British Foreign Policy in the Early Twentieth Century
British Foreign Policy in the Early Twentieth Century
Dátum
Szerzők
Fekete, Lilla
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom fő célja az, hogy átfogó képet nyújtson a századforduló illetve 20. század első pár évének brit külpolitikai helyzetéről, kiemelve az angol-orosz kapcsolatokat. Először a 19. század meghatározó brit külpolitikai jelenségéről, a fényes elszigeteltségről ejtek szót; mit is jelentett ez valójában, mi a történelmi, külpolitikai háttere, kik voltak azok a brit politikusok, akik bevezették ezt a kifejezést a diplomáciatörténetbe, illetve mettől meddig tartott ez az éra. Dolgozatomban részletesen kitérek az angol-orosz kapcsolatokra, amely meghatározta Nagy-Britannia szinte minden lépését a külpolitikai illetve gyarmati kérdésekben. A 20. század elején azonban a brit külpolitika komoly változásokon ment át, ezeknek az okait vizsgálom, illetve az európai nagyhatalmak szerepének jelentőségét ezekben a változásokban. Végül, a fényes izolációt jelentő szerződések, név szerint az angol-japán szövetség, az angol-francia illetve az angol-orosz antant létrejöttét és azok tartalmát.
Leírás
Kulcsszavak
antant, entente, rivalry, splendid isolation, fényes elszigeteltség, Victorian Era, Edwardian Era, Nagy-Britannia, Great Britain, colonial empire, gyarmati kérdések, Oroszország, Russia, foreign policy, külpolitika, diplomácia, diplomacy