelentősége, hogy ezen folyamatok vizsgálata hozzájárulhat különböző gyulladásos, autoimmun, és neurodegeneratív folyamatok jobb megértéséhez.