Változás és vezetés
Változás és vezetés
Dátum
2013-12-16T07:49:06Z
Szerzők
Demeterné Tarsoly, Erika
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
I. BEVEZETÉS
A főiskoláról kikerülve, 1996-óta folyamatosan dolgozom, óvodapedagógusként.
Munkámban fontos a szakmai megújulás, és hitelesség, melyek számomra párosulnak az őszinteséggel és valószerűséggel. Célom a minőség megtartása, kreatív gondolkodással együtt, amelyek egyéni, belső szükségleteim is.
2007-ben szereztem meg az első szakvizsgámat mentálhigiéné szakon, mert pedagógusként fontosnak tartom az önismeretet, önkritikát, ahhoz, hogy fejlődni, változni tudjunk, -hogy tisztában legyünk értékeinkkel, érzéseinkkel, érzelmeinkkel, szerepeinkkel, kapcsolatainkkal, nem utolsó sorban a gyermekekért.
Véleményem szerint a „jó” pedagógusnak, magas fokú empátiával kell rendelkeznie ahhoz, hogy, aktívan, érzékenyen, megfelelő „én-erővel”, felelősséggel végezhesse munkáját, a változásokkal szemben .
Hiszem, hogy „…csak az lehet jó nevelés, mely kölcsönösségen alapszik, és amelyik a nevelőt is neveli.” /Horgas B.- Levendel J./
Ezért kezdtem el idén januárban egy újabb szakvizsgás képzést, -közoktatás vezetői szakon, mert a szakma iránti elkötelezettségemet, illetve eddigi tudásomat szeretném kiegészíteni, a kapott többlettudással.
Pályám során másfél évet dolgoztam tagóvoda vezetőként, és kétszer egy évet munkaközösség vezetőként is.
Eddig három intézményben dolgoztam:
- az első intézményben 1996-2002. december 31.-ig (hat év három hónap),
- a másodikban 2003. január 01.-2009. augusztus 31.-ig (öt év nyolc hónap),
- a harmadikban 2009. szeptember 01.-től jelenleg is (négy év…).
Mindhárom intézményváltás, változás volt az életemben, emberileg és szakmailag.
A három intézmény:
három különböző környezetben létezik,
három különböző programmal dolgozik,
három különböző vezetői stílussal,
három különböző vezetői stratégiával rendelkezik,
három különböző módon kezelte a fejlődés és a minőség kérdését.
A három intézmény, szakmai minőségében, felkészültségében, három különböző szintet képvisel.
E három intézményben a változásoknak haszonélvezője, okozója és szenvedője is voltam, és vagyok jelenleg is.
Egy valamiben viszont nem változtam. Szakmai elkötelezettségem most is ugyanaz.
Leírás
Kulcsszavak
vezetés