A reziliencia fogalmának meghatározása maga is ellentmondásos, ahogyan arra Ungar és munkatársai ökológiai szempontú szakirodalmi összefoglalójukban felhívják a figyelmet. (32) A reziliencia tettenérése tehát nem egyszerű feladat, a jelenség operacionalizálása és mérhető konstruktummá alakítása szempontjából. Háttér és célkitűzések: A reziliencia az újabb szemléletekben egy komplex adaptív rendszer, (32) ezért a komplexitásnak megfelelően a jelenség elemzése több szinten történik. Jelen kutatásban arra kerestük a választ, hogy a reziliencia milyen összefüggésben áll a gyermekvédelmi ellátásban megjelenő és felnövő utógondozásban lévő fiatal felnőttek körében. Célunk reziliencia-szintjük felmérése és a reziliencia-háttértényezők vizsgálata, azon pszichés és szociális tényezők azonosítása, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a megterhelő életesemények dacára a szakellátásban élő fiatalok pozitív életutat járjanak be. Módszer: A kutatás célpopulációja a Csongrád-Csanád megyei gyermekvédelmi szakellátás keretében utógondozásban élő fiatalok. (n=131). A vizsgálat egy kérdőíves előméréssel indult, mely a résztvevők reziliencia-szintjének a leírására szolgált, továbbá megvizsgáltuk még a reziliencia és a szociodemográfiai tényezők összefüggését az előmérő kérdőív alapján, keresztmetszeti vizsgálati elrendezésben. Az alacsony és magasan reziliensek csoportjába tartozók közül félig-strukturált kvalitatív interjút készítettünk a sikeres, illetve a kevésbé sikeres alkalmazkodás hátterében álló tényezők feltérképezése érdekében. A kutatásban 51 fő vett részt a vizsgálati minta átlagéletkora 20,7 év (SD: 1,56) volt. Nemek tekintetében 33% lány, 67% fiú. A kutatásban alkalmazott módszerek: Gyermek-és Ifjúsági Reziliencia Skála 28-itemes verziója (20) valamint az ahhoz kapcsolódó demográfiai adatlap és egy általunk szerkesztett élig strukturált interjú. Eredmények: A válaszadó fiatalok eredeti reziliencia vágóértékekkel számolva 11,8% alacsonyan reziliens, 80,4% közepesen, 7,8% magasan reziliens. A gondozási hely tekintetében magasabb iskolai végzettség is szignifikánsan jósolta be a magasabb rezilienciát. A magas reziliencia középpontjában az interjúk alapján elsősorban az egyén életkora, a gondozásba vétel idején, az áthelyezések száma és az elhelyezés formája állt. A reziliens fiatalok fele kisgyermekkorban kerül gondozásba és az áthelyezések száma fordítottan volt arányos a magas rezilienciával valamint majdnem 90% nevelőszülőknél él. Fontos különbség volt a két csoport között társas támasz megléte, illetve az együtt nevelkedőkkel való kapcsolat, a magasan reziliens csoport 90% jó kapcsolatról számolt be az együtt nevelkedőkkel, nevelőkkel, tanáraikkal és 62% említ társas támaszt nehézségekkel való megküzdésben, 88%-a sportolt, 50%-nak a sport kiemelten fontos volt az életükben. Következtetések: Az eredményeink alapján elmondható, hogy a vizsgált változók közül a reziliencia hátterében a mintán az életkor a gondozásba vétel idején, az áthelyezések száma és az elhelyezés formája áll. Más nemzetközi kutatásokkal összhangban megerősítik, hogy az iskolázottság (4) fizikai aktivitás, társas támasz pozitívan befolyásolja a rezilienciát. (28) A támogató szociális kapcsolatok erőforrásként funkcionálnak, és hozzájárulnak az egyéni rezilienciához. (24) A minta alacsony elemszáma miatt messzemenő következtetéseket nem tudunk levonni, ezek tisztázásához a minta további bővítése szükséges.