A dolgozat célja, hogy történeti szociolingvisztikai, történeti szociopragmatikai, illetve leíró nyelvészeti szempontok alapján megvizsgálja a kora újkori Magyarország káromkodási szokásait, illetve azokat a szituációkat, beszédhelyzeteket, amelyekben a nyelvhasználó ezekhez a nyelvi eszközökhöz folyamodott. Az írás egyrészt integrálja az eddigi ismereteket a témában, mintegy összefoglalja a releváns szakirodalmi munkákat, másrészt újabb szempontokkal gazdagítja azokat. Erőteljes történeti és néprajzi szemléletmód segítségével a nyelvi kifejezéseket szélesebb spektrumból lehet vizsgálni. A dolgozat kitér arra, hogy miért számít/számított a korban tabunak a szexualitás, miért normasértő ez a tevékenység, hogyan függött össze a hitvilággal, a vallásossággal. A dolgozat igyekszik bebizonyítani azt is, hogy a káromkodás nyelvi univerzálé, a társadalom minden tagja használta a korban ezt a formulát egy-egy felfokozottabb beszédhelyzetben (perekben, vesztes csata utáni levelekben, bajvívásra hívó üzenetekben), és a szóhasználatot tekintve szinte alig volt különbség egy parasztasszony és egy nemesúr között. Mindez korpuszalapú elemzéssel kerül bemutatásra. A széleskörű forrásbázis lehetőséget adott arra, hogy a legtöbb ilyen szituációt rögzítsem. Kb. 185 település anyaga került be a korpuszba, és minden társadalmi státus reprezentálja magát az adattárban.