A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő 8. évfolyamos tanulók szakértői véleményének vizsgálata továbbtanulásuk tükrében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatásunk célja, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogy a vizsgálatban résztvevő BTM Nehézséggel küzdő általános iskolai tanulók esetében, hogyan tudtak megvalósulni a szakértői véleményben javasolt fejlesztő pedagógiai foglalkozások a tantermen kívüli, digitális munkarend ideje alatt. Továbbá kitérünk arra is, hogy az érintett tanulók szakértői vizsgálatát/felülvizsgálatát milyen módszerekkel végezték a pedagógiai szakszolgálatok szakértői a digitális munkarend időszakaiban. Arra is választ keresünk, hogy a BTMN státuszú tanulók jellemzően milyen középiskola típusba nyertek felvételt, illetve a középfokú felvételi eljárás során rangsorolt tanulmányterületek közül hányadik helyre sikerült a felvételijük. Mindezen eredményeket összefüggésbe hozzuk azzal, hogy pályaválasztási, továbbtanulási döntésük meghozatalához kaptak – e segítséget tanácsadó szakembertől.

Leírás
Kulcsszavak
BTM nehézséggel küzdő tanulók, digitális oktatás, pályaválasztás, továbbtanulás
Forrás