A bírósági végrehajtás igen jelentős szerepet foglal el mind a polgári eljárás intézményei között, mind a hétköznapi emberek életében. Ugyanis a bírósági eljárás olyan nemperes eljárás melyben a hitelező a bíróság vagy a végrehajtásra felhatalmazott szerv által „behajthatja” az adóstól a követelését. A végrehajtási eljárás fő kérdése tehát az, hogy a pernyertes fél az „igazát”, azaz az előzményi okiratban „megítélt” követelését miként érvényesítheti hatósági segédlettel. Az adós általában vagyoni kényszerrel juttatja érvényre a követelését, melynek szabályait a Bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szabályoz. A bírósági eljárás önálló törvényi szabályozása a XIX század végére vezethető vissza. Azóta számos változáson keresztül ment át a bírósági végrehajtás, míg elérte mai formáját. A legutóbbi változtatásra az Európai Unióhoz történő csatlakozás miatt volt szükség, bár már az 1994. évi végrehajtási törvénynek a külföldi határozatok végrehajtására vonatkozó IX. fejezete már a Brüsszeli és a Luganói Egyezmény rendelkezéseinek a figyelembevételével született meg. A Vht. tehát folyamatosan követte az Unión belüli végrehajtásra vonatkozó joganyag változásait. Az Európai Unión belül az életviszonyok megváltozása szükségessé tette a polgári eljárásjog európai egységesítését, melynek keretében számos egyezmény és rendelet született. Mindezekre tekintettel dolgozatomban szeretném bemutatni azt, hogy mit is jelent a bírósági végrehajtás, mik a legfőbb jellemzői, illetve azt, hogy hogyan fejlődött a végrehajtási eljárás hazánkban. Továbbá szeretném megismertetni az olvasót a végrehajtási eljárásnak az Unión belüli jogharmonizációs folyamataival, valamint annak eredményeivel, és hogy mindez hogyan hatott a magyar szabályozásra.