A különböző csapatsportok, köztük a futball rövid és hosszú távú célja a sikeres, kiegyensúlyozott és sérülésmentes versenyzés, ezért fontos, hogy a csapat körül dolgozó szakemberekből álló gárda megfelelő lehetőséget biztosítson az erő, az állóképesség és a technikai fejlesztések, valamint a sérülések megelőzése és a rehabilitáció terén. Az egyes játékosok fizikai állapota gyakran nem megfelelő, a kontakt) és a nem-kontakt sérülések (pl. elülső keresztszalag szakadás) száma és prevalenciája magas lehet a rendszeres edzés ellenére. Az aszimmetria, a diszkinézia, a kompenzációs mozgások, a korlátozott mozgástartományok, a sportra specifikus mozgások hiányosságai gyakran állnak ennek a hátterében. Ezek a funkcionális rendellenességek könnyen felismerhetők a fizikai erőnlét felmérésében használt tesztekkel és eszközökkel. A funkcionális tesztek átlagos és egy átlag alatti kategóriát mutattak a vizsgálatunkban elemzett két csoportban. Az SLS teszt fejleszthetősége a térd dinamikus stabilizálóitól függ. Az SLS helyzet kiegészítése olyan instabil felülettel, mint a TOGU Jumper, megnehezítheti ennek a helyzetnek a fenntartását. Ezt a tesztpozíciót jelentősen befolyásolja az egyensúly és a propriocepció. A helyzet fenntartása koncentrációt és fokozott izomaktivitást igényel. Az SLS egy gyakran használt funkcionális feladat a mozgásminták felmérésére. Csípő addukcióval, kirotációjával és térdabductioval végezhető. A térdízület dinamikus valgusának mértéke jelentősen befolyásolja, megjósolja a térd sérülésének kockázatát. Az SLWS-ben a junior játékosok átlag alatti eredményt értek el, míg a professzionális labdarúgók átlagos szintet mutattak a minősítési kategóriákhoz viszonyítva. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az utánpótláskorú játékosok „core” izmai meglehetősen gyengék, és nem képesek a megfelelő erőt az alsó végtag irányába biztosítani. A „core” gyengeség kompenzálása esetén olyan mozgások voltak láthatók, mint a medence elmozdulása, forgása és oldalra dőlése az alsó végtag fáradása kapcsán. A wall sit teszt (kettős és egylábú) alkalmazható progresszív edzésre, amely leginkább a hasizmok transversus és az obliquis internus részeinek fejlesztésére használható. Vizsgálatunk során a combhajlító izmok nyújthatósága korlátozottnak bizonyult a junior játékosok körében, különösen a nem domináns alsó végtagok esetén. Mivel a futball nagy mozgástartományban jelentős izomerő kifejtését igényli, a játékosok körében sport-specifikus izomsérülés gyakran figyelhető meg. A két csoport FMS-pontszámainak elemzése betekintést nyújt a labdarúgók mozgásdeficitjébe.Munkánk során az juniorok átlagosan kevesebb, mint 14 pontot teljesítettek FMS felmérés során. A junior labdarúgók nagyobb hiányosságokat mutattak a funkcionális mozgásmintákban, mint a professzionális játékosok. Az átlépéses teszt pontszáma magasabb volt a professzionális játékosoknál, ami a medence-ágyék-csípő komplexum egyéb vizsgálatok által is igazolt jobb stabilizálásával magyarázható. Hasonló pontszámokat lehetett kimutatni a spirális kinetikus lánc által meghatározott kitörés és rotációs stabilitás tesztekben, így a két csoportban hasonló törzsstabilizációs szintet feltételezhetünk. Ezen eredményeink alapján mind a junioroknak, mind pedig a professzionális sportolóknak fejleszteniük kell a törzsstabilizációt, de a junioroknak jó alapjaik vannak ennek javítására. Annak ellenére, hogy a rotációs stabilitás teszt nem mutat szignifikáns különbséget, a törzs stabilitási teszt magasabb pontszámot igazolt a professzionális labdarúgóknál. Ezt a tesztet az antero-posterior kinetikus lánc határozza meg, és a felső végtag erőssége befolyásolhatja a helyes kivitelezést. Aktív egyenes lábemelés mutatta a legalacsonyabb pontszámot. A „hamstring izmok” és a hátsó lánc rugalmasságának hiánya fontos intrinsic kockázati tényezőnek tekinthető minden olyan izomsérülés esetén, amely hosszú távon befolyásolhatja a sportoló pályafutását. Az izmok nyújthatóságának javítása fontos elem a gyermek futballisták sérülésmegelőzési és rehabilitációs programjaiban. A nyújtás és a koncentrikus-excentrikus edzés sikeres eljárás lehet az izomhúzódások megelőzésében. Eredményeink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a futballistákat funkcionális tesztekkel történő vizsgálata és nyomon követése javasolt sport- és életkor-specifikus módszerek kombinációjával. Ezen kívül megállapíthatjuk, hogy a domináns és a nem domináns végtagok között jelentős különbségek vannak, amelyeket a rehabilitációs munkában részt vevő szakemberek által követendőek objektív módszerekkel. Összehasonlító elemzések alapján az egyéni rehabilitáció, fejlesztés (robbanékonyság, izomerő, állóképesség, egyensúly és koordináció) és progresszív edzés alakítandó ki a játékosok számára. A munkának természetesen figyelembe kell venni az egyes korosztályok eltérő anatómiai és funkcionális adottságait is. Az általános edzéstervek mellett rendkívül fontos a személyes fejlődés felmérése és a játékossal, edzővel való megismertetése a sportoló testi egészségének megőrzése és sérülés utáni visszaszerzése érdekében.