A biológia és társadalomtudományok egyik régóta megválaszolatlan kérdése a fajon belüli kooperáció kialakulásának és létezésének problémája. Hogyan jöhet létre a kompetíción alapuló természetes szelekció által önzetlen viselkedés, mely csökkenti az önzetlen egyed saját reproduktív sikerét? Robert L. Trivers (1971) úttöro cikke óta a kölcsönösséget tartják az egyik legfontosabb evolúciós mechanizmusnak, mely lehetové teheti az állatok közötti kooperáció kialakulását. Mialatt számtalan elméleti kutatás próbálta bizonyítani különféle kölcsönösségi típusok létezését, addig alig néhány példát sikerült megfigyelni a természetben, melyek valóban állatok közötti kölcsönösségen alapultak. Történt mindez annak ellenére, hogy számtalan állatfajon végeztek kísérleteket, megfigyeléseket a gerinctelenektol kezdve egészen a foemlosökig. Mi okozza vajon a már-már zavaró ellentmondást elmélet és tapasztalat között? Az ellentmondás oka talán az, hogy a kölcsönösség azon fajtái, melyeket eddig vizsgáltak, fejlett memóriát és kognitív képességeket igényelnek, amely követelmények valószínuleg nehezen teljesíthetoek és költségesek az állatok számára. Ezzel szemben egy ez idáig kevéssé kutatott mechanizmus, az úgynevezett vak kölcsönösség (segítek, ha segítettek) során az egyedek kooperativitása csupán egy korábbi interakció eredményétol függ, ahol az egyedek személyazonossága lényegtelen, tehát nem igényel fejlett memóriát, se egyedfelismero képességet. A célom, hogy bemutassam ezen alternatív, állapotfüggo mechanizmust, valamint egy genetikai algoritmuson alapuló modell keretein belül megvizsgáljam, hogyan segítheti e mechanizmus a kooperáció kialakulásának megértését genetikailag nem rokon, idegen fajtársak között. Azt tapasztaltuk, hogy a vak kölcsönösség egy egyszeru, belso állapoton nyugvó mechanizmus, mely stabil kooperáció kialakulását teszi lehetové a feltételek viszonylag széles skálája esetén.