A myeloma multiplex (MM) egy klinikailag és biológiailag rendkívül heterogén malignus plasmasejtes betegség, melynek kialakulásában és progressziójában genetikai eltérések és a csontvelői mikrokörnyezet komplex kölcsönhatásai egyaránt meghatározó szerepet töltenek be. Bár az elmúlt évtizedekben az MM kezelése jelentős fejlődésen ment keresztül, a betegség továbbra is gyógyíthatatlan, így új prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítása, valamint a terápiás stratégiák optimalizálása kiemelt jelentőségű. Doktori értekezésem két fő célkitűzést fogalmazott meg. Egyrészt az MM-ben alkalmazott különböző őssejtmobilizációs stratégiák hatékonyságának klinikai összehasonlítását autológ hemopoieticus őssejt-transzplantációra alkalmas betegek körében. Másrészt a csontvelői mikrokörnyezethez, valamint a metabolikus és gyulladásos folyamatokhoz kapcsolódó új biomarkerek szerepének vizsgálatát célozta. Az őssejtmobilizációs vizsgálat során a kemoterápiával és önmagában granulocyta-kolónia stimuláló faktor (G-CSF) alkalmazásával végzett őssejtgyűjtések hatékonyságát elemeztük. Eredményeink alapján a mobilizációs stratégia szignifikánsan befolyásolta a gyűjtött CD34+ sejtszámot, az aferezisek számát, a plerixafor adás szükségességét és a mobilizáció sikerességét. Ugyanakkor mindkét módszer biztonságosnak és klinikailag jól alkalmazhatónak bizonyult. A biomarker vizsgálat keretében MM-ben szenvedő betegek és egészséges kontrollszemélyek szérummintáiban adipokinek (adiponektin, leptin, resistin, chemerin, adipsin), valamint oxidatív stresszhez és gyulladásos folyamatokhoz kapcsolódó egyéb mikrokörnyezeti fehérjék (thrombospondin-1, paraoxonase-1, myeloperoxidase) szintjét határoztuk meg. Eredményeink alapján több vizsgált biomarker szintje szignifikánsan eltért a beteg- és a kontrollcsoport között, valamint összefüggést mutatott a betegség biológiai jellemzőivel és a terápiás válasszal. Az adipokinek és az MM mikrokörnyezete közötti kapcsolat rávilágít a metabolikus és gyulladásos mechanizmusok meghatározó szerepére a betegség patofiziológiájában. Összességében eredményeink rámutatnak a csontvelői mikrokörnyezethez kapcsolódó biomarkerek potenciális prognosztikus szerepére, valamint alátámasztják az őssejtmobilizációs stratégiák személyre szabott megközelítésének létjogosultságát a modern betegellátásban.

Multiple myeloma (MM) is a clinically and biologically highly heterogeneous malignant plasma cell disorder, the development and progression of which are driven by both genetic alterations and the complex interactions within the bone marrow microenvironment. Despite significant advances in the treatment of MM over recent decades, the disease remains incurable; therefore, the identification of novel prognostic biomarkers, as well as the optimization of therapeutic strategies, continues to be of major importance. The present thesis addressed two main objectives. On one hand, it aimed to compare the clinical efficacy of different stem cell mobilization strategies in patients with MM eligible for autologous hematopoietic stem cell transplantation. Secondly, it sought to investigate the role of novel biomarkers associated with the bone marrow microenvironment and metabolic and inflammatory processes. In the stem cell mobilization study, the effectiveness of stem cell collection using chemotherapy-based mobilization and granulocyte-colony stimulating factor (G-CSF) alone was analyzed. Our results demonstrated that the mobilization strategy significantly influenced the number of collected CD34+ cells, the number of apheresis procedures, the requirement for plerixafor, and overall mobilization success. At the same time, both approaches proved to be safe and clinically feasible. In the biomarker analysis, serum levels of adipokines (adiponectin, leptin, resistin, chemerin, and adipsin), as well as other microenvironment-related proteins associated with oxidative stress and inflammation (thrombospondin-1, paraoxonase-1, and myeloperoxidase), were measured in patients with MM and in healthy control subjects. Several of the investigated biomarkers showed significant differences between the patient and control groups and were associated with biological characteristics of the disease and treatment response. The observed relationship between adipokines and the MM microenvironment highlights the pivotal role of metabolic and inflammatory mechanisms in the pathophysiology of the disease. Overall, our findings underscore the potential prognostic relevance of biomarkers related to the bone marrow microenvironment and support the clinical rationale for a personalized approach to stem cell mobilization strategies in modern patient care.