A mindennapi aneszteziológiai gyakorlatban a folyamatos intraoperativ folyadékterápia megalapozott tevékenység. Ezáltal pótolhatjuk az elvesztett folyadékot, továbbá lehetőségünk nyílik a gyors és hatékony gyógyszerbevitelre is. Ugyanakkor a minisztériumi szakmai ajánlás szerint: ”Napjainkig nincs széles körben elfogadott ajánlás az optimális perioperativ folyadékterápiára. A különböző sebészeti specialitások eltérő folyadékpótlási szokásokat követnek.” A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a különböző minőségű intravénás folyadékok hogyan befolyásolják a sav-bázis homeostasis, illetve a beteg szubjektív panaszait a postoperativ időszakban. Az emberi szervezet folyadék homeostasisa precízen szabályozott, dinamikus rendszer. Fiziológiás körülmények között az elvesztett folyadékot ivás útján pótoljuk. Azonban műtéti körülmények között, ahol a páciens párologtatás (insesibilis prespiratio), vizelet kiválasztás, továbbá a műtéti feltárásból származó evaporatio, valamint – feltételezhetően – a harmadik folyadéktérbe történő folyadék sequestratio útján, nem utolsó sorban vérvesztés révén is folyadékot veszít, a deficitet mindenféleképpen, intravénás infúzió formájában pótolni kell. Így stabilizálhatjuk a perfúziót, mely alapfeltétele a sejtek megfelelő anyagcseréjének. Számos gyári készítmény, de alapvetően három, parenteralis folyadék típus létezik: a víz (5%-os Dextróz formájában), a krisztalloidok és a kolloidok. A három folyadék típus disztribúciós kinetikája a különböző folyadék kompartmentek között eltérő, így más és más indikációban használhatóak fel. A sejtműködés további fontos alapfeltétele, hogy az anyagcsere folyamatok színteréül szolgáló közeg pH-ja egy szűk intervallumon belül legyen (élettani helyzetben ez 7.38-7.42 között van). Azonban a szervezet metabolikus tevékenysége során folyamatosan H+-okat termel, melyek csökkentik a pH-t. Azért, hogy ennek ellenére nem alakul ki súlyos zavar, a szervezet pufferrendszerei, továbbá a respiratoricus és renalis korrekciós mechanizmusok felelősek. Ha a korrekció inadekvát, felborul a sav-bázis egyensúly: ha a pH csökken acidosis, ha emelkedik alkalosis alakul ki. Ha az egyensúly felborulása a légzés és a gázcsere diszfunkciója miatt alakul ki, akkor respiratoricus, minden más esetben metabolikus eredetű a sav-bázis zavar. Ritka metabolikus acidosis alakul ki, ha egy páciens nagy mennyiségű 0.9%-os sóoldatot kap. Az acidosis kialakulására több magyarázat született és hyperchloraemiás metabolikus acidosisként vagy dilutiós acidosisként említik. A postoperativ időszakban leggyakrabban kialakuló szövődmény a hányinger és a hányás. A szindrómát a szakirodalom PONV-nek (postoperative nausea and vomiting) nevezi. Hátterében számos ok húzódhat meg és a beteg szubjektív discomfort érzetén túlmenően súlyos következményekkel járhat. Az intraoperativ folyadékpótlás, a sav-bázis zavar és a PONV közötti korreláció felderítésére 40 ASA I-II-es csoportba tartozó, pajzsmirigyműtéten átesett beteget vizsgáltunk meg. A vizsgálatba való részvétel önkéntes. A vizsgált populációt két csoportra választottuk: az egyik csoport 0.9%-os sóoldatot (Salsol), a másik laktáttal pufferelt Hartmann oldatot (Ringer-laktát) kapott 10 ml/ttkg/óra dózisban a műtét teljes ideje alatt. Vizsgáltuk a betegek műtét előtti és utáni vérgáz eredményeit, valamint a postoperativ időszakban jelentkező hányinger és hányás előfordulását. Az eredmények interpretálásához a pH, a pCO2 és a BE (base excess) változásokat használtuk fel, referenciaként használva a praeoperativ értékeket. Az eredmények alapján az állapítható meg, hogy a vérgáz értékekben fellépő változások nem szignifikánsak, továbbá, hogy a Salsollal és a Ringer-laktáttal infundált csoport között nincs lényeges különbség.