A sztrájk a munkásküzdelmek legrégebbi és mai napig legfontosabb és leghatékonyabb nyomásgyakorló eszköze. A dolgozat első fejezetében a munkaharc egyéb típusait ismertettem, ahol is a legfontosabb kérdésnek az tudható be, hogy a magyar jogi szabályozásnak szüksége van-e, a jogtudománybab ismert fogalmak bevezetésére a jogalkotó által, ami kapcsán egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a magyar szabályozás kapcsán, ezeknek az akcióknak a törvényi szabályozása egy nagyon nagy ugrás lenne a jövőre nézve. A sztrájk fogalmáról kijelenthető, hogy bár rengeteg féle fogalommeghatározással találkozhatunk nincs egy olyan nemzetközileg elismert univerzális fogalom, amit alkalmazni lehetne, csupán a sztrájk elengedhetetlen elemeit lehet leszűrni ezekből a fogalommeghatározásokból, amelyek a következők: több munkavállaló jogosult a sztrájkhoz való jogot gyakorolni, egy darab munkavállaló önállóan ezt nem teheti meg, a munkatevékenység beszüntetése egy közös cél elérésének az érdekében, valamint a munkáltatóra történő nyomásgyakorlás. Magyarországon a sztrájkjog a három szinten van szabályozva, ennek alapját képezi a nemzetközi jog és az Európai Unió szabályai, melyek azonban vagy nem kötelező jellegűek, vagy az Unió esetében például csak a sztrájkhoz való jogot ismerik el, a részletes szabályozást már a tagállamok hatáskörébe utalja. Az Alaptörvény a gazdasági és szociális jogok keretében biztosítja a munkavállalók számára a sztrájkjog gyakorlását, míg törvényi szinten a Sztrájktörvény igyekszik rendezni a részletes szabályozást, valamint adja meg a legalsóbb törvényi szintet. A sztrájktörvénnyel kapcsolatban kijelenthető, hogy az a megalkotása óta hiányos és az azóta eltelt évben a jogalkotás próbálkozott a kezdeti problémákat megoldani, de azok helyébe a gazdasági, társadalmi és munkajogi változásoknak hála csak egyre újabb kérdések merülhetnek fel és az a törvénnyel kapcsolatos igények, illetve elvárások és a törvény közötti szakadék nem csökken, hanem legjobb esetben is csak stagnál. A törvény meghatározza azokat a szerveket is, amelyeknél nincs lehetőség a sztrájkjog gyakorlására, ennek az indoka pedig nem, minthogy a személyi kör, akik idetartoznak a munkájuk jellege miatt esnek a tilalom alá, hiszen az az Alaptörvényben meghatározott jogokhoz kapcsolódik. A még elégséges szolgáltatás kapcsán fontos megemlíteni, hogy ma ez a jogtudomány által legjobban kritizált pontja a törvénynek. A még elégséges szolgáltatással kapcsolatban ugyanis, ha azt a törvény nem rendezi márpedig kezdetben szinte egy ágazati törvény sem rendezte a még elégséges szolgáltatás mértékét, (mára egy nagyon minimális előrelépés látható, de ezek a törvények is csak sztrájkok következtében lettek megalkotva) akkor a feleknek kell megegyeznie, ami annak következtében, hogy a felek érdekei teljesen ellentétesek nagyon ritkán fog megvalósulni, ha pedig a felek sem tudnak megegyezni, akkor a bíróságoknak kell döntenie a kérdésben, akik pedig nem biztos, hogy rendelkeznek az adott ágazaton belül megfelelő szaktudással, hogy a még elégséges szolgáltatás mértékét kellően meg tudják határozni. A sztrájkjog gyakorlati kérdései kapcsán elmondható, hogy a sztrájkok és akciók száma egy általános számot mutat az elmúlt 30 évben, a jelentős eltéréseket általában gazdasági tényezők vagy válsághelyzetek okozzák. A joggyakorlat szempontjából kiemelendő a pedagógussztrájk kérdése, hiszen esetükben kapott nagy figyelmet a még elégséges szolgáltatás mértéke, valamint a figyelmeztető sztrájk jogszerűségének a kérdése. Végül a még elégséges szolgáltatás kapcsán a jogalkotó vette kezébe az irányítást és egy törvényben meghatározta a köznevelési intézményekre irányadó még elégséges szolgáltatás mértékét. A nemzetközi szabályozásokról összeségében elmondható, hogy leginkább csak a sztrájkhoz való jogot biztosítják, a részletes szabályoknak a meghatározását a tagállamok nemzeti szabályozására bízza, amiből kifolyólag az a részletszabályok Európán belül nagyon sokszínűek lesznek és csak a lefektetett alapok ugyanazok. Kiemelendő, hogy az EJEB és az EUB gyakorlata, ha nem is egymással ellentmondó, de teljesen másképp közelíti meg a munkavállalók sztrájkhoz való jogát, hiszen az EUB a sztrájkjogot az EU szempontjából vizsgálja és az alapszabadságok alá rendeli, míg az EJEB gyakorlatában a sztrájkot alapjogként ismerik el és más alapjogokból, mint például az egyesülési jogból fakadóként értelmezik. A transznacionális sztrájk esetében ahhoz, hogy ez az intézmény elterjedtebb és elismertebb legyen egy egységesebb nemzetközi sztrájkszabályozás szükséges, amely a részletekre is kiterjed és nem a tagállamok kezében hagyja a sztrájkjog érdemi és részleti szabályozásának zömét. Összességében a magyar sztrájktörvény bár a nemzetközi szabályoknak eleget tesz, ám az ott felállított elvárások nagyon is minimálisak, így jogosnak tartom a jogtudósok azon kritikáját, hogy vagy a sztrájktörvény jelentős módosítására van szükség, ami most már nem csak keretjelleggel fogja szabályozni a kérdéseket, hanem például bevezet vagy átvesz egy sztrájkfogalmat, valamint a törvényi rendelkezéseket megtölti valós tartalommal ezzel is segítve a törvény átláthatóságát és egyszerűbb értelmezését, valamint a munkavállalóknak is egy könnyebbséget okozna, ha ennek köszönhetően nyugodtabb lelkiismerettel kezdeményezhetnének sztrájkokat.