Montessori szemléletű nevelés bevezetése az Iciri-piciri Bölcsődében
Absztrakt
A dolgozat a Montessori pedagógiáról és a bölcsődés korosztályra való adaptálásról szól. A kisgyermek fejlődése szempontjából már az első 3 év is meghatározó,hiszen születésétől kezdve csak tanul (manipulálni, érzelmeket kinyilvánítani,kúszni, mászni, járni, beszélni stb.) A Montessori szemléletű nevelés olyan lehetőségeket, tevékenységeket, eszközöket kínál, mellyel a gyermek a saját próbálkozásai útján fejlődik, önállósodik, figyelembe véve egyéni képességeit, tempóját, ritmusát. A szakdolgozat részletesen bemutatja, hogy az ez irányú nevelést, hogyan valósítjuk meg a bölcsődénkben, honnan indultunk, merre tartunk, és mit kell még megtennünk. Az empirikus kutatás pedig a rávilágít a pedagógiával kapcsolatos tájékozottságra, illetve elfogadására.